STEPHANIE
Amikor kinyitottam a szemem nem tudtam megmondani hol vagyok. Egyrészt a szoba teljesen kék volt, másrészt olyan hideg, hogy azt hittem megfagyok. A fejem teljesen belesimult a puha párnába, a takaró pedig jólesően bizsergette a kezem. Azt hittem, hogy teljesen erőtlen leszek, viszont annyira nem is éreztem magam annak, habár fáradt voltam. Ki kell jutnom ebből a jégveremből. Felültem az ágyon és körbenéztem. Nem csodálkoztam, hogy minden kék volt. Mintha Disney Elsa palotájába lettem volna. Minden tiszta jégből állt. Az ablaknál oldalt állt valaki. Hunyorognom kellett, hogy észrevegyem. Így utólag belegondolva nem kellett volna. Loki volt még a szobában rajtam kívül. Két lehetőségem volt. Az egyik, hogy valahogy igyekszem kisurranni és szétfagyok. A másik, hogy maradok, de megöl. Mindkettő kilátástalan. Mindenesetre kitakaróztam és letettem a lábam a padlóra. Kicsit se volt hideg, á dehogy. Felálltam, viszont Loki megfordult. Rám nézett, én meg vissza rá.-Hova mész?-kérdezte, majd elindult felém én pedig hátráltam.
-Ne gyere közelebb.-a lábam azt hittem jéggé dermed a hideg talajon, ahogy folyamatosan hátráltam, viszont ő nem tágított.
-Staphanie, nézd..-kezdte, de félbeszakítottam.
-Nem kell mondanod semmit...-akartam folytatni, de nem tudtam tovább hátrálni, ugyanis nekiütköztem a hideg falnak.-Hagyj békén!
Láttam rajta, hogy meg akar szólalni. Viszont az arckifejezésével volt valami probléma. Nem olyan volt, mint fél éve. Sokkal másabb, és ez aggasztott. A fogaim szinte ütődtek egymáshoz, nagyon fáztam, a lábam tiszta dermedt volt lassan, a hátamat fagyasztotta a jég. Megszólalni nem volt erőm többször. Teljesen biztos voltam abba, hogy Lokival szembe, egy jégszobában fog érni a halál. Viszont belépett valaki a szobába. Egy 2 méter magas nem is tudom mi.
-Felébredt?-nézett rám.
Nem bírtam megszólalni, csak vacogtam.
-Adj már neki egy takarót! Jotunheim nem Midgardinak való.
Mivan? Jotunheim? Mi az a Midgard? A giga szoborhoz hasonló akármi közelebb jött hozzám és a kezét nyújtotta.
-Add a kezed kedves. Nem bántalak, nem kell aggódnod.
Eskü valami idős nőnek képzeltem. Teljesen úgy viselkedett. Remegve léptem hozzá közelebb és félve ugyan, de megfogtam a kezét. Nem mondott semmit, csak sajnálattal nézett rám, amennyire ki tudtam venni a kékségből. Elengedte a kezem, és pedig összefontam a kezem magam előtt.
-Mit tettél vele?-nézett Lokira.
-Ez nem az én művem!-emelte fel a kezét, ami részben igaz is volt.
-De a hibád!-a hangja dühös volt, de nem kiabált.
-Tudom.
Mivan? A szemeim majdnem kiugrottak a helyükről döbbenetemben.
-Azért hoztam ide.-folytatta.
-Frigga vagy Odin hatására hoztad őt ide?
-Őket ebből hagyd ki!
-Várjunk. Nem miattuk.-gondolkodott.- Elcsavarta a fejed?-mutatott rám.
-Mi van?-kérdeztem fogvacogva.-Hogy én....az övét?
-Hogy mondják ezt? Hallgatás beleegyezés?-nézett mosolyogva Lokira, majd kiment.
Hogyne! Majd pont én csavartam el Loki fejét? Belémszerelmesedett vagy mi? Csend telepedett ránk. Én konkrétan mindenhogy remegtem, szóval csak a fogaim csattogását lehetett hallani. Loki szerintem megunta hallgatni vagy megsajnált, az ágyról felemelte a takarót és elindult felém, majd a vállamra terítette. Ahogy a bőre hozzáért az enyémhez hideg futkosott végig a hátamon. Teljesen beleborzongtam. Amikor elvette a kezét, még jobban igyekeztem magamra húzni a puha anyagot.
-Tudom, nehéz megbíznod bennem a történtek után, de hidd el, hogy most az egyszer nem akarok neked rosszat. Elhoztalak a kórházból egy olyan helyre, ahol tudnak rajtad segíteni.-nem beszélt hangosan. Suttogott, hogy csak én halljam meg.-Mindjárt visszajövök. Kérlek maradj itt.
Azzal kiment. Én pedig ott maradtam. Visszaültem az ágyra és gondolkozni kezdtem. Oké, itt vagyok a Disney Jégvarázs jégpalota lelakottabb verziójában. Idehozott a csávó, aki elbaszta az életem. De legalább próbál segíteni. De miért esett volna belém? A hajamba túrtam, de valahogy nem találtam választ egyik kérdésre sem.
CLARY
Hajnalban keltem. A nap már igyekezett felkelni narancs színbe hozva a szobámat. Imádtam az ilyet. Annyira megnyugtatónak éreztem. Kikászálódtam az ágyból és felöltöztem az edzőcuccomba. Gondoltam elmegyek futni a közelben, hiszen ilyenkor még nagyjából mindenki alszik, ráadásul egy kicsit ki is tudom szellőztetni a fejem. A hajamat lófarokba fogtam fel minél magasabban a fejemen és előkotorásztam a kis kütyümet, amin a zenéket szoktam hallgatni. A zene és a futás együtt a világ két legmegnyugtatóbb dolga volt számomra. Külön is imádtam őket, de együtt teljesen kikapcsolták az agyam. Óvatosan osontam ki a szobából és siettem a lift felé. A lift előtt azonban állt a tömeg. Na jó, itt történt valami. Mindenki itt volt. Várjunk? Nekem nem szólt senki a nagy gyűlésről, vagy mi? Anya vett észre először, közelebb is jött hozzám.
-Mi történt?-kérdeztem.
-Semmi, kicsim. Menj vissza.
-Futni indultam, de te pedig légyszíves ne nézz hülyének. Valami baj van.
Sóhajtott egyet. Látta, hogy nem tud eltitkolni előlem semmit.
-Loki elvitte Stephaniet a kórházból.
-Mi van?
-Nem tudjuk még hogyan. A nővéred elment Stevevel és akkor történt. Senki nem tud semmit.
-De hogyan tudta elvinni?
-Nem tudom. Figyelj, nyugodtan elmehetsz futni, ha ki szeretnéd szellőztetni a fejed. Senki nem szólna meg érte.
Prim fordult be a folyosón.
-Történt valami?-kérdezte, amikor odaért hozzánk.
-Állítólag Loki elteleportálta Stephaniet a kórházból.-mondtam.
-Nem azt mondtam, hogy elteleportálta.-mondta anya.
-Azt mondtad, nem tudod hogyan történt. Hát akkor elteleportálta, ha nem sétált ki vele két lábon.-mondtam.
-Jajj szegény.-mondta Prim, majd végignézett rajtam.-Futni indulsz?
-Szerettem volna.
-Elmehetek veled? Nagyon régen futottam már én is.
-Persze.-mosolyogtam.
-Mindjárt jövök.-azzal visszarohant.
-Amint megtudok valamit rögtön értesítelek.-mondta anya.
-Rendben.
-Csak legyél elérhető.
-Oksi.
Amint Prim visszajött elindultunk. Mivel New York közepén van a központ ezért a Central Parkot választottuk, ami nem is volt olyan nagyon messze. Ott róttuk a köröket egymás után, hol gyorsan, hol lassan, hol még versenyeztünk is, ki fut le gyorsabban egy adott távot. Két órát legalább eltöltöttünk, de közbe pihentünk és beszélgettünk is. Elmondta, hogy tegnap éjjel meglátogatta a testvérét. Szembesítette a dolgokkal. Elmondása szerint nem bánt meg semmit, csak azt, hogy Stephanie részben miatta van életveszélyben. És ez a dolog Primet eléggé bántotta. Megnyugtattam valamennyire, hogy érezze, hogy nincs egyedül, de mindketten tudtuk, hogy ez nem így működik. Legalább megtudtam azt, hogy Kimberlynek is lehet bűntudata. Elindultunk visszafelé. Sötét, árnyékolt utcákon mentünk keresztül, hogy ne legyen még jobban melegünk. Egész úton beszélgettünk, míg végül az egyik utcán megtorpantunk. Egy barna hajú csaj állt előttünk, hosszú vörös kabátban. Úgy nézett, mintha már szemmel ölni tudna. Volt egy olyan érzésem, hogy minket keresett.
-Segíthetünk?-kérdeztem.
-Segíthetsz azzal ha megölöd magad.-jajj de rohadt cuki.
-Elárulnád miért szeretnél megölni minket?-kérdezte Prim.
-Miért kell azt neked tudnod?-ilyen arrogáns hangot rég nem hallottam.
-Ki vagy te?-kérdeztem.
-Wanda vagyok. De ne kérdezz többet.
-Biztos vagy benne, hogy minket akarsz megölni?
-Igaz.-gondolkodott.-Melyikőtök Kimberly?
-Na ezt nem hiszem el.-akadt ki Prim.-Mi bajod a testvéremmel?
-Ő a testvéred?-nézett végig rajta Wanda.
-Igazából szerintem letagadná.-tettem hozzá.
Láttam, hogy kezd bepipulni.
-Nézd.-kezdtem.-Kimberly nálunk van,be van zárva. Mi lenne, ha eljönnél velünk és elmondanád a sztorid, mi is elmondjuk a miénket és együtt kitaláljuk, hogy mi legyen.
Igyekeztem higgadt lenni, bár a szívem ezerrel kalapált.
-Rendben.-egyezett bele.
Visszamentünk a központba. Mindenki meglepődött, amikor meglátták, hogy hárman vagyunk. Wanda elmondta, hogy Kim megölte a bátyját. Pontosabban az ikertestvérét. Prim pedig Kim nevében is elnézést kért Wandától, bár tudta, hogy ezzel a testvérét nem hozza vissza. Elmondtuk Wandának a Loki dolgot. Az ereje alapján emlékezett Stephaniera, amikor pár évvel ezelőtt megmentette az életét, amikor Wanda még csak az erejét próbálgatta. Valami telekinetikus erővel rendelkezik, maga se tudja honnan. Már megtanulta használni, bár az elején kétségei voltak a nagy erejével és a vele járó felelősséggel.
STEPHANIE
Semmilyen óra nem volt nálam, az időérzékem pedig teljesen kiesett. Nem tudtam megállapítani, hogy Loki mennyi idő múlva jött vissza. Annyit tudtam, hogy én nem fogok kimenni ebből a szobából, mert nem akarok jéggé dermedni. Bár kezdtem azt érezni, ahogy rám nézett, hogy ki kell innen tennem magam.
-Mennünk kell.
-Nem tudom, észre vetted e, de én mezítláb vagyok és ha nem akarsz egy jégkockát visszavinni a földre akkor...
Nem tudtam befejezni a mondatot, ugyanis közelebb lépett hozzám és takaróstul felkapott az ölébe.
-Mit csinálsz?
-Nem fogok egy jégkockát visszavinni a földre.
-Reméltem, hogy ezt mondod.
A kezemmel átfogtam a nyakát, mert nem akartam, hogy ha esetleg megcsúszna és elejtene kitörjem valamimet a világvégén. Volt egy olyan érzésem, hogy egy Asgardhoz hasonló hely ez a Jotunheim vagy mi. A palota teljesen kék volt és olyan hideg, hogy éreztem, hogy lilul a szám. A terem vagy nem tudom mi, ahova vitt valami templomszerűségre emlékeztetett. A szél megállás nélkül fújta a havat, és le mertem volna fogadni, hogy az Északi-sarkon nincs ilyen vérfagyaszó hideg. Ahogy letett az öléből esküszöm majdnem visszaugrottam, mert a lábam konkrétan fagyott le, a szél még rá is segített. Velünk szembe egy hasonló kék óriás állt. Egy pillanat alatt emberibb alakot öltött, bár a bőre még így is kék volt, mint valami hupikék törpikének.
-Nem is hittem volna.-nézett hol Lokira hol rám.-Szemrevaló.
-Rátérhetnénk a tárgyra?-kérdezte Loki.
-Hogyne.-azonban megtorpant egy pillanatra.-Hol a hitvesi gyűrű?
-Hitvesi gyűrű?-kérdeztük egyszerre.
Milyen hitvesi gyűrűről van szó? De meglepett, hogy Loki sem tud róla. A hapi nevetni kezdett.
-Ezek szerint ezt nem mondta el senki.-sóhajtott.-Én nagyon szívesen meggyógyítom a hölgyeményt. Viszont...hogy is mondjam... Ha nem vagytok hitvesek, akkor nem tudok segíteni.
-Most komolyan össze kell házasodnunk?-kérdeztem. Miközben ideértünk már kezdett sajogni a fejem, viszont most már szó szerint zúgott és szédültem is.
-Ha nem akarsz meghalni, ajánlatos.-vonta meg a vállát, mintha neki mindegy lenne.
Mielőtt bármit is mondtam volna, meginogtam és elborultam. A hóba estem volna, ha Loki nem tart meg. Kezdtem érezni, hogy nem bírom már sokáig. A széltől kikönnyeztem, bár utólag belegondolva nem a szél miatt sírtam. Nem akartam elmenni. 18 éves voltam. Majdnem 19. Túl fiatalnak éreztem magam ahhoz, hogy meghaljak. Annyi mindent nem próbáltam még ki.
-Ne félj, nem lesz semmi baj.-nézett rám Loki. Esküszöm, nem tudtam hova tenni a hapsit.
-Nem akarok meghalni.-sírva mondtam ki a szavakat.
-Nem fogsz.-simogatta a hajam.
Azt hiszem a pokolra kerülök a következő szavakért, de most egoistaként magamat helyeztem előtérbe. Bocsi apa...
-Én, Stephanie Rogers...-ahogy elkezdtem Loki szeme teljesen kikerekedett, nem hitte el, hogy tényleg megteszem.-elfogadlak téged, Loki Laufeyson hites férjemül. Ígérem, hogy szeretni és tisztelni foglak míg a halál el nem választ.
-Ez tényleg így van?-szólt bele a pacák. Ó, hogy nyelne el a föld!
-A filmekbe a rövid esküvőkön igen.-vágtam vissza.
-Én, Loki Laufeyson..-Ó anyám! Megteszi!- elfogadlak téged, Stephanie Rogers hites feleségemül.-Jézus!-Ígérem, hogy szeretni és tisztelni foglak, míg a halál el nem választ.-vagyis nagyjából 5 percig.
-Na, jöjjön a csók és megmentem a lányt.-sürgesd ám a tudod kidet!
Ahogy közelebb hajolt hozzám éreztem, hogy innen már nincs visszaút. Legalább nem forever aloneba halok meg, hanem férjesen. Az ajka hozzáért az enyémhez. Itt keveredett össze minden. Ezután a pillanat után. Az érintése minden egyes porcikámat csiklandozta, és olyan melegséget árasztott, hogy a meglévő energiámmal is kapaszkodni akartam hozzá. A kezemet a nyaka köré fontam, ő pedig közelebb húzott magához. Nem tudtam megállapítani, hogy azért mert belefeledkezett a pillanatba, vagy azért, hogy ne fázzak meg, miközben hamarosan kinyiffanok. Legalább elmondhatom a túlvilágban élő anyámnak, hogy a mínusz sok ezer fokban volt egy valaki, akinek egyetlen csókjától Hawaii-t hallucináltam. Nem akartam megszakítani, de éreztem, hogy hamarosan kimegy belőlem az élet. A fejemet a vállára hajtottam. Úgy éreztem magam, mint aki mindjárt elájul. Alig bírtam nyitva tartani a szemeim. A távolban hallottam, hogy a pasi nekiállt mormolni valamit halandzsa nyelven, Loki pedig folyamatosan a nevemen szólítgat. Az utolsó emlékem az volt, hogy megjelenik felettünk valami színes, fénylő sáv, majd teljesen elsötétült minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése