13. fejezet - Én vagyok én, te vagy te

STEPHANIE

Másnap reggel beszéltük meg azt, hogy visszacseréljük az erőnket. Mindketten készen álltunk rá, a felvilágosítás után is. Már nem akartunk meghátrálni, csak minél hamarabb túl lenni az egészen. Úgy éreztem, hogy csak hiába futok az erőm után, hasztalan. Ő egy vonaton van, én pedig csak loholok, de nem érem utol. Az erőcserére egy teremben került sor. A tenyerem izzadt, és meglehetősen ideges voltam. Ideges, de nem dühös. 
-Szóval, mindketten felfekszetek az ágyra. Előre szólok, hogy a beavatkozás közben lehetnek látomásaitok. Koncentrálnotok kell rájuk, mivel ez segít, de nem ragadhattok ott. Tudnotok kell, hogy ez nem a valóság. A végén pedig elájulhattok.-magyarázta Frigga.-Kérdés?
-Nincs. Minden világos.-mondta Britt, én pedig helyeseltem.
-Akkor kezdhetjük.
Felfeküdtünk az ágyakra. Hirtelen pirosas fények jelentek meg. Hasonlóak voltak azokhoz, amiket akkor láttam, amikor dimenziót ugrottunk. A fények egy ideig a fejem felett keringtek. Közbe pedig ismeretlen nyelven mormoltak valami Harry Potter varázsigét. A fény körözött, majd egyre lejjebb ereszkedett és belém jött. Ekkor vesztettem el a kapcsolatot a valósággal.
Egy kihalt városban voltam. Egy vasúti sínen ácsorogtam, előttem állt a vonat. Ez komoly? Közelebb sétáltam. Amikor odaértem a vonathoz Steve ácsorgott a vonatban és nézett rám.
-Már vártalak.-mondta.
Oké. Szóval ő az erőm. Legalábbis csak gyanítom. Ha az a feladatom, hogy meg kell fognom a kezét, akkor az elég egyszerűnek tűnik.
-Hogy érted ezt?-kérdeztem.
-Kellettem én neked egyáltalán?-lenézésről árulkodott a hangja.
Tudtam, hogy ez nem a valóság. Steve sosem mondana nekem ilyet.
-Persze, hogy kellesz! Sok időt töltöttünk együtt és eléggé jó csapattá fejlődtünk az évek során.
-Bizonyítsd be.
Azzal a vonat elindult. Tudtam, hogy ez nem lesz sétagalopp. Futni kezdtem. A vonat ment, én pedig futottam. Egy idő után hiába voltam egy látomásban, fáradni kezdtem. Úgy vettem észre, hogy gyorsítani kezd, de tudtam, hogy nem adhatom fel. Most nem! Gyorsabban kezdtem futni. Már szinte elértem a vonatot. Steve kihajolt a vonatból.
-Nem adod fel?-kérdezte.
-Ne is álmodj róla! Egy csapat vagyunk. Most nem hagylak elmenni.
Mosolygott, majd kinyújtotta a kezét, amit elkaptam és ő felhúzott a vonatba.
Felébredtem. Pontosabban üvöltve ültem és eszméltem fel. Visszatértem a valóságba. Legalábbis oda, ahonnan elindultam. Mindenki kérdő tekintettel bámult rám. Brittanyra nézve az ő álma sem lehetett piskóta. Thor törte meg a csendet.
-Éreztek valamit?
-Kimerültséget.-mondta Britt.
Frigga közelebb lépet hozzám, majd Britthez. Csupán megfogta a kezünket. Nem tudtam mire vélni. Utána visszaállt a helyére.
-Sikerült. Mindketten visszakaptátok az erőtöket.
Esküszöm nem tudtam mit mondani. Konkrétan köpni nyelni nem tudtam. Irtóra megkönnyebbültem, ráadásul elérzékenyültem és sírni kezdtem.
-Nyugi, nincs semmi baj.-mondta Thor, majd odajött hozzám és megölelt.

Egy kellő és mély alvás után az ágyban ébredtem. A nap ragyogóan sütött. Brittany pedig már felébredt.
-Steph, valamit mutatnom kell.-mondta.
-Mit?-ugrottam ki az ágyból és odasétáltam hozzá.
-Ezt nem fogod elhinni!
-Brittany! Mond már!-üvöltöttem.
-Az erőmről van szó. Eddig olyan voltam, mint az apám. Mármint, hogy ilyenkor kikapcsolt az agyam.
-És?
-És most ez megváltozott. Tudatosan tudom kezelni a másik énem.
-Brittany ez baromság.-teljesen nevetségesnek tartottam ezt a dolgot.
-Nem baromság!
Észrevettem, hogy felhergeltem. Hátrálni kezdtem. Brittany át is változott, azonban csodák-csodájára megszólalt.
-Fogadnunk kellett volna.
Teljesen meglepődtem.
-Ezt hogy?-néztem végig rajta.
-Ez az én mellékhatásom.-dicsekedett, majd vett egy mély levegőt és visszaemberesedett.- Azt hittem, hogy ez csak álom. De ezt imádom. Ráadásul teljesen valóságos.
-Nézd a jó oldalát. Én vagyok én, te vagy te. Ismét.
-Ez igaz-nevetett.
Hamarosan Frigga jelent meg a szobába.
-Látom felébredtél.-nézett rám.
-Igen.-bólintottam.
-Rajtad is el kell végeznünk a rutin ellenőrzést, hogy minden rendben van-e.
-Rendben. Mehetünk is.
Azzal átmentünk egy másik szobába, ahol lefektettek egy asztalra, majd újból megfelentek fölöttem a fények.
-Ez valami röntgeneljárás?-kérdeztem.
-Mondhatni.
Azzal a testem konkrétan kiemelkedett belőlem. Illetve a lelkem. vagy nem tudom mim.
-Mi a jó...?-értetlenkedtem.
Igyekeztem nyugodtan feküdni, azonban annyira érdekelt, hogy mit csinálnak felül, hogy igyekeztem hozzáérni, de Frigga leállította a kezem.
-Brittany is ezt csinálta.-azzal tovább ügyködött.
Thor jelent meg.
-Minden rendben?
-Mondhatni.-válaszolt Frigga.
-Hogy érti azt, hogy mondhatni?-kérdezte Thor.
-Látod ezt?-azzal egy kék pöttyre mutatott.-Ennek nem kéne itt lennie.
-Akkor most mi lesz velem?-kérdeztem idegesen.
-Ez a mellékhatás. A negatív mellékhatás.
-Bővebben?-kérdezte Thor.
-Sajnálom Stephanie. De ez azt jelenti, hogy nem használhatod annyit az erődet, mint régen. Mármint használhatod, csak mértékkel. Ugyanis fel fog emészteni téged belülről, ha sokat használod és erősen.
-Ezt értsem úgy, hogy meg fogok halni?-kérdeztem szinte már a sírógörccsel küszködve.
-Egyszer mindenki meghal kedvesem. De ha erősen használod, akkor hamarabb meghalsz, ugyanis fel fog emészteni az erőd. Belülről. Ez ellen sajnos nem tudsz tenni semmit.-sóhajtott.-És sajnos mi sem.
Kezdtem elveszteni önmagam. Sírni kezdtem. Azért volt az erőm eddig, hogy használjam. Hogy embereket mentsek. Úgy értelmeztem, hogy az erőm egy elem, ami fel van töltve, de folyamatosan merül, egészen addig amíg a végére nem ér. Frigga visszahelyezte a testembe a szépséghibámat felültem.
-Lelassítani sem tudja?-kérdeztem, miután megtöröltem a szemem.
-Nem. Sem megállítani, sem lelassítani lehet. De ne akard felgyorsítani.
Azzal remegett egyet az épület.
-Mi volt ez?-kérdezte Frigga.
Thor az ablakhoz lépett.
-Kinyílt a kapu.
-Fogadni merek, hogy valaki kinyitotta.-mondtam.
-Maradjatok itt.-utasított Thor.
-Nekem te nem parancsolhatsz.-álltam fel.-Kimegyek veled.
-Stephanie, még túl gyenge vagy. És ne feledd, hogy az erőddel is vigyáznod kell.
-Seggeket rugdosni sosem vagyok fáradt. És mással is tudok harcolni, nem csak az erőmmel. Majd visszafogom magam és csak biztonság estén használom.
Brittany lépett be a terembe.
-Mozgás emberek. Seggeket kell rugdosni.
Thor barátai, akiket a napokban ismertünk meg szintén csatlakoztak hozzánk. Kaptam egy fasza kis kardot is. Tegyük hozzá, hogy szép ruhában ácsorogtam és vártam. Brittany legalább átöltözött.
-Azt hittem, hogy használod majd az erődet is.-mondta Brittany, mikor már a kinyílt kapu előtt álltunk.
-Még nem vagyok benne biztos, hogy tudom megfelelően irányítani. Inkább biztosra megyek. Csak akkor használom, ha szükséges.-magyaráztam, és remélem, hogy bevette.
-Megértelek. Én sem kísérleteznék.
A kapu túloldalán ordítás hallatszott, majd látszott, hogy közelednek. Thor hátrafelé irányított mindenkit. Loki jelent meg a kapuból kijőve.
-Otthon, édes otthon.-mondta.-Üdvözöllek titeket.
-Az érzés nem annyira kölcsönös.-jegyezte meg Brittany.

12. fejezet - A dimenzióugrók

Este beszéltem Brittanyval, aki kijelentette, hogy ő menni akar, akkor is ha én nem jövök. Mondtam neki, hogy én is így döntöttem. Ezek után megbeszéltük Thorral, hogy nem ma este, hanem csak másnap reggel ugrunk dimenziókat. A szobámban igyekeztem felkészíteni magam a dimenzióugrásra, vagy hogy is hívjákra. Nem ugrottam még dimenziót és elképzelni nem tudtam azt, hogy milyen lehet. Ahhoz képest egyáltalán nem voltam ideges. Mármint volt bennem idegesség, de valahogy sikerült bent tartanom magamban a zöld izét, hiszen holnap már nem lesz meg. Azon gondolkodtam, hogy mit csomagoljak az útra. Egyáltalán csomagoljak? Az igaz, hogy nem nyaralni megyünk Asgardba, de akkor sem akarok ott több napig ugyanabban a ruhában flangálni. Ehhez hozzá társult az is, hogy egész este nem tudtam aludni, így átmentem az apámhoz beszélgetni, mivel ő általában sosem alszik. Vagy ha alszik is, akkor azt nyitott szemmel teszi. Mesélt mindenféle háborús történeteket, meg azt, hogyan illeszkedik be a mai világba. Én meg meséltem neki mindent, ami csak eszembe jutott és amire kiváncsi volt.
Másnap reggel már egy teljesen hétköznapi ruhába álltunk valahol a semmi a közepén. Akármilyen hihetetlen, de Thor a levegőből nem tud dimenziókon utazgatni. Illetve lehet, hogy tud, de mivel mi is itt voltunk, nem hiszem hogy kockáztatni akart.
-Kész vagytok?-nézett ránk.
-Mindjárt elhányom magam, de kezdhetjük.-mondta Brittany.
-Nem fog fájni, nyugi.
-Csajok, majd küldjetek képeslapot Asgardból.-viccelődött Natalie.
-Vagy egy helyes pasit.-kontrázott rá Clary.
Tiffany azonban szótlan volt és csak állt, és nézett, és várt. Thor azonban nem sokat gatyázott, ugyanis meglendítette a kalapácsát, majd az körbe vett minket ilyen piros fényoszloppal, majd egy hatalmas teremben voltunk, mielőtt kimondhattam volna azt, hogy kezdhetjük. Észrevehetetlen volt, viszont rohadtul szédülni kezdtem utána.
-Nincs véletlenül egy hányózacskód? Mindjárt kidobom a taccsot.-fogtam a fejem.
-Jane ezek után,nem szokott rosszul lenni?-kérdezte Brittany.
-Honnan tudsz te janeről?-kérdezte hitetlenkedve Thor.
-Ki az a Jane?-itt bizonyosodott be az, hogy rohadtul le voltam maradva valamiről.
-Jane Foster. Thor barátnője.-mosolygott Britt.
-Thornak barátnője van?-akadtam ki.-Mióta?
-Na jó! A szerelmi életemet ne itt vitassuk meg légyszíves. A palotában már várnak minket.
Azzal elindultunk. A teremből kinyílt valami giga ajtó, ami kivezetett minket a fényre. Pontosan egy mesevilágba. A mesevilág pedig egyszerűen lélegzetállító volt. A legvadabb álmaimat írta felül. Egy hatalmas híd vezetett a víz felett gondolom a városba.

-Oda fogunk menni.-mutatott Thor egy hatalmas háromszög alakú épületre, ami csak úgy magaslott ki a többi közül.
-Ilyenkor kezdek elgondolkodni azon, hogy én szerintem pár dimenzióval arrébb születtem.-jegyezte meg Britt.
-Hidd el, nem te vagy az egyetlen.-mondtam, miközben befelé sétáltunk.
A palota belül hatalmas belső térrel rendelkezett, amint beléptünk. A végén pedig egy fogadóbizottság ácsorgott.
-Apám. Köszöntelek.-szólt oda Thor az idős csávónak.
-Üdvözöllek Fiam. Ők a hölgyek?-nézett ránk.
-Igen. Stephanie Rogers és Brittany Banner.
-Meglátjuk, hogy mit tehetünk velük. Üdvözöllek titeket. Odin vagyok, a király.
-Részünkről a megtiszteltetés felség.-mondtam, majd meghajoltam.
-Stephanie te mit csinálsz?-nézett rám Brittany.
-Pukedlizem. Angliában ezt így szokták.
-Anglia egy barátságtalan és rideg ország. Bár a gesztus értékelem. -szólt Odin.-Megmutatják a szobátokat, utána pedig este találkozunk az eligazításon. Az erőcsere felkészülést igényel.
Egy szép kilátású szobát kaptunk.
-Ez atomszuper.-nézett ki Britt az erkélyen.-Kár, hogy a többiek nem lehetnek itt. Ó nézd kaja is van!
-Britt, ugye tudod, hogy nem vakációzni jöttünk ide.
-Tudom, de imádom ezt a helyet.
Azonban mielőtt Brittany tovább áradozhatott volna egy hölgyemény lépett be a szobába.
-Hölgyek. Frigga vagyok, a királyné.
Állam leesett. A királyné egyszerűen gyönyörű volt.
-Örülünk a szerencsének, asszonyom.-mondta Britt.
-Csupán segíteni jöttem. Itt Asgardban sajnos az ilyen utcai viselet nem teljesen elfogadott. Így a ti szóhasználatotokban estélyit kaptok. Mármint azt kell viselnetek, amíg itt tartózkodtok.
-Király.-lelkesedett Britt.
-Remélem nem bánják, hogy segítek.-mondta a királynő.
-Nem, dehogy. Köszönjük a segítségét, felség.
Frigga közelebb lépett a szekrényhez, miután végigmért minket. A ruhák, amiket kaptunk ugyan nem az Asgardban használt viselet volt, azonban elegáns.

-Nagyon tetszek magamnak.-illegette magát Brittany.

-Csinosak is vagytok. Este találkozunk.-azzal Frigga távozott.

-Egy kicsit fura, de amúgy kedves hölgy.-jegyezte meg.-

-Izgulok.-kezdtem.

-Én is nyugi. DE ma hercegnők vagyunk. Élvezd ki.-mosolygott.

NATALIE

-Szerintetek meghaltak?-kérdezte Clary.

-Kizárt. Steph és Britt elpusztíthatatlanok.-hárítottam.

-Akkor sem kellett volna menniük.-mondta Tiff, aki passzívan viselkedik, amióta elmentek.

-Ők döntöttek így, nem mi. Ezt a döntést nem neked kell meghoznod, hanem nekik.-magyaráztam.

-Felvilágosítalak Barton.-kezdte tiff, aki soha nem szólított Bartonnak.-Akárhogy is vesszük Brittany és Stephanie rendelkezik a nagyobb hatóerejű képességgel. Ezt neked is el kell ismerned. Ha sikerül is a kis művelet, Thor is megmondta, hogy mellékhatások is felléphetnek. Lehetséges, hogy egérfarkuk lesz, de ilyenkor nem csak a külsőségekre kell gondolni. Lehet, hogy olyan mellékhatást kapnak, ami még erősebbé teszi őket, de lehet, hogy olyat, ami gátolja a képességeiket egy bizonyos időintervallum után. Mi lesz, ha pont a csata ellős közepén üti fel a fejét a gát, aki ilyen "helló, itt vagyok, hogy elbasszam a napotokat" stílusban megjelenik és kicseszik velünk. Nem tudhatod! Thor se tudja, Asgard se tudja. Senki sem tudja!

-Zavarhatok?-jelent meg Maria.

-Nyugodtan.-felelt helyettünk Clary.

-Nem akarok egyikőtöknek a pártján se állni ebben a témában, viszont van itt valami amiről tudnotok kell. Brittany és Stephanie tisztában voltak ezekkel a következményekkel. Mindketten úgy mentek el, hogy tudták, ez is benne van a pakliban. Ők csak magukat akarják visszakapni.

-Köszönjük Maria.-mosolyogtam rá.

-A másik dolog az, hogy Prim feléledt az álmából. Gondolom csak megemlítem, hátha valamelyikőtök szeretne társalogni vele.-azzal távozott.

Pár percig csendben álltunk hárman, egymást bámulva. Végül Clary törte meg a csendet.

-Akkor ki beszél vele?

-Bocsi hugi, de jelenleg te vagy a legfiatalabb. Tuti nem engedlek be Primhez.

-Akkor én addig keresek valami elfoglaltságot, ha már így kizársz ezekből.-azzal elment.

-Mit gondolsz Stark? Elbírunk vele, még mielőtt a "nagyok" megtalálnák?-fordultam Tiffanyhoz.

-Menjünk.

Lementünk a cellához, ahol Prim volt. Amikor észrevett minket próbált tudomást sem venni rólunk. Rajtunk kívül még egy ügynök tartózkodott lent.

-Mit akartok?-kérdezte Prim.

-Beszélgetni.-kezdtem.

-Akkor mehettek is. Semmit nem fogtok tudni kiszedni belőlem!

-Nyugi, mondta, hogy csak dumálni jöttünk. Semmi munkatéma meg ilyenek.-mondta Tiff.-Csak el akartuk mondani, hogy sajnáljuk, hogy nem voltál eléggé fontos a húgodnak.

-Hogy érted ezt?-állt fel Prim és nézett a szemünkbe. Kezdtem érteni, hogy Tiff mire akar kilyukadni, így rákontráztam.

-Tudod, én is együtt dolgozom a testvéremmel. A húgommal. És akármilyen zűrös és gáz a helyzet, nem hagynánk egymást cserben. Sem én őt, sem ő engem. A helyzet úgy mutatja, hogy Kimnek nem voltál eléggé fontos.

-Kim mindig is a saját feje után ment.-látszott rajta, hogy kezd összeomlani, de próbálja tartani magát.

-Prim, ti egy csapat vagytok. Te és Kim. A csapatépítés legfontosabb szabálya, hogy társat nem hagyunk magára.-mondta Tiff.-Ti ezt nem tanultátok?

-Mit akarsz ezzel mondani?-sírásra hajlott a hangja.

-Tudod te. -emeltem fel a hangom.-Prim előbbre nézte a Lokitól kapott feladatot, mint téged. Pedig te a testvére vagy! Egy vérből valók vagytok! Erre ő kidob téged a kukába. Fontosabb volt neki egy idióta megbízatás, mint a nővére. De tudom, hogy te nem hagytad volna őt itt, ha rajtad múlott volna.

Prim elhallgatott és zokogni kezdett. Leült a padlóra és üvöltve zokogott. De úgy, ahogy a torkán kifért. Megtörtük. Egy testvéri szeretettel. A cserbenhagyással. A fájdalommal. Összeomlott. Szinte darabjaira hullott volna. Érdekes módon nem éreztem magam annyira győzelemittasnak és büszkének.

-Prim..-léptem közelebb, majd leguggoltam, hogy a szemembe tudjon nézni.-Kérlek áruld el, hogy hol van a testvéred. Egyikőtök se érdemli ezt. Nem kéne hagynotok, hogy Loki ezt tegye veletek. Sem neked, sem Kimnek.

-Őt nem tudjátok megállítani.-törölte a szemét, bár még szipogott.- Láttátok, hogy mire képes. Kim pedig vakon engedelmeskedik neki. Egy idő után már a jogarat sem kellett használnia, ha Kimről volt szó. Szólt neki, és Kim ugrott. 

-Nem tudod, hogy hol van? Vagy, hogy merre lehet?

-Egy kaput akar nyitni Asgardba, hogy visszajusson. New York közepén a legalkalmasabb a dimenziókapu kialakítása, mivel ott a legerősebb a mágneses mező. Az anyagok csak azért kellettek neki, hogy ti már ne jelentsetek neki veszélyt. Két nap múlva akarja megcsinálni a kaput, amivel a két világot össze akarja kapcsolni. De azt nem tudja, hogy végzetes hibát követ el. Próbáltam figyelmeztetni, de nem hallgatott rám. Egy raktárházban gyűjti az erejét az East River mellett.

-Köszönjük.-mosolyogtam.

Ezután rohantunk is Furyhoz, hogy elújságoljuk neki a Primből kiszedett információt, de amint a vezérlőbe értünk Fury már valószínűleg mindent tudott.

-Szép munka volt hölgyeim.-mondta.

-Pedig azt hittem, hogy végre tudunk valami olyat, amit maga nem.-mondta durcosan Tiff.

-Oké. Nagyjából tudjuk, hogy hol van Loki, viszont hogy állítjuk meg?-kérdezte Bruce.

-Plusz nem számoltatok azzal a ténnyel, hogy jelenleg hárommal kevesebben vagyunk.-mondtam.-Thor, Britt és Steph is hiányzik. Ráadásul ők nem tudják, hogy Loki össze akarja kötni Asgardot a Földdel. 

-A fenyegetés két oldalról is megállítható Nat. Persze csak akkor, ha készen állnak a váratlan helyzetekre.-mondta Tiff.

Valamiért kezdtem félni. A lányok semmit sem tudnak erről. Ráadásul mi van akkor, ha épp akkor cserélik vissza az erejüket, amikor Loki megnyitja a kaput. Túl sok volt a megválaszolatlan kérdés, túl nagy volt a fenyegetés, és nevetségesen kevés volt az idő.

11. fejezet - Bonyolult élet: pipa

Mivel kölcsönadtam Mattynek a páncélt, így teljesen meg voltam nyugodva azzal kapcsolatban, hogy apám nem csinál benne kárt. Reggel apa beleszólt a fülesbe, miszerint gyakorlatbemutató lesz a fedélzeten. Azonnal kirohantam. Stephanie és Natalie már kint ácsorogtak.
-Te tudod milyen bemutatót akar tartani az apád?-kérdezte Nat.
-Sejtem.
Kint fújt a szél, még a melegítőfelsőmön keresztül is fáztam. Hamarosan mindenki kijött, Brittany egy bazi nagy bögrét fogott a kezében.
-Mit iszol?-nézett rá Clary értetlenül.
-Kávét?-kérdezett vissza, mintha ez olyan egyértelmű lett volna.-Egész  éjjel nem tudtam aludni.
-Én se.-mondtuk egyszerre hárman. Natalie, Stephanie és én.
Az oké, hogy én miért nem aludtam, de az ő kifogásukra tippem nem volt.
-Akik gépeket lopkodnak, azok maradjanak csendben!-mondta Natasha.
-Ugyan már anya! Csak kölcsönvettük!-mondta Nat.
-Igen. És könnyen bajotok eshetett volna!-azzal Clinthez fordult.-Neked meg mondtam, hogy ne vidd el a lányokat vadászrepülőzni!
Ők egymás fejét ölték, de nagyjából fél percig, ugyanis páncélos apukám végre megjelent. Landolt a várakozó kis csapat előtt, majd levette fejéről a sisakot.
-Előre szólok, hogy óvjátok lányaitokat a fiúktól. Mivel szakítás után nem érdemes átbeszélni a dolgokat. Mellesleg Steve, valamikor át kéne beszélnünk a dolgokat.-erre mindenki értetlenül nézett.
A fejemet fogtam, majdnem elsüllyedtem szégyenemben.
-Mellesleg hol van az udvarlód?-nézett rám.-Nincs még 8?
-Muszáj ezt így lerendezni?-néztem rá.
-Lemaradtunk valamiről?-kérdezte Clary.
-Nyugodj meg drágám. Előbb-utóbb mindent meg fogtok tudni.-mondta Tony.

STEPHANIE

Hogy Tony mit akart az addig volt titok, amíg még egy Vasember meg nem jelent.

-Na várjunk!-kezdte el Brittany.-Ha az Tiff páncélja, de ő itt van, akkor ki van ott?

-Azt hiszem én tudom. De remélem, hogy nem nekem lesz igazam.-tűnődtem.

Brittany kérdően nézett rám. Igyekeztem bevetni a telepátia erejét és visszanéztem rá. A tekintete megvilágosodást sugallott.

-Oké, leesett.-mondta.

A maszk lekerült az emberünkről. Nekem volt igazam. Matt volt mögötte. Már csak az a kérdés, hogy mi volt tegnap este.

-Elnézést, hogy késtem Mr. Stark.-kezdte.

Tony válaszra sem méltatta, hanem egyből Tiffre nézett.

-Nem erről volt szó.

-Semmiről sem volt szó. Tudtam, hogy leszel annyira önfejű, hogy a páncélt hozod. Én pedig nem hagyom, hogy gépkapcsot csinálj a barátomból. Szóval hozzásegítettem egy kicsit.

Tony visszafordult Matthez.

-Ajánlom, hogy kösd fel a gatyád.

Azzal nekirontott. A levegőbe kezdték el ölni egymást. Mattnek egy hatalmas gratuláció, ugyanis egész jól bírta a kiképzést. 

-Tiff, apád nem fogja megölni a barátodat ugye? -nézett Natalie Tiffre.

-Nagyon remélem, hogy nem.
A két páncélos idióta egész jól elszórakozott,bár ezt Tonyn kívül nem hiszem, hogy akárki is viccesnek találta. Fél óra után Natalie kiáltotta ez magát.
-Na jó, ebből elég! Gyerekesen viselkedtek. És azon csodálkozom, hogy ezt én mondom! Fejezzétek be!
Tiffanyban megfagyott a vér, de láthatóan megkönnyebbült. Tony és Matt visszatértek a fedélzetre. A páncélok konkrétan tropára mentek. Ebbe ezek szerint bele se gondolt se Tony, se Tiff, se Matt. Tudálékos család annyi szent.
-Mivel ezek szerint mindannyian kiöltétek egymást és tönkretettétek a cuccokat ehetünk végre? Éhes vagyok.-mondta Brittany.
-Gyere, én kajálok veled.-azzal elindultunk befelé.
 A kajáldába mentünk és elkezdtünk reggelizni.
-Amúgy hoztam neked valamit.-azzal átadott egy szobanövényt.
-Egy szobanövény?-ami totálisan zöld levekből állt, kivéve a közepéből kikandikáló kis lila virágot.
-Értékelhetnéd. Én csináltam. Tegnap este.
-Jajj Britt, miért nem ezzel kezdted?-teljesen meghatódtam.-Köszönöm. Nagyon tetszik.
-Több virágot akartam rá, de csak ennyi tellett.
-Így is tökéletes. Ez lehetne a mi szerelempáfrányunk.
-Igazad van.-nevetett fel.
-Mizu szerelmespár?-pattant le Clary.
-Éppen a románcunkat pecsételtük meg ezzel a szép virággal.-mutattam a virágra.
-Ez egy gaz.-jelentette ki.
-Tudod, ezt Brittanytól kaptam. További jó étvágyat!-azzal fogtam a növényt és kivonultam.
A folyosón összefutottam Furyval és Thorral.
-Stephanie, beszélnem kell veled és Brittanyval.-mondta Thor.
-Az ebédlőben van.-mondtam.
-Szólok neki. Addig menjenek a vezérlőbe.-azzal Fury elment.
-Szép virág.-mutatott Thor a kezemben szorongatott kaspóra, miközben elindultunk.
-Köszi. Brittanytól kaptam. Ő csinálta.
-Mármint...a kezével?
-Igen. Azt mondta, hogy több virágot akart rá, de nekem így is nagyon tetszik.
-Szép is. Ráadásul nem mindenki mondhatja el magáról, hogy kézzel készített virágot kapott. Ráadásul cserepeset. Az maradandóbb.
-Meglep, hogy ennyire érdekelnek a virágok. Mostantól figyelnem kell, hogy ne felejtsem el öntözni.
A kis virágomat letettem az asztalra, amint beértünk a vezérlőbe. Thor egyből a lényegre tért, mihelyst mindenki odaért.
-Te tudod, hogy mit akar mondani?-kérdezte Britt, mire csak a fejemet ráztam.
-Nos van egy jó hírem, meg két rossz.-kezdte Thor.
-Tudod, ezt úgy mondják, hogy egy jó hír és egy rossz hír és nem kettő.-javította ki Tony.
-Tudom. -mondta Thor.- A jó hír az, hogy vissza tudják cseréltetni az erőtöket.-mutatott rám és Brittanyra, mire mindenkinek felcsillant a szeme, de főleg nekünk, ugyanis izgalomba jöttünk.- Az egyik rossz hír, hogy Asgardba kell utazni érte.
-Légyszíves mond azt, hogy az egy helyek közötti kicsike Ázsiai falu.-könyörögtem.
-A helyzet az, hogy nem. Dimenziókon kell átmenni, hogy elérjünk oda.
-Oké, és mi a másik rossz hír?-kérdezte Britt.
-A rossz hír az, ami egy kicsit eltántoríthat titeket ettől.-tördelte a kezeit.- Ugyan Asgardba visszakapjátok az erőtöket, azonban lehetnek olyan következményei, amik nem minden esetben pozitívak.
-Egyszóval mellékhatások?-kérdezte Bruce.
-Igen. Nem lehet megmondani, hogy pontosan mik, de erre mondják azt, hogy csak saját felelősségre egyezhettek bele. Vagyis hogyha elkezdtük, akkor nincs visszaút.
-Steph, eszetekbe se jusson!-hárított Tiffany.
-Ezt én miért a te szádból hallom?-kérdeztem.-Natalietól vártam volna.
-Nem engedem, hogy ezt tegyétek. Gondolj bele, hogy egérfarkad lesz.
-Mivan?-röhögött Britt.
Tiffany után konkrétan mindenki érvelni kezdett, hogy miért nem kéne. Egy idő után már csak hátradőltem és hallgattam az érveket. Steve és teljesen nyugodtan támasztotta a falat. Amikor a tekintetünk találkozott intett, hogy menjek vele. Utánamentem, konkrétan a levegőre ki fagyoskodni.
-Gondolom most akkor te is elmondod az érveidet, hogy miért ne menjek dimenziókon át.-kezdtem, mert teljesen biztos voltam benne, hogy kioktatni akar.
-Nem akarlak kioktatni erről, mert talán ezekkel már te is tisztában vagy.
-A dimenziókon át ugrálással?-lepődtem meg.
-Nem. Hanem azzal, hogy mit gondolnak erről mások. Hogy én mit gondolok. Nem mondom azt, hogy ne menj, de azt se hogy maradj.- ezt akkor most légyszíves fordítsd le az én nyelvemre apuskám.- Szeretném, hogy újra a régi legyél, bár én mindenhogy szeretlek. De ezek a következmények nem tetszenek. Mármint mi van, ha tényleg történik veled valami?
-Nyugi, nem fog semmi sem történni.
-Honnan tudod? Senki sem tudja!
-Várj!-megvilágosodtam.-Te kiakadtál?
-Nem akadtam ki!
-De kiakadtál! Te féltesz?
-Stephanie, ne beszélj marhaságokat. Persze, hogy féltelek. Nem akarom, hogy elmenj Asgardba. De amilyen önfejű vagy, mint az anyád, olyan mintha a falnak beszélnék.
-Nem csak anya az önfejű, Mr. Nemtudokveszíteni.
-Oké, ezt most fejezzük be.-hárított, de közbe mosolygott- Visszatérve az előbbire, tégy úgy ahogy szeretnél. Én pedig támogatlak, ahogy tudlak.
-Köszönöm.-
Azzal odaléptem hozzá és átöleltem. Konkrétan elvesztem a karjai között, ahogy ő is átölelt. Nyugalmat árasztott, mint úgy, ahogy anya. Itt jöttem rá, hogy ugyan teljesen megváltozott az életem, de vissza akarom kapni, úgy ahogy volt. Ehhez pedig dimenzióugrónak kell lennem.