Fél év telt el azóta, hogy Jane bevalotta, hogy terhes. Fél éve nem csinálunk semmit, csak kutatunk vagy Loki, vagy Kim után eredménytelenül. Fél éve nem használom az erőm. Fél éve teljesen tehetetlennek érzem magam. Ez volt életem leghosszabb időszaka. 6 hónap. Persze azért csináltunk programokat a lányokkal ás Primmel is összeszoktunk, de hiányzik az izgalom. Hiányzik, hogy utazgassunk. Hiányzik, hogy hasznosnak érzem magam. A kémprogramom a kukában landolt, ugyanis a lények központja nem lett meg. Pazarlás.
A szobámban ücsörögtem és a számítógépen kerestem valamit, amit már fel nem tudnék idézni. Kopogás hallatszott.
-Gyere.
Ajtónyitódás. Stevere számítottam. Thor jött helyette.
-Mást vártál?-nézett rám.
-Azt hittem Steve jön. Ő szokott átjönni, ha unatkozik.
-Bocsi, vele nem tudok szolgálni, csak magammal.
-Veled is beértem.-becsukta maga mögött az ajtót.
-Szeretnélek megkérni valamire.
-Ki vele.
-Hamarosan megszületik a gyerekünk. Tudod rohadtul parázok az miatt, hogy milyen apa válik belőlem.
-Hogyha a jó szülőségről szeretnél valamit, akkor nem hinném, hogy jó társaságban keresgélsz.
-Tudom.-mosolygott.-Félek, hogy Janenel és a kicsivel történik valami. Az a baj, hogy én nem vigyázhatok rájuk, ezért szeretnélek megkérni erre téged.
-Mi van?
-Szeretném, ha velük lennél. És vigyáznál rájuk helyettem is.
-Úgy beszélsz, mint aki tudja, hogy hamarosan meghal.
-Nem fogok meghalni. De te vagy az egyetlen, akire rá tudom ezt bízni.
-Figyelj, te tudod a legjobban, hogy mi van velem.
-Fizetem a temetésed.
-Kössz.
-Stephanie, kérlek! Nem kell használnod az erőd. De kérlek, hogy óvd meg Janet és a babát. Csak egy-két hétről lenne szó.
-Na jó!-álltam fel.-Leszek a testőrük. Vagy mi. Csak mond el, hogy hol vannak.
Thor megadta a címet és értesítette Janet, hogy érkezem. Összepakoltam a pár ruhát, majd mielőtt elindultam beugrottam Stevehez elbúcsúzni.
-Vigyázz magadra, rendben?
-Elméletileg nekem kéne másokra, de majd ügyelek rá.
Egy ölelés kíséretében váltunk el. Coulson ügynök vitt el kocsival egy nem létező kisvárosba, valahova Új-Mexikó közepére. Teljesen lepukkant. No mindegy. Jane várt a ház ajtajában, amint kiszálltam elém sietett.
-Annyira örülök, hogy te jöttél!-ölelt meg.
-Ennek örülök.-mosolyogtam.
-Gyere be! Körbevezetlek, aztán eszünk egy finom barackos sütit.
-Miattam nem kellett volna sütnöd.
-Amúgy is sütöttem volna.
Bent körbemutatott mindent, majd leültünk barackos sütit enni, ami nagyon finomra sikeredett.
-Ez nagyon jó lett.-dícsértem meg.
-Köszönöm! A görögdinnye, ami lenyeltem nem nagyon hagy érvényesülni, és a vége felé már akadályoz pár dologban. A sütés szerencsére nem ilyen.-simogatta a hasát.
-Fiú vagy lány?
-Nem tudom. Pár mérföldre van a város, de nem mentem el ultrahangra vele kapcsolatban.
-Ezt hogy érted?-néztem rá teljesen értetlenül.
-Tudod Thor és én egy külön történet vagyunk. Pláne, ha azt az oldalát vesszük, hogy ki is ő valójában.
-Oké, értem. Ne folytasd.
-Ez nagyjából olyan dolog, mint ami veled van.
-Az magánügy.-hárítottam.-Illetve én igyekszem úgy kezelni.
-De egy idő után mindenki ezzel fog foglalkozni.
-Tudom.-túrtam bele a hajamba.
-Tudod mit? Ráérünk még foglalkozni az ilyen dolgokkal.
Ezután Jane bevezetett a szobába, ahol álomra tudtam hajtani a fejem. Nem tudom, hogy a környezet miatt, vagy azért, mert új volt a környezet, de nagyon jól aludtam.
Másnap Jane kitalálta, hogy ki akarja festeni a gyerekszobát. De mivel nem tudja, hogy fia lesz vagy lánya elkezdett olyan színekben gondolkodni, ami mindkettőhöz illik. Végül a világoslila mellett döntött, miután kiordibálta magát a festéküzletbe, mert az eladó hapsi nem tudott támpontot nyújtani. Ezután a délután azzal telt, hogy világoslilára festettük a vendégszobát. Másnap újra festettünk rá még egy réteget, harmadnap pedig elmentünk kiságyat meg pelenkázót nézni. Utána azt szereltük össze. Pontosabban én, mert Jane a pocakja miatt nem tudott hajolni. A hét hátralévő napjaiban teret engedtem Janenek, hogy normálisan be tudja rendezni a babaszobát. Vasárnap kész is lett. És nagyon jól nézett ki.
-Jajj, ez nagyon tetszik.-nézett körbe vasárnap este 10 körül a szobában, ami készen állt az új jövevény befogadására.
-Szerintem is nagyon jó lett.-néztem be a szobába az ajtófélfának dőlve.
-Köszönöm, hogy segítettél.-mosolygott rám.-Igyekszem meghálálni.
-Ráér. Szívesen tettem.
Elmentem lezuhanyozni, majd miután kiléptem a fürdőből sehol nem találtam Janet. Elkezdtem megijedni.
-Jane?-kiáltottam.
-Itt vagyok a konyhában.
Odarohantam. Jane a konyhapultot fogva hajolt előre. Ugye ez nem az, amire gondolok?
-Stephanie, elkezdődtek a fájásaim.
-Okéé... Hova vigyelek?
-Eric Selvig majd segít. A száma a telefonomban van.
A telefonjához rohantam, majd remegő kézzel tárcsáztam. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg felvette.
-Haló, Jane?
-Dr. Selvig? Stephanie Rogers vagyok. Janenél elindultak a fájások.
-Értem, Miss Rogers. Jöjjenek a következő városba. Autóval nagyjából 10 perc. Jane tudja a címet.
-Köszönöm.-azzal letettem.-Indulnunk kell.
-Oké.-azzal az egyik kezével a hasát fogva, a másikkal a kezemet kisegítettem az autóhoz.
Jane a fájások között magyarázta el, hogy Dr. Selvig merre lakik. Én közbe igyekeztem megnyugtatni és az idegességem ellenére halál nyugodt maradni. Az idősödő, kopaszodó hapsi kint várt minket a ház előtt. Segített bevinni Janet. Konkrétan egy komplett szülőszobát rendezett be.
-Ahogy nézem, ez eltart még egy pár óráig.-nézett a monitorra.-Szóljak...
-Ne! Ne hívja fel!-tiltakozott Jane.
-De Jane, ő az apja.
-Tudom. De jobb, hogy nincs itt.
A pár órából reggel lett. Mármint reggel 4 óra 32 perckor született meg a pici. Thor és Jane babája. A kislányuk. Kezdjük azzal, hogy Jane a szülési fájdalmak miatt kishíján eltörte az ujjaim. Jane, miután kialudta magát felhívta Thort és bejelentette, hogy megérkezett a baba. Ezután összeszedte a cuccait és a kislányt, majd elindultunk. Illetve indultunk volna. Ugyanis Kimberly jelent meg a távolban. Mindketten megtorpantunk.
-Menj vissza a házba!-szóltam Janere.
-Mi van?-kérdezett vissza.
-Menj vissza a házba!-ismételtem meg.
Jane nem szólt semmit, csak visszament. Én pedig elindultam.
-Ki hitte volna, hogy fél év után itt találkozunk újra?-kérdezte.
-Ne szórakozz velem! Mit akarsz?
-Megölni titeket.
Azzal nekem támadt. Nem nagyon gondolkoztam. Mindenáron be akart jutni a házba. Én pedig nem engedtem. Egy ideig bírtam türtőztetni magam, majd hagytam, hogy a fél éves kihagyásom utat törjön magának. Meg kellett akadályoznom, hogy ne juthasson be a házba. Az, hogy egy idő után nem támadt megmagyarázható volt. Az ég felé emelt tekintettel bámultunk valamit, ami egyenesen felénk tartott. Valami, amit nem lehetett túlélni. Minden maradék energiámat bevetve igyekeztem egy burkot képezni a ház fölé. A robbanás forró volt és elviselhetetlen. Kimberly szintén a búra alatt ragadt, de teljesen lesokkolódott, ahogy körülötte csak a lángcsóvákat látta.
-Vérzik az orrod.-szólalt meg hirtelen.
Nem lepődtem meg ezen.
-Nem sokáig bírom tartani.
Szerencsére a lángcsóvák eltűntek. Az ég újra látszódott, csak a környéken égett még néhol a tűz. A fejem teljesen sajgott és szédültem. Az utolsó emlékem az, hogy Jane a házból szalad kifelé, majd minden elsötétült körülöttem, én pedig zuhanni kezdtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése