17. fejezet - Egy jön, egy megy?

NATALIE

Amint Thor megtudta, hogy megszületett a kislánya mindannyian repülőre ültünk és indultunk Új-Mexikóba Stephaniékhoz. A látvány ami fogadott minket, azonban teljesen sokkoló volt. Egyetlen egy ház állt teljesen épp állapotban, körülötte minden lángolt. Jane a földön ájultan heverő Stephaniet szólítgatta, egy öreg hapsi egy kisbabával állva próbált segíteni, Kimberly pedig csak állt teljesen kővé dermedve. Ezután teljesen összezavarodtam. Az események rekordgyorsasággal követték egymást. Utoljára ismét a központban tértem magamhoz, de nem azét, mert elájultam, hanem mert teljesen lesokkolódtam a történtek miatt. Mindenki totálisan ideges volt, senki nem szólt egy szót sem, Stevet pedig nem is láttam mióta visszajöttünk. Stephaniet azonnal kórházba szállították, az apja pedig egy méterrel nem hajlandó elhagyni a lánya ágyát. Semmit nem tudunk róla.
-Na jó, én bemegyek!-állt fel Tiffany.
-Hova?-nézett rá Clary.
-A kórházba.
-De nem engednek be.-mondta Brittany.
-Akkor sem ülök itt tétlenül.
-Nem fognak mondani neked semmit, mert nem vagy közeli hozzátartozó. A kórházba nem érdekli őket, hogy szinte testvérek vagytok.-tette hozzá Prim.
-Nem nézted meg Kimet azóta?-kérdezte Clary.
-Adnom kell magamnak egy kis időt, amíg ráveszem magam. Igazából Stephanienak tartoznák köszönettel, mert megmentette a húgom életét. Pedig semmi indoka nem volt rá.
-Nem, tudott volna elszámolni a lelkiismeretével.-mondta Tiffany az ablakon kibámulva.
-Ha szeretnéd szívesen elkísérlek.-néztem Primre.
-Köszönöm. De ma nem. Talán holnap. De mindenképp szólni fogok.-mosolygott rám, amennyire a helyzet megengedte.
A nap hátralévő részében Tiffany folyamatosan vagy az apját vagy Furyt hajkurászta, hátha tudtak meg valamit. Aggódott Stephanieért, ahogy mindenki más is. Viszont senki nem sajnálta meg annyira, hogy bármit is mondjanak neki és ez kezdte belülről felemészteni. Annyira, hogy az edzőterembe ütötte bele egy boxzsákba a fájdalmát miközben olyan keservesen sírt, hogy azt hittem teljesen összeomlik.
-Az idióta!-folyamatosan ezt hajtogatta.
-Miért mondod ezt? -kérdeztem. Rajtunk kívül nem volt senki.
-Nem mondta el, hogy mi van vele. Segítettem volna rajta!-hagyta abba és törölte meg a szemét.
-Asgarban sem tudtak rajta segíteni.
-Nem érted.-nézett rám. Mérhetetlen fájdalom volt a szemében.-Ő a barátnőm. Nem. Ő a testvérem. A legkevesebb az lett volna, hogy elmondja, hogy beteg. Rávágtam volna, hogy majd megoldjuk. Hogy rám számíthat.... Hogy én itt leszek neki.... De ezek szerint ő egyedül döntött erről.
-Nézd, tudom mire gondolsz...
-Mert neked elmondta!-szakított félbe.
-Igazából kiszedtem belőle. Nehogy azt hidd, hogy magától önerőből volna magát, hogy megossza velem. Stephanie túlságosan önfejű volt.
-Igen. Ő inkább amellett döntött, hogy magába tartsa addig, ameddig felemészti az egész.-bontotta ki a copfját.
Mielőtt bármit is hozzáfűzhettem volna Clary lépett be az ajtón. Nem szólt semmit, csak bámult ránk. Összenéztünk Tiffanyvel. Mindketten tudtuk, hogy Clary nem hallgatózott. Direkt lépett be a terembe. A hallgatása pedig nem sejtetett jót. Elindultunk. Clary egyenesen a giga tárgyalóba vezetett minket. Mindenki ott volt. Steve is. Az ablakon bámult kifelé. Fáradtnak tűnt, mint aki egész éjjel nem aludt. Látszott rajta, hogy most sem itt lenne, ha rajta múlna. Ránk fordította a tekintetét, majd vissza a városra. Fury törte meg a kínos csendet.
-Stephanie állapota súlyosabb, mint azt gondolták.-ha súlyosnak nevezhető az, hogy hamarosan meghal, akkor tényleg használhatjuk a súlyos kifejezést. Köszönjük Fury igazgató.
-Nézze, mindannyian tudjuk, hogy Stephanie állapota kicsit nem nevezhető súlyosnak.-kezdte Tiffany.
-Ne kezd el, kérlek.-szólt rá halkan Tony.
-Nem. Te is tudod, hogy ez így van! Az állapota nem súlyos, hanem lehetetlen.
-Akkor én visszamehetnék?-nézett rá Steve.-Maguktól is tudják mi a helyzet. Máshol van rám szükség...-halkabban ejtette ki a szavakat.
-Ezt, hogy kell érteni?-kérdezte Brittany. A hangja pedig nem ideges volt, hanem kétségbeesett.
-Úgy, hogy az orvosok nem tudnak rajta segíteni.-mondta ki Steve azt a mondatot, amit nem akartam hallani.
Anya és én álltunk az ajtó mellett szabadon hagyva a kijáratot. Miután Steve ezt kimondta egy elnézés keretében kiviharzott mellettünk. Sejtettem. Gondoltam rá. De nem akartam elhinni. Az, hogy Stephanie el fog menni egy teljesen felfoghatatlan volt számomra. De körbenézve nemcsak számomra. Tiffany az apját átölelve zokogott, de úgy, hogy így még életembe nem hallottam. Egyszer sem. Brittany igyekezett türtőztetni magát. Clary apát ölelte. Anya pedig engem ölelt, mert nem bírtam megmozdulni, csak éreztem ahogy próbál nyugtatni, bár tudja, hogy reménytelen. Akárhogy is számolom öten maradunk. Nem hatan, csak öten. Egy ember hiányozni fog. A lány, akinek a hiányát semmi és senki nem fogja betölteni. Lehetünk akárhányan, mindig eggyel kevesebbel kell számolni.
Lement már a nap, amikor legutóbb tudtam magamról. Lassan ki is világosodott, mire kivánszorogtam a szobámból. Egy szemhunyásnyit sem aludtam. Innom kellett egy pohár vizet, mert teljesen száraznak éreztem a szám. A konyhába érve azonban összefutottam a kislányát ringató Janenel, aki szintén nem aludt.
-Bocsáss meg. Zavarok?-kérdeztem.
-Nem, dehogy. Csak annyira sírt, hogy inkább kihoztam ide, nehogy felébresszen másokat.
-Nem hiszem, hogy ilyenkor bárki is aludna.
-Elhiszem.-törölte le gyorsan a könnyeit.-Stephanie a legönzetlenebb, legaranyosabb, legsegítőkészebb lány, akit csak alkalmam volt megismerni. Nem ezt érdemli, legyen szó akármiről.
-Egyetértek. De ez ellen nem tehetünk semmit.
-Nem, sajnos.-értett egyet.
-Mi lett a neve?-kérdeztem a békésen szuszogó alig pár napos kisbabára.
-Lena. Pontosabban Lena Stephanie. Én akartam a másodikat.-mosolygott.
-Gyönyörű neve lett.-mosolyogtam vissza.
-Natalie.-hallottam a nevem.
Megfordultam. Steve ácsorgott az ajtóban.
-Mennem kell.-mosolyogtam Janere.
-Nyugodtan.-fordult vissza a picihez.
Kimentem Stevehez a folyosóra.
-Igen?-kérdeztem.
-Bejönnél velem?-kérdezte.
-Hova?-nem értettem mire céloz.
-A kórházba. Visszajöttem megbeszélni Tonyval pár dolgot, de minél előbb vissza szeretnék menni. Tiffany alszik, mint a bunda. Nem szeretnék egyedül visszamenni. Eljönnél velem?
-Persze. Csak hozom a kabátom.
-Rendben. Az előtérben megvárlak.
Gyorsan visszaszaladtam a szobámba. Magamra kaptam a cipőm meg egy melegítőfelsőt. Az íróasztalomon hagytam egy üzenetet a szüleimnek, hogy ne aggódjanak, ha addigra nem érnék vissza. Steve valóban az előtérben várt rám. Az odavezető úton nem szólt egy szót sem a kocsiban, én pedig nem kérdeztem, mert tudtam milyen nehéz most neki. Lent hagyta a kocsit a parkolóban. Az emeleten dolgozó éjszakás nővér nem akart beengedni, de Steve közölte, hogy vele megyek, ha törik ha szakad. A nővér pedig nem tiltakozott. Nehezen akartam elhinni, hogy Steve, aki nem mutat olyan sok érzelmet, most foggal körömmel harcol azért, hogy a lánya barátnője mindenáron jön vele a kórterembe. Tudtam, hogy nincs jól. De azt nem, hogy ekkora lelki megerősítés kelljen neki. Az ajtóhoz érve próbált benyitni, de nem sikerült. Az ajtón lévő ablakon belülről rá volt húzva a redőny.
-Mi történt?-néztem rá.
Az oldalsó ablakhoz rohant és pedig követtem. Az ablakon nem volt rajta a redőny. Benézve azt hittem nem hiszem el, amit látok. Loki állt Stephanie ágya mellett. Ránk nézett. De nem mondott semmit. Az arca teljesen kifejezéstelen volt. Visszafordult. Stephanie háta mögé tette az egyik kezét, a másikat pedig a térde alá és olyan óvatosan emelte fel az ágyról, mintha egy törékeny porcelán babát tartana  kezében. Stevere néztem, aki kezdte sejteni, hogy mi történik, de nem mozdult meg. Mintha földbe gyökerezett volna a lába. Mielőtt megszólaltam volna Loki Stephaniera nézve mormolt valamit, majd egyszerűen eltűnt vele. Az ajtó kinyitódott. De a szoba teljesen üres maradt.

16. fejezet - Sötét világ

Fél év telt el azóta, hogy Jane bevalotta, hogy terhes. Fél éve nem csinálunk semmit, csak kutatunk vagy Loki, vagy Kim után eredménytelenül. Fél éve nem használom az erőm. Fél éve teljesen tehetetlennek érzem magam. Ez volt életem leghosszabb időszaka. 6 hónap. Persze azért csináltunk programokat a lányokkal ás Primmel is összeszoktunk, de hiányzik az izgalom. Hiányzik, hogy utazgassunk. Hiányzik, hogy hasznosnak érzem magam. A kémprogramom a kukában landolt, ugyanis a lények központja nem lett meg. Pazarlás.
A szobámban ücsörögtem és a számítógépen kerestem valamit, amit már fel nem tudnék idézni. Kopogás hallatszott.
-Gyere.
Ajtónyitódás. Stevere számítottam. Thor jött helyette.
-Mást vártál?-nézett rám.
-Azt hittem Steve jön. Ő szokott átjönni, ha unatkozik.
-Bocsi, vele nem tudok szolgálni, csak magammal.
-Veled is beértem.-becsukta maga mögött az ajtót.
-Szeretnélek megkérni valamire.
-Ki vele.
-Hamarosan megszületik a gyerekünk. Tudod rohadtul parázok az miatt, hogy milyen apa válik belőlem.
-Hogyha a jó szülőségről szeretnél valamit, akkor nem hinném, hogy jó társaságban keresgélsz.
-Tudom.-mosolygott.-Félek, hogy Janenel és a kicsivel történik valami. Az a baj, hogy én nem vigyázhatok rájuk, ezért szeretnélek megkérni erre téged.
-Mi van?
-Szeretném, ha velük lennél. És vigyáznál rájuk helyettem is.
-Úgy beszélsz, mint aki tudja, hogy hamarosan meghal.
-Nem fogok meghalni. De te vagy az egyetlen, akire rá tudom ezt bízni.
-Figyelj, te tudod a legjobban, hogy mi van velem.
-Fizetem a temetésed.
-Kössz.
-Stephanie, kérlek! Nem kell használnod az erőd. De kérlek, hogy óvd meg Janet és a babát. Csak egy-két hétről lenne szó.
-Na jó!-álltam fel.-Leszek a testőrük. Vagy mi. Csak mond el, hogy hol vannak.
Thor megadta a címet és értesítette Janet, hogy érkezem. Összepakoltam a pár ruhát, majd mielőtt elindultam beugrottam Stevehez elbúcsúzni.
-Vigyázz magadra, rendben?
-Elméletileg nekem kéne másokra, de majd ügyelek rá.
Egy ölelés kíséretében váltunk el. Coulson ügynök vitt el kocsival egy nem létező kisvárosba, valahova Új-Mexikó közepére. Teljesen lepukkant. No mindegy. Jane várt a ház ajtajában, amint kiszálltam elém sietett.
-Annyira örülök, hogy te jöttél!-ölelt meg.
-Ennek örülök.-mosolyogtam.
-Gyere be! Körbevezetlek, aztán eszünk egy finom barackos sütit.
-Miattam nem kellett volna sütnöd.
-Amúgy is sütöttem volna.
Bent körbemutatott mindent, majd leültünk barackos sütit enni, ami nagyon finomra sikeredett.
-Ez nagyon jó lett.-dícsértem meg.
-Köszönöm! A görögdinnye, ami lenyeltem nem nagyon hagy érvényesülni, és a vége felé már akadályoz pár dologban. A sütés szerencsére nem ilyen.-simogatta a hasát.
-Fiú vagy lány?
-Nem tudom. Pár mérföldre van a város, de nem mentem el ultrahangra vele kapcsolatban.
-Ezt hogy érted?-néztem rá teljesen értetlenül.
-Tudod Thor és én egy külön történet vagyunk. Pláne, ha azt az oldalát vesszük, hogy ki is ő valójában.
-Oké, értem. Ne folytasd.
-Ez nagyjából olyan dolog, mint ami veled van.
-Az magánügy.-hárítottam.-Illetve én igyekszem úgy kezelni.
-De egy idő után mindenki ezzel fog foglalkozni.
-Tudom.-túrtam bele a hajamba.
-Tudod mit? Ráérünk még foglalkozni az ilyen dolgokkal.
Ezután Jane bevezetett a szobába, ahol álomra tudtam hajtani a fejem. Nem tudom, hogy a környezet miatt, vagy azért, mert új volt a környezet, de nagyon jól aludtam.
Másnap Jane kitalálta, hogy ki akarja festeni a gyerekszobát. De mivel nem tudja, hogy fia lesz vagy lánya elkezdett olyan színekben gondolkodni, ami mindkettőhöz illik. Végül a világoslila mellett döntött, miután kiordibálta magát a festéküzletbe, mert az eladó hapsi nem tudott támpontot nyújtani. Ezután a délután azzal telt, hogy világoslilára festettük a vendégszobát. Másnap újra festettünk rá még egy réteget, harmadnap pedig elmentünk kiságyat meg pelenkázót nézni. Utána azt szereltük össze. Pontosabban én, mert Jane a pocakja miatt nem tudott hajolni. A hét hátralévő napjaiban teret engedtem Janenek, hogy normálisan be tudja rendezni a babaszobát. Vasárnap kész is lett. És nagyon jól nézett ki.
-Jajj, ez nagyon tetszik.-nézett körbe vasárnap este 10 körül a szobában, ami készen állt az új jövevény befogadására.
-Szerintem is nagyon jó lett.-néztem be a szobába az ajtófélfának dőlve.
-Köszönöm, hogy segítettél.-mosolygott rám.-Igyekszem meghálálni.
-Ráér. Szívesen tettem.
Elmentem lezuhanyozni, majd miután kiléptem a fürdőből sehol nem találtam Janet. Elkezdtem megijedni.
-Jane?-kiáltottam.
-Itt vagyok a konyhában.
Odarohantam. Jane a konyhapultot fogva hajolt előre. Ugye ez nem az, amire gondolok?
-Stephanie, elkezdődtek a fájásaim.
-Okéé... Hova vigyelek?
-Eric Selvig majd segít. A száma a telefonomban van.
A telefonjához rohantam, majd remegő kézzel tárcsáztam. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg felvette.
-Haló, Jane?
-Dr. Selvig? Stephanie Rogers vagyok. Janenél elindultak a fájások.
-Értem, Miss Rogers. Jöjjenek a következő városba. Autóval nagyjából 10 perc. Jane tudja a címet.
-Köszönöm.-azzal letettem.-Indulnunk kell.
-Oké.-azzal az egyik kezével a hasát fogva, a másikkal a kezemet kisegítettem az autóhoz.
Jane a fájások között magyarázta el, hogy Dr. Selvig merre lakik. Én közbe igyekeztem megnyugtatni és az idegességem ellenére halál nyugodt maradni. Az idősödő, kopaszodó hapsi kint várt minket a ház előtt. Segített bevinni Janet. Konkrétan egy komplett szülőszobát rendezett be.
-Ahogy nézem, ez eltart még egy pár óráig.-nézett a monitorra.-Szóljak...
-Ne! Ne hívja fel!-tiltakozott Jane.
-De Jane, ő az apja.
-Tudom. De jobb, hogy nincs itt.
A pár órából reggel lett. Mármint reggel 4 óra 32 perckor született meg a pici. Thor és Jane babája. A kislányuk. Kezdjük azzal, hogy Jane a szülési fájdalmak miatt kishíján eltörte az ujjaim. Jane, miután kialudta magát felhívta Thort és bejelentette, hogy megérkezett a baba. Ezután összeszedte a cuccait és a kislányt, majd elindultunk. Illetve indultunk volna. Ugyanis Kimberly jelent meg a távolban. Mindketten megtorpantunk.
-Menj vissza a házba!-szóltam Janere.
-Mi van?-kérdezett vissza.
-Menj vissza a házba!-ismételtem meg.
Jane nem szólt semmit, csak visszament. Én pedig elindultam.
-Ki hitte volna, hogy fél év után itt találkozunk újra?-kérdezte.
-Ne szórakozz velem! Mit akarsz?
-Megölni titeket.
Azzal nekem támadt. Nem nagyon gondolkoztam. Mindenáron be akart jutni a házba. Én pedig nem engedtem. Egy ideig bírtam türtőztetni magam, majd hagytam, hogy a fél éves kihagyásom utat törjön magának. Meg kellett akadályoznom, hogy ne juthasson be a házba. Az, hogy egy idő után nem támadt megmagyarázható volt. Az ég felé emelt tekintettel bámultunk valamit, ami egyenesen felénk tartott. Valami, amit nem lehetett túlélni. Minden maradék energiámat bevetve igyekeztem egy burkot képezni a ház fölé. A robbanás forró volt és elviselhetetlen. Kimberly szintén a búra alatt ragadt, de teljesen lesokkolódott, ahogy körülötte csak a lángcsóvákat látta.
-Vérzik az orrod.-szólalt meg hirtelen.
Nem lepődtem meg ezen.
-Nem sokáig bírom tartani.
Szerencsére a lángcsóvák eltűntek. Az ég újra látszódott, csak a környéken égett még néhol a tűz. A fejem teljesen sajgott és szédültem. Az utolsó emlékem az, hogy Jane a házból szalad kifelé, majd minden elsötétült körülöttem, én pedig zuhanni kezdtem.

15. fejezet - Az új csajok

Tegnap este még átmentem Thorhoz, aki részletes beszámolót tartott a barátnőjéről. A csaj valamilyen időjáráselemző. Mindenesetre nagyon kedves csajnak tűnt az elmondottak alapján. Másnap reggel Tiffany ébresztett, aki valami nagyon fontosat akart közölni. Illetve ezzel hívott félre.
-Ma este randim van Mattel.-kezdte.
-Jó mulatást!-hagytam rá, majd indultam volna, de visszahúzott.
-El kéne terelned apám figyelmét.
-Felejtsd el.-azzal újra elindultam, de újra visszahúzott.
-Lécci, Steph! Soha többet nem kérek semmit! De ez nekem nagyon fontos.
-Majd meglátom mit tehetek. De ha kérdezi, akkor rád fogom.
-Nyugodtan.
Ezután elindultunk a folyosón, hogy összefussunk a többiekkel, viszont Tiffany egy idő után rájött, hogy el kell intéznie valamit, így egyedül maradtam. Indultam volna, de észrevettem egy nőt a folyosó másik oldalán.

Ő is észrevett, és közelebb jött hozzám.

-Szia! Bocsánat a zavarásért, de Thort keresem.-mosolygott.

-Te vagy Jane?-nem ám köszönnél, te bunkó!

-Igen. Mesélt rólam?-lepődött meg.

-Csak amit sikerült kihúznom belőle. Illetlen vagyok bocsi. Stephanie vagyok!-nyújtottam a kezem, amit el is fogadott.

-Nos, akkor meg tudod nekem mutatni merre találom?

-Ja, persze. Gyere!
-Köszi!
-Na és milyen ez az időjáráselemzés?
-Időjáráselemzés?-nézett rám hülyén.
-Az a foglalkozásod, nem?
-Nem.-nevetett.-Asztrofizikus vagyok.
-Mondjuk Thor, nem hiszem, hogy annyira ért hozzá.
-Nem. Bár nem hülyéskedett. Mostanában időjárást is elemzek, de csakis asztrofizikai szempontból. 

Még mielőtt találkoztam Janenel előtte kaptam egy fülest a főnitől, hogy a giga tárgyalóba lesz megbeszélés. Szóval arra indultunk el. Közbe persze folyamatosan csörgött a telefonja, így eléggé lassan haladtunk. A tárgyalóba beérve már mindenki ott volt, beleértve Thort is. Aki teljesen lefagyott akkor, amikor Jane belépett a terembe.

Thor közelebb lépett, azonban a csaj akkora pofont levágott neki, hogy az csak na. Anyukám minden esetre büszke lenne rá.

-Mondtam, hogy hívd vissza.-mondta Tony. Tipikus Tony.

Ekkor vettem észre, hogy Jane nem kicsit, hanem nagyon terhes. Hopszika.

-Tudom mire gondolsz.-kezdte Thor.

-Nem, nem tudod. Beszélni akartam veled. Soha életemben nem gondoltam azt, hogy nekem egyszer ebbe az épületbe be kell tennem a lábam.-akadt ki. Kezdem érteni mit akart mondani Thornak, aki ezek szerint nem ment el a megbeszélt találkahelyre.-De most már nem számít.-azzal távozott.

-Menj már utána!-ripakodtam rá.

-Te ebbe ne avatkozz bele.-nézett rám.

-Csak a hülye nem vette észre, hogy terhes. MENJ MÁR UTÁNA!-ezt remélem a hatodik szomszéd is meghallotta.

Thor azzal letette a kalapácsát és Jane után szaladt. Natalie pedig húzott maga után.

-Most lesz a jó, rész! Nyomás!

A földszinten értük őket utol. Konkrétan mindneki jött. Nem a földszinten voltunk, hanem az egyik erkélyről néztünk le rájuk.

-Vajon miről beszélnek?-kérdezte Clary.

-Kuss! Nem hallok semmit!-mondta Tiffany.

Hallani tényleg semmit nem lehetett, csak mondatfoszlányokat. De nem adtuk fel. Csak kamillázni lehetett, hogy miről beszélnek. A végén persze összesmaciztak.
-Bleeh!-mondtuk egyszerre Claryvel.
-Olyan cukik, ne fintorogjatok!-ütött vállba Tiffany.
-Csapkodd magad!-azzal visszaütöttem.
-Most fejezzétek be, mielőtt még elkezdenétek!-szólt ránk Steve.
Utat csinált kettőnk között és befurakodott közénk, hogy Tiffanyval véletlenül se essünk egymásnak. Okos. Viszont túl későn avatkozott bele, ugyanis Thor és Jane nem csináltak ezután semmit. Mindenki megunta a várakozást. Indultunk volna vissza a dolgunkra, de Natalie félre hívott.
-Ráérsz egy percre?-nézett rám, amikor már csak ketten voltunk.
-Neked mindig.
-Válaszolj egy kérdésre. Őszintén.-mélyen a szemembe nézett.
-Legyen hát.
-Mi történt veled Asgardban?
-Mire akarsz kilyukadni?
-Tudod te nagyon jól. Bittany elmondta, sőt megmutatta mi történt vele. Hogy Asgard óta tudatában van azzal, hogy ha átzöldül, akkor miket visz végbe. Viszont rólad nem mondott semmit. Asgard óta látom, hogy valami nem stimmel veled Stephanie. Ha valami baj van, akkor legalább nekem mond el, még ha nem is kürtölöd világgá.
Megadtam magam. Natalie szeretetteljesen nézett rám, nem okozhattam neki csalódást.
-Rendben. De meg kell ígérned, hogy ez kettőnk között marad, és nem mondod el senkinek!
-Ennyire gáz?
-A dióhéjas sztori annyi, hogy az erőm egyszer lemerül és akkor meghalok.
-A dióhéjas?
-A lényeg annyi, hogy ha nem akarom felgyorsítani a folyamatot és 30 éves korom előtt elpatkolni, akkor vissza kell fognom magam.
-Vagyis nem használhatod?
-Használni fogom. Annyira még ez se tud visszatartani. De csak akkor ha tényleg nincs más megoldás.
-Jajj, Stephanie annyira sajnálom.
-Épp ezért nem mondtam el senkinek. Mindenkinek megvan a saját problémája. Nem kell, hogy még a nyakába vegye az enyémet is. Pláne, hogy nem tudnak vele mit kezdeni.
-Steve legalább tudja?
-Persze. És Thor is. De ő csak azért, mert ott volt, amikor az anyja közölte velem a dolgot.
-Figyelj, hogyha bármire szükséged van, akkor szólj nyugodtan.
-Köszi Natalie!-azzal csak mosolygott és megölelt.
-Viszont van itt valami, amit tudnod kellene.
-Ugye az nem ennyire gáz, mint amit most közöltem veled?
-Közel áll hozzá.
-Mit akarsz ezzel mondani?
Natalie nem válaszolt semmit, hanem elindult a tárgyaló felé és húzott magával engem is. Gondolom inkább megmutatni akarja, mert az egyszerűbb. Brittany volt még ott rajtam kívül, aki ugyanúgy kétségbe volt esve, mint én.
-Te tudod mit akar mondani?-nézett rám.
-Nem. De igyekezhetnétek!
-Oké. Van egy új csapattársunk.-kezdte Clary.
-Mattet ismerjük és szeretjük. Őt nem kell bemutatni. Amúgy eddig is a csapat tagja volt, nem?-gondolkoztam.
-Ennek örülök.-mondta Tiffany.-De nem róla van szó.
Azzal kinyitotta az ajtót, ahol belépett Prim. Az állam valószínűleg a padlót súrolta. Mindenkire gondoltam. Egyedül rá nem. Rá gondoltam volna utoljára. Na jó, utána jött volna Kimberly vagy Loki. De Prim? Ez most komoly?
-Ti teljesen meghibbantatok?-fakadt ki Brittany.
-Nyugi, nem fogom bántani egyikőtöket sem. Segíteni akarok.-kezdte Prim.
-Mindjárt segíthetsz magadon!-vissza kellett fognom, ha nem akartam, hogy neki rontson.
-Lassíts tigris!-ütögettem meg a vállát.
-Prim mondta meg, hogy hol találhatjuk meg az átjárót, amin keresztül Loki vissza tud jutni Asgardba. Most csak annyit tudunk róla, hogy a földön van, de valószínűleg Kimberly nélkül.-magyarázta Natalie.
-Oké.-túrtam bele a hajamba.-Miattam maradhat, már el lett döntve. De ha mesterkedik valamiben Brittanyt szabadítom rá.
-Mi vagyok én szerinted? -nézett rám Britt.
-Te vagy a legerősebb csaj, akit csak ismerek. Épp ezért adnám neked őt.
-Jogos. -vonta meg a vállát.-Erről jut eszembe Steph, nem eszünk egy fagyit?
-De.-azzal intettünk és sarkon fordultunk.
Nagy nehezen találtuk meg a konyhát, ahol a fagyasztót kerestük. Nagy nehezen meg is lett, de fagyi egyáltalán nem volt benne,csak fagyasztott zöldségek.
-Nem hiszem el, hogy itt van ennyi ember, egy giga nagy épületben és egy rohadt jégkrémet nem tárolnak sehol!-akadtam ki.
-Valószínűleg nem is tartanak semmi olyat, ami nasi. De még csoki sincs.-csatlakozott Britt.
-Tudod, ha pár hete azt mondja nekem valaki, hogy egy giga épületben fogunk nasit keresni, dimenziókat ugrok, Asgardba megyek, akkor kiröhögöm.
-Nem vagy egyedül. Olyan valószínűtlen ez az egész.-mosolygott.-De találtunk valami fontosat.
-Tényleg?
-Igen. Családot.
-Igazad van. De akkor is kéne valami csoki.
-Olyan illúzióromboló vagy! Itt töröd meg az érzelmes pillanatot!-fakadt ki, de közben hallottam a hangján, hogy mindjárt elneveti magát.
-Hidd el, még egymillió érzelmes pillanat lesz, amin majd együtt sírhatunk. Csak nem azért, mert szomorúak leszünk.-veregettem vállba.
-Tényleg kéne valami csoki.-tűnődött.
-Idióta.-löktem meg.
-Te is ugyanezt csináltad.-nevetett.
-Bocsika.-azzal a hang irányába fordultunk, amerre Jane állt.-Nem zavarok ugye?
-Nem, dehogy.-mondta Britt.
-Csak meg szerettem volna köszönni, hogy utánam küldted Thort.-nézett rám.
-Semmiség.-mosolyogtam.
-Ő nem értette volna meg, ha nem mondom el. Nem tudom ez az ő világunkban, hogyan működik, de ezek szerint a terhesség mindenhol ugyanazt jelenti, és mindenhol a nők veszik észre ezt.
-Utána kéne járnunk az Asgardban történő dolgoknak.-vetette fel az ötletet Brittany.
-Van benne valami. Viszont kezdek félni a baba miatt.-mondta Jane.
-Ezt hogy érted?-kérdeztem.
-Ne értsétek félre, nagyon szerettem volna gyereket. És külön örülök neki, hogy Thor az apa. Viszont én nem vagyok isten, ő pedig nem normális ember. A jövőnk miatt kezdek aggódni, hogy mi lesz velünk. Így is olyan nehezen értem utol. Nem akarom, hogy feladja ezt, hiszen ez az élete.
-Jane, nyugi. Nem lesz semmi baj! Thor tudja, hogy szükséged lesz rá és hidd el, hogy ott lesz, amikor szükséged lesz rá. Nem fog cserben hagyni téged.-mondta Brittany, én pedig csak bólogatni tudtam.
Jane arcán látszott, hogy hisz nekünk, és valamiért érzem, hogy ő is erre gondolt, hiszen ismeri Thort. És állítólag mindenki felelősségteljesebb lesz akkor, amikor megtudja, hogy gyereke fog születni. Mindenesetre én nagyon várom, hogy végre megszülessen a kisfickó, vagy kiscsajszi. Már csak a neve kérdéses.

14. fejezet - Régi énem

Loki konkrétan kussba maradt, aztán megjelentek mögötte valamik, amiket sehogy se tudtam beazonosítani. Aztán nekünk rontottak. És sajnos kaszabolni kellett őket jobbra-balra. És hiába kezdted el lelökni őket a keskeny hídról, egyre többen jöttek. Ráadásul Loki a zűrzavar közepette elkezdett befelé menni, de Thor megállította. Csak részben sikerült odafigyelnem, ugyanis hadonásznom és rugdosódnom kellett.
-Steph! A kapu be fog záródni!-kiáltott nekem Brittany.
Odasandítva tényleg nem volt már akkora, mint eddig. Kisebb lett, így kevesebb izéke jött át. Nem tudtam mit tegyek, hiszen itt volt az alkalom, hogy visszamenjünk, viszont itt még voltak lények, akik nem akarták megöletni magukat. Kamilláztam, de hirtelen egy erős kéz megragadta a kezem.
-Ezeket ők elintézik.-intett a barátai felé.-Nektek viszont ideje hazamenni.
Azzal konkrétan befutott velem és Brittanyval a kapun. Ez hosszabbnak tűnt és konkrétan a víz felett végződött. Hatalmas sikoltás keretében estünk bele.
-Ezt csináljuk meg újra!-mondta Brittany, miután már a víz felett lebegtünk.
-Tudod azt hittem, hogy talpra érkezünk. Mármint szárazföldre és nem a vízbe.-fordultam Thor felé.
-Ki kell úsznunk a partra és meg kell keresnünk a hajót.-azzal elkezdett úszni.
A partra kiúszás egyszerűbb feladatnak tűnt, mint az,hogy egy lebegő hajót megtaláljunk. Ráadásul a szárazföldről. Azt nem tudom, hogy ezt Thor hogy gondolta, de elindult mi pedig követtük. Fogalmam sem volt arról, hogy merre ment,de szerintem neki sem. Az időjárás sem segített sokat, hiszen fújt a szél és konkrétan majdnem szélvihar kerekedett.
-Ebben semmit sem látok.-mondta Britt.
-Nem is kell. Megjöttünk.-jelentette ki Thor.
Mikor odaértünk mellé New York panorámája terült elénk. Szép volt, mint mindig.
-Leszűkítettük a világot egy több milliós városra. Ez is több, mint a semmi.-lelkendezett Brittany.
Begyalogoltunk a városba. Nem keltettünk nagy feltűnést. Csak nagyjából mindenki megbámult minket. A furán öltözött faszit, az estélyi ruhás csajt és a másikat, aki teljesen normálisan nézett ki, de senki sem értette miért lóg az előbbi kettővel. A S.H.I.E.L.D. egyik fő épülete itt volt New Yorkban, ezért oda mentünk. A recepciós hölgy felküldött minket a legfelső szintre, ahol Coulson ügynök várt minket.
-Isten hozta Önöket!-köszöntött.
-Üdv! El tudja érni nekünk Furyt?-kérdezte Thor, miután kezet ráztak.
-Hogyne. Erre tessék.
Bevezetett minket egy giga tárgyalóba, ahol elindította a videóhívást, miután leültünk. Kisvártatva a többiek jelentek meg a túloldalon.
-Azt el kell ismerni, hogy néztetek már ki jobban is.-jegyezte meg Britt.
-Ti is.-forgatta a szemét Clary.
-Mellesleg mi történt veletek?-kérdeztem.
-Prim dalolt, mint a madár. Kiderült, hogy kaput akar nyitni Asgard és a Föld között. Mire kiértünk már kinyitotta. Aztán a kapu kisebb lett és megszűnt, Loki pedig eltűnt.
-A kapu túloldalán Loki már nem árthat senkinek. A lányokkal a kapun át jöttünk, de egy kicsit messze dobott le minket New Yorktól.-magyarázta Thor.
-Steph ne mozdulj semerre! Visszamegyünk és felfedezzük azt a kócerájt. Miért nem indulunk még?-kérdezte Tiff, majd kikapcsolták.
-Na akkor most mi lesz?-nézett Brittany Coulson ügynökre.
-Én elmegyek Coulson ügynökkel, ti meg itt maradtok.-magyarázta Thor.
-Köszi a felvilágosítást apa!-mondta Britt.
-Nagyjából fél óra múlva landol a gép. Addig nézzetek tv-t.-mondta Coulson, majd ahol eddig videóchateltünk megjelent egy tévécsatorna.
Brittany a kapcsolóért ment és kapcsolgatni kezdett. Idiótán néztem rá.
-Mi van? Ilyenkor szokták ismételni a Bosszú vagy szerelmet.
-Lécci mond azt, hogy nem spanyol szappanoperát nézünk!-imádkoztam.
-Nem, dehogy. Török, nem spanyol.
-Mi a különbség?-néztem rá.
-Hogy Kivanc Tatlitug ezen a képernyőn sokkal szexisebb.
-Kicsoda?-tártam fel a szemeim.-Ilyen név nincs is.
-De van.-erősködött, majd elkezdte nézni a sorozatot.
Mivel nem volt jobb dolgom, én is néztem, habár semmit nem értettem belőle. Fél óra múlva még nem lehetett hallani, hogy gép szállt volna le az épület tetején. Thor és Coulson ügynök is visszatértek, de ők sem tudták, hogy mi miatt nincsenek még itt a többiek. Próbáltam telefonon elérni őket, de mindenhol hangpostára lettem irányítva. Kénytelen voltam kikapcsolni a Bosszú vagy szerelmet, ha meg akartam találni a gépet.
-De mégis hol vannak?-kérdezte Brittany.
-A hajó még megvan, mert nem kapott jelzést a rendszer, hogy lezuhant volna. A legkézzelfoghatóbb magyarázat az, hogy a kommunikációs rendszerük összeomlott, ezért nem érnek ide.-magyarázta Coulson ügynök.
-2 óra telt el.-mondta Thor.
Coulson ügynök majdnem szólásra nyitotta a száját, amikor repülő zajait hallottuk meg a fejünk felett.
-Megjöttek.-mondtam.
Erre Brittanyval szinte elejtve egymást szaladtunk fel. Az épület tetejére felérve a szél rettenetes nagy volt és össze vissza fújta a csini szoknyámat, a hajamat pedig a szemembe. A hatalmas gép leszállt, én pedig egyre izgatottabb lettem.
-Liftezik a gyomrom.-mondta Brittany.-Azt hiszem mindjárt hányok.
-Miért?-néztem rá.
-Nem tudom.
A gép ajtaja kinyílt és mindenki leviharzott róla. Steve le se tette a lábát a tetőre, de én letámadtam. Konkrétan ölelve támadtam le. Vagy, ahogy mondják. Elmondhatatlanul örültem neki, hogy újra láttam.
-Csak nem hiányoztam?-kérdezte mosolyogva.
-De.-azonban az én hangom teljesen komoly volt.
-Te is nekem.-már az övé is.
Mindenki bement mire elengedtük egymást. Elindultunk befelé, közben élménybeszámolót tartottam neki, hogy Asgard mennyire rohadtul szép. Visszamentünk az előbbi giga tárgyalóba.
-Tetszik a ruhád.-mondta Natalie, amint megöleltük egymást.
-Köszi. Nekem is.
-Kölcsönkapom majd?-tudakolta.
-Kérned sem kell.-mosolyogtam.
-Annyira örülök, hogy nem nőtt egérfarkad!-támadott le Tiffany.
-Micsoda?-kérdeztem mosolyogva.
-Örülök, hogy nem az lett a mellékhatásod, hogy egérfarkad lett.
-Jaja.-hát még ha tudnád, hogy mim lett.
Brittanyval ezután részletesen elmeséltünk mindent. Bár Furyt nagyon nem érdekelte, hiszen egyből a tárgyra tért. Ünneprontó. A lényeg, hogy az egyik szörnyecske tetemét sikerült ellopni és épp az imént tették be az egyik laborba.
-Még a fejesek előtt kéne megnézni a szörnyecskét.-súgta oda Tiffany.
-Ezek után mindenki oda akar menni.-néztem rá.
-Megoldom.-kacsintott, majd jelentkezett.
-Igen, Ms. Stark?-nézett rá Fury.
-Kimehetek a mosdóba?-Clary nevetni kezdett, én pedig a fejemet fogtam.
-Mi?-kérdezett vissza Fury. Szerintem azt hitte Tiffany viccel.
-Ki kell mennem a mosdóba.-ismételte meg Tiff.
-Akkor menjen.-legyintett.
-Gyere Stephanie!-nézett rám.
-Mivan?-nem tudtam mire vélni.
-Miért kell neked Stephanie? Egyedül is ki tudsz menni a mosdóba.-mondta Tony.
-Haladj a korral papus! A lányok csoportosan járnak a mosdóba.-mondta Tiffany.
Felálltam, majd kimentünk. Amint kiléptünk, futni kezdtünk. Előbb akartunk odaérni, még mielőtt észrevennék, hogy nem a mosdóba mentünk. Hamar megtaláltuk a labort, ahogy a bigyó feküdt. Furcsának tűnt.
-Mi a jó élet ez?-nézte végig Tiffany.-Mintha nem emberi lenne.
-Mert nem az.-néztem végig, majd kihúztam a kábelt.-Ez egy gép.
-Tudtam, hogy nem a mosdóba mentek.-szólalt meg egy hang a hátunk mögött.
Odafordultunk. Tony volt az.
-Mit koslatsz utánam, már megint?-ripakodott rá Tiffany.
-Mit kerestek itt?-jött befelé.
-Semmit.Menj ki!-mondta Tiff, majd elkezdte kifelé tolni az apját.
-Te mit csinálsz?-néztem, mivel elég vicces volt a jelenet, ugyanis Tony nem hagyta magát.
-Kiteszem.-erősködött.
-Add fel. Előbb kimegyek, ha beavattok.-mondta Tony.
Tiff abbahagyta az apja kifelé toloncolását, aki közelebb jött.
-Ez egy gép?-kérdezte, ugyanis még mindig a kezemben tartottam a kábelt.
-Az. És ahogy néztem, mindegyik egy fővezérlő alatt üzemel.
-Fordítsd le a nyelvünkre.-mondta egyszerre a két Stark.
-Ha kiiktatjuk a fővezérlőt, akkor megsemmisül az összes. Vagy legalábbis kupurcannak. Írok egy kémprogramot, azután már csak a fővezérlőt kell megtalálni.
-Na akkor hajrá.-vert hátba Tony, majd távozott.
-Bunkó!-kiáltott utána Tiffany.
-Gyere, szét kell szednünk ezt az izét.-mondtam.
-Ez megfelel?-Tiffany elővett egy körfűrészt.
-Kisebb nincs?-hátráltam.
Előbb inkább csavarhúzóval kezdtünk. Minden létező csavart kiszedtünk belőle. Szét kellett szedtünk teljesen, hogy olyan kémprogramot tudjak hozzá írni, amely a lehető legrövidebb idő alatt semmisíti megy a csőcseléket. Egész éjszaka ezen dolgoztunk. Másnap reggelre már egy USB-n volt az eredmény.
-Át kéne vennem a ruhám.-néztem végig magamon.
-Előbb ezt vigyük el Furynak.
Tiffanyval visszamentünk a giga tárgyalóba.
-Remélem tudjátok mivel semmisítjük meg a robotokat.-nézett ránk Brittany.
-Persze. Ezzel.-mondtam, majd letettem az USB-t az asztalra.
-Csak rá kell csatlakoztatni a fővezérlőre és kész.-mondta Tiff.
-Akkor ez könnyű lesz.-mondta Steve, majd felvette az USB-t.
-Na még mit nem!-vettem ki a kezéből.- Ez azén programom, én csinálom! Valljuk be, te ehhez nem értesz.
-Oké, akkor te csinálod.-hagyta rám.
Túl könnyen ment. Ekkor ugrott be, hogy beszélnem kéne vele a mellékhatásról. Már csak azt kéne eldönteni, hogy hogyan közöljem vele. Előtte mindenesetre átöltözöm. Az USB-t nem hoztam magammal. Lezuhanyoztam, hajat mostam, átöltöztem, hajat szárítottam. Már épp kész voltam, amikor Thor nyitott be.
-Beszélhetnénk?-jött be.
-Persze.-becsukta az ajtót.
-Beszéltél vele?
-Még nem.
-És mikor akarsz?
-Most épp oda indultam. Nem halaszthatom tovább. Legalább neki tudnia kell róla.
-Helyes.
-De beszélned kell a barátnődről.
-Mit akarsz tudni Janeről?-nézett rám.
-Akármit.
-Amint beszélsz az apáddal mindent elmondok Janeről, amit tudni akarsz. De addig ne is álmodj róla.-azzal távozott.
Átmentem Stevehez. Folyamatosan gyomoridegességem volt, izzadt a tenyerem, és a pulcsim ujját húzogattam. Az igazat megvallva nem csak a tenyerem izzadt. Izzadtam, mint hazug a templomban. Nem tudtam, hogyan fogalmazzam meg azt, amit akarok, hogy tudjon. Nem tudtam, hogyan fog reagálni erre, esetleg hogyan fog rám tekinteni ezek után. Bekopogtam.
-Gyere!-hallatszott bentről.
Vettem egy mély levegőt és benyitottam.
-Szia!-mosolygott.
-Beszélhetnénk?-léptem be.
-Persze. Minden rendben? Falfehér vagy.-azt nem hittem, hogy ennyire látszik. Hopszika.
-Mondhatni. Az Asgardi erővisszacserélős dologgal kapcsolatban szeretnék elmondani neked valami nagyon fontos dolgot.-csuktam be az ajtót és mentem közelebb.
-Hallgatlak.-láttam rajta, hogy igyekszik felkészíteni magát a legrosszabbra.
-A mellékhatásról lenne szó. Ami nem külső, hanem belső.
-Ezt, hogy érted?
-Fogalmad sincs, hogy mennyire nehéz ez most nekem.-túrtam a hajamba.
-Akkor mond, ahogy tudod. majd összerakjuk.
-Frigga, Thor anyja kivett valami piros izét belőlem, amin volt ilyen kék pötty. És mondta, hogy annak nem kéne ott lennie. Mint valami giga pattanás, vagy szépséghiba. Viszont ezzel az a baj, hogy az erőmet mondhatni valami működő aksinak, ami folyamatosan merül...
-Várj egy kicsit!-állított le.-Azt akarod ezzel mondani, hogy az erőd egyszer lemerül és elfogy?
-Igen, de... én fogok elfogyni...nem az erőm.
-Vagyis.....te....
-Egyszer mindenki. Frigga szerint nem szabad sokat használnom az erőm, mert azzal felgyorsítom a folyamatot. Legalábbis csak végszükség esetén.
-Értem.
-Csak olyan hülyén érzem magam, mert Brittanyé tök jó, az enyém meg egy katasztrófa. Mondjuk úgy mentem oda, hogy ez benne van a pakliban, de akkor is...
-Nem lesz semmi baj, oké? Majd megoldjuk.-azzal megöleltük egymást.

13. fejezet - Én vagyok én, te vagy te

STEPHANIE

Másnap reggel beszéltük meg azt, hogy visszacseréljük az erőnket. Mindketten készen álltunk rá, a felvilágosítás után is. Már nem akartunk meghátrálni, csak minél hamarabb túl lenni az egészen. Úgy éreztem, hogy csak hiába futok az erőm után, hasztalan. Ő egy vonaton van, én pedig csak loholok, de nem érem utol. Az erőcserére egy teremben került sor. A tenyerem izzadt, és meglehetősen ideges voltam. Ideges, de nem dühös. 
-Szóval, mindketten felfekszetek az ágyra. Előre szólok, hogy a beavatkozás közben lehetnek látomásaitok. Koncentrálnotok kell rájuk, mivel ez segít, de nem ragadhattok ott. Tudnotok kell, hogy ez nem a valóság. A végén pedig elájulhattok.-magyarázta Frigga.-Kérdés?
-Nincs. Minden világos.-mondta Britt, én pedig helyeseltem.
-Akkor kezdhetjük.
Felfeküdtünk az ágyakra. Hirtelen pirosas fények jelentek meg. Hasonlóak voltak azokhoz, amiket akkor láttam, amikor dimenziót ugrottunk. A fények egy ideig a fejem felett keringtek. Közbe pedig ismeretlen nyelven mormoltak valami Harry Potter varázsigét. A fény körözött, majd egyre lejjebb ereszkedett és belém jött. Ekkor vesztettem el a kapcsolatot a valósággal.
Egy kihalt városban voltam. Egy vasúti sínen ácsorogtam, előttem állt a vonat. Ez komoly? Közelebb sétáltam. Amikor odaértem a vonathoz Steve ácsorgott a vonatban és nézett rám.
-Már vártalak.-mondta.
Oké. Szóval ő az erőm. Legalábbis csak gyanítom. Ha az a feladatom, hogy meg kell fognom a kezét, akkor az elég egyszerűnek tűnik.
-Hogy érted ezt?-kérdeztem.
-Kellettem én neked egyáltalán?-lenézésről árulkodott a hangja.
Tudtam, hogy ez nem a valóság. Steve sosem mondana nekem ilyet.
-Persze, hogy kellesz! Sok időt töltöttünk együtt és eléggé jó csapattá fejlődtünk az évek során.
-Bizonyítsd be.
Azzal a vonat elindult. Tudtam, hogy ez nem lesz sétagalopp. Futni kezdtem. A vonat ment, én pedig futottam. Egy idő után hiába voltam egy látomásban, fáradni kezdtem. Úgy vettem észre, hogy gyorsítani kezd, de tudtam, hogy nem adhatom fel. Most nem! Gyorsabban kezdtem futni. Már szinte elértem a vonatot. Steve kihajolt a vonatból.
-Nem adod fel?-kérdezte.
-Ne is álmodj róla! Egy csapat vagyunk. Most nem hagylak elmenni.
Mosolygott, majd kinyújtotta a kezét, amit elkaptam és ő felhúzott a vonatba.
Felébredtem. Pontosabban üvöltve ültem és eszméltem fel. Visszatértem a valóságba. Legalábbis oda, ahonnan elindultam. Mindenki kérdő tekintettel bámult rám. Brittanyra nézve az ő álma sem lehetett piskóta. Thor törte meg a csendet.
-Éreztek valamit?
-Kimerültséget.-mondta Britt.
Frigga közelebb lépet hozzám, majd Britthez. Csupán megfogta a kezünket. Nem tudtam mire vélni. Utána visszaállt a helyére.
-Sikerült. Mindketten visszakaptátok az erőtöket.
Esküszöm nem tudtam mit mondani. Konkrétan köpni nyelni nem tudtam. Irtóra megkönnyebbültem, ráadásul elérzékenyültem és sírni kezdtem.
-Nyugi, nincs semmi baj.-mondta Thor, majd odajött hozzám és megölelt.

Egy kellő és mély alvás után az ágyban ébredtem. A nap ragyogóan sütött. Brittany pedig már felébredt.
-Steph, valamit mutatnom kell.-mondta.
-Mit?-ugrottam ki az ágyból és odasétáltam hozzá.
-Ezt nem fogod elhinni!
-Brittany! Mond már!-üvöltöttem.
-Az erőmről van szó. Eddig olyan voltam, mint az apám. Mármint, hogy ilyenkor kikapcsolt az agyam.
-És?
-És most ez megváltozott. Tudatosan tudom kezelni a másik énem.
-Brittany ez baromság.-teljesen nevetségesnek tartottam ezt a dolgot.
-Nem baromság!
Észrevettem, hogy felhergeltem. Hátrálni kezdtem. Brittany át is változott, azonban csodák-csodájára megszólalt.
-Fogadnunk kellett volna.
Teljesen meglepődtem.
-Ezt hogy?-néztem végig rajta.
-Ez az én mellékhatásom.-dicsekedett, majd vett egy mély levegőt és visszaemberesedett.- Azt hittem, hogy ez csak álom. De ezt imádom. Ráadásul teljesen valóságos.
-Nézd a jó oldalát. Én vagyok én, te vagy te. Ismét.
-Ez igaz-nevetett.
Hamarosan Frigga jelent meg a szobába.
-Látom felébredtél.-nézett rám.
-Igen.-bólintottam.
-Rajtad is el kell végeznünk a rutin ellenőrzést, hogy minden rendben van-e.
-Rendben. Mehetünk is.
Azzal átmentünk egy másik szobába, ahol lefektettek egy asztalra, majd újból megfelentek fölöttem a fények.
-Ez valami röntgeneljárás?-kérdeztem.
-Mondhatni.
Azzal a testem konkrétan kiemelkedett belőlem. Illetve a lelkem. vagy nem tudom mim.
-Mi a jó...?-értetlenkedtem.
Igyekeztem nyugodtan feküdni, azonban annyira érdekelt, hogy mit csinálnak felül, hogy igyekeztem hozzáérni, de Frigga leállította a kezem.
-Brittany is ezt csinálta.-azzal tovább ügyködött.
Thor jelent meg.
-Minden rendben?
-Mondhatni.-válaszolt Frigga.
-Hogy érti azt, hogy mondhatni?-kérdezte Thor.
-Látod ezt?-azzal egy kék pöttyre mutatott.-Ennek nem kéne itt lennie.
-Akkor most mi lesz velem?-kérdeztem idegesen.
-Ez a mellékhatás. A negatív mellékhatás.
-Bővebben?-kérdezte Thor.
-Sajnálom Stephanie. De ez azt jelenti, hogy nem használhatod annyit az erődet, mint régen. Mármint használhatod, csak mértékkel. Ugyanis fel fog emészteni téged belülről, ha sokat használod és erősen.
-Ezt értsem úgy, hogy meg fogok halni?-kérdeztem szinte már a sírógörccsel küszködve.
-Egyszer mindenki meghal kedvesem. De ha erősen használod, akkor hamarabb meghalsz, ugyanis fel fog emészteni az erőd. Belülről. Ez ellen sajnos nem tudsz tenni semmit.-sóhajtott.-És sajnos mi sem.
Kezdtem elveszteni önmagam. Sírni kezdtem. Azért volt az erőm eddig, hogy használjam. Hogy embereket mentsek. Úgy értelmeztem, hogy az erőm egy elem, ami fel van töltve, de folyamatosan merül, egészen addig amíg a végére nem ér. Frigga visszahelyezte a testembe a szépséghibámat felültem.
-Lelassítani sem tudja?-kérdeztem, miután megtöröltem a szemem.
-Nem. Sem megállítani, sem lelassítani lehet. De ne akard felgyorsítani.
Azzal remegett egyet az épület.
-Mi volt ez?-kérdezte Frigga.
Thor az ablakhoz lépett.
-Kinyílt a kapu.
-Fogadni merek, hogy valaki kinyitotta.-mondtam.
-Maradjatok itt.-utasított Thor.
-Nekem te nem parancsolhatsz.-álltam fel.-Kimegyek veled.
-Stephanie, még túl gyenge vagy. És ne feledd, hogy az erőddel is vigyáznod kell.
-Seggeket rugdosni sosem vagyok fáradt. És mással is tudok harcolni, nem csak az erőmmel. Majd visszafogom magam és csak biztonság estén használom.
Brittany lépett be a terembe.
-Mozgás emberek. Seggeket kell rugdosni.
Thor barátai, akiket a napokban ismertünk meg szintén csatlakoztak hozzánk. Kaptam egy fasza kis kardot is. Tegyük hozzá, hogy szép ruhában ácsorogtam és vártam. Brittany legalább átöltözött.
-Azt hittem, hogy használod majd az erődet is.-mondta Brittany, mikor már a kinyílt kapu előtt álltunk.
-Még nem vagyok benne biztos, hogy tudom megfelelően irányítani. Inkább biztosra megyek. Csak akkor használom, ha szükséges.-magyaráztam, és remélem, hogy bevette.
-Megértelek. Én sem kísérleteznék.
A kapu túloldalán ordítás hallatszott, majd látszott, hogy közelednek. Thor hátrafelé irányított mindenkit. Loki jelent meg a kapuból kijőve.
-Otthon, édes otthon.-mondta.-Üdvözöllek titeket.
-Az érzés nem annyira kölcsönös.-jegyezte meg Brittany.

12. fejezet - A dimenzióugrók

Este beszéltem Brittanyval, aki kijelentette, hogy ő menni akar, akkor is ha én nem jövök. Mondtam neki, hogy én is így döntöttem. Ezek után megbeszéltük Thorral, hogy nem ma este, hanem csak másnap reggel ugrunk dimenziókat. A szobámban igyekeztem felkészíteni magam a dimenzióugrásra, vagy hogy is hívjákra. Nem ugrottam még dimenziót és elképzelni nem tudtam azt, hogy milyen lehet. Ahhoz képest egyáltalán nem voltam ideges. Mármint volt bennem idegesség, de valahogy sikerült bent tartanom magamban a zöld izét, hiszen holnap már nem lesz meg. Azon gondolkodtam, hogy mit csomagoljak az útra. Egyáltalán csomagoljak? Az igaz, hogy nem nyaralni megyünk Asgardba, de akkor sem akarok ott több napig ugyanabban a ruhában flangálni. Ehhez hozzá társult az is, hogy egész este nem tudtam aludni, így átmentem az apámhoz beszélgetni, mivel ő általában sosem alszik. Vagy ha alszik is, akkor azt nyitott szemmel teszi. Mesélt mindenféle háborús történeteket, meg azt, hogyan illeszkedik be a mai világba. Én meg meséltem neki mindent, ami csak eszembe jutott és amire kiváncsi volt.
Másnap reggel már egy teljesen hétköznapi ruhába álltunk valahol a semmi a közepén. Akármilyen hihetetlen, de Thor a levegőből nem tud dimenziókon utazgatni. Illetve lehet, hogy tud, de mivel mi is itt voltunk, nem hiszem hogy kockáztatni akart.
-Kész vagytok?-nézett ránk.
-Mindjárt elhányom magam, de kezdhetjük.-mondta Brittany.
-Nem fog fájni, nyugi.
-Csajok, majd küldjetek képeslapot Asgardból.-viccelődött Natalie.
-Vagy egy helyes pasit.-kontrázott rá Clary.
Tiffany azonban szótlan volt és csak állt, és nézett, és várt. Thor azonban nem sokat gatyázott, ugyanis meglendítette a kalapácsát, majd az körbe vett minket ilyen piros fényoszloppal, majd egy hatalmas teremben voltunk, mielőtt kimondhattam volna azt, hogy kezdhetjük. Észrevehetetlen volt, viszont rohadtul szédülni kezdtem utána.
-Nincs véletlenül egy hányózacskód? Mindjárt kidobom a taccsot.-fogtam a fejem.
-Jane ezek után,nem szokott rosszul lenni?-kérdezte Brittany.
-Honnan tudsz te janeről?-kérdezte hitetlenkedve Thor.
-Ki az a Jane?-itt bizonyosodott be az, hogy rohadtul le voltam maradva valamiről.
-Jane Foster. Thor barátnője.-mosolygott Britt.
-Thornak barátnője van?-akadtam ki.-Mióta?
-Na jó! A szerelmi életemet ne itt vitassuk meg légyszíves. A palotában már várnak minket.
Azzal elindultunk. A teremből kinyílt valami giga ajtó, ami kivezetett minket a fényre. Pontosan egy mesevilágba. A mesevilág pedig egyszerűen lélegzetállító volt. A legvadabb álmaimat írta felül. Egy hatalmas híd vezetett a víz felett gondolom a városba.

-Oda fogunk menni.-mutatott Thor egy hatalmas háromszög alakú épületre, ami csak úgy magaslott ki a többi közül.
-Ilyenkor kezdek elgondolkodni azon, hogy én szerintem pár dimenzióval arrébb születtem.-jegyezte meg Britt.
-Hidd el, nem te vagy az egyetlen.-mondtam, miközben befelé sétáltunk.
A palota belül hatalmas belső térrel rendelkezett, amint beléptünk. A végén pedig egy fogadóbizottság ácsorgott.
-Apám. Köszöntelek.-szólt oda Thor az idős csávónak.
-Üdvözöllek Fiam. Ők a hölgyek?-nézett ránk.
-Igen. Stephanie Rogers és Brittany Banner.
-Meglátjuk, hogy mit tehetünk velük. Üdvözöllek titeket. Odin vagyok, a király.
-Részünkről a megtiszteltetés felség.-mondtam, majd meghajoltam.
-Stephanie te mit csinálsz?-nézett rám Brittany.
-Pukedlizem. Angliában ezt így szokták.
-Anglia egy barátságtalan és rideg ország. Bár a gesztus értékelem. -szólt Odin.-Megmutatják a szobátokat, utána pedig este találkozunk az eligazításon. Az erőcsere felkészülést igényel.
Egy szép kilátású szobát kaptunk.
-Ez atomszuper.-nézett ki Britt az erkélyen.-Kár, hogy a többiek nem lehetnek itt. Ó nézd kaja is van!
-Britt, ugye tudod, hogy nem vakációzni jöttünk ide.
-Tudom, de imádom ezt a helyet.
Azonban mielőtt Brittany tovább áradozhatott volna egy hölgyemény lépett be a szobába.
-Hölgyek. Frigga vagyok, a királyné.
Állam leesett. A királyné egyszerűen gyönyörű volt.
-Örülünk a szerencsének, asszonyom.-mondta Britt.
-Csupán segíteni jöttem. Itt Asgardban sajnos az ilyen utcai viselet nem teljesen elfogadott. Így a ti szóhasználatotokban estélyit kaptok. Mármint azt kell viselnetek, amíg itt tartózkodtok.
-Király.-lelkesedett Britt.
-Remélem nem bánják, hogy segítek.-mondta a királynő.
-Nem, dehogy. Köszönjük a segítségét, felség.
Frigga közelebb lépett a szekrényhez, miután végigmért minket. A ruhák, amiket kaptunk ugyan nem az Asgardban használt viselet volt, azonban elegáns.

-Nagyon tetszek magamnak.-illegette magát Brittany.

-Csinosak is vagytok. Este találkozunk.-azzal Frigga távozott.

-Egy kicsit fura, de amúgy kedves hölgy.-jegyezte meg.-

-Izgulok.-kezdtem.

-Én is nyugi. DE ma hercegnők vagyunk. Élvezd ki.-mosolygott.

NATALIE

-Szerintetek meghaltak?-kérdezte Clary.

-Kizárt. Steph és Britt elpusztíthatatlanok.-hárítottam.

-Akkor sem kellett volna menniük.-mondta Tiff, aki passzívan viselkedik, amióta elmentek.

-Ők döntöttek így, nem mi. Ezt a döntést nem neked kell meghoznod, hanem nekik.-magyaráztam.

-Felvilágosítalak Barton.-kezdte tiff, aki soha nem szólított Bartonnak.-Akárhogy is vesszük Brittany és Stephanie rendelkezik a nagyobb hatóerejű képességgel. Ezt neked is el kell ismerned. Ha sikerül is a kis művelet, Thor is megmondta, hogy mellékhatások is felléphetnek. Lehetséges, hogy egérfarkuk lesz, de ilyenkor nem csak a külsőségekre kell gondolni. Lehet, hogy olyan mellékhatást kapnak, ami még erősebbé teszi őket, de lehet, hogy olyat, ami gátolja a képességeiket egy bizonyos időintervallum után. Mi lesz, ha pont a csata ellős közepén üti fel a fejét a gát, aki ilyen "helló, itt vagyok, hogy elbasszam a napotokat" stílusban megjelenik és kicseszik velünk. Nem tudhatod! Thor se tudja, Asgard se tudja. Senki sem tudja!

-Zavarhatok?-jelent meg Maria.

-Nyugodtan.-felelt helyettünk Clary.

-Nem akarok egyikőtöknek a pártján se állni ebben a témában, viszont van itt valami amiről tudnotok kell. Brittany és Stephanie tisztában voltak ezekkel a következményekkel. Mindketten úgy mentek el, hogy tudták, ez is benne van a pakliban. Ők csak magukat akarják visszakapni.

-Köszönjük Maria.-mosolyogtam rá.

-A másik dolog az, hogy Prim feléledt az álmából. Gondolom csak megemlítem, hátha valamelyikőtök szeretne társalogni vele.-azzal távozott.

Pár percig csendben álltunk hárman, egymást bámulva. Végül Clary törte meg a csendet.

-Akkor ki beszél vele?

-Bocsi hugi, de jelenleg te vagy a legfiatalabb. Tuti nem engedlek be Primhez.

-Akkor én addig keresek valami elfoglaltságot, ha már így kizársz ezekből.-azzal elment.

-Mit gondolsz Stark? Elbírunk vele, még mielőtt a "nagyok" megtalálnák?-fordultam Tiffanyhoz.

-Menjünk.

Lementünk a cellához, ahol Prim volt. Amikor észrevett minket próbált tudomást sem venni rólunk. Rajtunk kívül még egy ügynök tartózkodott lent.

-Mit akartok?-kérdezte Prim.

-Beszélgetni.-kezdtem.

-Akkor mehettek is. Semmit nem fogtok tudni kiszedni belőlem!

-Nyugi, mondta, hogy csak dumálni jöttünk. Semmi munkatéma meg ilyenek.-mondta Tiff.-Csak el akartuk mondani, hogy sajnáljuk, hogy nem voltál eléggé fontos a húgodnak.

-Hogy érted ezt?-állt fel Prim és nézett a szemünkbe. Kezdtem érteni, hogy Tiff mire akar kilyukadni, így rákontráztam.

-Tudod, én is együtt dolgozom a testvéremmel. A húgommal. És akármilyen zűrös és gáz a helyzet, nem hagynánk egymást cserben. Sem én őt, sem ő engem. A helyzet úgy mutatja, hogy Kimnek nem voltál eléggé fontos.

-Kim mindig is a saját feje után ment.-látszott rajta, hogy kezd összeomlani, de próbálja tartani magát.

-Prim, ti egy csapat vagytok. Te és Kim. A csapatépítés legfontosabb szabálya, hogy társat nem hagyunk magára.-mondta Tiff.-Ti ezt nem tanultátok?

-Mit akarsz ezzel mondani?-sírásra hajlott a hangja.

-Tudod te. -emeltem fel a hangom.-Prim előbbre nézte a Lokitól kapott feladatot, mint téged. Pedig te a testvére vagy! Egy vérből valók vagytok! Erre ő kidob téged a kukába. Fontosabb volt neki egy idióta megbízatás, mint a nővére. De tudom, hogy te nem hagytad volna őt itt, ha rajtad múlott volna.

Prim elhallgatott és zokogni kezdett. Leült a padlóra és üvöltve zokogott. De úgy, ahogy a torkán kifért. Megtörtük. Egy testvéri szeretettel. A cserbenhagyással. A fájdalommal. Összeomlott. Szinte darabjaira hullott volna. Érdekes módon nem éreztem magam annyira győzelemittasnak és büszkének.

-Prim..-léptem közelebb, majd leguggoltam, hogy a szemembe tudjon nézni.-Kérlek áruld el, hogy hol van a testvéred. Egyikőtök se érdemli ezt. Nem kéne hagynotok, hogy Loki ezt tegye veletek. Sem neked, sem Kimnek.

-Őt nem tudjátok megállítani.-törölte a szemét, bár még szipogott.- Láttátok, hogy mire képes. Kim pedig vakon engedelmeskedik neki. Egy idő után már a jogarat sem kellett használnia, ha Kimről volt szó. Szólt neki, és Kim ugrott. 

-Nem tudod, hogy hol van? Vagy, hogy merre lehet?

-Egy kaput akar nyitni Asgardba, hogy visszajusson. New York közepén a legalkalmasabb a dimenziókapu kialakítása, mivel ott a legerősebb a mágneses mező. Az anyagok csak azért kellettek neki, hogy ti már ne jelentsetek neki veszélyt. Két nap múlva akarja megcsinálni a kaput, amivel a két világot össze akarja kapcsolni. De azt nem tudja, hogy végzetes hibát követ el. Próbáltam figyelmeztetni, de nem hallgatott rám. Egy raktárházban gyűjti az erejét az East River mellett.

-Köszönjük.-mosolyogtam.

Ezután rohantunk is Furyhoz, hogy elújságoljuk neki a Primből kiszedett információt, de amint a vezérlőbe értünk Fury már valószínűleg mindent tudott.

-Szép munka volt hölgyeim.-mondta.

-Pedig azt hittem, hogy végre tudunk valami olyat, amit maga nem.-mondta durcosan Tiff.

-Oké. Nagyjából tudjuk, hogy hol van Loki, viszont hogy állítjuk meg?-kérdezte Bruce.

-Plusz nem számoltatok azzal a ténnyel, hogy jelenleg hárommal kevesebben vagyunk.-mondtam.-Thor, Britt és Steph is hiányzik. Ráadásul ők nem tudják, hogy Loki össze akarja kötni Asgardot a Földdel. 

-A fenyegetés két oldalról is megállítható Nat. Persze csak akkor, ha készen állnak a váratlan helyzetekre.-mondta Tiff.

Valamiért kezdtem félni. A lányok semmit sem tudnak erről. Ráadásul mi van akkor, ha épp akkor cserélik vissza az erejüket, amikor Loki megnyitja a kaput. Túl sok volt a megválaszolatlan kérdés, túl nagy volt a fenyegetés, és nevetségesen kevés volt az idő.

11. fejezet - Bonyolult élet: pipa

Mivel kölcsönadtam Mattynek a páncélt, így teljesen meg voltam nyugodva azzal kapcsolatban, hogy apám nem csinál benne kárt. Reggel apa beleszólt a fülesbe, miszerint gyakorlatbemutató lesz a fedélzeten. Azonnal kirohantam. Stephanie és Natalie már kint ácsorogtak.
-Te tudod milyen bemutatót akar tartani az apád?-kérdezte Nat.
-Sejtem.
Kint fújt a szél, még a melegítőfelsőmön keresztül is fáztam. Hamarosan mindenki kijött, Brittany egy bazi nagy bögrét fogott a kezében.
-Mit iszol?-nézett rá Clary értetlenül.
-Kávét?-kérdezett vissza, mintha ez olyan egyértelmű lett volna.-Egész  éjjel nem tudtam aludni.
-Én se.-mondtuk egyszerre hárman. Natalie, Stephanie és én.
Az oké, hogy én miért nem aludtam, de az ő kifogásukra tippem nem volt.
-Akik gépeket lopkodnak, azok maradjanak csendben!-mondta Natasha.
-Ugyan már anya! Csak kölcsönvettük!-mondta Nat.
-Igen. És könnyen bajotok eshetett volna!-azzal Clinthez fordult.-Neked meg mondtam, hogy ne vidd el a lányokat vadászrepülőzni!
Ők egymás fejét ölték, de nagyjából fél percig, ugyanis páncélos apukám végre megjelent. Landolt a várakozó kis csapat előtt, majd levette fejéről a sisakot.
-Előre szólok, hogy óvjátok lányaitokat a fiúktól. Mivel szakítás után nem érdemes átbeszélni a dolgokat. Mellesleg Steve, valamikor át kéne beszélnünk a dolgokat.-erre mindenki értetlenül nézett.
A fejemet fogtam, majdnem elsüllyedtem szégyenemben.
-Mellesleg hol van az udvarlód?-nézett rám.-Nincs még 8?
-Muszáj ezt így lerendezni?-néztem rá.
-Lemaradtunk valamiről?-kérdezte Clary.
-Nyugodj meg drágám. Előbb-utóbb mindent meg fogtok tudni.-mondta Tony.

STEPHANIE

Hogy Tony mit akart az addig volt titok, amíg még egy Vasember meg nem jelent.

-Na várjunk!-kezdte el Brittany.-Ha az Tiff páncélja, de ő itt van, akkor ki van ott?

-Azt hiszem én tudom. De remélem, hogy nem nekem lesz igazam.-tűnődtem.

Brittany kérdően nézett rám. Igyekeztem bevetni a telepátia erejét és visszanéztem rá. A tekintete megvilágosodást sugallott.

-Oké, leesett.-mondta.

A maszk lekerült az emberünkről. Nekem volt igazam. Matt volt mögötte. Már csak az a kérdés, hogy mi volt tegnap este.

-Elnézést, hogy késtem Mr. Stark.-kezdte.

Tony válaszra sem méltatta, hanem egyből Tiffre nézett.

-Nem erről volt szó.

-Semmiről sem volt szó. Tudtam, hogy leszel annyira önfejű, hogy a páncélt hozod. Én pedig nem hagyom, hogy gépkapcsot csinálj a barátomból. Szóval hozzásegítettem egy kicsit.

Tony visszafordult Matthez.

-Ajánlom, hogy kösd fel a gatyád.

Azzal nekirontott. A levegőbe kezdték el ölni egymást. Mattnek egy hatalmas gratuláció, ugyanis egész jól bírta a kiképzést. 

-Tiff, apád nem fogja megölni a barátodat ugye? -nézett Natalie Tiffre.

-Nagyon remélem, hogy nem.
A két páncélos idióta egész jól elszórakozott,bár ezt Tonyn kívül nem hiszem, hogy akárki is viccesnek találta. Fél óra után Natalie kiáltotta ez magát.
-Na jó, ebből elég! Gyerekesen viselkedtek. És azon csodálkozom, hogy ezt én mondom! Fejezzétek be!
Tiffanyban megfagyott a vér, de láthatóan megkönnyebbült. Tony és Matt visszatértek a fedélzetre. A páncélok konkrétan tropára mentek. Ebbe ezek szerint bele se gondolt se Tony, se Tiff, se Matt. Tudálékos család annyi szent.
-Mivel ezek szerint mindannyian kiöltétek egymást és tönkretettétek a cuccokat ehetünk végre? Éhes vagyok.-mondta Brittany.
-Gyere, én kajálok veled.-azzal elindultunk befelé.
 A kajáldába mentünk és elkezdtünk reggelizni.
-Amúgy hoztam neked valamit.-azzal átadott egy szobanövényt.
-Egy szobanövény?-ami totálisan zöld levekből állt, kivéve a közepéből kikandikáló kis lila virágot.
-Értékelhetnéd. Én csináltam. Tegnap este.
-Jajj Britt, miért nem ezzel kezdted?-teljesen meghatódtam.-Köszönöm. Nagyon tetszik.
-Több virágot akartam rá, de csak ennyi tellett.
-Így is tökéletes. Ez lehetne a mi szerelempáfrányunk.
-Igazad van.-nevetett fel.
-Mizu szerelmespár?-pattant le Clary.
-Éppen a románcunkat pecsételtük meg ezzel a szép virággal.-mutattam a virágra.
-Ez egy gaz.-jelentette ki.
-Tudod, ezt Brittanytól kaptam. További jó étvágyat!-azzal fogtam a növényt és kivonultam.
A folyosón összefutottam Furyval és Thorral.
-Stephanie, beszélnem kell veled és Brittanyval.-mondta Thor.
-Az ebédlőben van.-mondtam.
-Szólok neki. Addig menjenek a vezérlőbe.-azzal Fury elment.
-Szép virág.-mutatott Thor a kezemben szorongatott kaspóra, miközben elindultunk.
-Köszi. Brittanytól kaptam. Ő csinálta.
-Mármint...a kezével?
-Igen. Azt mondta, hogy több virágot akart rá, de nekem így is nagyon tetszik.
-Szép is. Ráadásul nem mindenki mondhatja el magáról, hogy kézzel készített virágot kapott. Ráadásul cserepeset. Az maradandóbb.
-Meglep, hogy ennyire érdekelnek a virágok. Mostantól figyelnem kell, hogy ne felejtsem el öntözni.
A kis virágomat letettem az asztalra, amint beértünk a vezérlőbe. Thor egyből a lényegre tért, mihelyst mindenki odaért.
-Te tudod, hogy mit akar mondani?-kérdezte Britt, mire csak a fejemet ráztam.
-Nos van egy jó hírem, meg két rossz.-kezdte Thor.
-Tudod, ezt úgy mondják, hogy egy jó hír és egy rossz hír és nem kettő.-javította ki Tony.
-Tudom. -mondta Thor.- A jó hír az, hogy vissza tudják cseréltetni az erőtöket.-mutatott rám és Brittanyra, mire mindenkinek felcsillant a szeme, de főleg nekünk, ugyanis izgalomba jöttünk.- Az egyik rossz hír, hogy Asgardba kell utazni érte.
-Légyszíves mond azt, hogy az egy helyek közötti kicsike Ázsiai falu.-könyörögtem.
-A helyzet az, hogy nem. Dimenziókon kell átmenni, hogy elérjünk oda.
-Oké, és mi a másik rossz hír?-kérdezte Britt.
-A rossz hír az, ami egy kicsit eltántoríthat titeket ettől.-tördelte a kezeit.- Ugyan Asgardba visszakapjátok az erőtöket, azonban lehetnek olyan következményei, amik nem minden esetben pozitívak.
-Egyszóval mellékhatások?-kérdezte Bruce.
-Igen. Nem lehet megmondani, hogy pontosan mik, de erre mondják azt, hogy csak saját felelősségre egyezhettek bele. Vagyis hogyha elkezdtük, akkor nincs visszaút.
-Steph, eszetekbe se jusson!-hárított Tiffany.
-Ezt én miért a te szádból hallom?-kérdeztem.-Natalietól vártam volna.
-Nem engedem, hogy ezt tegyétek. Gondolj bele, hogy egérfarkad lesz.
-Mivan?-röhögött Britt.
Tiffany után konkrétan mindenki érvelni kezdett, hogy miért nem kéne. Egy idő után már csak hátradőltem és hallgattam az érveket. Steve és teljesen nyugodtan támasztotta a falat. Amikor a tekintetünk találkozott intett, hogy menjek vele. Utánamentem, konkrétan a levegőre ki fagyoskodni.
-Gondolom most akkor te is elmondod az érveidet, hogy miért ne menjek dimenziókon át.-kezdtem, mert teljesen biztos voltam benne, hogy kioktatni akar.
-Nem akarlak kioktatni erről, mert talán ezekkel már te is tisztában vagy.
-A dimenziókon át ugrálással?-lepődtem meg.
-Nem. Hanem azzal, hogy mit gondolnak erről mások. Hogy én mit gondolok. Nem mondom azt, hogy ne menj, de azt se hogy maradj.- ezt akkor most légyszíves fordítsd le az én nyelvemre apuskám.- Szeretném, hogy újra a régi legyél, bár én mindenhogy szeretlek. De ezek a következmények nem tetszenek. Mármint mi van, ha tényleg történik veled valami?
-Nyugi, nem fog semmi sem történni.
-Honnan tudod? Senki sem tudja!
-Várj!-megvilágosodtam.-Te kiakadtál?
-Nem akadtam ki!
-De kiakadtál! Te féltesz?
-Stephanie, ne beszélj marhaságokat. Persze, hogy féltelek. Nem akarom, hogy elmenj Asgardba. De amilyen önfejű vagy, mint az anyád, olyan mintha a falnak beszélnék.
-Nem csak anya az önfejű, Mr. Nemtudokveszíteni.
-Oké, ezt most fejezzük be.-hárított, de közbe mosolygott- Visszatérve az előbbire, tégy úgy ahogy szeretnél. Én pedig támogatlak, ahogy tudlak.
-Köszönöm.-
Azzal odaléptem hozzá és átöleltem. Konkrétan elvesztem a karjai között, ahogy ő is átölelt. Nyugalmat árasztott, mint úgy, ahogy anya. Itt jöttem rá, hogy ugyan teljesen megváltozott az életem, de vissza akarom kapni, úgy ahogy volt. Ehhez pedig dimenzióugrónak kell lennem.