STEPHANIE
A fejfájás enyhe jelző arra a fájdalomra, amit akkor éreztem, amikor elkezdtem magamhoz térni. Csak annyiban hasonlított a fejfájásra, hogy a fejem fájt. De az úgy, mintha tűket szúrtak volna belé. Több ezer tűt. Plusz az sem segített, hogy a szemembe világító lámpától nem láttam semmit. Próbáltam oldalra fordítani a fejem, de az sem segített. Egy hirtelen mozdulattal azonban a lámpa eltűnt, mire sűrű pislogással reagáltam.
-Örülök, hogy mégis minden rendben veled.-nézett le rám Bruce.-Hogy érzed magad?
-Most mondanám, hogy lehet meghaltam, de az kizárt, mert szó szerint mindenem fáj.
-Nem csodálom. Agyrázkódásod lett, amivel nyertél egy hetes ágynyugalmat. Próbálj meg nem mászkálni. Vagy nem bajba sodorni magad.
-Most esküszöm nem terveztem sehova se menni.
-Helyes. Egyébként próbáltam elérni az apádat, de elviharzott tegnap.
-Dolga van. Nem kell félteni.
-Tudod, hogy hova ment?
-Azt nem, csak azt, hogy miért.
-Ti tudjátok. Mindenesetre beszélek a szőke hercegeddel fehér lovon, hogy magadhoz tértél.
-Ne legyél ebben annyira biztos.
Ez volt az utolsó mondanom, mielőtt újra elaludtam volna.
Valaki fogja a kezem. Nem voltam benne biztos, hogy ki, de valaki határozottan fogta a kezem. Mondanám, hogy Loki, de túlságosan női kéz érzésem volt. Plusz a valaki fölém hajolt, valószínűleg azt várva mikor ébredek fel.
-Jó reggelt Csipkerózsika!-mosolygott Tiffany.
-Szevasz!
-Bruce mondta, hogy nyertél egy heti pihenőt.
-Mondhatni. Ágynyugalom.
-A lényeg, hogy szabin vagy. Mázlista.
-Nehogy azt mond, hogy a te életed mostanában pörgős.
Tiffany a választ késleltette addig, amíg leült a székre.
-Mondhatni. Jelentkeztem valahová.
-Mi az, hogy valahová?
-Hát tudod.... Valahová.
-Van a valahovának neve is?
-Van, de... Igazából még nem mondtam el senkinek.
-Úgy érted, hogy apád se tudja? És Matt se?
-Nem. Mattet áthelyezték Londonba. Gondolom Fury rájött az éjszakai kalandunkra. Mondjuk Fury is eltűnt.
-Jellemző. Sajnálom az áthelyezést.
-Nem szakítottunk, mert azt mondta, hogy megpróbálhatnánk ezt a távkapcsolatot. Én meg igent mondtam neki, mert szeretem.
-Elárulnád, hogy mire jelentkeztél?
-Jelentkeztem.... egy S.H.I.E.L.D.-es kiképzésre.
-Miért?
-Mert ...Áhh nem is tudom.-túrt a hajába.- Független akartam lenni. Mármint érted. Akarok magamnak egy normális karriert. A páncélomat teljesen lebontottam.
-De miért csinálod ezt?
-Stephanie, te megházasodtál! Igaz, fiatalon, de elindultál egy úton az önállóság felé. Brittany egyetemre akar jelentkezni, a tesók meg ide-oda járkálnak, de érzem, hogy nekik is vannak terveik. Éreztem, hogy én leszek az egyetlen, akinek nem lesz motivációja. Tudod, így építhetek magamnak karriert, és könnyebben is együtt maradhatok Mattel.
-Büszke vagyok rád! De komolyan. De mikor indulsz? Mármint a kiképzésre.
-A jövő hónap elején.
-Akkor mi a francért ülsz itt velem? Menj és beszélj az öregeddel!
-Nem lehet. Megígértem Lokinak, hogy itt maradok veled addig, amíg ő vissza nem jön. Azt mondta meg kell beszélnie valamit Odinnal, aki két napja nem hajlandó hazamenni. Azt várja, hogy felébredj, vagy ilyesmi.
-Lokit majd én lerendezem. Te menj és beszélj az apáddal.
-Félek a férjedtől. De ezt most komolyan mondom.
-Nyugi, majd én megvédelek.-nevettem.-De most komolyan, indulj már el!
-Oké, főnök! Vigyázz magadra!
Tiffany ezzel a végszóval távozott. Az ágyam melletti kis éjjeliszekrényen pihent a telefonom, amit valószínűleg ő hozott ide. A kezeim közé vettem a telefont, majd felültem és tárcsáztam az apám számát.
-Szerbusz! Fejed egyben?-vette fel.
-Még igen. Hallottam, hogy elkoslattál.
-El. Jelenleg Londonban esik rám az eső. Találtam valamit a dobozban, amin elindulhattam. És talán nem vakvágány.
-A helyettes?
-Mrs. Callawayé? Kuka. Azt se tudta, hogy a nő mivel foglalkozott.
-Azt hogy?
-Mármint tudta, hogy mivel, csak azt nem hogy kivel mit beszélt és emailezett.
-Gáz.
-Az. Viszont a S. H. I. E. L. D. nem engedi el a kezem.
-Mert?
-Mert utánam küldték Natashát.
-Bébicsősznek?
-Elképzelhető. Bár nem mondok semmit biztosra. Viszont, most kiszúrtam, úgyhogy beszélek vele, mielőtt megölné valaki.
-Várj. Téged követnek?
-Nem, de sosem lehet tudni. Hívlak, ha van valami. De te is tájékoztass.
-Rendben. Szia!
Kinyomta a telefont, mire mondhattam volna valamit. Oké, apa felszívódott. Remek. Kopogás az ajtón.
-Gyere!-szóltam.
Ajtó ki, Loki be.
-Szia!-néztem fel.
-Tiffany?
-Az apjával beszél valószínűleg, mert a jövő hónap elején utazik. Én küldtem, mert magától nem ment volna.
-Megkértem, hogy maradjon itt veled.
-Tudom. És ő maradt is volna. Szerintem eléggé tart tőled.-mosolyogtam.
-Én legyen a legkisebb gondja.-hajolt fölém, majd megcsókolt.
Sötét volt kint, mire felébredtem. Teljesen sötét. Elaludhattam délután, de reménykedtem benne, hogy nem sötétben térek utoljára magamhoz. A fejem még fájt egy picit, de visszaaludni nem tudtam. Totálisan éber voltam. Kikeltem az ágyból és sétálni indultam pizsamában mezítláb a folyosón. Teljesen kihalt volt minden. Az udvarra nézett a közlekedőből az egyik ablak. Kinézve eléggé furcsa alakok kezdtek gyülekezni a sötét udvaron. Az elején azt hittem betörők, de túl másvilági volt az egész. Asgardiak voltak. Gombócot kezdtem érezni a torkomban és reméltem, hogy nem az fog történni, amire gondolok. Elengedtem az ablaküveget és szaladni kezdtem. Nem mertem a lifttel menni, mert féltem, hogy későn érek le, ezért a lépcsőn futottam le. Lihegve érkeztem le a földszintre. Clary állt a bejárati ajtón és teljesen értetlenül nézett rám, de nem szólt semmit, csak utat engedett. Az ajtóban álltam meg, amikor Loki visszafordult, majd elindult felém, én pedig felé.
-Jó reggelt Csipkerózsika!-mosolygott Tiffany.
-Szevasz!
-Bruce mondta, hogy nyertél egy heti pihenőt.
-Mondhatni. Ágynyugalom.
-A lényeg, hogy szabin vagy. Mázlista.
-Nehogy azt mond, hogy a te életed mostanában pörgős.
Tiffany a választ késleltette addig, amíg leült a székre.
-Mondhatni. Jelentkeztem valahová.
-Mi az, hogy valahová?
-Hát tudod.... Valahová.
-Van a valahovának neve is?
-Van, de... Igazából még nem mondtam el senkinek.
-Úgy érted, hogy apád se tudja? És Matt se?
-Nem. Mattet áthelyezték Londonba. Gondolom Fury rájött az éjszakai kalandunkra. Mondjuk Fury is eltűnt.
-Jellemző. Sajnálom az áthelyezést.
-Nem szakítottunk, mert azt mondta, hogy megpróbálhatnánk ezt a távkapcsolatot. Én meg igent mondtam neki, mert szeretem.
-Elárulnád, hogy mire jelentkeztél?
-Jelentkeztem.... egy S.H.I.E.L.D.-es kiképzésre.
-Miért?
-Mert ...Áhh nem is tudom.-túrt a hajába.- Független akartam lenni. Mármint érted. Akarok magamnak egy normális karriert. A páncélomat teljesen lebontottam.
-De miért csinálod ezt?
-Stephanie, te megházasodtál! Igaz, fiatalon, de elindultál egy úton az önállóság felé. Brittany egyetemre akar jelentkezni, a tesók meg ide-oda járkálnak, de érzem, hogy nekik is vannak terveik. Éreztem, hogy én leszek az egyetlen, akinek nem lesz motivációja. Tudod, így építhetek magamnak karriert, és könnyebben is együtt maradhatok Mattel.
-Büszke vagyok rád! De komolyan. De mikor indulsz? Mármint a kiképzésre.
-A jövő hónap elején.
-Akkor mi a francért ülsz itt velem? Menj és beszélj az öregeddel!
-Nem lehet. Megígértem Lokinak, hogy itt maradok veled addig, amíg ő vissza nem jön. Azt mondta meg kell beszélnie valamit Odinnal, aki két napja nem hajlandó hazamenni. Azt várja, hogy felébredj, vagy ilyesmi.
-Lokit majd én lerendezem. Te menj és beszélj az apáddal.
-Félek a férjedtől. De ezt most komolyan mondom.
-Nyugi, majd én megvédelek.-nevettem.-De most komolyan, indulj már el!
-Oké, főnök! Vigyázz magadra!
Tiffany ezzel a végszóval távozott. Az ágyam melletti kis éjjeliszekrényen pihent a telefonom, amit valószínűleg ő hozott ide. A kezeim közé vettem a telefont, majd felültem és tárcsáztam az apám számát.
-Szerbusz! Fejed egyben?-vette fel.
-Még igen. Hallottam, hogy elkoslattál.
-El. Jelenleg Londonban esik rám az eső. Találtam valamit a dobozban, amin elindulhattam. És talán nem vakvágány.
-A helyettes?
-Mrs. Callawayé? Kuka. Azt se tudta, hogy a nő mivel foglalkozott.
-Azt hogy?
-Mármint tudta, hogy mivel, csak azt nem hogy kivel mit beszélt és emailezett.
-Gáz.
-Az. Viszont a S. H. I. E. L. D. nem engedi el a kezem.
-Mert?
-Mert utánam küldték Natashát.
-Bébicsősznek?
-Elképzelhető. Bár nem mondok semmit biztosra. Viszont, most kiszúrtam, úgyhogy beszélek vele, mielőtt megölné valaki.
-Várj. Téged követnek?
-Nem, de sosem lehet tudni. Hívlak, ha van valami. De te is tájékoztass.
-Rendben. Szia!
Kinyomta a telefont, mire mondhattam volna valamit. Oké, apa felszívódott. Remek. Kopogás az ajtón.
-Gyere!-szóltam.
Ajtó ki, Loki be.
-Szia!-néztem fel.
-Tiffany?
-Az apjával beszél valószínűleg, mert a jövő hónap elején utazik. Én küldtem, mert magától nem ment volna.
-Megkértem, hogy maradjon itt veled.
-Tudom. És ő maradt is volna. Szerintem eléggé tart tőled.-mosolyogtam.
-Én legyen a legkisebb gondja.-hajolt fölém, majd megcsókolt.
Sötét volt kint, mire felébredtem. Teljesen sötét. Elaludhattam délután, de reménykedtem benne, hogy nem sötétben térek utoljára magamhoz. A fejem még fájt egy picit, de visszaaludni nem tudtam. Totálisan éber voltam. Kikeltem az ágyból és sétálni indultam pizsamában mezítláb a folyosón. Teljesen kihalt volt minden. Az udvarra nézett a közlekedőből az egyik ablak. Kinézve eléggé furcsa alakok kezdtek gyülekezni a sötét udvaron. Az elején azt hittem betörők, de túl másvilági volt az egész. Asgardiak voltak. Gombócot kezdtem érezni a torkomban és reméltem, hogy nem az fog történni, amire gondolok. Elengedtem az ablaküveget és szaladni kezdtem. Nem mertem a lifttel menni, mert féltem, hogy későn érek le, ezért a lépcsőn futottam le. Lihegve érkeztem le a földszintre. Clary állt a bejárati ajtón és teljesen értetlenül nézett rám, de nem szólt semmit, csak utat engedett. Az ajtóban álltam meg, amikor Loki visszafordult, majd elindult felém, én pedig felé.
-Szó nélkül akartál elmenni?-szegeztem neki a kérdést.
-Hidd el, hogy nem. És ezt nem ilyen egyszerű elmagyarázni.
-Megmagyarázni mit? Nem harapom le a fejed, ha nem szólsz, hogy elmész.
-Tudom, de ez más.
-Mennyiben?
-Annyiban, hogy nem csak pár napra megyek el.
-Ne mond ezt.-remegni kezdett a hangom, és éreztem, ahogy a könnyeim csípni kezdik a szemem.
-Ne haragudj. Őszintén mondom, hogy te vagy a legjobb dolog, ami mostanában történt velem. De alkut kötöttem az apámmal.
-Loki...-szabályosan sírtam, mint egy gyerek.
Magához húzott, mire úgy kapaszkodtam belé, ahogy leírni nem tudom. Nem akartam elveszíteni. Most, hogy apám a világ tudja melyik részében nyomozgat, Tiffany elmegy, más nem maradt. Ő már része volt az életemnek, és ragaszkodni akartam hozzá, hogy ez így is maradhasson. Óvatosan, de hosszasan csókolt meg, majd letörölte a könnyeimet és suttogni kezdett.
-Ígérem, hogy nemsokára találkozunk. Szeretlek.
Azzal hátrálni kezdett, majd a hatalmas szivárvány villanás és az összes asgardinak se híre, se hamva. A földre zuhantam, miközben folyamatosan sírtam. Mintha a világom hullott volna szét. Clary hátulról átölelt, de nem sokat segített. Ennyit a heti ágynyugalomról.
