STEPHANIE
Az ágyamban ébredtem. Ott, ahol utoljára 6 hónappal ezelőtt feküdtem. A szobába csak a lehúzott redőnyön keresztül szűrődött be a fény és rajtam kívül nem tartózkodott senki a szobában. Oké... Kikászálódtam, majd a szekrényemben kerestem magamnak valami cuccot. Farmert és fehér toppot vettem fel, majd a csizmám felhúzása után a hajamat gyorsan átfésültem. A tükörben észrevettem, hogy a Lokitól kapott kék köves nyaklánc a nyakamban lógott. Thaiföldön ugyanis feltettem a nyakamba, de azt hittem, hogy időközben valaki levarázsolta rólam. Kiléptem a szobából. Nem volt senki a folyosón. Elindultam, hátha összefutok valakivel. Viszont az épület teljesen üres volt.
-Kit keresel?-hallottam egy hangot a hátam mögött.
Pördültem egyet a tengelyem körül. Tiffany állt velem szembe.
-Akárkit?-kérdeztem vissza.
Nem mondott semmit, csak elindult felém és futva úgy letámadott,hogy azt hittem elesek. Úgy öleltük egymást, mintha fél éve találkoztunk volna utoljára.
-Nagyon hiányoztál!.-mondta.
-Te is nekem! Hidd el!
Amikor elengedtük egymást letörölte a szemét.
-Hol vannak a többiek?-kérdeztem.
-Clary elment Primmel és Wandával futni. A többiek a kihallgatóban vannak. Vagyis olyasmi. Nagy terem, és mindenki Lokit faggatja.
-Ki az a Wanda?
-Egy csaj, akinek ilyen nem tudom pontosan milyen ereje van. Miatta ájultál el Thaiföldön.
-Konkrétan leestem a lépcső tetejéről.
-Tudtad, hogy jövünk?
-Igen. Loki mondta.
-Tényleg, milyen kapcsolatod van neked ezzel a félszerzettel?
-Ő nem félszerzet Tiffany. Megmentette az életemet.
-Ami amúgy az ő hibája volt.
-Tudom. És hidd el, ő is tudja.
-Figyelj, tudom, hogy házasok lettetek. De attól még nem kell védened.
-Mindegy, ezt majd megbeszéljük később.
-Szerintem is.-helyeselt.
-Egy 10-es skálán mennyire mérges?
-Steve?-bólintottam.-A 10-es skála ide kevés. Nincs túl rózsás hangulatában.
-Oké, akkor odamegyek, hogy rózsásabbá tegyem.
-Elkísérjelek?
-Nem kell köszi. De azt lécci mond el, hogy merre van.
Tiffany útbaigazítást adott. Valami hülye alagsorba kellett menni,de nem lehetett közvetlenül megközelíteni. Az elején tudtam merre kell mennem, de egy idő után teljesen összezavarodtam. Egy pár ügynök segítségét kértem, akik miután vágtak egy hülye fejet,hogy leszólítottam őket útba igazítottak. Ők valamiért értelmesebben magyaráztak, mint Tiffany. A folyosón végigmenve már csak a fejem felett világított gyéren a lámpa. Mintha valami idióta pszichiátriai thrillerbe lennék. A helyzet akkor sem lett jobb, amikor beléptem. Mindhárman rám néztek.
-Meddig jutottatok?-nem lőttem volna fejbe magam, áá dehogy.
-Csodálkozom, hogy ezt megkérdezted.-mondta apám, akit soha nem láttam még ilyen rohadt idegesnek.
-Most jöttem.-mutattam a hátam mögött lévő ajtóra.-Beavathatnátok.
-Azt hittem vágod mi a helyzet.-nézett rám Thor.
-Mindegy is, mert kitaláltuk a megoldást.-mondta apa.
-Pontosabban te találtad ki.-mondta Thor, aki ezzel minden felelősséget áthárított apára.
-Na akkor mi a nagy ötlet?-néztem rá.
-Tudhatnád. Szerzek egy embert, aki érvényteleníti a "házasságotokat".-ó, hogy csesznéd meg.
-Hogy érted azt, hogy a "házasságunkat"?-utánoztam.
-Stephanie, te is tudod, hogy ez így nem maradhat.
-De én nem akarok elválni.-vágtam rá.
Kínos csend. Loki és Thor úgy néztek, mint akiknek mindjárt kiesik a szemük a helyéről. Az apámnak pedig kezdett cseszettül paprikavörös feje lenni.
-Mit mondtál?-kérdezte.
-Hallottad.-fogtam össze a kezeim a mellkasomon.-Loki nevében nem nyilatkozok, mert nem látok a fejébe, de nem fogok elválni.
Ajtónyitódás. Natalie lépett be a terembe és teljesen megszeppent.
-Bocsika, nem akarok zavarni.-kezdte
-Gyere nyugodtan.-mondta Thor.
-Kösz, de nem. Csak üzenetet hoztam. Stephanie, Maria keres a bejáratnál.
-Engem?-kérdeztem vissza.
-Igen.-bólintott Natalie.-Sürgős.
-Megyek azonnal.-azzal visszafordultam apához.-Tudom, hogy szeretsz. Én is téged. De lécci, próbáld meg nem megölni a férjem.-azzal kimentem.
Betettem az ajtót és mint valami eszeveszett futottam a bejárathoz. Nem néztek hülyének. Valamint az sem fért a fejembe, hogy Maria miért akar beszélni velem. Lihegve értem a bejárathoz, ahol Maria egy nőci kíséretében várt, aki egy cseszett nagy kartondobozt tartott a kezében. Eleganciája volt, azt meg kell jegyezni.
-Meg is jött.-mondta Maria.-Stephanie,ő itt Mrs. Callaway. Az édesanyád hagyatékát intézi és beszélni szeretne veled.
Eljött értem a gyámügy. Remek.
-Örülök, hogy végre találkozhatunk. Már kerestelek egy párszor az elmúlt napokban, de mondták, hogy házon kívül vagy.-vigyorgott, mint a vadalma.
-Igen. Elnézést.-igazából az univerzumon is kívül voltam, de az már más tészta.
-Édesanyád az örökségedül hagyta a dobozt. Nem nyitottuk ki,ugyanis meg lett hagyva, hogy ezt csak te nyithatod ki, miután személyesen neked lett átadva.
-Értem. Köszönöm.-azzal átadta a dobozt, amit azt hittem rögtön leejtek.
-Ha van bármi kérdésed az édesanyád végrendeletével kapcsolatban, Hill ügynök tudja a telefonszámomat. Hívhatsz bármikor.
-Köszönjük Mrs. Callaway.-mondta Maria.
A nőci elment, majd Maria is, miután vállba veregetett. Na jó. Mivel a doboz nagyon nehéz volt, ezért minél előbb le akartam tenni a szobámban, hogy aztán visszamehessek. Viszont alig fordultam a lift irányába, máris elestem. Tipikus én.Viszont más is szétejtette a cuccait. Matt.
-Örülök, hogy újra látlak, Stephanie!-mondta, miközben a papírjait kapkodta össze.
-Én is.-mondtam, miközben átnyújtottam neki pár papírt, majd felemeltem a nehéz dobozom.
-Ne segítsek?-mutatott a dobozra.
-Nem, köszönöm. Elbírom.-mosolyogtam.
-Honnan szerezted?
-Anyám hagyatéka.
-Értem. Mehetünk együtt is a lifttel. Nekem is fent van dolgom.
-Rendben, persze.-azzal elindultunk a lift felé.-Most már velünk is fogsz maradni?-kérdeztem.
-Furytől úgy kértem. Aztán majd meglátjuk.-mondta, miközben megnyomta a lift hívógombját.
-Remélem áthelyez.
-Nem tudom. Mr. Stark annyira nem örül neki. Pláne amióta újra Tiffanyval járok.
-Tony sok mindennek nem örül. Potenciális ellenségnek tekint téged, amióta tudja, hogy nem ő az egyetlen férfi a lánya életében.
Kinyílt az ajtó. Beszálltunk, majd Matt ismét megnyomta az emelet gombját.
-A Kapitány is ezt teszi?-nézett rám.
-Mármint?
-Tudod. Most, hogy te és Loki összeházasodtatok és önző módon nem hívtatok meg senkit az esküvőre.
-Tudnod kell, hogy nem tudatosan házasodtunk össze.
-Hallottam, hogy nem akarsz elválni.
-Nem, tényleg nem.
-Ha nem szereted, akkor miért nem válsz el tőle?-a kérdésére csak hallgatással tudtam felelni.-Várj... Te beleszerettél?
-Ez nem ilyen egyszerű!-hárítottam.
-A szerelemben semmi sem egyszerű.-mosolygott.
-Nézd, még megbeszélni se tudtam vele normálisan a dolgokat. És valószínűleg nem is fogom tudni, ha be se engednek hozzá. Nagyjából 5 percet voltam lent az előbb.
Kinyílt a lift ajtaja, mi pedig kimentünk.
-Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy megoldható?-állt meg és nézett rám.
-Mármint?
-Én leszek az éjszakás a vezérlőben, ahol vannak a biztonsági kamerák. Olyan 11 fele menj el Lokihoz és esküszöm rajtam kívül senki sem fogja megtudni, hogy ott jártál.
-Köszönöm szépen, Matt! Ezzel azt hiszem tartozom neked.-hálálkodtam.
-Nem tartozol. Csak ne felejtsd el.-azzal elment.
Bevittem a dobozt a szobámba. Már elmúlt dél, úgyhogy van majdnem 10 órám estig, így úgy döntöttem megnézem, milyen dolgokat hagyott rám anya. A dobozt kinyitva egy csomó dologgal találtam magam szembe. Fotóalbumok, egy cipősdoboz tele a nevemre írt levelekkel, bekeretezett fényképek, babaruha és az egész alján egy takaró, aminek irtó ismerős illata volt. Biztos gyerekkoromból maradt meg, mert nagyon rég nem éreztem ezt az illatot. A fotóalbumokat a végére akartam hagyni, ezért inkább a levelekkel kezdtem.
1996. július 4.
Drága kislányom!
Ma lennél 2 éves. Tudom, hihetetlen, hogy ezt írom.
Tisztán emlékszem a tavalyi születésnapodra. Amikor együtt ünnepeltünk. Örülök, hogy az első születésnapodon még veled lehettem és együtt ünnepelhettünk. Nem emlékszel rá, de sütöttem neked egy epres tortát, aminek az íze elképesztően rossz volt, viszont te örömmel majszoltad szét a kezeiddel és kented szét az asztalon, magadon és persze rajtam. Miután pedig szépen felöltöztettelek elmentünk a város egyik legmagasabb pontjára, hogy megmutassam neked a tűzijátékot. Olyan csillogó szemekkel és vidáman nevetve nézted, hogy könnyek szöktek a szemembe. Azt hiszem ez a pillanat örökre bennem marad.
A második születésnapodra már valami különlegesebbet terveztem. Ehelyett most itt ülök a szobádban, a hintaszékben, amiben álomba ringattalak, a takaródat ölelve, hogy érezzem az illatodat és egy levelet írok neked, amit lehet, hogy sosem fogsz elolvasni.4
Szeretném, ha tudnád, hogy te vagy az életem legjobb döntése és semmit nem bántam meg veled kapcsolatban! Még nem mondtam le rólad! Még nem adtam fel! Megadok bármit, hogy előkerítselek!
Boldog 2. születésnapot én egyetlen kislányom!
Legyél bárhol is!
Örökre szeretlek
Anya
A kezem remegni kezdett. A mellkasom kezdett összeszorulni és egyre nehezebben kaptam levegőt. Ki kellett jutnom innen! Kimentem a szobából, majd a lépcsők felé igyekeztem. Az elején még csak nagyokat lélegezve siettem. majd konkrétan futottam. A lépcsőházba beérve pedig futottam felfelé. Egyszerűbbnek tartottak azt, hogy a tetőre fussak, mint azt, hogy egy csomó ügynök jelenlétében kiszaladjak az utcára fényes nappal. Az ajtón át a tetőre kilépve becsaptam az ajtót és mélyeket lélegezve a falnak dőltem, miközben folyamatosan könnyeztem. Nem akartam sírni. Nem akartam, de valahogy kikívánkozott. Folyamatosan a szememet törölgettem egészen addig, amíg valaki meg nem fogta a vállam. Összerezzentem, majd felnéztem. Az apám volt az, majd leült mellén a földre. Nem mondott semmit, csak oldalról átölelt, miközben én konkrétan belébújtam és igyekeztem minél halkabban sírni.
-Ki hozta ezeket?-egy óra múlva a szobám közepén válogattuk a dobozból kapott dolgokat.
-Egy nő.-én a földön ültem, ő pedig az asztalom mellett egy széken.
-Milyen nő?
-Mrs. Callaway. Maria legalábbis azt mondta.
-És Maria el tudja érni?
-Igen.
-Miért nem szóltál?
-Le voltál foglalva azzal, hogy a férjemet csesztesd! Plusz a nő azt mondta, hogy csak nekem egyedül adhatja oda a dobozt.
-Mi az, hogy csesztettem a férjed?-kérdezett vissza. Ez maradt meg? Most komolyan?
-Jól hallottad! Lokit hallgattad ki, ahelyett, hogy magadtól is utánam jöhettél volna!
-Sajnálom! Talán egy kicsit elragadtattam magam. Ne haragudj! De te is tudod, mi a véleményem róla.
-Tudom. De legalább azt vedd figyelembe, hogy megmentette az életem. Bárhogy is lett utána, vagy bárhogy is történt az egész.
-Igazad van. De most jöjjünk rá arra, hogy anyád miért hagyott ilyet neked.
-Nem érted, ugye?-kérdeztem vissza.
-Mit?
-A csomagot az anyám küldte. De ki nevelt fel, ha a levelek szerint elméletileg eltűntem?
Elhallgatott. Most esett le neki az, hogy a legkisebb dolga az, hogy ki lett a veje. Az már sokkal nagyobb, hogy akivel a hajón találkozott, az nem az igazi Peggy Carter volt. Hanem valaki más. Valaki, aki egy szélhámosnak adta ki magát és elszakított az anyámtól. A nap folyamán végig a leveleket olvastuk és próbáltuk kibogozni, hogy mi történhetett. Igyekeztem felidézni emlékeket az anyámmal kapcsolatban, de csak a jó maradt meg. Az, hogy mennyi mindenben segített nekem, hogy türelmesen állt az erőmhöz egészen addig, amíg el nem mentem.
-Nem vagy még álmos?-kérdezte egyszer csak.
-Úúú basszus, hány óra van?-ugrottam fel.
-11 múlt 10 perccel.-nézett az éjjeliszekrényemen lévő órára.
-Folytathatjuk ezt holnap? Van egy kis dolgom.
-Este 11 után?
-Igen.
-Akarok tudni róla?
-Nem.-ráztam a fejem mosolyogva.
Egy bólintás kíséretében áldását adta. Valószínűleg tudta, hogy hova megyek. A folyosón végigmenve, egészen addig, amíg le nem értem az alagsorba folyamatosan hátranéztem, de nem jött utánam. Megnyugtató. Reménykedtem, hogy Matt nem felejtette el azt, amit mondott. Mondjuk a folyosón nem voltak ügynökök, ahogy Loki felé tartottam, szóval már kezdtem megnyugodni. Az ajtón belépve pedig teljesen meglepődtem. A cella ajtaja ugyanis nyitva volt. Matthew, ne felejtsd el,hogy ezt még meg kell köszönnöm neked!
-Késtél.
-Parancsolsz?
-Volt itt bent egy ügynök,aki mondta, hogy 11 után jössz.
-Összecsaptak egy kicsit a fejem felett a dolgok.-léptem egyre közelebb.
-Annál is jobban, mint amilyen helyzetben vagyunk jelenleg?
-Mondhatni.
-Tetszik a nyakláncod.
-Nekem is.-mosolyogtam.
Amint ott álltam vele szemben a kezei közé fogta az arcom és a száját az enyémre tapasztotta. Az bőre hideg volt, de az ajka forró. Pontosan olyan volt, mint a legutóbb. Ez az érzés, ami végigfutott rajtam teljesen leírhatatlan volt. Bárki megkérdezné tőlem nem tudnám ezt szavakkal leírni. A kezemet a nyaka köré fontam és olyan minél közelebb tudjam húzni magamhoz, amit a nagy szerencsémre engedett is. Egyetlen pillanatra húzódott el.
-Tudod, azt terveztem, hogy majd átbeszéljük a dolgokat. Mármint ami köztünk van.-mondta.
-Én is. És nem akarok válni.
-Én se.-teljesen komolyan nézett a szemembe, miközben végig ölelt.-De mi lesz, ha történik valami?
-Mióta aggódsz te ilyen dolgokon?-húztam fel a szemöldököm.
-Amióta az életem része vagy és tudom, hogy bármikor elveszíthetlek.
Nem válaszoltam semmit, csak újra és újra megcsókoltam.
-Kit keresel?-hallottam egy hangot a hátam mögött.
Pördültem egyet a tengelyem körül. Tiffany állt velem szembe.
-Akárkit?-kérdeztem vissza.
Nem mondott semmit, csak elindult felém és futva úgy letámadott,hogy azt hittem elesek. Úgy öleltük egymást, mintha fél éve találkoztunk volna utoljára.
-Nagyon hiányoztál!.-mondta.
-Te is nekem! Hidd el!
Amikor elengedtük egymást letörölte a szemét.
-Hol vannak a többiek?-kérdeztem.
-Clary elment Primmel és Wandával futni. A többiek a kihallgatóban vannak. Vagyis olyasmi. Nagy terem, és mindenki Lokit faggatja.
-Ki az a Wanda?
-Egy csaj, akinek ilyen nem tudom pontosan milyen ereje van. Miatta ájultál el Thaiföldön.
-Konkrétan leestem a lépcső tetejéről.
-Tudtad, hogy jövünk?
-Igen. Loki mondta.
-Tényleg, milyen kapcsolatod van neked ezzel a félszerzettel?
-Ő nem félszerzet Tiffany. Megmentette az életemet.
-Ami amúgy az ő hibája volt.
-Tudom. És hidd el, ő is tudja.
-Figyelj, tudom, hogy házasok lettetek. De attól még nem kell védened.
-Mindegy, ezt majd megbeszéljük később.
-Szerintem is.-helyeselt.
-Egy 10-es skálán mennyire mérges?
-Steve?-bólintottam.-A 10-es skála ide kevés. Nincs túl rózsás hangulatában.
-Oké, akkor odamegyek, hogy rózsásabbá tegyem.
-Elkísérjelek?
-Nem kell köszi. De azt lécci mond el, hogy merre van.
Tiffany útbaigazítást adott. Valami hülye alagsorba kellett menni,de nem lehetett közvetlenül megközelíteni. Az elején tudtam merre kell mennem, de egy idő után teljesen összezavarodtam. Egy pár ügynök segítségét kértem, akik miután vágtak egy hülye fejet,hogy leszólítottam őket útba igazítottak. Ők valamiért értelmesebben magyaráztak, mint Tiffany. A folyosón végigmenve már csak a fejem felett világított gyéren a lámpa. Mintha valami idióta pszichiátriai thrillerbe lennék. A helyzet akkor sem lett jobb, amikor beléptem. Mindhárman rám néztek.
-Meddig jutottatok?-nem lőttem volna fejbe magam, áá dehogy.
-Csodálkozom, hogy ezt megkérdezted.-mondta apám, akit soha nem láttam még ilyen rohadt idegesnek.
-Most jöttem.-mutattam a hátam mögött lévő ajtóra.-Beavathatnátok.
-Azt hittem vágod mi a helyzet.-nézett rám Thor.
-Mindegy is, mert kitaláltuk a megoldást.-mondta apa.
-Pontosabban te találtad ki.-mondta Thor, aki ezzel minden felelősséget áthárított apára.
-Na akkor mi a nagy ötlet?-néztem rá.
-Tudhatnád. Szerzek egy embert, aki érvényteleníti a "házasságotokat".-ó, hogy csesznéd meg.
-Hogy érted azt, hogy a "házasságunkat"?-utánoztam.
-Stephanie, te is tudod, hogy ez így nem maradhat.
-De én nem akarok elválni.-vágtam rá.
Kínos csend. Loki és Thor úgy néztek, mint akiknek mindjárt kiesik a szemük a helyéről. Az apámnak pedig kezdett cseszettül paprikavörös feje lenni.
-Mit mondtál?-kérdezte.
-Hallottad.-fogtam össze a kezeim a mellkasomon.-Loki nevében nem nyilatkozok, mert nem látok a fejébe, de nem fogok elválni.
Ajtónyitódás. Natalie lépett be a terembe és teljesen megszeppent.
-Bocsika, nem akarok zavarni.-kezdte
-Gyere nyugodtan.-mondta Thor.
-Kösz, de nem. Csak üzenetet hoztam. Stephanie, Maria keres a bejáratnál.
-Engem?-kérdeztem vissza.
-Igen.-bólintott Natalie.-Sürgős.
-Megyek azonnal.-azzal visszafordultam apához.-Tudom, hogy szeretsz. Én is téged. De lécci, próbáld meg nem megölni a férjem.-azzal kimentem.
Betettem az ajtót és mint valami eszeveszett futottam a bejárathoz. Nem néztek hülyének. Valamint az sem fért a fejembe, hogy Maria miért akar beszélni velem. Lihegve értem a bejárathoz, ahol Maria egy nőci kíséretében várt, aki egy cseszett nagy kartondobozt tartott a kezében. Eleganciája volt, azt meg kell jegyezni.
-Meg is jött.-mondta Maria.-Stephanie,ő itt Mrs. Callaway. Az édesanyád hagyatékát intézi és beszélni szeretne veled.
Eljött értem a gyámügy. Remek.
-Örülök, hogy végre találkozhatunk. Már kerestelek egy párszor az elmúlt napokban, de mondták, hogy házon kívül vagy.-vigyorgott, mint a vadalma.
-Igen. Elnézést.-igazából az univerzumon is kívül voltam, de az már más tészta.
-Édesanyád az örökségedül hagyta a dobozt. Nem nyitottuk ki,ugyanis meg lett hagyva, hogy ezt csak te nyithatod ki, miután személyesen neked lett átadva.
-Értem. Köszönöm.-azzal átadta a dobozt, amit azt hittem rögtön leejtek.
-Ha van bármi kérdésed az édesanyád végrendeletével kapcsolatban, Hill ügynök tudja a telefonszámomat. Hívhatsz bármikor.
-Köszönjük Mrs. Callaway.-mondta Maria.
A nőci elment, majd Maria is, miután vállba veregetett. Na jó. Mivel a doboz nagyon nehéz volt, ezért minél előbb le akartam tenni a szobámban, hogy aztán visszamehessek. Viszont alig fordultam a lift irányába, máris elestem. Tipikus én.Viszont más is szétejtette a cuccait. Matt.
-Örülök, hogy újra látlak, Stephanie!-mondta, miközben a papírjait kapkodta össze.
-Én is.-mondtam, miközben átnyújtottam neki pár papírt, majd felemeltem a nehéz dobozom.
-Ne segítsek?-mutatott a dobozra.
-Nem, köszönöm. Elbírom.-mosolyogtam.
-Honnan szerezted?
-Anyám hagyatéka.
-Értem. Mehetünk együtt is a lifttel. Nekem is fent van dolgom.
-Rendben, persze.-azzal elindultunk a lift felé.-Most már velünk is fogsz maradni?-kérdeztem.
-Furytől úgy kértem. Aztán majd meglátjuk.-mondta, miközben megnyomta a lift hívógombját.
-Remélem áthelyez.
-Nem tudom. Mr. Stark annyira nem örül neki. Pláne amióta újra Tiffanyval járok.
-Tony sok mindennek nem örül. Potenciális ellenségnek tekint téged, amióta tudja, hogy nem ő az egyetlen férfi a lánya életében.
Kinyílt az ajtó. Beszálltunk, majd Matt ismét megnyomta az emelet gombját.
-A Kapitány is ezt teszi?-nézett rám.
-Mármint?
-Tudod. Most, hogy te és Loki összeházasodtatok és önző módon nem hívtatok meg senkit az esküvőre.
-Tudnod kell, hogy nem tudatosan házasodtunk össze.
-Hallottam, hogy nem akarsz elválni.
-Nem, tényleg nem.
-Ha nem szereted, akkor miért nem válsz el tőle?-a kérdésére csak hallgatással tudtam felelni.-Várj... Te beleszerettél?
-Ez nem ilyen egyszerű!-hárítottam.
-A szerelemben semmi sem egyszerű.-mosolygott.
-Nézd, még megbeszélni se tudtam vele normálisan a dolgokat. És valószínűleg nem is fogom tudni, ha be se engednek hozzá. Nagyjából 5 percet voltam lent az előbb.
Kinyílt a lift ajtaja, mi pedig kimentünk.
-Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy megoldható?-állt meg és nézett rám.
-Mármint?
-Én leszek az éjszakás a vezérlőben, ahol vannak a biztonsági kamerák. Olyan 11 fele menj el Lokihoz és esküszöm rajtam kívül senki sem fogja megtudni, hogy ott jártál.
-Köszönöm szépen, Matt! Ezzel azt hiszem tartozom neked.-hálálkodtam.
-Nem tartozol. Csak ne felejtsd el.-azzal elment.
Bevittem a dobozt a szobámba. Már elmúlt dél, úgyhogy van majdnem 10 órám estig, így úgy döntöttem megnézem, milyen dolgokat hagyott rám anya. A dobozt kinyitva egy csomó dologgal találtam magam szembe. Fotóalbumok, egy cipősdoboz tele a nevemre írt levelekkel, bekeretezett fényképek, babaruha és az egész alján egy takaró, aminek irtó ismerős illata volt. Biztos gyerekkoromból maradt meg, mert nagyon rég nem éreztem ezt az illatot. A fotóalbumokat a végére akartam hagyni, ezért inkább a levelekkel kezdtem.
1996. július 4.
Drága kislányom!
Ma lennél 2 éves. Tudom, hihetetlen, hogy ezt írom.
Tisztán emlékszem a tavalyi születésnapodra. Amikor együtt ünnepeltünk. Örülök, hogy az első születésnapodon még veled lehettem és együtt ünnepelhettünk. Nem emlékszel rá, de sütöttem neked egy epres tortát, aminek az íze elképesztően rossz volt, viszont te örömmel majszoltad szét a kezeiddel és kented szét az asztalon, magadon és persze rajtam. Miután pedig szépen felöltöztettelek elmentünk a város egyik legmagasabb pontjára, hogy megmutassam neked a tűzijátékot. Olyan csillogó szemekkel és vidáman nevetve nézted, hogy könnyek szöktek a szemembe. Azt hiszem ez a pillanat örökre bennem marad.
A második születésnapodra már valami különlegesebbet terveztem. Ehelyett most itt ülök a szobádban, a hintaszékben, amiben álomba ringattalak, a takaródat ölelve, hogy érezzem az illatodat és egy levelet írok neked, amit lehet, hogy sosem fogsz elolvasni.4
Szeretném, ha tudnád, hogy te vagy az életem legjobb döntése és semmit nem bántam meg veled kapcsolatban! Még nem mondtam le rólad! Még nem adtam fel! Megadok bármit, hogy előkerítselek!
Boldog 2. születésnapot én egyetlen kislányom!
Legyél bárhol is!
Örökre szeretlek
Anya
A kezem remegni kezdett. A mellkasom kezdett összeszorulni és egyre nehezebben kaptam levegőt. Ki kellett jutnom innen! Kimentem a szobából, majd a lépcsők felé igyekeztem. Az elején még csak nagyokat lélegezve siettem. majd konkrétan futottam. A lépcsőházba beérve pedig futottam felfelé. Egyszerűbbnek tartottak azt, hogy a tetőre fussak, mint azt, hogy egy csomó ügynök jelenlétében kiszaladjak az utcára fényes nappal. Az ajtón át a tetőre kilépve becsaptam az ajtót és mélyeket lélegezve a falnak dőltem, miközben folyamatosan könnyeztem. Nem akartam sírni. Nem akartam, de valahogy kikívánkozott. Folyamatosan a szememet törölgettem egészen addig, amíg valaki meg nem fogta a vállam. Összerezzentem, majd felnéztem. Az apám volt az, majd leült mellén a földre. Nem mondott semmit, csak oldalról átölelt, miközben én konkrétan belébújtam és igyekeztem minél halkabban sírni.
-Ki hozta ezeket?-egy óra múlva a szobám közepén válogattuk a dobozból kapott dolgokat.
-Egy nő.-én a földön ültem, ő pedig az asztalom mellett egy széken.
-Milyen nő?
-Mrs. Callaway. Maria legalábbis azt mondta.
-És Maria el tudja érni?
-Igen.
-Miért nem szóltál?
-Le voltál foglalva azzal, hogy a férjemet csesztesd! Plusz a nő azt mondta, hogy csak nekem egyedül adhatja oda a dobozt.
-Mi az, hogy csesztettem a férjed?-kérdezett vissza. Ez maradt meg? Most komolyan?
-Jól hallottad! Lokit hallgattad ki, ahelyett, hogy magadtól is utánam jöhettél volna!
-Sajnálom! Talán egy kicsit elragadtattam magam. Ne haragudj! De te is tudod, mi a véleményem róla.
-Tudom. De legalább azt vedd figyelembe, hogy megmentette az életem. Bárhogy is lett utána, vagy bárhogy is történt az egész.
-Igazad van. De most jöjjünk rá arra, hogy anyád miért hagyott ilyet neked.
-Nem érted, ugye?-kérdeztem vissza.
-Mit?
-A csomagot az anyám küldte. De ki nevelt fel, ha a levelek szerint elméletileg eltűntem?
Elhallgatott. Most esett le neki az, hogy a legkisebb dolga az, hogy ki lett a veje. Az már sokkal nagyobb, hogy akivel a hajón találkozott, az nem az igazi Peggy Carter volt. Hanem valaki más. Valaki, aki egy szélhámosnak adta ki magát és elszakított az anyámtól. A nap folyamán végig a leveleket olvastuk és próbáltuk kibogozni, hogy mi történhetett. Igyekeztem felidézni emlékeket az anyámmal kapcsolatban, de csak a jó maradt meg. Az, hogy mennyi mindenben segített nekem, hogy türelmesen állt az erőmhöz egészen addig, amíg el nem mentem.
-Nem vagy még álmos?-kérdezte egyszer csak.
-Úúú basszus, hány óra van?-ugrottam fel.
-11 múlt 10 perccel.-nézett az éjjeliszekrényemen lévő órára.
-Folytathatjuk ezt holnap? Van egy kis dolgom.
-Este 11 után?
-Igen.
-Akarok tudni róla?
-Nem.-ráztam a fejem mosolyogva.
Egy bólintás kíséretében áldását adta. Valószínűleg tudta, hogy hova megyek. A folyosón végigmenve, egészen addig, amíg le nem értem az alagsorba folyamatosan hátranéztem, de nem jött utánam. Megnyugtató. Reménykedtem, hogy Matt nem felejtette el azt, amit mondott. Mondjuk a folyosón nem voltak ügynökök, ahogy Loki felé tartottam, szóval már kezdtem megnyugodni. Az ajtón belépve pedig teljesen meglepődtem. A cella ajtaja ugyanis nyitva volt. Matthew, ne felejtsd el,hogy ezt még meg kell köszönnöm neked!
-Késtél.
-Parancsolsz?
-Volt itt bent egy ügynök,aki mondta, hogy 11 után jössz.
-Összecsaptak egy kicsit a fejem felett a dolgok.-léptem egyre közelebb.
-Annál is jobban, mint amilyen helyzetben vagyunk jelenleg?
-Mondhatni.
-Tetszik a nyakláncod.
-Nekem is.-mosolyogtam.
Amint ott álltam vele szemben a kezei közé fogta az arcom és a száját az enyémre tapasztotta. Az bőre hideg volt, de az ajka forró. Pontosan olyan volt, mint a legutóbb. Ez az érzés, ami végigfutott rajtam teljesen leírhatatlan volt. Bárki megkérdezné tőlem nem tudnám ezt szavakkal leírni. A kezemet a nyaka köré fontam és olyan minél közelebb tudjam húzni magamhoz, amit a nagy szerencsémre engedett is. Egyetlen pillanatra húzódott el.
-Tudod, azt terveztem, hogy majd átbeszéljük a dolgokat. Mármint ami köztünk van.-mondta.
-Én is. És nem akarok válni.
-Én se.-teljesen komolyan nézett a szemembe, miközben végig ölelt.-De mi lesz, ha történik valami?
-Mióta aggódsz te ilyen dolgokon?-húztam fel a szemöldököm.
-Amióta az életem része vagy és tudom, hogy bármikor elveszíthetlek.
Nem válaszoltam semmit, csak újra és újra megcsókoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése