2. évad 3. fejezet - Így hullott szét

STEPHANIE

A fejfájás enyhe jelző arra a fájdalomra, amit akkor éreztem, amikor elkezdtem magamhoz térni. Csak annyiban hasonlított a fejfájásra, hogy a fejem fájt. De az úgy, mintha tűket szúrtak volna belé. Több ezer tűt. Plusz az sem segített, hogy a szemembe világító lámpától nem láttam semmit. Próbáltam oldalra fordítani a fejem, de az sem segített. Egy hirtelen mozdulattal azonban a lámpa eltűnt, mire sűrű pislogással reagáltam.

-Örülök, hogy mégis minden rendben veled.-nézett le rám Bruce.-Hogy érzed magad?

-Most mondanám, hogy lehet meghaltam, de az kizárt, mert szó szerint mindenem fáj.

-Nem csodálom. Agyrázkódásod lett, amivel nyertél egy hetes ágynyugalmat. Próbálj meg nem mászkálni. Vagy nem bajba sodorni magad.

-Most esküszöm nem terveztem sehova se menni.

-Helyes. Egyébként próbáltam elérni az apádat, de elviharzott tegnap. 

-Dolga van. Nem kell félteni.

-Tudod, hogy hova ment?

-Azt nem, csak azt, hogy miért.

-Ti tudjátok. Mindenesetre beszélek a szőke hercegeddel fehér lovon, hogy magadhoz tértél.

-Ne legyél ebben annyira biztos.

Ez volt az utolsó mondanom, mielőtt újra elaludtam volna.

Valaki fogja a kezem. Nem voltam benne biztos, hogy ki, de valaki határozottan fogta a kezem. Mondanám, hogy Loki, de túlságosan női kéz érzésem volt. Plusz a valaki fölém hajolt, valószínűleg azt várva mikor ébredek fel.
-Jó reggelt Csipkerózsika!-mosolygott Tiffany.
-Szevasz!
-Bruce mondta, hogy nyertél egy heti pihenőt.
-Mondhatni. Ágynyugalom.
-A lényeg, hogy szabin vagy. Mázlista.
-Nehogy azt mond, hogy a te életed mostanában pörgős.
Tiffany a választ késleltette addig, amíg leült a székre.
-Mondhatni. Jelentkeztem valahová.
-Mi az, hogy valahová?
-Hát tudod.... Valahová.
-Van a valahovának neve is?
-Van, de... Igazából még nem mondtam el senkinek.
-Úgy érted, hogy apád se tudja? És Matt se?
-Nem. Mattet áthelyezték Londonba. Gondolom Fury rájött az éjszakai kalandunkra. Mondjuk Fury is eltűnt.
-Jellemző. Sajnálom az áthelyezést.
-Nem szakítottunk, mert azt mondta, hogy megpróbálhatnánk ezt a távkapcsolatot. Én meg igent mondtam neki, mert szeretem.
-Elárulnád, hogy mire jelentkeztél?
-Jelentkeztem.... egy S.H.I.E.L.D.-es kiképzésre.
-Miért?
-Mert ...Áhh nem is tudom.-túrt a hajába.- Független akartam lenni. Mármint érted. Akarok magamnak egy normális karriert. A páncélomat teljesen lebontottam.
-De miért csinálod ezt?
-Stephanie, te megházasodtál! Igaz, fiatalon, de elindultál egy úton az önállóság felé. Brittany egyetemre akar jelentkezni, a tesók meg ide-oda járkálnak, de érzem, hogy nekik is vannak terveik. Éreztem, hogy én leszek az egyetlen, akinek nem lesz motivációja. Tudod, így építhetek magamnak karriert, és könnyebben is együtt maradhatok Mattel.
-Büszke vagyok rád! De komolyan. De mikor indulsz? Mármint a kiképzésre.
-A jövő hónap elején.
-Akkor mi a francért ülsz itt velem? Menj és beszélj az öregeddel!
-Nem lehet. Megígértem Lokinak, hogy itt maradok veled addig, amíg ő vissza nem jön. Azt mondta meg kell beszélnie valamit Odinnal, aki két napja nem hajlandó hazamenni. Azt várja, hogy felébredj, vagy ilyesmi.
-Lokit majd én lerendezem. Te menj és beszélj az apáddal.
-Félek a férjedtől. De ezt most komolyan mondom.
-Nyugi, majd én megvédelek.-nevettem.-De most komolyan, indulj már el!
-Oké, főnök! Vigyázz magadra!
Tiffany ezzel a végszóval távozott. Az ágyam melletti kis éjjeliszekrényen pihent a telefonom, amit valószínűleg ő hozott ide. A kezeim közé vettem a telefont, majd felültem és tárcsáztam az apám számát.
-Szerbusz! Fejed egyben?-vette fel.
-Még igen. Hallottam, hogy elkoslattál.
-El. Jelenleg Londonban esik rám az eső. Találtam valamit a dobozban, amin elindulhattam. És talán nem vakvágány.
-A helyettes?
-Mrs. Callawayé? Kuka. Azt se tudta, hogy a nő mivel foglalkozott.
-Azt hogy?
-Mármint tudta, hogy mivel, csak azt nem hogy kivel mit beszélt és emailezett.
-Gáz.
-Az. Viszont a S. H. I. E. L. D. nem engedi el a kezem.
-Mert?
-Mert utánam küldték Natashát.
-Bébicsősznek?
-Elképzelhető. Bár nem mondok semmit biztosra. Viszont, most kiszúrtam, úgyhogy beszélek vele, mielőtt megölné valaki.
-Várj. Téged követnek?
-Nem, de sosem lehet tudni. Hívlak, ha van valami. De te is tájékoztass.
-Rendben. Szia!
Kinyomta a telefont, mire mondhattam volna valamit. Oké, apa felszívódott. Remek. Kopogás az ajtón.
-Gyere!-szóltam.
Ajtó ki, Loki be.
-Szia!-néztem fel.
-Tiffany?
-Az apjával beszél valószínűleg, mert a jövő hónap elején utazik. Én küldtem, mert magától nem ment volna.
-Megkértem, hogy maradjon itt veled.
-Tudom. És ő maradt is volna. Szerintem eléggé tart tőled.-mosolyogtam.
-Én legyen a legkisebb gondja.-hajolt fölém, majd megcsókolt.
Sötét volt kint, mire felébredtem. Teljesen sötét. Elaludhattam délután, de reménykedtem benne, hogy nem sötétben térek utoljára magamhoz. A fejem még fájt egy picit, de visszaaludni nem tudtam. Totálisan éber voltam. Kikeltem az ágyból és sétálni indultam pizsamában mezítláb a folyosón. Teljesen kihalt volt minden. Az udvarra nézett a közlekedőből az egyik ablak. Kinézve eléggé furcsa alakok kezdtek gyülekezni a sötét udvaron. Az elején azt hittem betörők, de túl másvilági volt az egész. Asgardiak voltak. Gombócot kezdtem érezni a torkomban és reméltem, hogy nem az fog történni, amire gondolok. Elengedtem az ablaküveget és szaladni kezdtem. Nem mertem a lifttel menni, mert féltem, hogy későn érek le, ezért a lépcsőn futottam le. Lihegve érkeztem le a földszintre. Clary állt a bejárati ajtón és teljesen értetlenül nézett rám, de nem szólt semmit, csak utat engedett. Az ajtóban álltam meg, amikor Loki visszafordult, majd elindult felém, én pedig felé.

-Szó nélkül akartál elmenni?-szegeztem neki a kérdést.

-Hidd el, hogy nem. És ezt nem ilyen egyszerű elmagyarázni.

-Megmagyarázni mit? Nem harapom le a fejed, ha nem szólsz, hogy elmész.

-Tudom, de ez más.

-Mennyiben?

-Annyiban, hogy nem csak pár napra megyek el. 

-Ne mond ezt.-remegni kezdett a hangom, és éreztem, ahogy a könnyeim csípni kezdik a szemem.

-Ne haragudj. Őszintén mondom, hogy te vagy a legjobb dolog, ami mostanában történt velem. De alkut kötöttem az apámmal.

-Loki...-szabályosan sírtam, mint egy gyerek.

Magához húzott, mire úgy kapaszkodtam belé, ahogy leírni nem tudom. Nem akartam elveszíteni. Most, hogy apám a világ tudja melyik részében nyomozgat, Tiffany elmegy, más nem maradt. Ő már része volt az életemnek, és ragaszkodni akartam hozzá, hogy ez így is maradhasson. Óvatosan, de hosszasan csókolt meg, majd letörölte a könnyeimet és suttogni kezdett.

-Ígérem, hogy nemsokára találkozunk. Szeretlek.

Azzal hátrálni kezdett, majd a hatalmas szivárvány villanás és az összes asgardinak se híre, se hamva. A földre zuhantam, miközben folyamatosan sírtam. Mintha a világom hullott volna szét. Clary hátulról átölelt, de nem sokat segített. Ennyit a heti ágynyugalomról.

2. évad 2. fejezet - Gondok

Mrs. Callaway halálának megtudta után teljesen felidegesítettem magam. Utáltam mindent és mindenkit, de csak nagyjából 2 percig. Ha azt hittem, hogy ez a legkevesebb gondom, akkor nem számoltam a másnappal. Thor egész nap össze vissza járkált és teljesen szétszórt volt.
-Minden rendben?-kérdezte Clary, miután Thor majdnem levert egy vázát.
-Nem.-tördelte a kezét.-A szüleim idejönnek.
-Mivan?-kérdezte Tiffany.
-Ma délután. Nagyjából.
-Miért?-álltam fel.
-Látni akarnak téged és hazavinni Lokit.
-A FRANCNAK NEM SZÓLTÁL ELŐBB!-ripakodtam rá, majd kirohantam a teremből.
Az alagsor felé igyekezve összefutottam apával.
-Mi a baj?-nézett rám.
-Frigga és Odin idejönnek.
-Mikor?
-Ma délután.
-Ő tudja?
-Nem tudom.
-Bocsi, hogy tegnap nem tudtunk róla beszélni, de sikerült megtalálnod Mariát?
-Igen. Mrs. Callaway három hete meghalt.
-Ez biztos?
-Igen. Csak a teendői miatt nem tudott szólni.
-Oké, ha elmentek az apósodék, akkor visszatérünk rá.
-Ha ha.-nevettem.-Elviszik Asgardba.
-Ez biztos?
-Thor ezt mondta.-De ne haragudj, most mennem kell.
-Rendben, később összefutunk.
Utamat folytatva alig akartak beengedni. Mintha az univerzum összeesküdött volna ellenem.
-Mi a franc van ma az emberekkel?-dőltem az ajtónak.
-Ezt hogy érted?
-Thor az előbb közölte, hogy a szüleid délután érkeznek.
-Micsoda?-lepődött meg.
-Várj, te nem tudtad?
-Szerinted a testvérem közöl velem ilyen dolgokat?
-Nem tudom, nekem nincs testvérem.-vontam meg a vállam.
-Állítólag azért jönnek, hogy elvigyenek Asgardba.
-Ezzel kapcsolatban szeretném, ha tudnál valamit.
-Mit?-mentem közelebb.
-Érvényteleníteni akarják a házasságunkat.
-Kik? A szüleid?
-Igen.
-Az ember azt hinné örülnek a szülők, ha a gyerekük megházasodik.
-Emlékeztetnélek arra, hogy az apád se repesett érte.
-Az apám semmiért sem szokott repesni. Jut eszembe szülők. 3 hete meghalt a nő, aki anyám végrendeletét szállította le nekem.
-A dobozt?
-Igen.-minden elmondtam neki,amikor már teljesen tele volt a fejem.
-És akkor most mi lesz?
-Jó kérdés.
-Stephanie.-hallottam Tiff hangját a fülembe.
-Mondjad, hallgatlak.
-Megjöttek.
-De még nincs délután.-tiltakoztam.
-Tudom, de ők ezek szerint nem.
-Indulok.-szóltam, majd visszafordultam Lokihoz.-Megjöttek a szüleid.
-De még nincs délután.
-Én is ezt mondtam. Majd...
-Hé, én nem megyek sehova.
Mosolyogtam, majd kimentem az ajtón. Ezután mintha puskából lőtte volna ki, loholtam ki az udvarra, ugyanis Odin és Frigga, meg valószínűleg az őket követő királyi díszhadsereg oda fognak érkezni, valami szivárványhídon keresztül. Biztos. Minden esetre a tüdőm kiszakadt, amikor felértem.
-Csak nem futottál?-kérdezte Tiffany röhögve.
-Kuss, vagy megverlek.-löktem oldalba.
-Fejezzétek be!-szólt hátra Thor.
-Stephanie a sógornőd, ugye tudod?-kérdezte Tiffany.
-Nem érdekli, hiszen a saját testvérének nem szólt, hogy kik jönnek.-mondtam.
-Nem volt időm.-fogta rövidre Thor.
-Aha, időd.-bólintott Tiffany.
-Lena és Jane lefoglalja az idejét, nem tudtad?-néztem Tiffanyra, aki majdnem elröhögte magát.
-Igazad lehet. Egyébként ők hol vannak?-kérdezte Tiffany.
-Boszorkányok!-azzal odébbállt.
-Amatőr.-mondta Tiffany, majd vigyorogva lepacsiztunk.
-Befejeztétek, mókamesterek?-lépett mögénk apa.
Ez volt a végszó, ugyanis ekkor jelent meg a szivárványhíd hatalmas dübörgéssel. Odin, Frigga s a királyi díszhadsereg maradt a helyén. A király fél szemmel ugyan, de szúrósan nézett végig a tömegen, majd megállapodott a szeme rajtam egy ideig, majd újra körbenézett. Thor meg csak állt mint egy darab fa. Ha ő nem mer megszólalni, akkor mi lesz?
-Stephanie, kicsim!-törte meg Frigga a kínos csendet, aki kilépett a férje mellől, hogy odaszaladjon hozzám s megöleljen.-Örülök, hogy újra találkozunk!
-Én is nagyon!-mosolyogtam.
-Brittany, te is meseszép vagy mint mindig!-ragyogott fel, majd odalépett Brittanyhez és átölelte őt is.-Rendben vagy?
-Igen, teljesen. Örülök Önnek felség!-vigyorgott Brittany.
-Miért játszik vadalmát?-kérdezte mögöttem apa halkan, mire Tiffany elröhögte magát.
Ez persze egyből felkeltette a királyné figyelmét, aki csak mosolyogva ennyit mondott:
-Tiffany?
-Igen?-nézett rá Tiffany teljesen meglepődötten, mire Frigga kuncogott.
-Clary.-mutatott Claryre.
-Felség.-mosolygott Clary.
-És Natalie.-mutatott a Clary mellett álló Natre.
-Örvendek asszonyom!-mosolygott.
-Téged még nem ismerlek.-fordult mosolyogva Prim felé.
-Prim vagyok, felség.-mutatkozott be a királynőnek.
-Tetszik a neved. Még találkozunk lányok.-mosolygott, majd visszament Odinhoz, és Thor vezetésével elindultak befelé.
-Mennyit meséltetek nekünk a királynőnek?-kérdezte Clary, miután elvonultak.
-Eleget.-mondta Brittany.
-Biztos leültetek vele teadélutánt tartani.-mondta Prim.
-Asgardban nincsenek ilyenek, bár az elején én is a britektől indultam.-mosolyogtam.
-Stephanie!-Maria kiáltott a bejárattól.-Gyere!
-Szurkoljatok!-fordultam a csajokhoz, majd a bejárathoz rohantam.
-Mielőtt az alagsorba mennél, előkerítettem Mrs. Callaway helyettesének telefonszámát. Nem tudom mennyit segíthet neked.
-Köszönöm. Viszont odaadnád apának?
-Persze. Menj csak.
Még egy mosoly Marianak aztán le az alagsorba, mielőtt teljesen elhánytam volna magam. A folyosó elején hallottam, hogy Odin teljesen kikelt magából. Nem mentem be, hanem az ajtónak támaszkodva hallgattam. Nem szívesen emlékszem vissza ezekre a mondatokra, csak arra, hogy a tenyerem ennyire izzadt és remegett, valamint a torkomban dobogott a szívem.
"Gyere be Stephanie, nem lesz semmi baj!"-Frigga hangja visszhangzott a fejemben.
Mi a pék? Frigga mióta tud a gondolataimban üzengetni?
"Gyere már be!"-ez már hangosabb volt.
Beletöröltem az izzadt tenyerem a gatyámba, majd egy nagy levegő után beléptem. Kicsit se nézett rám mindenki, amikor beléptem. Nézzetek már másfelé lécci!
-Drágám!-szólt Frigga Odinra, mire hálásan tekintettem rá.
-Ok, akkor ennyi volt. Irány Asgard!-mondta az uralkodó, majd indult volna kifelé.
-Odin!-szólt Frigga hangosabban.
-Ezt már megbeszéltük.-nézett a feleségére Odin.
-Stephaniet kihagytad.
-Nem hagytam ki. A házasság érvénytelen,mindig is az volt.
-Te is tudod, hogy nem igaz. Ami Moseras előtt történik az megfordíthatatlan, te is tudod. Hiába beszéled be az ellenkezőjét magadnak.-Frigga a nyugodtságával olyan emberre emlékeztetett, mint aki beszívott.
-Akkor sem cipelhetek be egy halandót Adgardba.
-Akkor mi lesz Janenel és Lenaval?-kérdeztem.
-Kikkel?-nézett rám a király.
-Senkikkel!-vágta rá Thor.
-Nem mondtad nekik?-nevetett Loki.
-Nem volt rá időm.-mondta Thor.
-Ez a mostani bevált mondatod?-kérdeztem.
-Ki az a Lena? Nyögje ki már egyikőtök!-emelte fel a hangját Odin.
-Mondod?-nézett rám Loki.
-Nem,mondd inkább te.-hagytam rá.
-Gyerünk!-türelmetlenkedett már Frigga is.
-Lena az unokátok. A hercegnő. Thor és Jane lánya.-mondta Loki, miközben végig az apja szemébe nézett.
Ezután Odin Thor felé fordult, majd hirtelen villámok jelentek meg mindenhol a testén. Utoljára ilyet Thornál láttam, aki a villámlás hatalmát ezek szerint az apjától kapta. Odin meg a mindenség atyja, szóval elméletileg a Loki féle varázslaton kívül mindent tud. Remek. A villámok egyre többek lettek, majd egy hatalmas nagy robbanás-szerű, amelynek során fantasztikusan hátrarepültem, kivéve magammal az ajtót és a folyosó falának csapódni, majd a földre esni. Remek. Ismét. Most mondhatnám, hogy csak a fejem sajgott, de akkor hazudnék. Forgott velem a világ, ahogy a folyosót néztem, de egy idő után sötét lett és fájdalommentes minden.

TIFFANY

Amint Stephanie befutott kezdett rossz érzés hatalmába keríteni. Ez az a bizonyos hatodik érzék, amit én csak legjobb barátnő érzéknek hívk. Meg igazából Stephanie is. Visszamenetünk a konyhába a lányokkal kajálni, pontosabban Brittany nélkül, akinek valami tudományos felfedezés fontosabb volt.
-Szerintetek mit mond Odin?-kérdezte Clary.
-Mármint?-néztem rá.
-Tudod. Odin visszaviszi Lokit Asgardba, akkor Stephanie és ő nem maradhatnak házasok, mert tuti nem engedi. Plusz Jane és Lena is mennek vele?
-Miért menne Jane és Lena Asgardba?-kérdezte Nat.
-Mert Lena a hercegnő. Thor és Jane lánya.
Mielőtt akármelyikünk is hozzáfűzhetett volna valamit egy rázkódás következett be.
-Mi a franc volt ez?-kérdezte Prim.
-Biztos földrengés.-mondta Clary.
-Itt nincs földrengés-mondta Natalie.
-Nem láttál még katasztrófafilmet?
-Tudtad, hogy rossz előérzetem van.-azzal felkeltem s kirohantam.
A lift megadta magát, így a tüdőmet igénybe véve rohantam le a lépcsőn, le az alagsorba. Belpte arra a bizonyos folyosóra Loki a földön ülve az eszméletlen Stephaniet tartotta a karjaiban. Stephanie, mellesleg folyamatosan ájuldozik?
-Szólj már valakinek.-mondta Loki.
-Jó.-lihegtem, majd visszafutottam az emeletre.

2.évad 1. fejezet. - Lazaság?

Nehéz összefoglalni azt, ami történt az elmúlt pár hétben. Apával folyamatosan a leveleket elemeztünk, valamint Mariát hajkurásztam, aki természetesen sosem volt meg. Ezt a dolgot, ami történt apával megőriztük magunk között. Persze próbálkoztam összehaverkodni Wandával, de eddig még annyira nem sikerült. Egyébként egy csomó időt töltöttem Tiffanyval, aki szintén nehezen viseli el Wandát. Esténként Lokihoz futkosom, akivel átbeszélem azt, hogy mennyire borzalmas a nappal, aztán újra reggel lesz és kezdődik minden elölről. Az elején persze próbáltam aludni pár órát, hogy napközbe ne legyek hulla, de egy idő után rájöttem arra, hogy ez nem fog működni, ezért most már a víz helyett is kávét iszom. Tiffanyval kitaláltuk azt, hogy elmegyünk Janehez és meglátogatjuk őt és Lenát. Mostanában eléggé sokat járok Janehez, aki az egyetlen ember, aki megérti milyen az, ha olyasvalakibe vagy szerelmes, aki nem olyan, mint a többi ember. Nem e világból való. Hanem máshonnan.
-Tudod beszélgettem Thorral.-mondta Tiffany, miközben a kocsihoz tartottunk.
-Mivel kapcsolatban?-néztem rá.
-Lokival kapcsolatban.
-Mármint?
-Tudtad, hogy királynő vagy?
-Tudtam.-bólintottam.
-Ez komoly?
-Most miért nézel rám így? Tudtam róla. Loki elmondta.
-Akkor lehetek az udvarhölgyed?-kérdezte.
-Nem. Ugyanis nem leszek királynő.-mondtam, miközben megnyomtam a riasztó kulcsát és beszálltunk a kocsiba.
-Miért nem?-kérdezte, majd becsukta az ajtót és becsatolta az övét.
-Örülj neki, hogy nem láttad Jotumheimet.-azzal bedugtam a kulcsot és elindultunk.
-Mesélj róla, milyen?-kérdezte, miközben kifelé nézegetett, amíg én az útra koncentráltam.
-Emlékszel a Jégvarázs kastélyára?
-Amit Elsa épített?
-Aha. Na Jotunheim pontosan ugyanolyan. Csak nagyjából hússzor annyira hideg. Legalábbis gondolom.
-Akkor marad nekünk a jó meleg New York. Jut eszembe. Tudod, furcsállom, hogy még nem jöttek Asgardból Lokiért. Mármint nem azért, hogy elvigyék. Lehet nyilván azért is. Csak, hogy biztos már ott is tudják, hogy házasok vagytok.
-Jézus erre nem is gondoltam!-eszméltem fel.-Atyaég!
-Nem gondoltál arra, hogy be kéne mutatkoznod Friggának és Odinnak?-kérdezte nevetve.
-Nézd, én bírom őket. Tök kedvesek voltak, amikor ott voltunk Brittanyval. Viszont el tudom képzelni, hogy milyen arckifejezésük lenne, ha csak ez miatt elutaznának a Földre. Szerintem még azt sem tudják, hogy unokájuk van.
-Ezt honnan veszed?
-Gondolom. Plusz Thor egyáltalán nem említette, hogy mikor viszi Janet és Lenát Asgardba, hogy legalább az unokájukat megismerjék. Vagy, hogy a szülei jönnének a Földre. Amúgy szerintem akkor már hozzánk is beugrottak volna.
-Basszus, nekem ez eszembe se jutott.-gondolkodott el Tiffany.
Ezután különböző elméleteket találtunk ki arra, hogy Thor miért nem mondta el ezt a szüleinek. Az elején még el is kezdtünk komolyabb indokokat kitalálni, viszont lehetetlenebbnél lehetetlenebb ötletekkel álltunk elő, amikor már kifogytunk a normálisakból. Végülis egész jól elszórakoztunk ezzel addig, amíg meg nem érkeztünk Janehez. Dr. Selvig várt minket Jane helyett.
-Üdvözletem lányok.-köszöntött minket.
-Heló Dr. Selvig.-mondta Tiffany.
-Jane már vár benneteket. Nem akarok zavarni, csak megvártam amíg ideértek.-mosolygott.
-Köszönjük.-mondtam, majd elbúcsúztunk Dr. Selvigtől és bementünk a házba.
-Megjöttünk.-kiáltott Tiffany.
-Pillanat.-hallatszott Lena szobája felől.
Tiffanyval addig lenémítottunk mindent, ugyanis nem akartuk, hogy bárki vagy bármi zavarjon minket, amíg itt vagyunk. Ezután gyors ajtócsukódás, léptek hangja a folyosón, majd megjelent Jane.
-Sziasztok!-ölelt meg minket.
-Bocsi, hogy késtünk.-szólaltam meg.
-Felejtsétek el, örülök, hogy el tudtatok jönni.
-Fáradtnak tűnsz.-mondta Tiffany.
-Ne is mond.-legyintett Jane.-Általában könnyűek Lenával a napok. Nem sír annyit, csak ha kell neki valami. Viszont az éjjel szerintem fájhatott a hasa, vagy én nem is tudom mi történhetett, de egész éjszaka sírt. Nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. Eric átjött kora reggel, de azt mondta, hogy nem lesz semmi baja. Most szerencsére már elaludt.
-Segítsünk esetleg rendet rakni?-néztem körbe.
-Annak örülnék.
Tiffany betette a szennyest a mosógépbe, Jane kitakarította a nappalit, amíg én elmostam a szanaszét hagyott koszos edényeket és el is pakoltam őket. Közbe persze beszélgettünk is, nem hagytuk, hogy folyamatosan csend legyen. Természetesen halkabban beszélgettünk, nem akartuk, hogy Lena felébredjen. A takarítás közben ebédet is főztünk, majd meg is ettük az étkezőben. Ezután újra a mosogatás következett, ami szerencsére minimális időt vett igénybe. Lena közben felébredt, így miután Jane megetette Tiffany beállt bébiszitternek és vállalta, hogy majd ő visszaaltatja. Eközben Jane és én kint ültünk a teraszon.
-Mennyire sűrűek a napjaid?-kérdezte.
-Mármint?-néztem rá, mert nem értettem pontosan mire gondol.
-Mennyit alszol?
-Alszom.-vágtam rá.
-A szemed alatti táskákat, akkor takard el.
Basszus! Pedig reggel igyekeztem direkt úgy rákenni a vakolatnyi alapozót a fejemre, hogy a táskáimat is eltüntessem. Ezek szerint nem sikerült.
-Oké, mostanában nem olyan sokat.-vallottam be.
-Nem olyan sokat?
-Semennyit.-pontosítottam.
-Stephanie, ezt nem csinálhatod magaddal!-emelte fel a hangját, de csak annyira, hogy Tiffany ne hallja meg.-Thor elmondta, hogy hova somfordálsz éjjel, de nem hiszem el, hogy nappal nincs időd kialudni magad. Vagy legalább pár órát.
-Próbáltam aludni hidd el. De annyira összegyűltek a fejem felett a fellegek mióta újra a S.H.I.E.L.D.-nél vagyok, hogy egyszerűen nincs rá időm. Minden megváltozott.
-De nem kell hanyagolnod az alvást Loki miatt.
-Nem Loki miatt nem alszom.-mosolyogtam magam elé.-Azon nem is kellett túltennem magam. Történt valami sokkal másabb dolog, ami miatt nappal nem alszom.
-Kérdezem én azt, hogy miért nem nappal mész Lokihoz?
-Mert az éjjel nyugodtabb. Nappal nem tudok vele nyugodtan beszélgetni, csak éjszaka.
-El nem tudom képzelni, hogy voltak idők, amikor én is ilyen voltam.-nézett rám, én rá, majd mindketten elnevettük magunkat.
-Mi olyan vicces?-jött ki Tiffany.
-Semmi.-vágtuk rá egyszerre.
-Aha, szóval semmi.-forgatta a szemeit Tiff.
-Elaludt?-kérdezte Jane.
-Igen. Kihoztam a bébifigyelőt.-azzal átadta Janenek a kis szerkezetet.
Ezután még egy csomót beszélgettünk, majd miután Lena újra felébredt Tiffanyval mindketten megfogtuk egy kicsit. Gyönyörű kék szeme volt és barna haja. Thor és Jane tökéletes mása. Estefelé indultunk visszafelé, mivel elég hosszú volt az út úgy nagyjából éjfél után érkeztünk meg. Tiffany a lift felé indult, én pedig másfelé.
-Nem jössz?-kérdezte.
-Van még egy kis dolgom.-mutattam a hátam mögé.
-Stephanie...-kezdte, de félbeszakítottam.
-Nem lesz bajom.
-Tudom.-vigyorgott.-Csak ne maradj sokáig. Holnap kitudja milyen hosszú napunk lesz. Nem akarom, hogy hulla legyél, csak azért, mert este a férjedhez mászkálsz.-azzal megnyomta a lift hívógombját.
-Te meg Matt szobájába mászkálsz.-mondtam, mire teljesen lefagyott.-Nem vagyok hülye.-azzal intettem, mire Tiffany hangos röhögésben tört ki.
Hát igen, ezek vagyunk mi. Mindketten máshol töltöttük az éjszakát. Csak Tiffany és Matt valószínűleg nem az élet nagy dolgairól filozofált, mint mi, hanem egymással. Csak Tony meg ne tudja. Vagy Fury. Matt áthelyezése, ugyanis még mindig nem történt meg, Fury nem mondott rá semmit, de nem hiszem, hogy jót tesz Matt áthelyezésének az, ha Tiffanyval minden este egymás társaságát élvezik az ágyban. Terveztem még, hogy ezen gondolkodom, de megérkeztem, ezért teljesen üres fejjel léptem be az ajtón.

Ezután már csak annyi ugrott be, hogy a nap besüt az ablakon. A szememet nehézkesen kinyitva elkezdtem gondolkodni azon, hogy Lokitól visszatérve valószínűleg beestem az ágyamba és délutánig aludtam. Oké, ez még a jobbik eset. A rosszabbik következett. A szememet kidörzsölve és jobban körülnézve vettem észre, hogy nem a saját szobámban vagyok. Hanem apáéban. Az ágy melletti éjjeliszekrényen lévő óra pedig 11.30-at, azaz fél óra híján delet mutatott. Oké, akkor csak délig aludtam. Az még mindig nem sok. Aha, álmodban kiscsillag. Ajtónyitódás, apa be.
-Felébredtél?-nézett rám.
-Igen.-bólintottam.
-Maria beszélni szeretne veled már legalább tegnap óta.
-Tegnap Janenél voltam, ezt ő is tudja.
Apa nagy levegőt vett, majd közelebb jött az ágyhoz és leült mellém.
-Nem akarok tudni a felborult bioritmusodról, viszont amikor hajnalban visszajöttél Lokitól elaludtál a kanapén. Felhoztalak ide és úgy pár kisebb megszakítással azóta itt aludtál.
-Jézus.-temettem az arcom a kezembe. Mindjárt elsüllyedek szégyenemben.-Ne haragudj! Aludnom kellett volna! De minden összejött...
-Hé, én nem haragszom.-nézett a szemembe.-Nyugodtan menj vissza a szobádba és zuhanyozz le. Szólok Marianak, hogy fent vagy. És a kedvedért még Lokival is közöltem, hogy elaludtál.
-Oké, sietek.-pattantam fel.
Visszaviharoztam a szobámba, majd gyorsan lezuhanyoztam és igyekeztem rendbe szedni magam. Fogjuk rá azt is, hogy sikerült. Ezek után felkerestem Maria irodáját. Igen, ő pár hét alatt irodát kapott, mert... Igazából szerintem senki nem tudja miért kapta, de irodája lett neki. Belépve ő bele volt temetve az éppen aktuális telefonos beszélgetésébe,intett is,hogy várjak. Leültem az íróasztalával szembe és vártam, hogy befejezze a beszélgetést.
-Figyelek.-mondta, miután visszatette a helyére a telefont.
-Nem szeretnélek sokáig zavarni.
-Mondjad nyugodtan.-mosolygott.
-Mrs. Callaway elérhetősége kellene. A nőé, aki az anyám által örökölt dobozt küldte pár héttel ezelőtt.
-Ezzel kapcsolatban is szerettem volna beszélni veled, Stephanie. Mrs. Callaway meghalt három héttel ezelőtt.
-Mi van?-döbbentem le.
-Sajnálom, de a temérdek teendőm mögött nem tudtam szólni neked időben.
-Üzenni sem tudtál volna? Nagyon fontos lett volna beszélnem vele. Oké, nembaj. Valami helyettese, aki most az anyám cuccait intézi? Olyanja csak maradt.
-Biztos van, de engem nem értesítettek róla. Az anyád aktája, pedig le van zárva. Nem tudok hozzáférni.
-CSESSZE MEG MINDENKI!
Irtóra dühös voltam, az iroda ajtaját úgy csaptam, hogy csodálkoztam azon, hogy nem törött ki az üveg. A folyosón végigrohanva pedig mindenki úgy nézett rám, mint aki teljesen meghibbant. El is mentek az utamból, szerintem nem akarták, hogy valamelyiküket megöljem. A liftbe beszállva már csak egy dolog érdekelt. Mi a jó élet történhetett Mrs. Callaway-el?

20. fejezet - Teljes káosz (ÉVADZÁRÓ)

STEPHANIE

Az ágyamban ébredtem. Ott, ahol utoljára 6 hónappal ezelőtt feküdtem. A szobába csak a lehúzott redőnyön keresztül szűrődött be a fény és rajtam kívül nem tartózkodott senki a szobában. Oké... Kikászálódtam, majd a szekrényemben kerestem magamnak valami cuccot. Farmert és fehér toppot vettem fel, majd a csizmám felhúzása után a hajamat gyorsan átfésültem. A tükörben észrevettem, hogy a Lokitól kapott kék köves nyaklánc a nyakamban lógott. Thaiföldön ugyanis feltettem a nyakamba, de azt hittem, hogy időközben valaki levarázsolta rólam. Kiléptem a szobából. Nem volt senki a folyosón. Elindultam, hátha összefutok valakivel. Viszont az épület teljesen üres volt.
-Kit keresel?-hallottam egy hangot a hátam mögött.
Pördültem egyet a tengelyem körül. Tiffany állt velem szembe.
-Akárkit?-kérdeztem vissza.
Nem mondott semmit, csak elindult felém és futva úgy letámadott,hogy azt hittem elesek. Úgy öleltük egymást, mintha fél éve találkoztunk volna utoljára.
-Nagyon hiányoztál!.-mondta.
-Te is nekem! Hidd el!
Amikor elengedtük egymást letörölte a szemét.
-Hol vannak a többiek?-kérdeztem.
-Clary elment Primmel és Wandával futni. A többiek a kihallgatóban vannak. Vagyis olyasmi. Nagy terem, és mindenki Lokit faggatja.
-Ki az a Wanda?
-Egy csaj, akinek ilyen nem tudom pontosan milyen ereje van. Miatta ájultál el Thaiföldön.
-Konkrétan leestem a lépcső tetejéről.
-Tudtad, hogy jövünk?
-Igen. Loki mondta.
-Tényleg, milyen kapcsolatod van neked ezzel a félszerzettel?
-Ő nem félszerzet Tiffany. Megmentette az életemet.
-Ami amúgy az ő hibája volt.
-Tudom. És hidd el, ő is tudja.
-Figyelj, tudom, hogy házasok lettetek. De attól még nem kell védened.
-Mindegy, ezt majd megbeszéljük később.
-Szerintem is.-helyeselt.
-Egy 10-es skálán mennyire mérges?
-Steve?-bólintottam.-A 10-es skála ide kevés. Nincs túl rózsás hangulatában.
-Oké, akkor odamegyek, hogy rózsásabbá tegyem.
-Elkísérjelek?
-Nem kell köszi. De azt lécci mond el, hogy merre van.
Tiffany útbaigazítást adott. Valami hülye alagsorba kellett menni,de nem lehetett közvetlenül megközelíteni. Az elején tudtam merre kell mennem, de egy idő után teljesen összezavarodtam. Egy pár ügynök segítségét kértem, akik miután vágtak egy hülye fejet,hogy leszólítottam őket útba igazítottak. Ők valamiért értelmesebben magyaráztak, mint Tiffany. A folyosón végigmenve már csak a fejem felett világított gyéren a lámpa. Mintha valami idióta pszichiátriai thrillerbe lennék. A helyzet akkor sem lett jobb, amikor beléptem. Mindhárman rám néztek.
-Meddig jutottatok?-nem lőttem volna fejbe magam, áá dehogy.
-Csodálkozom, hogy ezt megkérdezted.-mondta apám, akit soha nem láttam még ilyen rohadt idegesnek.
-Most jöttem.-mutattam a hátam mögött lévő ajtóra.-Beavathatnátok.
-Azt hittem vágod mi a helyzet.-nézett rám Thor.
-Mindegy is, mert kitaláltuk a megoldást.-mondta apa.
-Pontosabban te találtad ki.-mondta Thor, aki ezzel minden felelősséget áthárított apára.
-Na akkor mi a nagy ötlet?-néztem rá.
-Tudhatnád. Szerzek egy embert, aki érvényteleníti a "házasságotokat".-ó, hogy csesznéd meg.
-Hogy érted azt, hogy a "házasságunkat"?-utánoztam.
-Stephanie, te is tudod, hogy ez így nem maradhat.
-De én nem akarok elválni.-vágtam rá.
Kínos csend. Loki és Thor úgy néztek, mint akiknek mindjárt kiesik a szemük a helyéről. Az apámnak pedig kezdett cseszettül paprikavörös feje lenni.
-Mit mondtál?-kérdezte.
-Hallottad.-fogtam össze a kezeim a mellkasomon.-Loki nevében nem nyilatkozok, mert nem látok a fejébe, de nem fogok elválni.
Ajtónyitódás. Natalie lépett be a terembe és teljesen megszeppent.
-Bocsika, nem akarok zavarni.-kezdte
-Gyere nyugodtan.-mondta Thor.
-Kösz, de nem. Csak üzenetet hoztam. Stephanie, Maria keres a bejáratnál.
-Engem?-kérdeztem vissza.
-Igen.-bólintott Natalie.-Sürgős.
-Megyek azonnal.-azzal visszafordultam apához.-Tudom, hogy szeretsz. Én is téged. De lécci, próbáld meg nem megölni a férjem.-azzal kimentem.
Betettem az ajtót és mint valami eszeveszett futottam a bejárathoz. Nem néztek hülyének. Valamint az sem fért a fejembe, hogy Maria miért akar beszélni velem. Lihegve értem a bejárathoz, ahol Maria egy nőci kíséretében várt, aki egy cseszett nagy kartondobozt tartott a kezében. Eleganciája volt, azt meg kell jegyezni.
-Meg is jött.-mondta Maria.-Stephanie,ő itt Mrs. Callaway. Az édesanyád hagyatékát intézi és beszélni szeretne veled.
Eljött értem a gyámügy. Remek.
-Örülök, hogy végre találkozhatunk. Már kerestelek egy párszor az elmúlt napokban, de mondták, hogy házon kívül vagy.-vigyorgott, mint a vadalma.
-Igen. Elnézést.-igazából az univerzumon is kívül voltam, de az már más tészta.
-Édesanyád az örökségedül hagyta a dobozt. Nem nyitottuk ki,ugyanis meg lett hagyva, hogy ezt csak te nyithatod ki, miután személyesen neked lett átadva.
-Értem. Köszönöm.-azzal átadta a dobozt, amit azt hittem rögtön leejtek.
-Ha van bármi kérdésed az édesanyád végrendeletével kapcsolatban, Hill ügynök tudja a telefonszámomat. Hívhatsz bármikor.
-Köszönjük Mrs. Callaway.-mondta Maria.
A nőci elment, majd Maria is, miután vállba veregetett. Na jó. Mivel a doboz nagyon nehéz volt, ezért minél előbb le akartam tenni a szobámban, hogy aztán visszamehessek. Viszont alig fordultam a lift irányába, máris elestem. Tipikus én.Viszont más is szétejtette a cuccait. Matt.
-Örülök,  hogy újra látlak, Stephanie!-mondta, miközben a papírjait kapkodta össze.
-Én is.-mondtam, miközben átnyújtottam neki pár papírt, majd felemeltem a nehéz dobozom.
-Ne segítsek?-mutatott a dobozra.
-Nem, köszönöm. Elbírom.-mosolyogtam.
-Honnan szerezted?
-Anyám hagyatéka.
-Értem. Mehetünk együtt is a lifttel. Nekem is fent van dolgom.
-Rendben, persze.-azzal elindultunk a lift felé.-Most már velünk is fogsz maradni?-kérdeztem.
-Furytől úgy kértem. Aztán majd meglátjuk.-mondta, miközben megnyomta a lift hívógombját.
-Remélem áthelyez.
-Nem tudom. Mr. Stark annyira nem örül neki. Pláne amióta újra Tiffanyval járok.
-Tony sok mindennek nem örül. Potenciális ellenségnek tekint téged, amióta tudja, hogy nem ő az egyetlen férfi a lánya életében.
Kinyílt az ajtó. Beszálltunk, majd Matt ismét megnyomta az emelet gombját.
-A Kapitány is ezt teszi?-nézett rám.
-Mármint?
-Tudod. Most, hogy te és Loki összeházasodtatok és önző módon nem hívtatok meg senkit az esküvőre.
-Tudnod kell, hogy nem tudatosan házasodtunk össze.
-Hallottam, hogy nem akarsz elválni.
-Nem, tényleg nem.
-Ha nem szereted, akkor miért nem válsz el tőle?-a kérdésére csak hallgatással tudtam felelni.-Várj... Te beleszerettél?
-Ez nem ilyen egyszerű!-hárítottam.
-A szerelemben semmi sem egyszerű.-mosolygott.
-Nézd, még megbeszélni se tudtam vele normálisan a dolgokat. És valószínűleg nem is fogom tudni, ha be se engednek hozzá. Nagyjából 5 percet voltam lent az előbb.
Kinyílt a lift ajtaja, mi pedig kimentünk.
-Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy megoldható?-állt meg és nézett rám.
-Mármint?
-Én leszek az éjszakás a vezérlőben, ahol vannak a biztonsági kamerák. Olyan 11 fele menj el Lokihoz és esküszöm rajtam kívül senki sem fogja megtudni, hogy ott jártál.
-Köszönöm szépen, Matt! Ezzel azt hiszem tartozom neked.-hálálkodtam.
-Nem tartozol. Csak ne felejtsd el.-azzal elment.
Bevittem a dobozt a szobámba. Már elmúlt dél, úgyhogy van majdnem 10 órám estig, így úgy döntöttem megnézem, milyen dolgokat hagyott rám anya. A dobozt kinyitva egy csomó dologgal találtam magam szembe. Fotóalbumok, egy cipősdoboz tele a nevemre írt levelekkel, bekeretezett fényképek, babaruha és az egész alján egy takaró, aminek irtó ismerős illata volt. Biztos gyerekkoromból maradt meg, mert nagyon rég nem éreztem ezt az illatot. A fotóalbumokat a végére akartam hagyni, ezért inkább a levelekkel kezdtem.

1996. július 4.

Drága kislányom!

Ma lennél 2 éves. Tudom, hihetetlen, hogy ezt írom.
Tisztán emlékszem a tavalyi születésnapodra. Amikor együtt ünnepeltünk. Örülök, hogy az első születésnapodon még veled lehettem és együtt ünnepelhettünk. Nem emlékszel rá, de sütöttem neked egy epres tortát, aminek az íze elképesztően rossz volt, viszont te örömmel majszoltad szét a kezeiddel és kented szét az asztalon, magadon és persze rajtam. Miután pedig szépen felöltöztettelek elmentünk a város egyik legmagasabb pontjára, hogy megmutassam neked a tűzijátékot. Olyan csillogó szemekkel és vidáman nevetve nézted, hogy könnyek szöktek a szemembe. Azt hiszem ez a pillanat örökre bennem marad.
A második születésnapodra már valami különlegesebbet terveztem. Ehelyett most itt ülök a szobádban, a hintaszékben, amiben álomba ringattalak, a takaródat ölelve, hogy érezzem az illatodat és egy levelet írok neked, amit lehet, hogy sosem fogsz elolvasni.4
Szeretném, ha tudnád, hogy te vagy az életem legjobb döntése és semmit nem bántam meg veled kapcsolatban! Még nem mondtam le rólad! Még nem adtam fel! Megadok bármit, hogy előkerítselek!
Boldog 2. születésnapot én egyetlen kislányom!
Legyél bárhol is!

Örökre szeretlek
Anya

A kezem remegni kezdett. A mellkasom kezdett összeszorulni és egyre nehezebben kaptam levegőt. Ki kellett jutnom innen! Kimentem a szobából, majd a lépcsők felé igyekeztem. Az elején még csak nagyokat lélegezve siettem. majd konkrétan futottam. A lépcsőházba beérve pedig futottam felfelé. Egyszerűbbnek tartottak azt, hogy a tetőre fussak, mint azt, hogy egy csomó ügynök jelenlétében kiszaladjak az utcára fényes nappal. Az ajtón át a tetőre kilépve becsaptam az ajtót és mélyeket lélegezve a falnak dőltem, miközben folyamatosan könnyeztem. Nem akartam sírni. Nem akartam, de valahogy kikívánkozott. Folyamatosan a szememet törölgettem egészen addig, amíg valaki meg nem fogta a vállam. Összerezzentem, majd felnéztem. Az apám volt az, majd leült mellén a földre. Nem mondott semmit, csak oldalról átölelt, miközben én konkrétan belébújtam és igyekeztem minél halkabban sírni.
-Ki hozta ezeket?-egy óra múlva a szobám közepén válogattuk a dobozból kapott dolgokat.
-Egy nő.-én a földön ültem, ő pedig az asztalom mellett egy széken.
-Milyen nő?
-Mrs. Callaway. Maria legalábbis azt mondta.
-És Maria el tudja érni?
-Igen.
-Miért nem szóltál?
-Le voltál foglalva azzal, hogy a férjemet csesztesd! Plusz a nő azt mondta, hogy csak nekem egyedül adhatja oda a dobozt.
-Mi az, hogy csesztettem a férjed?-kérdezett vissza. Ez maradt meg? Most komolyan?
-Jól hallottad! Lokit hallgattad ki, ahelyett, hogy magadtól is utánam jöhettél volna!
-Sajnálom! Talán egy kicsit elragadtattam magam. Ne haragudj! De te is tudod, mi a véleményem róla.
-Tudom. De legalább azt vedd figyelembe, hogy megmentette az életem. Bárhogy is lett utána, vagy bárhogy is történt az egész.
-Igazad van. De most jöjjünk rá arra, hogy anyád miért hagyott ilyet neked.
-Nem érted, ugye?-kérdeztem vissza.
-Mit?
-A csomagot az anyám küldte. De ki nevelt fel, ha a levelek szerint elméletileg eltűntem?
Elhallgatott. Most esett le neki az, hogy a legkisebb dolga az, hogy ki lett a veje. Az már sokkal nagyobb, hogy akivel a hajón találkozott, az nem az igazi Peggy Carter volt. Hanem valaki más. Valaki, aki egy szélhámosnak adta ki magát és elszakított az anyámtól. A nap folyamán végig a leveleket olvastuk és próbáltuk kibogozni, hogy mi történhetett. Igyekeztem felidézni emlékeket az anyámmal kapcsolatban, de csak a jó maradt meg. Az, hogy mennyi mindenben segített nekem, hogy türelmesen állt az erőmhöz egészen addig, amíg el nem mentem.
-Nem vagy még álmos?-kérdezte egyszer csak.
-Úúú basszus, hány óra van?-ugrottam fel.
-11 múlt 10 perccel.-nézett az éjjeliszekrényemen lévő órára.
-Folytathatjuk ezt holnap? Van egy kis dolgom.
-Este 11 után?
-Igen.
-Akarok tudni róla?
-Nem.-ráztam a fejem mosolyogva.
Egy bólintás kíséretében áldását adta. Valószínűleg tudta, hogy hova megyek. A folyosón végigmenve, egészen addig, amíg le nem értem az alagsorba folyamatosan hátranéztem, de nem jött utánam. Megnyugtató. Reménykedtem, hogy Matt nem felejtette el azt, amit mondott. Mondjuk a folyosón nem voltak ügynökök, ahogy Loki felé tartottam, szóval már kezdtem megnyugodni. Az ajtón belépve pedig teljesen meglepődtem. A cella ajtaja ugyanis nyitva volt. Matthew, ne felejtsd el,hogy ezt még meg kell köszönnöm neked!
-Késtél.
-Parancsolsz?
-Volt itt bent egy ügynök,aki mondta, hogy 11 után jössz.
-Összecsaptak egy kicsit a fejem felett a dolgok.-léptem egyre közelebb.
-Annál is jobban, mint amilyen helyzetben vagyunk jelenleg?
-Mondhatni.
-Tetszik a nyakláncod.
-Nekem is.-mosolyogtam.
Amint ott álltam vele szemben a kezei közé fogta az arcom és a száját az enyémre tapasztotta. Az bőre hideg volt, de az ajka forró. Pontosan olyan volt, mint a legutóbb. Ez az érzés, ami végigfutott rajtam teljesen leírhatatlan volt. Bárki megkérdezné tőlem nem tudnám ezt szavakkal leírni. A kezemet a nyaka köré fontam és olyan minél közelebb tudjam húzni magamhoz, amit a nagy szerencsémre engedett is. Egyetlen pillanatra húzódott el.
-Tudod, azt terveztem, hogy majd átbeszéljük a dolgokat. Mármint ami köztünk van.-mondta.
-Én is. És nem akarok válni.
-Én se.-teljesen komolyan nézett a szemembe, miközben végig ölelt.-De mi lesz, ha történik valami?
-Mióta aggódsz te ilyen dolgokon?-húztam fel a szemöldököm.
-Amióta az életem része vagy és tudom, hogy bármikor elveszíthetlek.
Nem válaszoltam semmit, csak újra és újra megcsókoltam.

19. fejezet - Újra együtt

Ismét egy ágyban ébredtem. A nap besütött a szobába, gyönyörű fényben fürdetve meg az egészet. Akkora adrenalinlöketet éreztem, mint aki le tudná futni a maratont. Kiszálltam az ágyból és az ablakhoz léptem. A nap kisütötte a szeme, de annyira jól esett. Egy meseszép tengerpart tárult a szemem elé, a végtelen kékséggel. Nem tudtam hol vagyok, de nem is akartam tudni. Ki akartam menni a házból.Közelebb akartam menni, mert nekem ebbe bele kellett tennem a lábam, ha törik ha szakad. Kimentem a szobából, majd végig a folyosón, le az emeltről, ki a hátsó teraszra. Vettem egy mély levegőt. Leszaladtam a lépcsőn, majd teljes erőből belegázoltam a habokba. Ahogy 5 perc múlva ott lebegtem a víz felszínén az eget bámulva , teljesen nyugodtnak éreztem magam. Ebből az állapotból jelenleg nem tudott volna kiszedni senki. A hajam a fejem felett a víz felszínén terült szét, végre nem a hátam közepét verte.
-Tervezel kijönni?-egy ismerős hangot hallottam. Lokié volt.
-Nem.
-Akkor én nem is kellek ide.
-Úgysem hagysz itt.
Azzal kimentem mellé a partra.
-Honnan veszed, hogy nem hagynálak itt?-kérdezte.
-Házasok vagyunk, nem emlékszel?-csavartam ki a hajamból a vizet a homokba.-Mellesleg miattad majdnem szétfagytam a Disney Elsa Jégvarázs palotájába, szóval tartozol nekem ennyivel.
-Disney Elsa Jégvarázs palota?-kérdezte.
-Mindegy. Ez nem neked való.-úgy éreztem jobb, ha nem avatom be ebbe az egész mizériába.
-Ezt neked szeretném adni.-egy dobozt nyújtott át.
-Mi ez?-néztem rá.
-Amolyan nászajándék szerű.
-Nem kellett volna....
-Tudom. De azért nézd meg.
Elvettem tőle a dobozt és kinyitottam. Egy nyaklánc volt benne. Egy gyönyörű kék köves nyaklánc.
-Ez gyönyörű.-állt el a lélegzetem.-De tényleg nem kellett volna.
-Megérdemled. Azok után, amit tettem.
-Köszönöm!
-A másik dolog pedig...A helyzet az, hogy közelednek.
-Kik?
-Ne tégy úgy, mintha nem tudnád.
-A jégbirodalom után nem tudom kikre gondolsz.
-A csapatodra?
Ja, hogy ők idejönnek? Hopszika. Na mindegy. Maximum behívom őket egy teára.
-Mennyi idő múlva?
-5 perc? Na jó, max 15.
-A francnak nem szóltál előbb!
Visszarohantam a házba. Az emeleten találtam meg a fürdőszobát az egyik ajtó mögött. Szerencsére a tulajdonos, akinek lenyúltuk a kéróját elrejtett egy hajszárítót, amivel megtudtam szárítani a hajam. A rövidnadrág és a trikó, ami rajtam volt, konkrétan jeget s vizet is látott. Amikor kiléptem a fürdőből és elindultam lefelé a lépcső tetején megtorpantam. Nem azért mert hangokat hallottam, hanem azért mert teljesen elszédültem. De ez rosszabb volt, mint a Jotunheimi. Sokkal rosszabb. A világ forgott velem, ahogy a lépcső korlátjába kapaszkodtam. És a végén nem volt menekvés. Újra elájultam.

NATALIE

Az okos számítógépek, amelyek a központban helyezkedtek el a világ összes kamerájához hozzá tudtak férni. gy találták meg Stephaniet is. De nem akárhol. Thaiföldön. Nem akarom tudni mit keres Thaiföldön, ráadásul Lokival. Na mindegy. A gépen ülve gondolkodni kezdtem azon, hogy hogyan a francba kerültek Thaiföldre.  Azt az egyet nem értettem, hogy Wanda miért jött velünk. Alig ismerem, elsőre nem is volt szimpatikus, ráadásul rá akart támadni a húgomra. Claryt elnézve már el is felejtette az egészet és felszabadultan beszélgetett Wandával és Primmel. Primnek örülök. Wandának kevésbé. 

-Örülök, hogy nekem se tetszik a csaj.-sutottgta oda Tiffany.

Nem volt rajta semmi.

-Miért nincs rajtad?-kérdeztem.

-Mert nem kell. Én csak azt akarom, hogy Stephanie újra velünk legyen. Nem fogok hadakozni vele. Én csak nézőnek jöttem.-vonta meg a vállát.-Plusz apa összeveszett velem miatta.

-Miért?

-Mert szerinte nekem nem kell. Neki muszáj, mert az tartja életben, de nekem nem. Persze én nem értettem egyet vele, ezért összekaptunk, mielőtt eljöttünk.

-Sajnálom.

-Tudod, kezdem azt érezni, hogy lassan nincs rá szükségem. Csak melegít, ráadásul baszott nagy és nagy hely kell neki. 

-Igaz.

-Sosem voltam vég Thaiföldön. Milyen lehet?

-Biztos nagyon szép.

-Nem kirándulni jöttünk, ne felejtsétek.-szakított félbe minket Tony.

-Nehogy azt mond, hogy téged nem mozgat Thaiföld.-kapcsolódott be Bruce a beszélgetésbe.

-Milliárdos vagyok. Magángépem van. Gondolok egyet, felszállok a magángépemre és elutazom a Thaiföldi villámba.

-Van Thaiföldi villád?-kérdezte Tiffany, de úgy hogy lassan fortyogott a dühtől.

-Igen, van.

-Az elmúlt fél évben miért nem vittél el Thaiföldre?

-Nem mondtad.

Tiffany neki akart rontani, de inkább visszatartottam. Egyrészt a gép így is eléggé rázkódott, másrészt megérkeztünk. Előrementem, hogy láthassam azt a fantasztikus kilátást. Valami mesébe illő volt. Gyönyörű és egyszerűen lélegzetelállító. Apa egy közeli tisztáson tette le a gépet. Anya nem jött velünk, ahogy Brittany sem, ők majd egy másikkal jönnek utánunk. Amint leszálltunk a gép felvette a lopakodó üzemmódot és eltűnt a helyiek szeme elől. Tiffanyval egymást átkarolva turistáskodtunk leghátul és gyönyörködtünk a Thaiföldi kilátásban. 

-Nem szimpatikus ez a Wanda.-mondta Tiffany.

-Nekem csak az a bajom, hogy meg akarta támadni Claryt és Primet és most meg együtt nevetgélnek.

-Szerinted meghalt?

-Stephanie.-nem felelt, csak bólintott.-Ő nem olyan,  ezt te is tudhatnád.

-Tudom is. Fura lesz újra látni.

Tonynál volt a GPS és ő irányította a csapatot. Egymás után helyezkedtek el a házak a tengerparton, míg végül megállt az egyiknél.

-Itt vannak?-kérdezte Steve, aki indult volna befelé.

-Fékezz tigris!-állította meg Tony.

-A lányom bent van azzal a pszichopatával. Egy percig nem vagyok hajlandó tovább itt várakozni.

-Tudom, mire gondolsz. De maradj nyugodt. Wanda majd elintézi.-azzal átadta a terepet Wandát.

-Mit csinál?-kérdezte Tiffany, ahogy Wanda közelebb lépett a házhoz.

-Nyugi, nem bántom őket. Csak elkábítom, hogy nyugodtan vissza tudjátok vinni őket.

Nem tetszett ez az ötlet. Még mielőtt szólhattam volna Wanda elkezdte a piros izéjét, majd pillanatokon belül egy hatalmas zuhanást hallottunk. Mintha valaki leesett volna a lépcsőn. Még mielőtt bementünk volna egy fénycsík következtében Thor jelent meg.

-Nem maradtál le semmiről.-mondta Tiffany.

-Örülök neki.-tette hozzá, majd se szó, se beszéd bement a házba.

Steve utánaszaladt. Kisvártatva megérkezett egy gép. Anya volt benne Brittanyval együtt. Steve az ájult Stephanieval a karján felszállt a gépre, amivel jöttünk. 

-Natalie.-szólt Thor.

-Én?-kérdeztem vissza.

-Te vagy Natalie, nem?

-De.

-Gyere, te velünk jössz.

-Én?

-Ne értetlenkedj. Nyomás!

-Gyere szívem, nem lesz semmi baj.-veregette meg anya a hátam.

Ő ült a pilótaülésbe, én pedig mellé előre. Thor hátul volt a közben ébredező Lokival. Egy fél órával legalább később szálltunk fel, mint a másik gép. Folyamatosan hátrafele nézegettem. 

-Natalie. Nem lesz semmi baj. Nem hagyom, hogy bántson téged.-szólt anya.

-Tudom. Csak idegesít, hogy egy légtérbe kell tartózkodnom vele.

-Majd megszokod.-mondta Thor.

Loki nagyjából 10 perc múlva tért teljesen magához. Thor pedig a kalapácsával tartotta a helyén.

-Finomabban is csinálhatnád.-mondta Loki.

-Finomabban?!-akadt ki Thor.-Mit tettél Stephanieval Loki?

-Elvittem oda, ahol rendbe tudják hozni Asgard után!

-Oda a te hibádból kellett vinnem!

-Ne emlékeztess már rá folyton!

Teljesen összehúztam magam a széken. Féltem, hogy itt esnek egymásnak az óceán felett, a gép romokba lesz, mi pedig lezuhanunk és szörnyet halunk.

-Utoljára kérdezem öcsém! Hova vitted?

-Oké, oké. Jotunheimbe.

-Hova?-kérdeztük egyszerre anyával.

-Hallottam valakiről, aki segíthet rajta.-folytatta Loki.-Ezért elvittem hozzá.

-Várj egy picit.-gondolkodott el Thor.-Ugye nem?

-Mit nem?-kérdeztem.

-Te elvetted?-szegezte a kérdést Lokinak.

-Mit csinált?-kérdezte anya.-Loki Stephaniet? Képtelenség.

-Nem látod az arcát.-mondta anyának úgy, hogy még mindig a testvérpárt néztem.-Thornak van igaza. Összeházasodtak.

-De miért?-kérdezte anya ismét.

-Jotunheimben él egy jégóriás, aki rendelkezik egy erővel. -kezdte el Thor a mesét.-Sokan mennek hozzá, hogy mentse meg a családtagjaikat, a szeretteiket. Viszont a legenda szerint van neki egy feltétele. Nem gyógyít meg akárkit. Csak a házastársat. 

-Milyen fajbaromság ez?-kérdeztem.

-Állítólag meghalt a szerelme. Mert rajta nem tudott segíteni. Ezért csak házastársat ment meg. Ha a párja kíséri el hozzá.

-Szóval Stephanienak és neked volt egy esküvőtök?-szegezte anya a kérdést Lokinak.

-Ez nem vicces Natasa.-mondta neki Thor.

-Egy félperces esküvőnek mondanám.-mondta Loki.

-Félperces esküvő?-nézett rá Thor.

-Nem érted ugye? Nem hagyhattam meghalni!

-Ezért inkább elvetted? Gratulálok Loki! Ügyes húzás volt a részedről!

-Ezt mindenesetre még szokni kell.-nézett rám anya.

-Mit? Hogy testvérek civakodnak?-néztem rá.

-Nem.-rázta meg a fejét.-Hogy Stephanie házas.-mosolygott.

-Ez neked fura?

-Neked nem?

-Nem. 

-Hogy hogy?-kérdezte Thor.

-Ugyan már! Legbelül mindegyikünk tudta, hogy Stephanie fog megházasodni először. Az már más kérdés, hogy kivel.-néztem Lokira.-Ne értsd félre. A te lelked túl sötét az övéhez képest. Plusz szerintem egy kicsit idős is vagy hozzá.

-Miért viccelitek el ezt az egészet?-kérdezte Thor.

-Nem vicceljük el.-szólt anya.

-Abba belegondoltatok, hogy a többieknek hogy lesz közölve? Bár lehet, hogy tudják.

-A kommunikációs rendszert és a kamerákat is kikapcsoltam. Nem hallanak és nem látnak semmit.

-Ami a hajón történik, a hajón marad.-tettem hozzá.

-Akkor nyugodtan megölhetlek téged.-nézett Thor Lokira.

-Mégis miért?-nézett vissza rá.

-Mert ők nem mondanak semmit az esetről.-mutatott ránk.-Majd kitalálok valamit a haláloddal kapcsolatban.-mosolygott.

-Mégis mit?

-Szívroham?-kérdeztem.

-Nem segítesz.-nézett rá Loki.

-Annyira nem is akarok.-vontam meg a vállam.-De nem ölheted meg.-néztem Thorra.

-Miért nem?-kérdezte egyszerre Thor, Loki és anya.

Kiszálltam a helyemről és félve ugyan, de közelebb mentem Thorhoz.

-Beszélhetnénk?

-Most is azt csináljuk.-mondta.

-Nem úgy. Négyszemközt.

Thor habozni kezdett. Nem merte levenni Loki mellkasáról a kalapácsot, aztán rájött, hogy neki nem is kell tartania. Ahogy elengedte, a pöröly ugyanúgy ott tartotta a helyén Lokit. A repülő végéhez sétáltunk.

-Nézd.-suttogtam, hogy csak ő hallja.-Nem tudom, most milyen kapcsolatot ápolsz Stephanieval.

-Mondhatni elég jót. Jane is kedveli.-ő is suttogott.

-Tudom, hogy Loki nem a világ legjobb embere...

-A világé? Az univerzumé.

-Akkor azé. De megmentette Stephanie életét, akárhogy is nézed. 

-Valamilyen szinten ez az én hibám is.

-Mert?

-Én küldtem Stephaniet Janehez. Ha...

-Te is tudod, hogy rajta kívül nem tudta volna más őket megvédeni attól a robbanástól. Mindenhogy használta volna az erejét, előbb vagy utóbb. Ezt te sem tudtad volna megakadályozni.

-Jól van. Életben hagyom Lokit. De csakis a te kedvedért.

-Oké, főnök.

Thor mosolygott, majd mindketten visszamentünk a helyünkre. Anya furán nézett rám, de egy mosoly keretében némán lekommunikáltam vele, hogy lezsíroztam Thorral, hogy legalább a központig ne nyírja ki Lokit.

-Egy kérdés.-fordultam hátra.-Mit kell érteni a félperces esküvő alatt?

-Téged tényleg ez érdekel?-kérdezte Thor lehetetlenül.

-Igen.-bólintottam.-Nos?

-Semmit. Eskü, eskü, csók. Ennyi.-mondta Loki.

 -Te komolyan megcsókoltad?-kérdezte anya, mire Thor fogta a fejét én pedig csak nevettem.
-Sürgetett a pacák, rendben? Amúgy nem tettem volna meg.
-Nekem is így kéne összeházasodnom.-tűnődtem.
-Mármint?-nézett rám anya.
-Eskü, eskü, csók. Semmi pucc, nagy felhajtás. Bár Stephaniet sajnálom. Neki jólállt volna az a szép fehér ruha.
Ez volt a végszavam. Ezután senki nem szólt semmit. Csak anya mondta be párszor, hogy mennyi idő amíg megérkezünk. Bár fél órával később szálltunk fel, mint a többiek, úgy nagyjából 2 órával többet kellett ránk várni. Bár beletartoztak a légörvények, tehát nem ment teljesen zökkenőmentesen a dolog. Egy csapat díszhuszár S.H.I.E.L.D. ügynök fogadott minket, már a gépről észre lehetett venni őket. Anya mondta, hogy mi utoljára fogunk leszállni. Ez meg is történt, miután az ügynökök elvitték Lokit.
-Most fog kezdődni csak a bál.-sóhajtottam.

18. fejezet - Probléma, probléma hátán...

STEPHANIE

Amikor kinyitottam a szemem nem tudtam megmondani hol vagyok. Egyrészt a szoba teljesen kék volt, másrészt olyan hideg, hogy azt hittem megfagyok. A fejem teljesen belesimult a puha párnába, a takaró pedig jólesően bizsergette a kezem. Azt hittem, hogy teljesen erőtlen leszek, viszont annyira nem is éreztem magam annak, habár fáradt voltam. Ki kell jutnom ebből a jégveremből. Felültem az ágyon és körbenéztem. Nem csodálkoztam, hogy minden kék volt. Mintha Disney Elsa palotájába lettem volna. Minden tiszta jégből állt. Az ablaknál oldalt állt valaki. Hunyorognom kellett, hogy észrevegyem. Így utólag belegondolva nem kellett volna. Loki volt még a szobában rajtam kívül. Két lehetőségem volt. Az egyik, hogy valahogy igyekszem kisurranni és szétfagyok. A másik, hogy maradok, de megöl. Mindkettő kilátástalan. Mindenesetre kitakaróztam és letettem a lábam a padlóra. Kicsit se volt hideg, á dehogy. Felálltam, viszont Loki megfordult. Rám nézett, én meg vissza rá.
-Hova mész?-kérdezte, majd elindult felém én pedig hátráltam.
-Ne gyere közelebb.-a lábam azt hittem jéggé dermed a hideg talajon, ahogy folyamatosan hátráltam, viszont ő nem tágított.
-Staphanie, nézd..-kezdte, de félbeszakítottam.
-Nem kell mondanod semmit...-akartam folytatni, de nem tudtam tovább hátrálni, ugyanis nekiütköztem a hideg falnak.-Hagyj békén!
Láttam rajta, hogy meg akar szólalni. Viszont az arckifejezésével volt valami probléma. Nem olyan volt, mint fél éve. Sokkal másabb, és ez aggasztott. A fogaim szinte ütődtek egymáshoz, nagyon fáztam, a lábam tiszta dermedt volt lassan, a hátamat fagyasztotta a jég. Megszólalni nem volt erőm többször. Teljesen biztos voltam abba, hogy Lokival szembe, egy jégszobában fog érni a halál. Viszont belépett valaki a szobába. Egy 2 méter magas nem is tudom mi.
-Felébredt?-nézett rám.
Nem bírtam megszólalni, csak vacogtam.
-Adj már neki egy takarót! Jotunheim nem Midgardinak való.
Mivan? Jotunheim? Mi az a Midgard? A giga szoborhoz hasonló akármi közelebb jött hozzám és a kezét nyújtotta.
-Add a kezed kedves. Nem bántalak, nem kell aggódnod.
Eskü valami idős nőnek képzeltem. Teljesen úgy viselkedett. Remegve léptem hozzá közelebb és félve ugyan, de megfogtam a kezét. Nem mondott semmit, csak sajnálattal nézett rám, amennyire ki tudtam venni a kékségből. Elengedte a kezem, és pedig összefontam a kezem magam előtt.
-Mit tettél vele?-nézett Lokira.
-Ez nem az én művem!-emelte fel a kezét, ami részben igaz is volt.
-De a hibád!-a hangja dühös volt, de nem kiabált.
-Tudom.
Mivan? A szemeim majdnem kiugrottak a helyükről döbbenetemben.
-Azért hoztam ide.-folytatta.
-Frigga vagy Odin hatására hoztad őt ide?
-Őket ebből hagyd ki!
-Várjunk. Nem miattuk.-gondolkodott.- Elcsavarta a fejed?-mutatott rám.
-Mi van?-kérdeztem fogvacogva.-Hogy én....az övét?
-Hogy mondják ezt? Hallgatás beleegyezés?-nézett mosolyogva Lokira, majd kiment.
Hogyne! Majd pont én csavartam el Loki fejét? Belémszerelmesedett vagy mi? Csend telepedett ránk. Én konkrétan mindenhogy remegtem, szóval csak a fogaim csattogását lehetett hallani. Loki szerintem megunta hallgatni vagy megsajnált, az ágyról felemelte a takarót és elindult felém, majd a vállamra terítette. Ahogy a bőre hozzáért az enyémhez hideg futkosott végig a hátamon. Teljesen beleborzongtam. Amikor elvette a kezét, még jobban igyekeztem magamra húzni a puha anyagot.
-Tudom, nehéz megbíznod bennem a történtek után, de hidd el, hogy most az egyszer nem akarok neked rosszat. Elhoztalak a kórházból egy olyan helyre, ahol tudnak rajtad segíteni.-nem beszélt hangosan. Suttogott, hogy csak én halljam meg.-Mindjárt visszajövök. Kérlek maradj itt.
Azzal kiment. Én pedig ott maradtam. Visszaültem az ágyra és gondolkozni kezdtem. Oké, itt vagyok a Disney Jégvarázs jégpalota lelakottabb verziójában. Idehozott a csávó, aki elbaszta az életem. De legalább próbál segíteni. De miért esett volna belém? A hajamba túrtam, de valahogy nem találtam választ egyik kérdésre sem.

CLARY

Hajnalban keltem. A nap már igyekezett felkelni narancs színbe hozva a szobámat. Imádtam az ilyet. Annyira megnyugtatónak éreztem. Kikászálódtam az ágyból és felöltöztem az edzőcuccomba. Gondoltam elmegyek futni a közelben, hiszen ilyenkor még nagyjából mindenki alszik, ráadásul egy kicsit ki is tudom szellőztetni a fejem. A hajamat lófarokba fogtam fel minél magasabban a fejemen és előkotorásztam a kis kütyümet, amin a zenéket szoktam hallgatni. A zene és a futás együtt a világ két legmegnyugtatóbb dolga volt számomra. Külön is imádtam őket, de együtt teljesen kikapcsolták az agyam. Óvatosan osontam ki a szobából és siettem a lift felé. A lift előtt azonban állt a tömeg. Na jó, itt történt valami. Mindenki itt volt. Várjunk? Nekem nem szólt senki a nagy gyűlésről, vagy mi? Anya vett észre először, közelebb is jött hozzám.

-Mi történt?-kérdeztem.

-Semmi, kicsim. Menj vissza.

-Futni indultam, de te pedig légyszíves ne nézz hülyének. Valami baj van.

Sóhajtott egyet. Látta, hogy nem tud eltitkolni előlem semmit.

-Loki elvitte Stephaniet a kórházból. 

-Mi van?

-Nem tudjuk még hogyan. A nővéred elment Stevevel és akkor történt. Senki nem tud semmit. 

-De hogyan tudta elvinni?

-Nem tudom. Figyelj, nyugodtan elmehetsz futni, ha ki szeretnéd szellőztetni a fejed. Senki nem szólna meg érte.

Prim fordult be a folyosón.

-Történt valami?-kérdezte, amikor odaért hozzánk.

-Állítólag Loki elteleportálta Stephaniet a kórházból.-mondtam.

-Nem azt mondtam, hogy elteleportálta.-mondta anya.

-Azt mondtad, nem tudod hogyan történt. Hát akkor elteleportálta, ha nem sétált ki vele két lábon.-mondtam.

-Jajj szegény.-mondta Prim, majd végignézett rajtam.-Futni indulsz?

-Szerettem volna.

-Elmehetek veled? Nagyon régen futottam már én is.

-Persze.-mosolyogtam.

-Mindjárt jövök.-azzal visszarohant.

-Amint megtudok valamit rögtön értesítelek.-mondta anya.

-Rendben.

-Csak legyél elérhető.

-Oksi.

Amint Prim visszajött elindultunk. Mivel New York közepén van a központ ezért a Central Parkot választottuk, ami nem is volt olyan nagyon messze. Ott róttuk a köröket egymás után, hol gyorsan, hol lassan, hol még versenyeztünk is, ki fut le gyorsabban egy adott távot. Két órát legalább eltöltöttünk, de közbe pihentünk és beszélgettünk is. Elmondta, hogy tegnap éjjel meglátogatta a testvérét. Szembesítette a dolgokkal. Elmondása szerint nem bánt meg semmit, csak azt, hogy Stephanie részben miatta van életveszélyben. És ez a dolog Primet eléggé bántotta. Megnyugtattam valamennyire, hogy érezze, hogy nincs egyedül, de mindketten tudtuk, hogy ez nem így működik. Legalább megtudtam azt, hogy Kimberlynek is lehet bűntudata. Elindultunk visszafelé. Sötét, árnyékolt utcákon mentünk keresztül, hogy ne legyen még jobban melegünk. Egész úton beszélgettünk, míg végül az egyik utcán megtorpantunk. Egy barna hajú csaj állt előttünk, hosszú vörös kabátban. Úgy nézett, mintha már szemmel ölni tudna. Volt egy olyan érzésem, hogy minket keresett.

-Segíthetünk?-kérdeztem.

-Segíthetsz azzal ha megölöd magad.-jajj de rohadt cuki.

-Elárulnád miért szeretnél megölni minket?-kérdezte Prim.

-Miért kell azt neked tudnod?-ilyen arrogáns hangot rég nem hallottam.

-Ki vagy te?-kérdeztem.

-Wanda vagyok. De ne kérdezz többet.

-Biztos vagy benne, hogy minket akarsz megölni?

-Igaz.-gondolkodott.-Melyikőtök Kimberly?

-Na ezt nem hiszem el.-akadt ki Prim.-Mi bajod a testvéremmel?

-Ő a testvéred?-nézett végig rajta Wanda.

-Igazából szerintem letagadná.-tettem hozzá.

Láttam, hogy kezd bepipulni.

-Nézd.-kezdtem.-Kimberly nálunk van,be van zárva. Mi lenne, ha eljönnél velünk és elmondanád a sztorid, mi is elmondjuk a miénket és együtt kitaláljuk, hogy mi legyen.

Igyekeztem higgadt lenni, bár a szívem ezerrel kalapált.

-Rendben.-egyezett bele.

Visszamentünk a központba. Mindenki meglepődött, amikor meglátták, hogy hárman vagyunk. Wanda elmondta, hogy Kim megölte a bátyját. Pontosabban az ikertestvérét. Prim pedig Kim nevében is elnézést kért Wandától, bár tudta, hogy ezzel a testvérét nem hozza vissza. Elmondtuk Wandának a Loki dolgot. Az ereje alapján emlékezett Stephaniera, amikor pár évvel ezelőtt megmentette az életét, amikor Wanda még csak az erejét próbálgatta. Valami telekinetikus erővel rendelkezik, maga se tudja honnan. Már megtanulta használni, bár az elején kétségei voltak a nagy erejével és a vele járó felelősséggel.

STEPHANIE

Semmilyen óra nem volt nálam, az időérzékem pedig teljesen kiesett. Nem tudtam megállapítani, hogy Loki mennyi idő múlva jött vissza. Annyit tudtam, hogy én nem fogok kimenni ebből a szobából, mert nem akarok jéggé dermedni. Bár kezdtem azt érezni, ahogy rám nézett, hogy ki kell innen tennem magam. 

-Mennünk kell.

-Nem tudom, észre vetted e, de én mezítláb vagyok és ha nem akarsz egy jégkockát visszavinni a földre akkor...

Nem tudtam befejezni a mondatot, ugyanis közelebb lépett hozzám és takaróstul felkapott az ölébe.

-Mit csinálsz?

-Nem fogok egy jégkockát visszavinni a földre.

-Reméltem, hogy ezt mondod.

A kezemmel átfogtam a nyakát, mert nem akartam, hogy ha esetleg megcsúszna és elejtene kitörjem valamimet a világvégén. Volt egy olyan érzésem, hogy egy Asgardhoz hasonló hely ez a Jotunheim vagy mi. A palota teljesen kék volt és olyan hideg, hogy éreztem, hogy lilul a szám. A terem vagy nem tudom mi, ahova vitt valami templomszerűségre emlékeztetett. A szél megállás nélkül fújta a havat, és le mertem volna fogadni, hogy az Északi-sarkon nincs ilyen vérfagyaszó hideg. Ahogy letett az öléből esküszöm majdnem visszaugrottam, mert a lábam konkrétan fagyott le, a szél még rá is segített. Velünk szembe egy hasonló kék óriás állt. Egy pillanat alatt emberibb alakot öltött, bár a bőre még így is kék volt, mint valami hupikék törpikének. 

-Nem is hittem volna.-nézett hol Lokira hol rám.-Szemrevaló.

-Rátérhetnénk a tárgyra?-kérdezte Loki.

-Hogyne.-azonban megtorpant egy pillanatra.-Hol a hitvesi gyűrű?

-Hitvesi gyűrű?-kérdeztük egyszerre.

Milyen hitvesi gyűrűről van szó? De meglepett, hogy Loki sem tud róla. A hapi nevetni kezdett. 

-Ezek szerint ezt nem mondta el senki.-sóhajtott.-Én nagyon szívesen meggyógyítom a hölgyeményt. Viszont...hogy is mondjam... Ha nem vagytok hitvesek, akkor nem tudok segíteni. 

-Most komolyan össze kell házasodnunk?-kérdeztem. Miközben ideértünk már kezdett sajogni a fejem, viszont most már szó szerint zúgott és szédültem is.

-Ha nem akarsz meghalni, ajánlatos.-vonta meg a vállát, mintha neki mindegy lenne.

Mielőtt bármit is mondtam volna, meginogtam és elborultam. A hóba estem volna, ha Loki nem tart meg. Kezdtem érezni, hogy nem bírom már sokáig. A széltől kikönnyeztem, bár utólag belegondolva nem a szél miatt sírtam. Nem akartam elmenni. 18 éves voltam. Majdnem 19. Túl fiatalnak éreztem magam ahhoz, hogy meghaljak. Annyi mindent nem próbáltam még ki. 

-Ne félj, nem lesz semmi baj.-nézett rám Loki. Esküszöm, nem tudtam hova tenni a hapsit.

-Nem akarok meghalni.-sírva mondtam ki a szavakat.

-Nem fogsz.-simogatta a hajam.

Azt hiszem a pokolra kerülök a következő szavakért, de most egoistaként magamat helyeztem előtérbe. Bocsi apa...

-Én, Stephanie Rogers...-ahogy elkezdtem Loki szeme teljesen kikerekedett, nem hitte el, hogy tényleg megteszem.-elfogadlak téged, Loki Laufeyson hites férjemül. Ígérem, hogy szeretni és tisztelni foglak míg a halál el nem választ.

-Ez tényleg így van?-szólt bele a pacák. Ó, hogy nyelne el a föld!

-A filmekbe a rövid esküvőkön igen.-vágtam vissza.

-Én, Loki Laufeyson..-Ó anyám! Megteszi!- elfogadlak téged, Stephanie Rogers hites feleségemül.-Jézus!-Ígérem, hogy szeretni és tisztelni foglak, míg a halál el nem választ.-vagyis nagyjából 5 percig.

-Na, jöjjön a csók és megmentem a lányt.-sürgesd ám a tudod kidet!

Ahogy közelebb hajolt hozzám éreztem, hogy innen már  nincs visszaút. Legalább nem forever aloneba halok meg, hanem férjesen. Az ajka hozzáért az enyémhez. Itt keveredett össze minden. Ezután a pillanat után. Az érintése minden egyes porcikámat csiklandozta, és olyan melegséget árasztott, hogy a meglévő energiámmal is kapaszkodni akartam hozzá. A kezemet a nyaka köré fontam, ő pedig közelebb húzott magához. Nem tudtam megállapítani, hogy azért mert belefeledkezett a pillanatba, vagy azért, hogy ne fázzak meg, miközben hamarosan kinyiffanok. Legalább elmondhatom a túlvilágban élő anyámnak, hogy a mínusz sok ezer fokban volt egy valaki, akinek egyetlen csókjától Hawaii-t hallucináltam. Nem akartam megszakítani, de éreztem, hogy hamarosan kimegy belőlem az élet. A fejemet a vállára hajtottam. Úgy éreztem magam, mint aki mindjárt elájul. Alig bírtam nyitva tartani a szemeim. A távolban hallottam, hogy a pasi nekiállt mormolni valamit halandzsa nyelven, Loki pedig folyamatosan a nevemen szólítgat. Az utolsó emlékem az volt, hogy megjelenik felettünk valami színes, fénylő sáv, majd teljesen elsötétült minden.

17. fejezet - Egy jön, egy megy?

NATALIE

Amint Thor megtudta, hogy megszületett a kislánya mindannyian repülőre ültünk és indultunk Új-Mexikóba Stephaniékhoz. A látvány ami fogadott minket, azonban teljesen sokkoló volt. Egyetlen egy ház állt teljesen épp állapotban, körülötte minden lángolt. Jane a földön ájultan heverő Stephaniet szólítgatta, egy öreg hapsi egy kisbabával állva próbált segíteni, Kimberly pedig csak állt teljesen kővé dermedve. Ezután teljesen összezavarodtam. Az események rekordgyorsasággal követték egymást. Utoljára ismét a központban tértem magamhoz, de nem azét, mert elájultam, hanem mert teljesen lesokkolódtam a történtek miatt. Mindenki totálisan ideges volt, senki nem szólt egy szót sem, Stevet pedig nem is láttam mióta visszajöttünk. Stephaniet azonnal kórházba szállították, az apja pedig egy méterrel nem hajlandó elhagyni a lánya ágyát. Semmit nem tudunk róla.
-Na jó, én bemegyek!-állt fel Tiffany.
-Hova?-nézett rá Clary.
-A kórházba.
-De nem engednek be.-mondta Brittany.
-Akkor sem ülök itt tétlenül.
-Nem fognak mondani neked semmit, mert nem vagy közeli hozzátartozó. A kórházba nem érdekli őket, hogy szinte testvérek vagytok.-tette hozzá Prim.
-Nem nézted meg Kimet azóta?-kérdezte Clary.
-Adnom kell magamnak egy kis időt, amíg ráveszem magam. Igazából Stephanienak tartoznák köszönettel, mert megmentette a húgom életét. Pedig semmi indoka nem volt rá.
-Nem, tudott volna elszámolni a lelkiismeretével.-mondta Tiffany az ablakon kibámulva.
-Ha szeretnéd szívesen elkísérlek.-néztem Primre.
-Köszönöm. De ma nem. Talán holnap. De mindenképp szólni fogok.-mosolygott rám, amennyire a helyzet megengedte.
A nap hátralévő részében Tiffany folyamatosan vagy az apját vagy Furyt hajkurászta, hátha tudtak meg valamit. Aggódott Stephanieért, ahogy mindenki más is. Viszont senki nem sajnálta meg annyira, hogy bármit is mondjanak neki és ez kezdte belülről felemészteni. Annyira, hogy az edzőterembe ütötte bele egy boxzsákba a fájdalmát miközben olyan keservesen sírt, hogy azt hittem teljesen összeomlik.
-Az idióta!-folyamatosan ezt hajtogatta.
-Miért mondod ezt? -kérdeztem. Rajtunk kívül nem volt senki.
-Nem mondta el, hogy mi van vele. Segítettem volna rajta!-hagyta abba és törölte meg a szemét.
-Asgarban sem tudtak rajta segíteni.
-Nem érted.-nézett rám. Mérhetetlen fájdalom volt a szemében.-Ő a barátnőm. Nem. Ő a testvérem. A legkevesebb az lett volna, hogy elmondja, hogy beteg. Rávágtam volna, hogy majd megoldjuk. Hogy rám számíthat.... Hogy én itt leszek neki.... De ezek szerint ő egyedül döntött erről.
-Nézd, tudom mire gondolsz...
-Mert neked elmondta!-szakított félbe.
-Igazából kiszedtem belőle. Nehogy azt hidd, hogy magától önerőből volna magát, hogy megossza velem. Stephanie túlságosan önfejű volt.
-Igen. Ő inkább amellett döntött, hogy magába tartsa addig, ameddig felemészti az egész.-bontotta ki a copfját.
Mielőtt bármit is hozzáfűzhettem volna Clary lépett be az ajtón. Nem szólt semmit, csak bámult ránk. Összenéztünk Tiffanyvel. Mindketten tudtuk, hogy Clary nem hallgatózott. Direkt lépett be a terembe. A hallgatása pedig nem sejtetett jót. Elindultunk. Clary egyenesen a giga tárgyalóba vezetett minket. Mindenki ott volt. Steve is. Az ablakon bámult kifelé. Fáradtnak tűnt, mint aki egész éjjel nem aludt. Látszott rajta, hogy most sem itt lenne, ha rajta múlna. Ránk fordította a tekintetét, majd vissza a városra. Fury törte meg a kínos csendet.
-Stephanie állapota súlyosabb, mint azt gondolták.-ha súlyosnak nevezhető az, hogy hamarosan meghal, akkor tényleg használhatjuk a súlyos kifejezést. Köszönjük Fury igazgató.
-Nézze, mindannyian tudjuk, hogy Stephanie állapota kicsit nem nevezhető súlyosnak.-kezdte Tiffany.
-Ne kezd el, kérlek.-szólt rá halkan Tony.
-Nem. Te is tudod, hogy ez így van! Az állapota nem súlyos, hanem lehetetlen.
-Akkor én visszamehetnék?-nézett rá Steve.-Maguktól is tudják mi a helyzet. Máshol van rám szükség...-halkabban ejtette ki a szavakat.
-Ezt, hogy kell érteni?-kérdezte Brittany. A hangja pedig nem ideges volt, hanem kétségbeesett.
-Úgy, hogy az orvosok nem tudnak rajta segíteni.-mondta ki Steve azt a mondatot, amit nem akartam hallani.
Anya és én álltunk az ajtó mellett szabadon hagyva a kijáratot. Miután Steve ezt kimondta egy elnézés keretében kiviharzott mellettünk. Sejtettem. Gondoltam rá. De nem akartam elhinni. Az, hogy Stephanie el fog menni egy teljesen felfoghatatlan volt számomra. De körbenézve nemcsak számomra. Tiffany az apját átölelve zokogott, de úgy, hogy így még életembe nem hallottam. Egyszer sem. Brittany igyekezett türtőztetni magát. Clary apát ölelte. Anya pedig engem ölelt, mert nem bírtam megmozdulni, csak éreztem ahogy próbál nyugtatni, bár tudja, hogy reménytelen. Akárhogy is számolom öten maradunk. Nem hatan, csak öten. Egy ember hiányozni fog. A lány, akinek a hiányát semmi és senki nem fogja betölteni. Lehetünk akárhányan, mindig eggyel kevesebbel kell számolni.
Lement már a nap, amikor legutóbb tudtam magamról. Lassan ki is világosodott, mire kivánszorogtam a szobámból. Egy szemhunyásnyit sem aludtam. Innom kellett egy pohár vizet, mert teljesen száraznak éreztem a szám. A konyhába érve azonban összefutottam a kislányát ringató Janenel, aki szintén nem aludt.
-Bocsáss meg. Zavarok?-kérdeztem.
-Nem, dehogy. Csak annyira sírt, hogy inkább kihoztam ide, nehogy felébresszen másokat.
-Nem hiszem, hogy ilyenkor bárki is aludna.
-Elhiszem.-törölte le gyorsan a könnyeit.-Stephanie a legönzetlenebb, legaranyosabb, legsegítőkészebb lány, akit csak alkalmam volt megismerni. Nem ezt érdemli, legyen szó akármiről.
-Egyetértek. De ez ellen nem tehetünk semmit.
-Nem, sajnos.-értett egyet.
-Mi lett a neve?-kérdeztem a békésen szuszogó alig pár napos kisbabára.
-Lena. Pontosabban Lena Stephanie. Én akartam a másodikat.-mosolygott.
-Gyönyörű neve lett.-mosolyogtam vissza.
-Natalie.-hallottam a nevem.
Megfordultam. Steve ácsorgott az ajtóban.
-Mennem kell.-mosolyogtam Janere.
-Nyugodtan.-fordult vissza a picihez.
Kimentem Stevehez a folyosóra.
-Igen?-kérdeztem.
-Bejönnél velem?-kérdezte.
-Hova?-nem értettem mire céloz.
-A kórházba. Visszajöttem megbeszélni Tonyval pár dolgot, de minél előbb vissza szeretnék menni. Tiffany alszik, mint a bunda. Nem szeretnék egyedül visszamenni. Eljönnél velem?
-Persze. Csak hozom a kabátom.
-Rendben. Az előtérben megvárlak.
Gyorsan visszaszaladtam a szobámba. Magamra kaptam a cipőm meg egy melegítőfelsőt. Az íróasztalomon hagytam egy üzenetet a szüleimnek, hogy ne aggódjanak, ha addigra nem érnék vissza. Steve valóban az előtérben várt rám. Az odavezető úton nem szólt egy szót sem a kocsiban, én pedig nem kérdeztem, mert tudtam milyen nehéz most neki. Lent hagyta a kocsit a parkolóban. Az emeleten dolgozó éjszakás nővér nem akart beengedni, de Steve közölte, hogy vele megyek, ha törik ha szakad. A nővér pedig nem tiltakozott. Nehezen akartam elhinni, hogy Steve, aki nem mutat olyan sok érzelmet, most foggal körömmel harcol azért, hogy a lánya barátnője mindenáron jön vele a kórterembe. Tudtam, hogy nincs jól. De azt nem, hogy ekkora lelki megerősítés kelljen neki. Az ajtóhoz érve próbált benyitni, de nem sikerült. Az ajtón lévő ablakon belülről rá volt húzva a redőny.
-Mi történt?-néztem rá.
Az oldalsó ablakhoz rohant és pedig követtem. Az ablakon nem volt rajta a redőny. Benézve azt hittem nem hiszem el, amit látok. Loki állt Stephanie ágya mellett. Ránk nézett. De nem mondott semmit. Az arca teljesen kifejezéstelen volt. Visszafordult. Stephanie háta mögé tette az egyik kezét, a másikat pedig a térde alá és olyan óvatosan emelte fel az ágyról, mintha egy törékeny porcelán babát tartana  kezében. Stevere néztem, aki kezdte sejteni, hogy mi történik, de nem mozdult meg. Mintha földbe gyökerezett volna a lába. Mielőtt megszólaltam volna Loki Stephaniera nézve mormolt valamit, majd egyszerűen eltűnt vele. Az ajtó kinyitódott. De a szoba teljesen üres maradt.