15. fejezet - Az új csajok

Tegnap este még átmentem Thorhoz, aki részletes beszámolót tartott a barátnőjéről. A csaj valamilyen időjáráselemző. Mindenesetre nagyon kedves csajnak tűnt az elmondottak alapján. Másnap reggel Tiffany ébresztett, aki valami nagyon fontosat akart közölni. Illetve ezzel hívott félre.
-Ma este randim van Mattel.-kezdte.
-Jó mulatást!-hagytam rá, majd indultam volna, de visszahúzott.
-El kéne terelned apám figyelmét.
-Felejtsd el.-azzal újra elindultam, de újra visszahúzott.
-Lécci, Steph! Soha többet nem kérek semmit! De ez nekem nagyon fontos.
-Majd meglátom mit tehetek. De ha kérdezi, akkor rád fogom.
-Nyugodtan.
Ezután elindultunk a folyosón, hogy összefussunk a többiekkel, viszont Tiffany egy idő után rájött, hogy el kell intéznie valamit, így egyedül maradtam. Indultam volna, de észrevettem egy nőt a folyosó másik oldalán.

Ő is észrevett, és közelebb jött hozzám.

-Szia! Bocsánat a zavarásért, de Thort keresem.-mosolygott.

-Te vagy Jane?-nem ám köszönnél, te bunkó!

-Igen. Mesélt rólam?-lepődött meg.

-Csak amit sikerült kihúznom belőle. Illetlen vagyok bocsi. Stephanie vagyok!-nyújtottam a kezem, amit el is fogadott.

-Nos, akkor meg tudod nekem mutatni merre találom?

-Ja, persze. Gyere!
-Köszi!
-Na és milyen ez az időjáráselemzés?
-Időjáráselemzés?-nézett rám hülyén.
-Az a foglalkozásod, nem?
-Nem.-nevetett.-Asztrofizikus vagyok.
-Mondjuk Thor, nem hiszem, hogy annyira ért hozzá.
-Nem. Bár nem hülyéskedett. Mostanában időjárást is elemzek, de csakis asztrofizikai szempontból. 

Még mielőtt találkoztam Janenel előtte kaptam egy fülest a főnitől, hogy a giga tárgyalóba lesz megbeszélés. Szóval arra indultunk el. Közbe persze folyamatosan csörgött a telefonja, így eléggé lassan haladtunk. A tárgyalóba beérve már mindenki ott volt, beleértve Thort is. Aki teljesen lefagyott akkor, amikor Jane belépett a terembe.

Thor közelebb lépett, azonban a csaj akkora pofont levágott neki, hogy az csak na. Anyukám minden esetre büszke lenne rá.

-Mondtam, hogy hívd vissza.-mondta Tony. Tipikus Tony.

Ekkor vettem észre, hogy Jane nem kicsit, hanem nagyon terhes. Hopszika.

-Tudom mire gondolsz.-kezdte Thor.

-Nem, nem tudod. Beszélni akartam veled. Soha életemben nem gondoltam azt, hogy nekem egyszer ebbe az épületbe be kell tennem a lábam.-akadt ki. Kezdem érteni mit akart mondani Thornak, aki ezek szerint nem ment el a megbeszélt találkahelyre.-De most már nem számít.-azzal távozott.

-Menj már utána!-ripakodtam rá.

-Te ebbe ne avatkozz bele.-nézett rám.

-Csak a hülye nem vette észre, hogy terhes. MENJ MÁR UTÁNA!-ezt remélem a hatodik szomszéd is meghallotta.

Thor azzal letette a kalapácsát és Jane után szaladt. Natalie pedig húzott maga után.

-Most lesz a jó, rész! Nyomás!

A földszinten értük őket utol. Konkrétan mindneki jött. Nem a földszinten voltunk, hanem az egyik erkélyről néztünk le rájuk.

-Vajon miről beszélnek?-kérdezte Clary.

-Kuss! Nem hallok semmit!-mondta Tiffany.

Hallani tényleg semmit nem lehetett, csak mondatfoszlányokat. De nem adtuk fel. Csak kamillázni lehetett, hogy miről beszélnek. A végén persze összesmaciztak.
-Bleeh!-mondtuk egyszerre Claryvel.
-Olyan cukik, ne fintorogjatok!-ütött vállba Tiffany.
-Csapkodd magad!-azzal visszaütöttem.
-Most fejezzétek be, mielőtt még elkezdenétek!-szólt ránk Steve.
Utat csinált kettőnk között és befurakodott közénk, hogy Tiffanyval véletlenül se essünk egymásnak. Okos. Viszont túl későn avatkozott bele, ugyanis Thor és Jane nem csináltak ezután semmit. Mindenki megunta a várakozást. Indultunk volna vissza a dolgunkra, de Natalie félre hívott.
-Ráérsz egy percre?-nézett rám, amikor már csak ketten voltunk.
-Neked mindig.
-Válaszolj egy kérdésre. Őszintén.-mélyen a szemembe nézett.
-Legyen hát.
-Mi történt veled Asgardban?
-Mire akarsz kilyukadni?
-Tudod te nagyon jól. Bittany elmondta, sőt megmutatta mi történt vele. Hogy Asgard óta tudatában van azzal, hogy ha átzöldül, akkor miket visz végbe. Viszont rólad nem mondott semmit. Asgard óta látom, hogy valami nem stimmel veled Stephanie. Ha valami baj van, akkor legalább nekem mond el, még ha nem is kürtölöd világgá.
Megadtam magam. Natalie szeretetteljesen nézett rám, nem okozhattam neki csalódást.
-Rendben. De meg kell ígérned, hogy ez kettőnk között marad, és nem mondod el senkinek!
-Ennyire gáz?
-A dióhéjas sztori annyi, hogy az erőm egyszer lemerül és akkor meghalok.
-A dióhéjas?
-A lényeg annyi, hogy ha nem akarom felgyorsítani a folyamatot és 30 éves korom előtt elpatkolni, akkor vissza kell fognom magam.
-Vagyis nem használhatod?
-Használni fogom. Annyira még ez se tud visszatartani. De csak akkor ha tényleg nincs más megoldás.
-Jajj, Stephanie annyira sajnálom.
-Épp ezért nem mondtam el senkinek. Mindenkinek megvan a saját problémája. Nem kell, hogy még a nyakába vegye az enyémet is. Pláne, hogy nem tudnak vele mit kezdeni.
-Steve legalább tudja?
-Persze. És Thor is. De ő csak azért, mert ott volt, amikor az anyja közölte velem a dolgot.
-Figyelj, hogyha bármire szükséged van, akkor szólj nyugodtan.
-Köszi Natalie!-azzal csak mosolygott és megölelt.
-Viszont van itt valami, amit tudnod kellene.
-Ugye az nem ennyire gáz, mint amit most közöltem veled?
-Közel áll hozzá.
-Mit akarsz ezzel mondani?
Natalie nem válaszolt semmit, hanem elindult a tárgyaló felé és húzott magával engem is. Gondolom inkább megmutatni akarja, mert az egyszerűbb. Brittany volt még ott rajtam kívül, aki ugyanúgy kétségbe volt esve, mint én.
-Te tudod mit akar mondani?-nézett rám.
-Nem. De igyekezhetnétek!
-Oké. Van egy új csapattársunk.-kezdte Clary.
-Mattet ismerjük és szeretjük. Őt nem kell bemutatni. Amúgy eddig is a csapat tagja volt, nem?-gondolkoztam.
-Ennek örülök.-mondta Tiffany.-De nem róla van szó.
Azzal kinyitotta az ajtót, ahol belépett Prim. Az állam valószínűleg a padlót súrolta. Mindenkire gondoltam. Egyedül rá nem. Rá gondoltam volna utoljára. Na jó, utána jött volna Kimberly vagy Loki. De Prim? Ez most komoly?
-Ti teljesen meghibbantatok?-fakadt ki Brittany.
-Nyugi, nem fogom bántani egyikőtöket sem. Segíteni akarok.-kezdte Prim.
-Mindjárt segíthetsz magadon!-vissza kellett fognom, ha nem akartam, hogy neki rontson.
-Lassíts tigris!-ütögettem meg a vállát.
-Prim mondta meg, hogy hol találhatjuk meg az átjárót, amin keresztül Loki vissza tud jutni Asgardba. Most csak annyit tudunk róla, hogy a földön van, de valószínűleg Kimberly nélkül.-magyarázta Natalie.
-Oké.-túrtam bele a hajamba.-Miattam maradhat, már el lett döntve. De ha mesterkedik valamiben Brittanyt szabadítom rá.
-Mi vagyok én szerinted? -nézett rám Britt.
-Te vagy a legerősebb csaj, akit csak ismerek. Épp ezért adnám neked őt.
-Jogos. -vonta meg a vállát.-Erről jut eszembe Steph, nem eszünk egy fagyit?
-De.-azzal intettünk és sarkon fordultunk.
Nagy nehezen találtuk meg a konyhát, ahol a fagyasztót kerestük. Nagy nehezen meg is lett, de fagyi egyáltalán nem volt benne,csak fagyasztott zöldségek.
-Nem hiszem el, hogy itt van ennyi ember, egy giga nagy épületben és egy rohadt jégkrémet nem tárolnak sehol!-akadtam ki.
-Valószínűleg nem is tartanak semmi olyat, ami nasi. De még csoki sincs.-csatlakozott Britt.
-Tudod, ha pár hete azt mondja nekem valaki, hogy egy giga épületben fogunk nasit keresni, dimenziókat ugrok, Asgardba megyek, akkor kiröhögöm.
-Nem vagy egyedül. Olyan valószínűtlen ez az egész.-mosolygott.-De találtunk valami fontosat.
-Tényleg?
-Igen. Családot.
-Igazad van. De akkor is kéne valami csoki.
-Olyan illúzióromboló vagy! Itt töröd meg az érzelmes pillanatot!-fakadt ki, de közben hallottam a hangján, hogy mindjárt elneveti magát.
-Hidd el, még egymillió érzelmes pillanat lesz, amin majd együtt sírhatunk. Csak nem azért, mert szomorúak leszünk.-veregettem vállba.
-Tényleg kéne valami csoki.-tűnődött.
-Idióta.-löktem meg.
-Te is ugyanezt csináltad.-nevetett.
-Bocsika.-azzal a hang irányába fordultunk, amerre Jane állt.-Nem zavarok ugye?
-Nem, dehogy.-mondta Britt.
-Csak meg szerettem volna köszönni, hogy utánam küldted Thort.-nézett rám.
-Semmiség.-mosolyogtam.
-Ő nem értette volna meg, ha nem mondom el. Nem tudom ez az ő világunkban, hogyan működik, de ezek szerint a terhesség mindenhol ugyanazt jelenti, és mindenhol a nők veszik észre ezt.
-Utána kéne járnunk az Asgardban történő dolgoknak.-vetette fel az ötletet Brittany.
-Van benne valami. Viszont kezdek félni a baba miatt.-mondta Jane.
-Ezt hogy érted?-kérdeztem.
-Ne értsétek félre, nagyon szerettem volna gyereket. És külön örülök neki, hogy Thor az apa. Viszont én nem vagyok isten, ő pedig nem normális ember. A jövőnk miatt kezdek aggódni, hogy mi lesz velünk. Így is olyan nehezen értem utol. Nem akarom, hogy feladja ezt, hiszen ez az élete.
-Jane, nyugi. Nem lesz semmi baj! Thor tudja, hogy szükséged lesz rá és hidd el, hogy ott lesz, amikor szükséged lesz rá. Nem fog cserben hagyni téged.-mondta Brittany, én pedig csak bólogatni tudtam.
Jane arcán látszott, hogy hisz nekünk, és valamiért érzem, hogy ő is erre gondolt, hiszen ismeri Thort. És állítólag mindenki felelősségteljesebb lesz akkor, amikor megtudja, hogy gyereke fog születni. Mindenesetre én nagyon várom, hogy végre megszülessen a kisfickó, vagy kiscsajszi. Már csak a neve kérdéses.

14. fejezet - Régi énem

Loki konkrétan kussba maradt, aztán megjelentek mögötte valamik, amiket sehogy se tudtam beazonosítani. Aztán nekünk rontottak. És sajnos kaszabolni kellett őket jobbra-balra. És hiába kezdted el lelökni őket a keskeny hídról, egyre többen jöttek. Ráadásul Loki a zűrzavar közepette elkezdett befelé menni, de Thor megállította. Csak részben sikerült odafigyelnem, ugyanis hadonásznom és rugdosódnom kellett.
-Steph! A kapu be fog záródni!-kiáltott nekem Brittany.
Odasandítva tényleg nem volt már akkora, mint eddig. Kisebb lett, így kevesebb izéke jött át. Nem tudtam mit tegyek, hiszen itt volt az alkalom, hogy visszamenjünk, viszont itt még voltak lények, akik nem akarták megöletni magukat. Kamilláztam, de hirtelen egy erős kéz megragadta a kezem.
-Ezeket ők elintézik.-intett a barátai felé.-Nektek viszont ideje hazamenni.
Azzal konkrétan befutott velem és Brittanyval a kapun. Ez hosszabbnak tűnt és konkrétan a víz felett végződött. Hatalmas sikoltás keretében estünk bele.
-Ezt csináljuk meg újra!-mondta Brittany, miután már a víz felett lebegtünk.
-Tudod azt hittem, hogy talpra érkezünk. Mármint szárazföldre és nem a vízbe.-fordultam Thor felé.
-Ki kell úsznunk a partra és meg kell keresnünk a hajót.-azzal elkezdett úszni.
A partra kiúszás egyszerűbb feladatnak tűnt, mint az,hogy egy lebegő hajót megtaláljunk. Ráadásul a szárazföldről. Azt nem tudom, hogy ezt Thor hogy gondolta, de elindult mi pedig követtük. Fogalmam sem volt arról, hogy merre ment,de szerintem neki sem. Az időjárás sem segített sokat, hiszen fújt a szél és konkrétan majdnem szélvihar kerekedett.
-Ebben semmit sem látok.-mondta Britt.
-Nem is kell. Megjöttünk.-jelentette ki Thor.
Mikor odaértünk mellé New York panorámája terült elénk. Szép volt, mint mindig.
-Leszűkítettük a világot egy több milliós városra. Ez is több, mint a semmi.-lelkendezett Brittany.
Begyalogoltunk a városba. Nem keltettünk nagy feltűnést. Csak nagyjából mindenki megbámult minket. A furán öltözött faszit, az estélyi ruhás csajt és a másikat, aki teljesen normálisan nézett ki, de senki sem értette miért lóg az előbbi kettővel. A S.H.I.E.L.D. egyik fő épülete itt volt New Yorkban, ezért oda mentünk. A recepciós hölgy felküldött minket a legfelső szintre, ahol Coulson ügynök várt minket.
-Isten hozta Önöket!-köszöntött.
-Üdv! El tudja érni nekünk Furyt?-kérdezte Thor, miután kezet ráztak.
-Hogyne. Erre tessék.
Bevezetett minket egy giga tárgyalóba, ahol elindította a videóhívást, miután leültünk. Kisvártatva a többiek jelentek meg a túloldalon.
-Azt el kell ismerni, hogy néztetek már ki jobban is.-jegyezte meg Britt.
-Ti is.-forgatta a szemét Clary.
-Mellesleg mi történt veletek?-kérdeztem.
-Prim dalolt, mint a madár. Kiderült, hogy kaput akar nyitni Asgard és a Föld között. Mire kiértünk már kinyitotta. Aztán a kapu kisebb lett és megszűnt, Loki pedig eltűnt.
-A kapu túloldalán Loki már nem árthat senkinek. A lányokkal a kapun át jöttünk, de egy kicsit messze dobott le minket New Yorktól.-magyarázta Thor.
-Steph ne mozdulj semerre! Visszamegyünk és felfedezzük azt a kócerájt. Miért nem indulunk még?-kérdezte Tiff, majd kikapcsolták.
-Na akkor most mi lesz?-nézett Brittany Coulson ügynökre.
-Én elmegyek Coulson ügynökkel, ti meg itt maradtok.-magyarázta Thor.
-Köszi a felvilágosítást apa!-mondta Britt.
-Nagyjából fél óra múlva landol a gép. Addig nézzetek tv-t.-mondta Coulson, majd ahol eddig videóchateltünk megjelent egy tévécsatorna.
Brittany a kapcsolóért ment és kapcsolgatni kezdett. Idiótán néztem rá.
-Mi van? Ilyenkor szokták ismételni a Bosszú vagy szerelmet.
-Lécci mond azt, hogy nem spanyol szappanoperát nézünk!-imádkoztam.
-Nem, dehogy. Török, nem spanyol.
-Mi a különbség?-néztem rá.
-Hogy Kivanc Tatlitug ezen a képernyőn sokkal szexisebb.
-Kicsoda?-tártam fel a szemeim.-Ilyen név nincs is.
-De van.-erősködött, majd elkezdte nézni a sorozatot.
Mivel nem volt jobb dolgom, én is néztem, habár semmit nem értettem belőle. Fél óra múlva még nem lehetett hallani, hogy gép szállt volna le az épület tetején. Thor és Coulson ügynök is visszatértek, de ők sem tudták, hogy mi miatt nincsenek még itt a többiek. Próbáltam telefonon elérni őket, de mindenhol hangpostára lettem irányítva. Kénytelen voltam kikapcsolni a Bosszú vagy szerelmet, ha meg akartam találni a gépet.
-De mégis hol vannak?-kérdezte Brittany.
-A hajó még megvan, mert nem kapott jelzést a rendszer, hogy lezuhant volna. A legkézzelfoghatóbb magyarázat az, hogy a kommunikációs rendszerük összeomlott, ezért nem érnek ide.-magyarázta Coulson ügynök.
-2 óra telt el.-mondta Thor.
Coulson ügynök majdnem szólásra nyitotta a száját, amikor repülő zajait hallottuk meg a fejünk felett.
-Megjöttek.-mondtam.
Erre Brittanyval szinte elejtve egymást szaladtunk fel. Az épület tetejére felérve a szél rettenetes nagy volt és össze vissza fújta a csini szoknyámat, a hajamat pedig a szemembe. A hatalmas gép leszállt, én pedig egyre izgatottabb lettem.
-Liftezik a gyomrom.-mondta Brittany.-Azt hiszem mindjárt hányok.
-Miért?-néztem rá.
-Nem tudom.
A gép ajtaja kinyílt és mindenki leviharzott róla. Steve le se tette a lábát a tetőre, de én letámadtam. Konkrétan ölelve támadtam le. Vagy, ahogy mondják. Elmondhatatlanul örültem neki, hogy újra láttam.
-Csak nem hiányoztam?-kérdezte mosolyogva.
-De.-azonban az én hangom teljesen komoly volt.
-Te is nekem.-már az övé is.
Mindenki bement mire elengedtük egymást. Elindultunk befelé, közben élménybeszámolót tartottam neki, hogy Asgard mennyire rohadtul szép. Visszamentünk az előbbi giga tárgyalóba.
-Tetszik a ruhád.-mondta Natalie, amint megöleltük egymást.
-Köszi. Nekem is.
-Kölcsönkapom majd?-tudakolta.
-Kérned sem kell.-mosolyogtam.
-Annyira örülök, hogy nem nőtt egérfarkad!-támadott le Tiffany.
-Micsoda?-kérdeztem mosolyogva.
-Örülök, hogy nem az lett a mellékhatásod, hogy egérfarkad lett.
-Jaja.-hát még ha tudnád, hogy mim lett.
Brittanyval ezután részletesen elmeséltünk mindent. Bár Furyt nagyon nem érdekelte, hiszen egyből a tárgyra tért. Ünneprontó. A lényeg, hogy az egyik szörnyecske tetemét sikerült ellopni és épp az imént tették be az egyik laborba.
-Még a fejesek előtt kéne megnézni a szörnyecskét.-súgta oda Tiffany.
-Ezek után mindenki oda akar menni.-néztem rá.
-Megoldom.-kacsintott, majd jelentkezett.
-Igen, Ms. Stark?-nézett rá Fury.
-Kimehetek a mosdóba?-Clary nevetni kezdett, én pedig a fejemet fogtam.
-Mi?-kérdezett vissza Fury. Szerintem azt hitte Tiffany viccel.
-Ki kell mennem a mosdóba.-ismételte meg Tiff.
-Akkor menjen.-legyintett.
-Gyere Stephanie!-nézett rám.
-Mivan?-nem tudtam mire vélni.
-Miért kell neked Stephanie? Egyedül is ki tudsz menni a mosdóba.-mondta Tony.
-Haladj a korral papus! A lányok csoportosan járnak a mosdóba.-mondta Tiffany.
Felálltam, majd kimentünk. Amint kiléptünk, futni kezdtünk. Előbb akartunk odaérni, még mielőtt észrevennék, hogy nem a mosdóba mentünk. Hamar megtaláltuk a labort, ahogy a bigyó feküdt. Furcsának tűnt.
-Mi a jó élet ez?-nézte végig Tiffany.-Mintha nem emberi lenne.
-Mert nem az.-néztem végig, majd kihúztam a kábelt.-Ez egy gép.
-Tudtam, hogy nem a mosdóba mentek.-szólalt meg egy hang a hátunk mögött.
Odafordultunk. Tony volt az.
-Mit koslatsz utánam, már megint?-ripakodott rá Tiffany.
-Mit kerestek itt?-jött befelé.
-Semmit.Menj ki!-mondta Tiff, majd elkezdte kifelé tolni az apját.
-Te mit csinálsz?-néztem, mivel elég vicces volt a jelenet, ugyanis Tony nem hagyta magát.
-Kiteszem.-erősködött.
-Add fel. Előbb kimegyek, ha beavattok.-mondta Tony.
Tiff abbahagyta az apja kifelé toloncolását, aki közelebb jött.
-Ez egy gép?-kérdezte, ugyanis még mindig a kezemben tartottam a kábelt.
-Az. És ahogy néztem, mindegyik egy fővezérlő alatt üzemel.
-Fordítsd le a nyelvünkre.-mondta egyszerre a két Stark.
-Ha kiiktatjuk a fővezérlőt, akkor megsemmisül az összes. Vagy legalábbis kupurcannak. Írok egy kémprogramot, azután már csak a fővezérlőt kell megtalálni.
-Na akkor hajrá.-vert hátba Tony, majd távozott.
-Bunkó!-kiáltott utána Tiffany.
-Gyere, szét kell szednünk ezt az izét.-mondtam.
-Ez megfelel?-Tiffany elővett egy körfűrészt.
-Kisebb nincs?-hátráltam.
Előbb inkább csavarhúzóval kezdtünk. Minden létező csavart kiszedtünk belőle. Szét kellett szedtünk teljesen, hogy olyan kémprogramot tudjak hozzá írni, amely a lehető legrövidebb idő alatt semmisíti megy a csőcseléket. Egész éjszaka ezen dolgoztunk. Másnap reggelre már egy USB-n volt az eredmény.
-Át kéne vennem a ruhám.-néztem végig magamon.
-Előbb ezt vigyük el Furynak.
Tiffanyval visszamentünk a giga tárgyalóba.
-Remélem tudjátok mivel semmisítjük meg a robotokat.-nézett ránk Brittany.
-Persze. Ezzel.-mondtam, majd letettem az USB-t az asztalra.
-Csak rá kell csatlakoztatni a fővezérlőre és kész.-mondta Tiff.
-Akkor ez könnyű lesz.-mondta Steve, majd felvette az USB-t.
-Na még mit nem!-vettem ki a kezéből.- Ez azén programom, én csinálom! Valljuk be, te ehhez nem értesz.
-Oké, akkor te csinálod.-hagyta rám.
Túl könnyen ment. Ekkor ugrott be, hogy beszélnem kéne vele a mellékhatásról. Már csak azt kéne eldönteni, hogy hogyan közöljem vele. Előtte mindenesetre átöltözöm. Az USB-t nem hoztam magammal. Lezuhanyoztam, hajat mostam, átöltöztem, hajat szárítottam. Már épp kész voltam, amikor Thor nyitott be.
-Beszélhetnénk?-jött be.
-Persze.-becsukta az ajtót.
-Beszéltél vele?
-Még nem.
-És mikor akarsz?
-Most épp oda indultam. Nem halaszthatom tovább. Legalább neki tudnia kell róla.
-Helyes.
-De beszélned kell a barátnődről.
-Mit akarsz tudni Janeről?-nézett rám.
-Akármit.
-Amint beszélsz az apáddal mindent elmondok Janeről, amit tudni akarsz. De addig ne is álmodj róla.-azzal távozott.
Átmentem Stevehez. Folyamatosan gyomoridegességem volt, izzadt a tenyerem, és a pulcsim ujját húzogattam. Az igazat megvallva nem csak a tenyerem izzadt. Izzadtam, mint hazug a templomban. Nem tudtam, hogyan fogalmazzam meg azt, amit akarok, hogy tudjon. Nem tudtam, hogyan fog reagálni erre, esetleg hogyan fog rám tekinteni ezek után. Bekopogtam.
-Gyere!-hallatszott bentről.
Vettem egy mély levegőt és benyitottam.
-Szia!-mosolygott.
-Beszélhetnénk?-léptem be.
-Persze. Minden rendben? Falfehér vagy.-azt nem hittem, hogy ennyire látszik. Hopszika.
-Mondhatni. Az Asgardi erővisszacserélős dologgal kapcsolatban szeretnék elmondani neked valami nagyon fontos dolgot.-csuktam be az ajtót és mentem közelebb.
-Hallgatlak.-láttam rajta, hogy igyekszik felkészíteni magát a legrosszabbra.
-A mellékhatásról lenne szó. Ami nem külső, hanem belső.
-Ezt, hogy érted?
-Fogalmad sincs, hogy mennyire nehéz ez most nekem.-túrtam a hajamba.
-Akkor mond, ahogy tudod. majd összerakjuk.
-Frigga, Thor anyja kivett valami piros izét belőlem, amin volt ilyen kék pötty. És mondta, hogy annak nem kéne ott lennie. Mint valami giga pattanás, vagy szépséghiba. Viszont ezzel az a baj, hogy az erőmet mondhatni valami működő aksinak, ami folyamatosan merül...
-Várj egy kicsit!-állított le.-Azt akarod ezzel mondani, hogy az erőd egyszer lemerül és elfogy?
-Igen, de... én fogok elfogyni...nem az erőm.
-Vagyis.....te....
-Egyszer mindenki. Frigga szerint nem szabad sokat használnom az erőm, mert azzal felgyorsítom a folyamatot. Legalábbis csak végszükség esetén.
-Értem.
-Csak olyan hülyén érzem magam, mert Brittanyé tök jó, az enyém meg egy katasztrófa. Mondjuk úgy mentem oda, hogy ez benne van a pakliban, de akkor is...
-Nem lesz semmi baj, oké? Majd megoldjuk.-azzal megöleltük egymást.

13. fejezet - Én vagyok én, te vagy te

STEPHANIE

Másnap reggel beszéltük meg azt, hogy visszacseréljük az erőnket. Mindketten készen álltunk rá, a felvilágosítás után is. Már nem akartunk meghátrálni, csak minél hamarabb túl lenni az egészen. Úgy éreztem, hogy csak hiába futok az erőm után, hasztalan. Ő egy vonaton van, én pedig csak loholok, de nem érem utol. Az erőcserére egy teremben került sor. A tenyerem izzadt, és meglehetősen ideges voltam. Ideges, de nem dühös. 
-Szóval, mindketten felfekszetek az ágyra. Előre szólok, hogy a beavatkozás közben lehetnek látomásaitok. Koncentrálnotok kell rájuk, mivel ez segít, de nem ragadhattok ott. Tudnotok kell, hogy ez nem a valóság. A végén pedig elájulhattok.-magyarázta Frigga.-Kérdés?
-Nincs. Minden világos.-mondta Britt, én pedig helyeseltem.
-Akkor kezdhetjük.
Felfeküdtünk az ágyakra. Hirtelen pirosas fények jelentek meg. Hasonlóak voltak azokhoz, amiket akkor láttam, amikor dimenziót ugrottunk. A fények egy ideig a fejem felett keringtek. Közbe pedig ismeretlen nyelven mormoltak valami Harry Potter varázsigét. A fény körözött, majd egyre lejjebb ereszkedett és belém jött. Ekkor vesztettem el a kapcsolatot a valósággal.
Egy kihalt városban voltam. Egy vasúti sínen ácsorogtam, előttem állt a vonat. Ez komoly? Közelebb sétáltam. Amikor odaértem a vonathoz Steve ácsorgott a vonatban és nézett rám.
-Már vártalak.-mondta.
Oké. Szóval ő az erőm. Legalábbis csak gyanítom. Ha az a feladatom, hogy meg kell fognom a kezét, akkor az elég egyszerűnek tűnik.
-Hogy érted ezt?-kérdeztem.
-Kellettem én neked egyáltalán?-lenézésről árulkodott a hangja.
Tudtam, hogy ez nem a valóság. Steve sosem mondana nekem ilyet.
-Persze, hogy kellesz! Sok időt töltöttünk együtt és eléggé jó csapattá fejlődtünk az évek során.
-Bizonyítsd be.
Azzal a vonat elindult. Tudtam, hogy ez nem lesz sétagalopp. Futni kezdtem. A vonat ment, én pedig futottam. Egy idő után hiába voltam egy látomásban, fáradni kezdtem. Úgy vettem észre, hogy gyorsítani kezd, de tudtam, hogy nem adhatom fel. Most nem! Gyorsabban kezdtem futni. Már szinte elértem a vonatot. Steve kihajolt a vonatból.
-Nem adod fel?-kérdezte.
-Ne is álmodj róla! Egy csapat vagyunk. Most nem hagylak elmenni.
Mosolygott, majd kinyújtotta a kezét, amit elkaptam és ő felhúzott a vonatba.
Felébredtem. Pontosabban üvöltve ültem és eszméltem fel. Visszatértem a valóságba. Legalábbis oda, ahonnan elindultam. Mindenki kérdő tekintettel bámult rám. Brittanyra nézve az ő álma sem lehetett piskóta. Thor törte meg a csendet.
-Éreztek valamit?
-Kimerültséget.-mondta Britt.
Frigga közelebb lépet hozzám, majd Britthez. Csupán megfogta a kezünket. Nem tudtam mire vélni. Utána visszaállt a helyére.
-Sikerült. Mindketten visszakaptátok az erőtöket.
Esküszöm nem tudtam mit mondani. Konkrétan köpni nyelni nem tudtam. Irtóra megkönnyebbültem, ráadásul elérzékenyültem és sírni kezdtem.
-Nyugi, nincs semmi baj.-mondta Thor, majd odajött hozzám és megölelt.

Egy kellő és mély alvás után az ágyban ébredtem. A nap ragyogóan sütött. Brittany pedig már felébredt.
-Steph, valamit mutatnom kell.-mondta.
-Mit?-ugrottam ki az ágyból és odasétáltam hozzá.
-Ezt nem fogod elhinni!
-Brittany! Mond már!-üvöltöttem.
-Az erőmről van szó. Eddig olyan voltam, mint az apám. Mármint, hogy ilyenkor kikapcsolt az agyam.
-És?
-És most ez megváltozott. Tudatosan tudom kezelni a másik énem.
-Brittany ez baromság.-teljesen nevetségesnek tartottam ezt a dolgot.
-Nem baromság!
Észrevettem, hogy felhergeltem. Hátrálni kezdtem. Brittany át is változott, azonban csodák-csodájára megszólalt.
-Fogadnunk kellett volna.
Teljesen meglepődtem.
-Ezt hogy?-néztem végig rajta.
-Ez az én mellékhatásom.-dicsekedett, majd vett egy mély levegőt és visszaemberesedett.- Azt hittem, hogy ez csak álom. De ezt imádom. Ráadásul teljesen valóságos.
-Nézd a jó oldalát. Én vagyok én, te vagy te. Ismét.
-Ez igaz-nevetett.
Hamarosan Frigga jelent meg a szobába.
-Látom felébredtél.-nézett rám.
-Igen.-bólintottam.
-Rajtad is el kell végeznünk a rutin ellenőrzést, hogy minden rendben van-e.
-Rendben. Mehetünk is.
Azzal átmentünk egy másik szobába, ahol lefektettek egy asztalra, majd újból megfelentek fölöttem a fények.
-Ez valami röntgeneljárás?-kérdeztem.
-Mondhatni.
Azzal a testem konkrétan kiemelkedett belőlem. Illetve a lelkem. vagy nem tudom mim.
-Mi a jó...?-értetlenkedtem.
Igyekeztem nyugodtan feküdni, azonban annyira érdekelt, hogy mit csinálnak felül, hogy igyekeztem hozzáérni, de Frigga leállította a kezem.
-Brittany is ezt csinálta.-azzal tovább ügyködött.
Thor jelent meg.
-Minden rendben?
-Mondhatni.-válaszolt Frigga.
-Hogy érti azt, hogy mondhatni?-kérdezte Thor.
-Látod ezt?-azzal egy kék pöttyre mutatott.-Ennek nem kéne itt lennie.
-Akkor most mi lesz velem?-kérdeztem idegesen.
-Ez a mellékhatás. A negatív mellékhatás.
-Bővebben?-kérdezte Thor.
-Sajnálom Stephanie. De ez azt jelenti, hogy nem használhatod annyit az erődet, mint régen. Mármint használhatod, csak mértékkel. Ugyanis fel fog emészteni téged belülről, ha sokat használod és erősen.
-Ezt értsem úgy, hogy meg fogok halni?-kérdeztem szinte már a sírógörccsel küszködve.
-Egyszer mindenki meghal kedvesem. De ha erősen használod, akkor hamarabb meghalsz, ugyanis fel fog emészteni az erőd. Belülről. Ez ellen sajnos nem tudsz tenni semmit.-sóhajtott.-És sajnos mi sem.
Kezdtem elveszteni önmagam. Sírni kezdtem. Azért volt az erőm eddig, hogy használjam. Hogy embereket mentsek. Úgy értelmeztem, hogy az erőm egy elem, ami fel van töltve, de folyamatosan merül, egészen addig amíg a végére nem ér. Frigga visszahelyezte a testembe a szépséghibámat felültem.
-Lelassítani sem tudja?-kérdeztem, miután megtöröltem a szemem.
-Nem. Sem megállítani, sem lelassítani lehet. De ne akard felgyorsítani.
Azzal remegett egyet az épület.
-Mi volt ez?-kérdezte Frigga.
Thor az ablakhoz lépett.
-Kinyílt a kapu.
-Fogadni merek, hogy valaki kinyitotta.-mondtam.
-Maradjatok itt.-utasított Thor.
-Nekem te nem parancsolhatsz.-álltam fel.-Kimegyek veled.
-Stephanie, még túl gyenge vagy. És ne feledd, hogy az erőddel is vigyáznod kell.
-Seggeket rugdosni sosem vagyok fáradt. És mással is tudok harcolni, nem csak az erőmmel. Majd visszafogom magam és csak biztonság estén használom.
Brittany lépett be a terembe.
-Mozgás emberek. Seggeket kell rugdosni.
Thor barátai, akiket a napokban ismertünk meg szintén csatlakoztak hozzánk. Kaptam egy fasza kis kardot is. Tegyük hozzá, hogy szép ruhában ácsorogtam és vártam. Brittany legalább átöltözött.
-Azt hittem, hogy használod majd az erődet is.-mondta Brittany, mikor már a kinyílt kapu előtt álltunk.
-Még nem vagyok benne biztos, hogy tudom megfelelően irányítani. Inkább biztosra megyek. Csak akkor használom, ha szükséges.-magyaráztam, és remélem, hogy bevette.
-Megértelek. Én sem kísérleteznék.
A kapu túloldalán ordítás hallatszott, majd látszott, hogy közelednek. Thor hátrafelé irányított mindenkit. Loki jelent meg a kapuból kijőve.
-Otthon, édes otthon.-mondta.-Üdvözöllek titeket.
-Az érzés nem annyira kölcsönös.-jegyezte meg Brittany.

12. fejezet - A dimenzióugrók

Este beszéltem Brittanyval, aki kijelentette, hogy ő menni akar, akkor is ha én nem jövök. Mondtam neki, hogy én is így döntöttem. Ezek után megbeszéltük Thorral, hogy nem ma este, hanem csak másnap reggel ugrunk dimenziókat. A szobámban igyekeztem felkészíteni magam a dimenzióugrásra, vagy hogy is hívjákra. Nem ugrottam még dimenziót és elképzelni nem tudtam azt, hogy milyen lehet. Ahhoz képest egyáltalán nem voltam ideges. Mármint volt bennem idegesség, de valahogy sikerült bent tartanom magamban a zöld izét, hiszen holnap már nem lesz meg. Azon gondolkodtam, hogy mit csomagoljak az útra. Egyáltalán csomagoljak? Az igaz, hogy nem nyaralni megyünk Asgardba, de akkor sem akarok ott több napig ugyanabban a ruhában flangálni. Ehhez hozzá társult az is, hogy egész este nem tudtam aludni, így átmentem az apámhoz beszélgetni, mivel ő általában sosem alszik. Vagy ha alszik is, akkor azt nyitott szemmel teszi. Mesélt mindenféle háborús történeteket, meg azt, hogyan illeszkedik be a mai világba. Én meg meséltem neki mindent, ami csak eszembe jutott és amire kiváncsi volt.
Másnap reggel már egy teljesen hétköznapi ruhába álltunk valahol a semmi a közepén. Akármilyen hihetetlen, de Thor a levegőből nem tud dimenziókon utazgatni. Illetve lehet, hogy tud, de mivel mi is itt voltunk, nem hiszem hogy kockáztatni akart.
-Kész vagytok?-nézett ránk.
-Mindjárt elhányom magam, de kezdhetjük.-mondta Brittany.
-Nem fog fájni, nyugi.
-Csajok, majd küldjetek képeslapot Asgardból.-viccelődött Natalie.
-Vagy egy helyes pasit.-kontrázott rá Clary.
Tiffany azonban szótlan volt és csak állt, és nézett, és várt. Thor azonban nem sokat gatyázott, ugyanis meglendítette a kalapácsát, majd az körbe vett minket ilyen piros fényoszloppal, majd egy hatalmas teremben voltunk, mielőtt kimondhattam volna azt, hogy kezdhetjük. Észrevehetetlen volt, viszont rohadtul szédülni kezdtem utána.
-Nincs véletlenül egy hányózacskód? Mindjárt kidobom a taccsot.-fogtam a fejem.
-Jane ezek után,nem szokott rosszul lenni?-kérdezte Brittany.
-Honnan tudsz te janeről?-kérdezte hitetlenkedve Thor.
-Ki az a Jane?-itt bizonyosodott be az, hogy rohadtul le voltam maradva valamiről.
-Jane Foster. Thor barátnője.-mosolygott Britt.
-Thornak barátnője van?-akadtam ki.-Mióta?
-Na jó! A szerelmi életemet ne itt vitassuk meg légyszíves. A palotában már várnak minket.
Azzal elindultunk. A teremből kinyílt valami giga ajtó, ami kivezetett minket a fényre. Pontosan egy mesevilágba. A mesevilág pedig egyszerűen lélegzetállító volt. A legvadabb álmaimat írta felül. Egy hatalmas híd vezetett a víz felett gondolom a városba.

-Oda fogunk menni.-mutatott Thor egy hatalmas háromszög alakú épületre, ami csak úgy magaslott ki a többi közül.
-Ilyenkor kezdek elgondolkodni azon, hogy én szerintem pár dimenzióval arrébb születtem.-jegyezte meg Britt.
-Hidd el, nem te vagy az egyetlen.-mondtam, miközben befelé sétáltunk.
A palota belül hatalmas belső térrel rendelkezett, amint beléptünk. A végén pedig egy fogadóbizottság ácsorgott.
-Apám. Köszöntelek.-szólt oda Thor az idős csávónak.
-Üdvözöllek Fiam. Ők a hölgyek?-nézett ránk.
-Igen. Stephanie Rogers és Brittany Banner.
-Meglátjuk, hogy mit tehetünk velük. Üdvözöllek titeket. Odin vagyok, a király.
-Részünkről a megtiszteltetés felség.-mondtam, majd meghajoltam.
-Stephanie te mit csinálsz?-nézett rám Brittany.
-Pukedlizem. Angliában ezt így szokták.
-Anglia egy barátságtalan és rideg ország. Bár a gesztus értékelem. -szólt Odin.-Megmutatják a szobátokat, utána pedig este találkozunk az eligazításon. Az erőcsere felkészülést igényel.
Egy szép kilátású szobát kaptunk.
-Ez atomszuper.-nézett ki Britt az erkélyen.-Kár, hogy a többiek nem lehetnek itt. Ó nézd kaja is van!
-Britt, ugye tudod, hogy nem vakációzni jöttünk ide.
-Tudom, de imádom ezt a helyet.
Azonban mielőtt Brittany tovább áradozhatott volna egy hölgyemény lépett be a szobába.
-Hölgyek. Frigga vagyok, a királyné.
Állam leesett. A királyné egyszerűen gyönyörű volt.
-Örülünk a szerencsének, asszonyom.-mondta Britt.
-Csupán segíteni jöttem. Itt Asgardban sajnos az ilyen utcai viselet nem teljesen elfogadott. Így a ti szóhasználatotokban estélyit kaptok. Mármint azt kell viselnetek, amíg itt tartózkodtok.
-Király.-lelkesedett Britt.
-Remélem nem bánják, hogy segítek.-mondta a királynő.
-Nem, dehogy. Köszönjük a segítségét, felség.
Frigga közelebb lépett a szekrényhez, miután végigmért minket. A ruhák, amiket kaptunk ugyan nem az Asgardban használt viselet volt, azonban elegáns.

-Nagyon tetszek magamnak.-illegette magát Brittany.

-Csinosak is vagytok. Este találkozunk.-azzal Frigga távozott.

-Egy kicsit fura, de amúgy kedves hölgy.-jegyezte meg.-

-Izgulok.-kezdtem.

-Én is nyugi. DE ma hercegnők vagyunk. Élvezd ki.-mosolygott.

NATALIE

-Szerintetek meghaltak?-kérdezte Clary.

-Kizárt. Steph és Britt elpusztíthatatlanok.-hárítottam.

-Akkor sem kellett volna menniük.-mondta Tiff, aki passzívan viselkedik, amióta elmentek.

-Ők döntöttek így, nem mi. Ezt a döntést nem neked kell meghoznod, hanem nekik.-magyaráztam.

-Felvilágosítalak Barton.-kezdte tiff, aki soha nem szólított Bartonnak.-Akárhogy is vesszük Brittany és Stephanie rendelkezik a nagyobb hatóerejű képességgel. Ezt neked is el kell ismerned. Ha sikerül is a kis művelet, Thor is megmondta, hogy mellékhatások is felléphetnek. Lehetséges, hogy egérfarkuk lesz, de ilyenkor nem csak a külsőségekre kell gondolni. Lehet, hogy olyan mellékhatást kapnak, ami még erősebbé teszi őket, de lehet, hogy olyat, ami gátolja a képességeiket egy bizonyos időintervallum után. Mi lesz, ha pont a csata ellős közepén üti fel a fejét a gát, aki ilyen "helló, itt vagyok, hogy elbasszam a napotokat" stílusban megjelenik és kicseszik velünk. Nem tudhatod! Thor se tudja, Asgard se tudja. Senki sem tudja!

-Zavarhatok?-jelent meg Maria.

-Nyugodtan.-felelt helyettünk Clary.

-Nem akarok egyikőtöknek a pártján se állni ebben a témában, viszont van itt valami amiről tudnotok kell. Brittany és Stephanie tisztában voltak ezekkel a következményekkel. Mindketten úgy mentek el, hogy tudták, ez is benne van a pakliban. Ők csak magukat akarják visszakapni.

-Köszönjük Maria.-mosolyogtam rá.

-A másik dolog az, hogy Prim feléledt az álmából. Gondolom csak megemlítem, hátha valamelyikőtök szeretne társalogni vele.-azzal távozott.

Pár percig csendben álltunk hárman, egymást bámulva. Végül Clary törte meg a csendet.

-Akkor ki beszél vele?

-Bocsi hugi, de jelenleg te vagy a legfiatalabb. Tuti nem engedlek be Primhez.

-Akkor én addig keresek valami elfoglaltságot, ha már így kizársz ezekből.-azzal elment.

-Mit gondolsz Stark? Elbírunk vele, még mielőtt a "nagyok" megtalálnák?-fordultam Tiffanyhoz.

-Menjünk.

Lementünk a cellához, ahol Prim volt. Amikor észrevett minket próbált tudomást sem venni rólunk. Rajtunk kívül még egy ügynök tartózkodott lent.

-Mit akartok?-kérdezte Prim.

-Beszélgetni.-kezdtem.

-Akkor mehettek is. Semmit nem fogtok tudni kiszedni belőlem!

-Nyugi, mondta, hogy csak dumálni jöttünk. Semmi munkatéma meg ilyenek.-mondta Tiff.-Csak el akartuk mondani, hogy sajnáljuk, hogy nem voltál eléggé fontos a húgodnak.

-Hogy érted ezt?-állt fel Prim és nézett a szemünkbe. Kezdtem érteni, hogy Tiff mire akar kilyukadni, így rákontráztam.

-Tudod, én is együtt dolgozom a testvéremmel. A húgommal. És akármilyen zűrös és gáz a helyzet, nem hagynánk egymást cserben. Sem én őt, sem ő engem. A helyzet úgy mutatja, hogy Kimnek nem voltál eléggé fontos.

-Kim mindig is a saját feje után ment.-látszott rajta, hogy kezd összeomlani, de próbálja tartani magát.

-Prim, ti egy csapat vagytok. Te és Kim. A csapatépítés legfontosabb szabálya, hogy társat nem hagyunk magára.-mondta Tiff.-Ti ezt nem tanultátok?

-Mit akarsz ezzel mondani?-sírásra hajlott a hangja.

-Tudod te. -emeltem fel a hangom.-Prim előbbre nézte a Lokitól kapott feladatot, mint téged. Pedig te a testvére vagy! Egy vérből valók vagytok! Erre ő kidob téged a kukába. Fontosabb volt neki egy idióta megbízatás, mint a nővére. De tudom, hogy te nem hagytad volna őt itt, ha rajtad múlott volna.

Prim elhallgatott és zokogni kezdett. Leült a padlóra és üvöltve zokogott. De úgy, ahogy a torkán kifért. Megtörtük. Egy testvéri szeretettel. A cserbenhagyással. A fájdalommal. Összeomlott. Szinte darabjaira hullott volna. Érdekes módon nem éreztem magam annyira győzelemittasnak és büszkének.

-Prim..-léptem közelebb, majd leguggoltam, hogy a szemembe tudjon nézni.-Kérlek áruld el, hogy hol van a testvéred. Egyikőtök se érdemli ezt. Nem kéne hagynotok, hogy Loki ezt tegye veletek. Sem neked, sem Kimnek.

-Őt nem tudjátok megállítani.-törölte a szemét, bár még szipogott.- Láttátok, hogy mire képes. Kim pedig vakon engedelmeskedik neki. Egy idő után már a jogarat sem kellett használnia, ha Kimről volt szó. Szólt neki, és Kim ugrott. 

-Nem tudod, hogy hol van? Vagy, hogy merre lehet?

-Egy kaput akar nyitni Asgardba, hogy visszajusson. New York közepén a legalkalmasabb a dimenziókapu kialakítása, mivel ott a legerősebb a mágneses mező. Az anyagok csak azért kellettek neki, hogy ti már ne jelentsetek neki veszélyt. Két nap múlva akarja megcsinálni a kaput, amivel a két világot össze akarja kapcsolni. De azt nem tudja, hogy végzetes hibát követ el. Próbáltam figyelmeztetni, de nem hallgatott rám. Egy raktárházban gyűjti az erejét az East River mellett.

-Köszönjük.-mosolyogtam.

Ezután rohantunk is Furyhoz, hogy elújságoljuk neki a Primből kiszedett információt, de amint a vezérlőbe értünk Fury már valószínűleg mindent tudott.

-Szép munka volt hölgyeim.-mondta.

-Pedig azt hittem, hogy végre tudunk valami olyat, amit maga nem.-mondta durcosan Tiff.

-Oké. Nagyjából tudjuk, hogy hol van Loki, viszont hogy állítjuk meg?-kérdezte Bruce.

-Plusz nem számoltatok azzal a ténnyel, hogy jelenleg hárommal kevesebben vagyunk.-mondtam.-Thor, Britt és Steph is hiányzik. Ráadásul ők nem tudják, hogy Loki össze akarja kötni Asgardot a Földdel. 

-A fenyegetés két oldalról is megállítható Nat. Persze csak akkor, ha készen állnak a váratlan helyzetekre.-mondta Tiff.

Valamiért kezdtem félni. A lányok semmit sem tudnak erről. Ráadásul mi van akkor, ha épp akkor cserélik vissza az erejüket, amikor Loki megnyitja a kaput. Túl sok volt a megválaszolatlan kérdés, túl nagy volt a fenyegetés, és nevetségesen kevés volt az idő.

11. fejezet - Bonyolult élet: pipa

Mivel kölcsönadtam Mattynek a páncélt, így teljesen meg voltam nyugodva azzal kapcsolatban, hogy apám nem csinál benne kárt. Reggel apa beleszólt a fülesbe, miszerint gyakorlatbemutató lesz a fedélzeten. Azonnal kirohantam. Stephanie és Natalie már kint ácsorogtak.
-Te tudod milyen bemutatót akar tartani az apád?-kérdezte Nat.
-Sejtem.
Kint fújt a szél, még a melegítőfelsőmön keresztül is fáztam. Hamarosan mindenki kijött, Brittany egy bazi nagy bögrét fogott a kezében.
-Mit iszol?-nézett rá Clary értetlenül.
-Kávét?-kérdezett vissza, mintha ez olyan egyértelmű lett volna.-Egész  éjjel nem tudtam aludni.
-Én se.-mondtuk egyszerre hárman. Natalie, Stephanie és én.
Az oké, hogy én miért nem aludtam, de az ő kifogásukra tippem nem volt.
-Akik gépeket lopkodnak, azok maradjanak csendben!-mondta Natasha.
-Ugyan már anya! Csak kölcsönvettük!-mondta Nat.
-Igen. És könnyen bajotok eshetett volna!-azzal Clinthez fordult.-Neked meg mondtam, hogy ne vidd el a lányokat vadászrepülőzni!
Ők egymás fejét ölték, de nagyjából fél percig, ugyanis páncélos apukám végre megjelent. Landolt a várakozó kis csapat előtt, majd levette fejéről a sisakot.
-Előre szólok, hogy óvjátok lányaitokat a fiúktól. Mivel szakítás után nem érdemes átbeszélni a dolgokat. Mellesleg Steve, valamikor át kéne beszélnünk a dolgokat.-erre mindenki értetlenül nézett.
A fejemet fogtam, majdnem elsüllyedtem szégyenemben.
-Mellesleg hol van az udvarlód?-nézett rám.-Nincs még 8?
-Muszáj ezt így lerendezni?-néztem rá.
-Lemaradtunk valamiről?-kérdezte Clary.
-Nyugodj meg drágám. Előbb-utóbb mindent meg fogtok tudni.-mondta Tony.

STEPHANIE

Hogy Tony mit akart az addig volt titok, amíg még egy Vasember meg nem jelent.

-Na várjunk!-kezdte el Brittany.-Ha az Tiff páncélja, de ő itt van, akkor ki van ott?

-Azt hiszem én tudom. De remélem, hogy nem nekem lesz igazam.-tűnődtem.

Brittany kérdően nézett rám. Igyekeztem bevetni a telepátia erejét és visszanéztem rá. A tekintete megvilágosodást sugallott.

-Oké, leesett.-mondta.

A maszk lekerült az emberünkről. Nekem volt igazam. Matt volt mögötte. Már csak az a kérdés, hogy mi volt tegnap este.

-Elnézést, hogy késtem Mr. Stark.-kezdte.

Tony válaszra sem méltatta, hanem egyből Tiffre nézett.

-Nem erről volt szó.

-Semmiről sem volt szó. Tudtam, hogy leszel annyira önfejű, hogy a páncélt hozod. Én pedig nem hagyom, hogy gépkapcsot csinálj a barátomból. Szóval hozzásegítettem egy kicsit.

Tony visszafordult Matthez.

-Ajánlom, hogy kösd fel a gatyád.

Azzal nekirontott. A levegőbe kezdték el ölni egymást. Mattnek egy hatalmas gratuláció, ugyanis egész jól bírta a kiképzést. 

-Tiff, apád nem fogja megölni a barátodat ugye? -nézett Natalie Tiffre.

-Nagyon remélem, hogy nem.
A két páncélos idióta egész jól elszórakozott,bár ezt Tonyn kívül nem hiszem, hogy akárki is viccesnek találta. Fél óra után Natalie kiáltotta ez magát.
-Na jó, ebből elég! Gyerekesen viselkedtek. És azon csodálkozom, hogy ezt én mondom! Fejezzétek be!
Tiffanyban megfagyott a vér, de láthatóan megkönnyebbült. Tony és Matt visszatértek a fedélzetre. A páncélok konkrétan tropára mentek. Ebbe ezek szerint bele se gondolt se Tony, se Tiff, se Matt. Tudálékos család annyi szent.
-Mivel ezek szerint mindannyian kiöltétek egymást és tönkretettétek a cuccokat ehetünk végre? Éhes vagyok.-mondta Brittany.
-Gyere, én kajálok veled.-azzal elindultunk befelé.
 A kajáldába mentünk és elkezdtünk reggelizni.
-Amúgy hoztam neked valamit.-azzal átadott egy szobanövényt.
-Egy szobanövény?-ami totálisan zöld levekből állt, kivéve a közepéből kikandikáló kis lila virágot.
-Értékelhetnéd. Én csináltam. Tegnap este.
-Jajj Britt, miért nem ezzel kezdted?-teljesen meghatódtam.-Köszönöm. Nagyon tetszik.
-Több virágot akartam rá, de csak ennyi tellett.
-Így is tökéletes. Ez lehetne a mi szerelempáfrányunk.
-Igazad van.-nevetett fel.
-Mizu szerelmespár?-pattant le Clary.
-Éppen a románcunkat pecsételtük meg ezzel a szép virággal.-mutattam a virágra.
-Ez egy gaz.-jelentette ki.
-Tudod, ezt Brittanytól kaptam. További jó étvágyat!-azzal fogtam a növényt és kivonultam.
A folyosón összefutottam Furyval és Thorral.
-Stephanie, beszélnem kell veled és Brittanyval.-mondta Thor.
-Az ebédlőben van.-mondtam.
-Szólok neki. Addig menjenek a vezérlőbe.-azzal Fury elment.
-Szép virág.-mutatott Thor a kezemben szorongatott kaspóra, miközben elindultunk.
-Köszi. Brittanytól kaptam. Ő csinálta.
-Mármint...a kezével?
-Igen. Azt mondta, hogy több virágot akart rá, de nekem így is nagyon tetszik.
-Szép is. Ráadásul nem mindenki mondhatja el magáról, hogy kézzel készített virágot kapott. Ráadásul cserepeset. Az maradandóbb.
-Meglep, hogy ennyire érdekelnek a virágok. Mostantól figyelnem kell, hogy ne felejtsem el öntözni.
A kis virágomat letettem az asztalra, amint beértünk a vezérlőbe. Thor egyből a lényegre tért, mihelyst mindenki odaért.
-Te tudod, hogy mit akar mondani?-kérdezte Britt, mire csak a fejemet ráztam.
-Nos van egy jó hírem, meg két rossz.-kezdte Thor.
-Tudod, ezt úgy mondják, hogy egy jó hír és egy rossz hír és nem kettő.-javította ki Tony.
-Tudom. -mondta Thor.- A jó hír az, hogy vissza tudják cseréltetni az erőtöket.-mutatott rám és Brittanyra, mire mindenkinek felcsillant a szeme, de főleg nekünk, ugyanis izgalomba jöttünk.- Az egyik rossz hír, hogy Asgardba kell utazni érte.
-Légyszíves mond azt, hogy az egy helyek közötti kicsike Ázsiai falu.-könyörögtem.
-A helyzet az, hogy nem. Dimenziókon kell átmenni, hogy elérjünk oda.
-Oké, és mi a másik rossz hír?-kérdezte Britt.
-A rossz hír az, ami egy kicsit eltántoríthat titeket ettől.-tördelte a kezeit.- Ugyan Asgardba visszakapjátok az erőtöket, azonban lehetnek olyan következményei, amik nem minden esetben pozitívak.
-Egyszóval mellékhatások?-kérdezte Bruce.
-Igen. Nem lehet megmondani, hogy pontosan mik, de erre mondják azt, hogy csak saját felelősségre egyezhettek bele. Vagyis hogyha elkezdtük, akkor nincs visszaút.
-Steph, eszetekbe se jusson!-hárított Tiffany.
-Ezt én miért a te szádból hallom?-kérdeztem.-Natalietól vártam volna.
-Nem engedem, hogy ezt tegyétek. Gondolj bele, hogy egérfarkad lesz.
-Mivan?-röhögött Britt.
Tiffany után konkrétan mindenki érvelni kezdett, hogy miért nem kéne. Egy idő után már csak hátradőltem és hallgattam az érveket. Steve és teljesen nyugodtan támasztotta a falat. Amikor a tekintetünk találkozott intett, hogy menjek vele. Utánamentem, konkrétan a levegőre ki fagyoskodni.
-Gondolom most akkor te is elmondod az érveidet, hogy miért ne menjek dimenziókon át.-kezdtem, mert teljesen biztos voltam benne, hogy kioktatni akar.
-Nem akarlak kioktatni erről, mert talán ezekkel már te is tisztában vagy.
-A dimenziókon át ugrálással?-lepődtem meg.
-Nem. Hanem azzal, hogy mit gondolnak erről mások. Hogy én mit gondolok. Nem mondom azt, hogy ne menj, de azt se hogy maradj.- ezt akkor most légyszíves fordítsd le az én nyelvemre apuskám.- Szeretném, hogy újra a régi legyél, bár én mindenhogy szeretlek. De ezek a következmények nem tetszenek. Mármint mi van, ha tényleg történik veled valami?
-Nyugi, nem fog semmi sem történni.
-Honnan tudod? Senki sem tudja!
-Várj!-megvilágosodtam.-Te kiakadtál?
-Nem akadtam ki!
-De kiakadtál! Te féltesz?
-Stephanie, ne beszélj marhaságokat. Persze, hogy féltelek. Nem akarom, hogy elmenj Asgardba. De amilyen önfejű vagy, mint az anyád, olyan mintha a falnak beszélnék.
-Nem csak anya az önfejű, Mr. Nemtudokveszíteni.
-Oké, ezt most fejezzük be.-hárított, de közbe mosolygott- Visszatérve az előbbire, tégy úgy ahogy szeretnél. Én pedig támogatlak, ahogy tudlak.
-Köszönöm.-
Azzal odaléptem hozzá és átöleltem. Konkrétan elvesztem a karjai között, ahogy ő is átölelt. Nyugalmat árasztott, mint úgy, ahogy anya. Itt jöttem rá, hogy ugyan teljesen megváltozott az életem, de vissza akarom kapni, úgy ahogy volt. Ehhez pedig dimenzióugrónak kell lennem.

10. fejezet - Mik nem történnek..

STEPHANIE

Amikor Fury félrehívta az apámat azonnal kiszalomoztam a teremből és a szobámba siettem. Lezártam az ajtót is, hogy egyedül legyek. Leültem az ágyamra és igyekeztem nyugodt maradni. Lehunytam a szemem és mélyeket lélegeztem. Gondoltam, hogy ki kéne mennem a hidegre, de nem jött volna össze, ugyanis most nappal volt. A doboz, amibe a cuccaim voltak még mindig a szoba túlsó végében hevert. A tetején azonban volt egy album. Közelebb mentem. Fényképalbum volt. Az elején volt egy közös kép rólam és anyámról. Biztos ő hozta, mivel én nem emlékeztem arra, hogy lett volna nálam ilyesmi. Felemeltem és visszaültem vele az ágyra. Kinyitva az elején volt két kép anyámról, amikor terhes volt velem. Az egyik fekete fehér volt, szinte már ódivatú. Leszögeztem, hogy ez még 1945 körül készülhetett.

Elmosolyodtam, miközben a fényképeket néztem. Emlékek hulláma öntöt el. Csupa jó emléké. Imádtam az életet anyával, ahhoz képest minek a birtokában voltam. Anya mindig türelemmel fordult felém. Olyan ember volt, akire mindig is lehetett számítani. Én voltam számára az egyetle. Meg persze apám, de róla nem tudott semmit. Azt hitte meghalt. Legalább egyszer tudtak találkozni és együtt lenni egy kis ideig. Letöröltem az időközben előbújó könnyeimet, majd összecsuktam az albumot. Felálltam, majd kimentem a szobából. Mindegy merre, csak járnom kellett valamerre. Össze-vissza bóklásztam a folyosókon, amikor beleütköztem Natalieba.
-Szia!-mondta.
-Szia!
-Nézd.... Sajnálom anyukádat!
-Köszi!
-Hogy viseled?
-Elmegy. Illetve úgy gondoltam sétálnom kéne egyet, vagy valami. Most nem igazán tudok itt maradni.
-Tudod szereztem egy kisebb gépet. Illetve fogjuk rá. Most épp Moszkva felett járunk. Nem sétálunk egyet? Jót tenne.
-De. Azt hiszem tényleg jót tenne.-gondolkoztam el az ötleten.
-Akkor menjünk.
Natalieval a gépekhez mentünk. Egy kicsi, két személyes gépet foglaltunk le. Natalie beült a pilóta helyére, én pedig mellé. Engedélyt kért a felszállásra, majd kinyílt az ajtó és már ott sem voltunk. Épp ment le a nap.
-Tudni akarom én, hogyan tudod vezetni?-néztem rá.
-Igazából a héten elvittük apával az egyiket. Ő alapból tud ilyeneket vezetni. A robotpilótát csak egy fél pillanatra kapcsolta be, amíg elintézett valamit. Én pedig viccből beleültem a székbe. Aztán a robotpilóta kikapcsolt én pedig valahogy a levegőben tudtam tartani a gépet, amíg apa át nem tudta venni. Repültünk még vele és kiderült, hogy tök jól értek hozzá. Pedig eddig maximum a számítógépes játékokon vezettem repülőt.
-Elárulom neked, hogy én ott is kinyírom a gépeket az első 10 másodpercben.-mondtam, mire Natalie felnevetett.
A gépet egy Moszkávhoz közel álló helyen tette le. Ezután begyalogoltunk a városba. natalie mindent megmutatott. Nem csoda. Úgy ismerte a várost, mint a tenyerét. Itt született, ahogy Clary is. Miután a szüleiknek nevelőotthonba kellett őket adniuk, itt nőttek fel, de aztán eljöttek Amerikába, ahol találkoztunk. Natalie olyan lelkesedéssel mesélt a városról, hogy egy idegenvezető is megirigyelte volna. Megmutatott minden nevezetességet. Voltunk a Kremlnél, megmutatta a Hét nővér épületeit, sőt még a Szent Vazul székesegyházba is bementünk. Fantasztikus egy épület.
-Csodás város.-mondtam, miután leültünk egy padra. Időközben besötétedett.
-Bocs, ha kicsit túl részletes voltam. Imádom ezt a várost. Itt nőttem fel a húgommal együtt. Habár régen jártunk már itt, akkor is a szívemhez nőtt és örökre a részem marad.
-Egy idegenvezető kutya füle hozzád képest. És köszönöm, hogy kimozdítottál a hajóról. Az elején kételkedtem, de azt hiszem megérte kivárni. Gyönyörű ez a város!-néztem körbe, ahol már égtek az éjszakai fények.
-Megmondtam, hogy jó buli lesz.-mosolygott.-Bulizni is elvinnélek, de azt hiszem Fury kinyírna minket.
-Ha már nem a hajón tengetjük napjainkat mindenképpen el kell vinned.
-Megbeszéltük!
Natalie még mesélt pár vicces történetet a gyerekkoráról, amíg a padon ültünk. Meglep, hogy legalább 4 éve ismerem, de ezek a dolgok teljesen újak voltak számomra. Natalie egy csodálatos lány és egy csodálatos férjet érdemel, gyerekekkel és egy szép családi házzal együtt. Megérdemelné, ahogy mindannyian, de a sors útjai sokszor kifürkészhetetlenek.

TIFFANY

Este úgy terveztem, hogy hamar elalszok és durmolok reggelig, de nem így történt. Valamiért gyötört az álmatlanság. Csak forgolódtam. Végül aztán meguntam. Terveztem, hogy átmegyek apus szobájába, de nem akartam zavarni. A végén majd miattam kell reggel 6 bögre kávéval többet meginnia reggel. Így aztán magamra kaptam egy hosszú felsőt és kiléptem a szobából. Gondoltam, majd sétálok egyet, aztán csak összeesek valahol a folyosón a fáradtságtól. Legalább ötször végigmentem mindenen, de ugyanolyan éber voltam, mint előtte. Nekidőltem a falnak és erősen gondolkoztam azon, hogy meglátogatom Brucet, hogy adjon valami lónyugtatót.
-Szia Tiffany!-hallottam egy rohadt ismerős hangot.
Odafordultam. Matthew ácsorgott őlem balra, nagyjából 2 méter távolságra.
-Mit akarsz?-kérdeztem.
-Beszélni szeretnék veled. Normálisan.-jött közelebb.
-Ha szeretnél még lila karikákat a képedre csak szólj. Úgyis elememben vagyok.
-Vettem észre.-mosolygott.- Egy párszor már elsétáltál mellettem, csak nem mertelek megszólítani.
-Helyesen tetted.
-Amúgy egyszemélyes felderítőset játszol, vagy mi?
-Nem tudok aludni! Gondoltam, ha járok egy kicsit, attól elalszok, de nem így történt. Virrasztok majd egész éjjel, reggel pedig a tárgyalóasztalon keresztbe feküdve fogok aludni.
-Mit szólnál, ha virrasztanék veled?
Hibbantságból ötös, fiam! Jár a keksz. Meg a taps, meg ilyenek.
-Először is a te társaságod kell nekem utoljára! Másodszor meg nem tartalak fel.
-Nem akarom, hogy zombi módjára járj itt, mint egy holdkóros. Szívesen fent maradok veled.
-Felesleges! Menj innen, mielőtt még szétütlek!
-Ismerlek, mint a rossz pénzt, Tiffany. Csak mondod, de nem teszed meg.
-Délelőtt megtettem! És ha kell most is szívesen megteszem!
-Igen. Reggel valóban megtetted. Viszont azt megérdemeltem. Odabent még mindig érzel irántam valamit, ezért nem ütsz meg mégegyszer.-mutatott a mellkasomra.
Teljesen lefagytam. Egyrészt, mert hozzám ért. Másrészt, mert igaza volt. Még mindig éreztem iránta valamit, viszont ezt a gondolatot a tudatalattim mélyére száműztem, és reménykedtem benne, hogy ott is marad. Késő. Matthew átlátott rajtam, mint egy zselén. Vagyis, nem tudom, hogy min látnak át. Mindig is tudta, hogy mire gondolok, mit érzek, mire lenne szükségem. maga volt a megtestesült tökéletesség. Amikor együtt voltunk teljesen jobb embernek éreztem magam, mint amilyen általában vagyok. Elkalandoztam. Baszki!
-Teljesen meghibbantál.-ráztam meg a fejem.
-Szerintem pedig teljesen igazam van. Még mindig szeretsz. Ahogy én is szeretlek téged.
Még mindig szeret? Istenem... Nem! Koncentrálj csajszi! Nem hagyhatod, hogy mégegyszer hülyének nézzen!
-Én ilyet sosem mondam.
-Viszont gondoltad. Hallod Tiffany? még mindig szeretlek. Ha kell felverek itt minden egyes embert és megmondom nekik, hogy szerelmes vagyok beléd.
-Az apám nem hiszem, hogy túlzottan örülne neki.
-Mindenkit meg tudok győzni. Érzem, hogy veled is jó irányban haladok.
-Ásd el magadat Matthew!-fordultam meg, majd elindultam.
Azonban csak azt éreztem, hogy megfogja a kezem, majd maga felé fordít. Mélyen a szemembe néz, majd se kép, se beszéd megcsókol. Anyám, de hiányzott az ajka! Megőrültél Tiffany? Tiszta lökött vagy! Felejtsd el az ajkát!.... A francokat fogom elfelejteni! A kezemmel átkaroltam a nyakát, mire ő is szorosabban kezdett tartani.
-KHM! KHM!-erre szétrebbentünk.
Elég idióta köhögés volt, de ezer közül is felismerem. Az apám állt a folyosó egyik odalán.
-Ez komoly?-nézett rám.-Reggel félholttá tervezed verni, most az éjszaka közepén meg titokban találkoztok? Mi történt a nap folyamán, hogy hirtelen puszipajtások lettetek?
-Jobban átbeszéltük a dolgokat?-kérdeztem vissza.
-Ha a csókolózás neked a dolgok átbeszélését jelenti, akkor teljesen egyetértek. Akkor most elmegyek Stevehez és "átbeszéljük a dolgokat".-idióta idézőjel: pipa.
-Ne csináld már!-durciztam.
-Nézze Mr. Stark!-kezdte Matt.
-Hallgatlak Romeó.-az apám teljesen meghibbant.
-Én szeretem a lányát. Nagyon. Tényleg átbeszéltük a dolgokat. És ha valakit le akar cseszni, akkor csesszen le engem. Ugyanis kirángattam Tiffanyt az ágyából, ráadásul én csókoltam meg őt. Beszélgetni szerettem volna vele, hogy elmagyarázzam neki a dolgokat.-Matt teljesen meghibbant. Az egészet bekamuzta. A csók volt benne az egyetlen igaz dolog.
-Most ellátnám a bajod, mert hozzányúltál a lányomhoz. De mivel este van és fáradt vagyok, majd holnapra időzítelek. Készülj fel, fiam!-azzal távozott.
-Te teljesen meghibbantál?-kérdeztem.
-Bocsi, de nem akartam, hogy téged csesszenek le. Inkább megveretem magam Vasemberrel. Remélem túlélem.
-Amennyire ismerem tuti, hogy a páncélt fogja használni.
-Nem hiszem, hogy ez benne van a biztosításomban.-vakarta a fejét.
-Amatőr.-forgattam a szemeim.
-Gyere velem!
Elvittem abba a szobába, amelyben a páncélom volt.
-Eredetileg rám lett tervezve, de szerintem beleférsz majd valahogy.
-Ezt én fel nem veszem!-tiltakozott.
-Meg akarsz halni? Nem lesz benne semmi bajod! Szétszedni nem hinném, hogy széttudja.
-És ha igen?
-Ha elvisz a szeméttelepre, ott lehet, hogy gémkapcsot gyárt majd belőled, de nem hiszem, hogy ennyire gáz lenne. Nem fog bántani annyira, mivel szeret engem. Remélem rájött arra, hogy fontos ember vagy az életemben.
-Imádkozni fogok, hogy rájöjjön.-mondta, mire nevettem.

9. fejezet - A színfalak mögött

 

 

 

STEPHANIE

Amikor kinyitottam a szemem nem tudtam hol vagyok. A fejem hasogatott, az egész testemben éreztem a fájdalmat. Felültem. Egy üvegszerű izében voltam. A túloldalon pedig Fury ácsorgott.
-Elárulná miért vagyok itt?-kérdeztem.
-Hogyne. Ha esetleg átváltoznál, akkor itt nem okozol senkiben kárt.
-Tudom, hogy most én lettem Brittany helyett a zöld monstrum, de akkor sem kéne madárnak tekintenie.
-Egy kis ideig még kibírod itt. Mellesleg most este van.
-Akkor húzzon innen!
Fury elment én pedig vettem egy mély levegőt. Tisztában voltam azzal, hogy le kéne nyugodnom, és nem kell sokat idegeskednem. Viszont ebben az üveg izében rám jött. Egy őr áll az ajtóban.
-Kiengedne kérem?-kérdeztem.
-Nem lehet! Sajnálom!
-Nézze ebben az izében nem tudok nyugodt lenni. Csak kimegyek levegőzni.
-Na jó!-adta be a derekát.
Kinyitotta a "kalitkát", elmondta melyik a legrövidebb út a fedélzetre. Én pedig kimentem. A hideg, éjszakai levegő megcsapta a bőrömet, ahogy kiértem. Nem volt kint senki. Most pont erre volt szükségem. nyugalomra. Egyedüllétre. Csak néztem a csillagos eget.
-Gyönyörű ugye?
Megfordultam. Steve állt az ajtóban.
-Mit csinálsz te itt?-kérdeztem.
-Kijöttem. De neked nem itt kéne lenned.
-Meguntam, hogy Csőrikének érzem magam. Inkább kijöttem fagyoskodni.
-Tessék, vedd fel!-azzal levette a pulcsiját és odaadta.
-Köszönöm!-vettem fel a pulcsit, de még így is fáztam.-Brittany mellesleg, hogy van?
-Egész jól. Egyfolytába tornádót okoz a laborban, vagy vízözönt, ok nélkül égni kezdenek a lapok, de már dzsungelt is csinált belőle egyszer. És ezeket nagyjából 30 perc alatt.
-Komolyan?-néztem rá.
-Esküszöm!
-Nehéz bánni vele.
-Majd ő is megérti. Banner már dolgozik a visszafordítóizén.
-Az jó.

Amint feljött a nap visszamentem. Gondoltam meglátogatom Brittanyt, hátha megint alkotott valamit. Egyszerű volt megtalálni. Az egyik labor ajtajából indák lógtak ki.
-Brittany? Ott vagy?-szóltam be.
-Stephanie?-szólt ki Brittany, majd meg is jelent.-Jézusom! Annyira örülök neked!-ölelt meg.-Sajnálom, hogy most miattam szenvedsz. De neked nem a....
-De.-bólintottam.-Kint töltöttem az éjszakát. ott gyorsabban meggyugodtam, mint abban a kalitkában. De elárulnád, hogy mit csinálsz?
-Megőrülök. Akármit csinálok egyre csak több lesz itt az inda. Hamarosan botanikus kertet csinálok a hajóból. Segíts baszki! Hiányzik a zöld énem!
-Azt hittem, hogy ezt akarod. Illetve a félistenke azt mondta.
- Akartam. Múlt idő. Most viszont vissza akarom apni a zöld énemet! Igazából semmi bajom a zölddel! Szeretem a zöldet! Az indulataimat tudom kezelni. Most viszont lépek kettőt és több lesz az inda, meg a lián.
-Sosem mondtam azt, hogy tudom kezelni. Az elején anyám virágboltot nyitott, amikor nem tudtam, hogy kell kezelni.-nevettem fel.
-Segíts bassza meg! Le akarom állítani!
-Végy egy mély levegőt. Képzeld azt, hogy eltűnnek. De nagyon kell koncentrálnod.
Brittany lehunyta a szemét, mire az összes lián meg zöldeség visszahúzódott. A labor üres volt. Illetve minden széttört benne az indák miatt.
-Ennyi.-mondtam neki.
-Nem rossz. De akkor is vissza akarom kapni magam. Mármint ha érted mire gondolok.
-Ne idegeskedj, mert felgyújtod a labort.-mutattam a háta mögé, ahol lágra lobbant pár papír.
-Feladom!-ült le az egyik székre.-Szerintem megsüregtem apát.
-Szerintem örülnék neki.-mosolyogtam.
-Lapozzunk! Te láttad Tiffany hapsiját? Tudod, aki Kimberlyvel volt.
-Nem. Miért?
-Hallottam olyat, hogy Maria unokaöccse idejön. Mármint ő is ügynök, csak kb annyi idős, mint mi. Belenéztem az aktájába. Tiffany és Kimberly aktáját is hozzákapcsolták.
-Nagyon fantasztikus. Tiffany Maria Starkot ezekszerint távolt kell tartani Maria Hill unokaöccsétől? Te ezt komolyan mondod?-néztem rá tágra nyílt szemekkel. Úgy éreztem hamarosan elröhögöm magam.
-Aha.
-Bocsi!-hallottunk egy hangot.

A hang tulajdonosa egy barna hajú, cuki szemű srác volt. Elismerésem a szüleinek, ugyanis elég remekre sikeredett.
-Segíthetünk?-kérdeztem.
-Igen. A nagynénémet keresem. A neve Maria Hill.-leesett áll pipa.
-Te vagy Tiffany exe?-kérdezte Brittany.
-Igen. Elég gáz, hogy most találkozunk.-vakarta a fejét.
-Én elkísérem Mariahoz, te pedig foglalkozz Tiffanyval.-álltam fel.
-Nem cserélhetnénk?-kérdezte Brittany.
-Inkább indákkal legyen tele a hajó. Akkor inkább megmarad.
-Mondasz valamit.-vonta meg a vállát, azzal távozott.
-Gyere, majd én elviszlek.-mondtam, majd elindultunk a vezérlő felé.
-Mellesleg a nevem Matthew. Matthew Collins.-nyújtotta a kezét, amit elfogadtam.
-Stephanie Rogers.
-Te tudod irányítani az elemeket?-nézett rám.
-Elméletileg igen. Én most zöldülök. Az elemek irányítása Brittany feladata. De csak ideiglenesen. Szívunk egy rohadt félisten miatt.-magyaráztam.
-Sajnálom!
Közben beértünk a vezérlőbe. Mondani akartam neki valamit, de hirtelen eltűnt a szemem elől. Az "elrablója" Tiffany Stark névre hallgatott. Egyszerűen leterítette és ütni kezdte. Matthew elég rendes kiképzést kapott, ugyanis csak védekezett, de nem ütött. Tiffany eközben szitkozódott, úgy ahogyan a száján kifért.
-Nincs meg.-rontott be lihegve Brittany, aztán észrevette Tiffet, ahogy épp boxzsáknak használja Mattet.-Ja, de! Megvan.
-Amint beértünk leterítette.-mondtam neki.
Tony és Maria igyekeztek leszedni Tiffanyt Matthewról.
-Ha a közelembe jössz én kinyírlak! Levágom a kezed és feldugom a seggedbe!-mondta üvöltözve Tiffany, miközben az apja leültette egy székre.
-A szerelmi életüket ne a hajón rendezzék.-jött be az igazgató.-Collins ügynök információkat hozott nekünk.
Beszélt a fülesébe, mire nagyjából fél percen belül mindenki betoppant.
-Miről maradtunk le?-kérdezte Clint.
-Tiffany megverte Maria unokaöccsét. -magyaráztam.
-Aki mellesleg majdnem lefeküdt Kimberlyvel.-tette hozzá Brittany.
-Nagyon fantasztikus.-mondta Natasha.
-Collins ügynök elmondja azokat a dolgokat, amikre szükségük lehet.-adta át a szót Fury Mattnek.
-A Tapló ügynök találóbb lenne.-mondta unottan Tiff.
-Az egységem engem küldött az információkkal, amik valószínűleg a S.H.I.E.L.D. hasznára lesznek. Kimberly Kattniss Stewart egy teljesen átlagos lány. Loki valószínűleg elfogta és a jogara segítségével átmosta az agyát.
-Nem kellett átmosni az agyát. Ígyis zakkant.-mondta Natalie
-Támogatom.-tette hozzá Clary.
-A jogara segítségével uralni tudja az embereket.-mondta tovább Matthew.-Jobb harcosok lesznek, valamint agyafúrtabbak. Ezt tette a nővérével is. A neve Primrose Candice Stewart. 20 éves. A húgához hasonló felépítésű.
-Ki az anyjuk? Susan Collins? Ez nem az Éhezők viadala.-tettem hozzá.
-Ezt figyelmen kívül hagyva a jogar most erősebb. Bármit és bárkit elpusztíthat a földön, ahogy Loki szeretné.-mondta Thor.
-Ahogy Prim és Kimberly is.-tette hozzá Tiffany.-Ketten együtt dupla annyival zakkantak, ráadásul szerintem a gyilkoláson kívül nem sok minden jár a fejükben. Ha Loki végezte el náluk az agymosást, akkor nyilván azt teszik, amit mond nekik. Semmi másnak nem engedelmeskednek.
-Tudtok valamit az erőcserélő szerkezetről?-nézett Bruce Matthewra.
-Nem. Sajnálom!
-Akkor mi a terv?-néztem Stevere.
-Először is próbáljátok bemérni őket. Ha megvannak, akkor jeleztek. Mindenki legyen készültségben. -aztán rám és Brittanyra nézett.-Ti viszont itt maradtok!
-Mi a jó isten?-ugrott fel Brittany, mire az asztalon lévő papírok felszálltak és elrepültek a terem másik végébe.
-Pontosan ezért.-mondta Tony.
-Én tudtam, hogy ezt mondod.-dőltem hátra.
-Kint találkozunk. 10 perc.-azzal szétszéledtek.
Maria, az igazgató, az ügynökök, valamint mi ketten maradtunk ott. Hallottuk, amikor a gépek engedélyt kérnek a felszállásra, majd már csak fénycsíkokat láttunk.
-Stephanie! Itt az idióta whiskeyvedelő barátnőd.-hallatszott a fülesen keresztül Tiffany hangja.
-Itt vagyok!-figyeltem.
-Az egyik rohadt monitoron nézel nekünk egy tervrajzot? Mármint titkos alagutak, folyosók, vészkijáratok. Tudod, a szokásos maszlag.
-Utánanézek.
-Ezen a gépen meg tudod nézni.-mutatott Maria az egyikre.
Leültem a székre, Brittany pedig mögém állt. Megkerestük az épület tervrajzát, amit el is küldtem Tiffanynak.
-3 emelet és 2 föld alatti szint. Rejtett folyosó nincs, viszon 8 vészkijárat is található rajta.-magyaráztam.
-8? Szórakozol?-kérdezte Tony.
-Átküldtem, te vak! Ne idegesíts fel!-ripakodtam rá.
-Jól van, nyugi!-mondta.-Egyéb?
-Szigorúan őrzött laborok, tele mindenféle veszélyes és robbanó cuccossal. A világ összes vegyülete itt van. Radioaktív anyagok, atomfizikai kellékek, nukleáris fegyverek. A fegyverek raktára az első föld alatti folyosón található egy kóddal lezárt ajtó mögött.-folytatta Brittany.
-Egyetlen egy gyufaszál és a levegőbe repül az egész.-tettem hozzá.-Csak egy bazi nagy fekete folt marad utána.
-Nagyon re...-mondta Tiffany, de hirtelen elment az adás.
-Mi történt?-néztem Mariara.
-Megszakadt a kapcsolat.-mondta.
-Bassza meg.-mondta Britt.-Remélem nem lesz bajuk.
-Várj! Valami nem stimmel.-álltam fel.
-Mi?-kérdezte Maria.
-Csak nekem furcsa ez az egész? Túl könnyen lettek meg. Oké, hogy nukleáris fegyverekkel van tele az egész, de ez engem amúgy is zavar.
-Igazad van. Mindenki kivonult. Csak mi maradtunk, meg pár ügynök.-tette hozzá Brittany.
Amint ezt kimondta kitört a vezérlő hatalmas ablaka. Valamit berobbanthattak rajta, ugyanis mindannyian a földön kötöttünk ki. Felnézve Kimberly repült be az ajtón, utána pedig egy másik szőke csaj, aki borzasztóan hasonlított rá. Ő volt Prim, Kim nővére. Mindkettő pisztolyt vett elő és agyonlőtték a rájuk támadó ügynököket.
-Na, de jó! Ti is itt vagytok?-állt fel Brittany.
-Elég nagy a szád most, hogy nem zöldülsz.-nézett végig rajta Kim.
-Most én zöldülök.-álltam fel.- De nem akarod megtudni, hogy hogyan!
-Elég fura lesz az elemek irányítóját zöld monstrumként látni.-nézett végig rajtam Prim.
-Ki kéne deríteni, hogy milyen.-mondta Kim, miközben undok vigyor terült szét az arcán.
Azzal lendült is, egyenesen felém. Épp idejében meg tudtam fékezni. Hadakozott velem, mint az állat. Éreztem, hogy nem sokáig bírom még. Valami növekedett a belsőmben, és mindenáron ki akart jönni onnan.
-Miért hadakozol Stephanie?-kérdezte.
-Azért, mert én nem vagyok te!-mondtam, majd hasbarúgtam.
-Szerintem, meg igen. Engem is a bosszú hajt.-mondta.
-Téged Loki hajt, nem a bosszú.-mondta Fury.
-Engem nem a bosszú hajt.-tettem hozzá.
-Hamarosan fog. Ugye tudod, hogy a ház, amiben anyád élt, már nincsen?-nézett rám.
Visítani kezdtem, de úgy, ahogy a torkomon kifért.Az agyam kezdett összezavarodni, a fejemben gondolatok keringtek. A kezemre néztem, amely épp zöld színben pompázott. Késő.

BRITTANY

Stephanie visítani kezdett. A fejét fogta.Tisztára érzetem, hogy min mehet most keresztül. A bőre zöldülni kezdett, majd nőtt és végül úgy nézett ki, ahogy szerintem anno én. De hamarosan én is így fogok. Kimberly és Prim önelégültem vigyorogtak. Stephanie azonban nem volt rest, ugyanis Kimre rontott, aminek az lett a vége, hogy kizuhantak a gépből. Maria maradt, Fury, Prim és én.
-Most pedig te következel!-néztem Primre.
-Komolyan azt hiszed, hogy meg tudtok semmisíteni? Gyerekes! Hamarosan a zöld barátnőd halott lesz. Anyuci majd üdvözli a túlvilágról.
-Én ki foglak nyírni!-rontottam neki.
Mindenki úgy tudta rólam, hogy csak azért mert zöldülök nem tudok verekedni. Nos, ez egy bazi nagy tévedés. Amikor ugyanis kiderült, hogy mi vagyok, stresszlevezetésként karate órákra jártam, majd közelharcra, boxra, meg ilyenekre. itt vezettem le a bennem felhalmozódott feszültséget. Néha, ugyan nem sikerült, de a legtöbb esetben egész jól bevállt. Most viszont ütöttem Primet úgy, ahogy csak tőlem tellett. Végül nekicsaptam az egyik gépnek. Így elvesztette az eszméletét. Kimúlt.
-Nem tudtam, hogy ilyeneket is tudsz.-lépett mellém Maria.
-Ne becsülje alá egy atomfizikus lányát, Hill ügynök!-jött oda Fury is.-Próbálja elérni a Bosszúállókat!
Maria intézkedni kezdett, addig Fury elvitte Primet, a jó ég tudja hova.
-Semmi. Tök süket a vonal.-mondta Maria.
-Hogy hogy?-kérdeztem.
-Nem tudom. Nem hallani semmit.
-Szólj ha lesz valami. Azt hiszem meg kell keresnem Stephaniet.
-Hova mész?-nézett rám.
-Nem tudom. De remélem víz felett vagyunk.
Azzal vettem egy mély lélegzetet és nekifutásból kiugrottam a vezérlő ablakából. Úgy éreztem meghalok, ahogy zuhantam lefelé. Viszont észrevettem, hogy víz van alattunk. A parton két alak harciaskodott egymással. Én viszont nagy mákomra a vízbe csapódtam. Kiúsztam a partra. Kimberly és Steph még mindig viaskodtak. Amikor Kim észrevett, egyszerűen eltűnt. Stephanie pedig ott maradt. Lefeküdt a földre, majd láttam, ahogy visszaemberesedik. Óvatosan közelebb mentem. Stephanie a földön feküdt és az eget nézte. A szemeiből könnyen folytak.
-Jól vagy?-kérdeztem.
-Nem. Ez a szőke ribanc megölte az anyámat! Tudom, hogy nem akartam vele beszélni, de attól még szerettem. És sokat jelentett nekem. Erre ez a érzéketlen kinyírja!
-Nyugodj meg! Sajnálom anyukádat! De te is tudod, hogy Kim nem tudta mit csinál. Loki befolyásolása alatt állt.
-A többiek visszaértek már?-kérdezte, majd felült és megtörölte a szemeit.
-Még nem. Maria nem tudja megjavítani a kommunikációs rendszert.
-Vissza kell jutnunk a hajóra.-állt fel.-Át kell öltöznöm.
-De hogyan?
-A levegővel, te butus.-jelent meg egy mosoly az arcán.
Belémkapaszkodott, majd folyamatosan mondta, hogy hova helyezzem a karjaim, mire gondoljak. Hamarosan a hajón voltunk. Beletellett pár percbe, de sikerült. Gyorsan elment átöltözni, majd 2 perc múlva a vezérlőben találkoztunk.
-Sikerült megjavítani a rendszert?-kérdezte.
-Nem. A raktárról csak annyit tudunk, hogy felrobbant. Prim pedig a cellában van. A főnök pedig szokás szerint felszívódott.
-Ki hitte volna?-kérdeztem.
-Sajnálom az édesanyádat, Stephanie!-mondta Maria.
-Köszönöm! De Pajzshercenőnek nem én mondom el.-mondta.
-Majd én közlöm vele.-hallottuk Fury hangját.
-Állandó szokása ez a kísértés? Úgy jár és kel itt, mint egy szellem.-néztem rá.
-Ha a szellemek hosszú, fekete bőrkabátot és szemkötőt hordanak, akkor igen. lehet, hogy egy szellem.-mondta Steph.
-Szeretem, ha nem tudják épp merre járok. Én tudom, hogy ki merre jár, de ők nem. Így mindig ott lehetek, amikor kellenék.
-Szóval tud tereportálni?-kérdeztem.
-Nem. De valószínűleg hamarosan tudok.-mondta.

NATALIE

Amikor visszaértünk a hajóra teljesen meglepődtem. A vezérlő ablaka be volt törve, a padlón pedig vér.
-Mi a jó ég történt itt?-nézett körbe Tiffany.
-A szőke plázababák idejöttek.-fogadott minket Stephanie.-Emlékezetes egy találkozás volt.
-Kim és Prim itt voltak?-kérdeztem.
-Aha. Prim a cellában van, de Kim megszökött. Már keressük. Viszont egyedül elég nehéz, szóval örülnénk, ha segítenétek.-mondta Brittany.
A lányokkal beálltunk segíteni, de nem jutottunk semmire. Az ügynökök időközben átvették a helyünket. Nick Fury elhívta Stevet, mire Stephanie kivonult a teremből.
-Mi baja van?-kérdeztem.
Brittany csak elém tolt egy aktát, ami elég sok infrmációt tartalmazott egy lakótelep lerombolásáról. Próbáltam olvasni a sorok között, de nem jutottam semmire. Végül Tiffany rámutatott egy névre. Margareth Carter.
-Stephanie anyukája.-mondta Clary.
-Mégis hogy?-kérdezte Bruce.
-Felrobbantották. Kimberly saját maga végzett Steph anyjával. Amikor betörtek akkor mondta el neki.-magyarázta Brittany.
-Bezöldült?-kérdezte Tony.
-Be. Kiugrott Kimmel együtt az ablakon.
-Tipikus Stephanie.-mondtam.
-Beszélni kéne vele.-vetette fel az ötletet Tiffany.
-Nem ajánlom.-állította le Bruce.-Most még zaklatottabb. Hagyjátok lenyugodni egy kicsit.