10. fejezet - Mik nem történnek..

STEPHANIE

Amikor Fury félrehívta az apámat azonnal kiszalomoztam a teremből és a szobámba siettem. Lezártam az ajtót is, hogy egyedül legyek. Leültem az ágyamra és igyekeztem nyugodt maradni. Lehunytam a szemem és mélyeket lélegeztem. Gondoltam, hogy ki kéne mennem a hidegre, de nem jött volna össze, ugyanis most nappal volt. A doboz, amibe a cuccaim voltak még mindig a szoba túlsó végében hevert. A tetején azonban volt egy album. Közelebb mentem. Fényképalbum volt. Az elején volt egy közös kép rólam és anyámról. Biztos ő hozta, mivel én nem emlékeztem arra, hogy lett volna nálam ilyesmi. Felemeltem és visszaültem vele az ágyra. Kinyitva az elején volt két kép anyámról, amikor terhes volt velem. Az egyik fekete fehér volt, szinte már ódivatú. Leszögeztem, hogy ez még 1945 körül készülhetett.

Elmosolyodtam, miközben a fényképeket néztem. Emlékek hulláma öntöt el. Csupa jó emléké. Imádtam az életet anyával, ahhoz képest minek a birtokában voltam. Anya mindig türelemmel fordult felém. Olyan ember volt, akire mindig is lehetett számítani. Én voltam számára az egyetle. Meg persze apám, de róla nem tudott semmit. Azt hitte meghalt. Legalább egyszer tudtak találkozni és együtt lenni egy kis ideig. Letöröltem az időközben előbújó könnyeimet, majd összecsuktam az albumot. Felálltam, majd kimentem a szobából. Mindegy merre, csak járnom kellett valamerre. Össze-vissza bóklásztam a folyosókon, amikor beleütköztem Natalieba.
-Szia!-mondta.
-Szia!
-Nézd.... Sajnálom anyukádat!
-Köszi!
-Hogy viseled?
-Elmegy. Illetve úgy gondoltam sétálnom kéne egyet, vagy valami. Most nem igazán tudok itt maradni.
-Tudod szereztem egy kisebb gépet. Illetve fogjuk rá. Most épp Moszkva felett járunk. Nem sétálunk egyet? Jót tenne.
-De. Azt hiszem tényleg jót tenne.-gondolkoztam el az ötleten.
-Akkor menjünk.
Natalieval a gépekhez mentünk. Egy kicsi, két személyes gépet foglaltunk le. Natalie beült a pilóta helyére, én pedig mellé. Engedélyt kért a felszállásra, majd kinyílt az ajtó és már ott sem voltunk. Épp ment le a nap.
-Tudni akarom én, hogyan tudod vezetni?-néztem rá.
-Igazából a héten elvittük apával az egyiket. Ő alapból tud ilyeneket vezetni. A robotpilótát csak egy fél pillanatra kapcsolta be, amíg elintézett valamit. Én pedig viccből beleültem a székbe. Aztán a robotpilóta kikapcsolt én pedig valahogy a levegőben tudtam tartani a gépet, amíg apa át nem tudta venni. Repültünk még vele és kiderült, hogy tök jól értek hozzá. Pedig eddig maximum a számítógépes játékokon vezettem repülőt.
-Elárulom neked, hogy én ott is kinyírom a gépeket az első 10 másodpercben.-mondtam, mire Natalie felnevetett.
A gépet egy Moszkávhoz közel álló helyen tette le. Ezután begyalogoltunk a városba. natalie mindent megmutatott. Nem csoda. Úgy ismerte a várost, mint a tenyerét. Itt született, ahogy Clary is. Miután a szüleiknek nevelőotthonba kellett őket adniuk, itt nőttek fel, de aztán eljöttek Amerikába, ahol találkoztunk. Natalie olyan lelkesedéssel mesélt a városról, hogy egy idegenvezető is megirigyelte volna. Megmutatott minden nevezetességet. Voltunk a Kremlnél, megmutatta a Hét nővér épületeit, sőt még a Szent Vazul székesegyházba is bementünk. Fantasztikus egy épület.
-Csodás város.-mondtam, miután leültünk egy padra. Időközben besötétedett.
-Bocs, ha kicsit túl részletes voltam. Imádom ezt a várost. Itt nőttem fel a húgommal együtt. Habár régen jártunk már itt, akkor is a szívemhez nőtt és örökre a részem marad.
-Egy idegenvezető kutya füle hozzád képest. És köszönöm, hogy kimozdítottál a hajóról. Az elején kételkedtem, de azt hiszem megérte kivárni. Gyönyörű ez a város!-néztem körbe, ahol már égtek az éjszakai fények.
-Megmondtam, hogy jó buli lesz.-mosolygott.-Bulizni is elvinnélek, de azt hiszem Fury kinyírna minket.
-Ha már nem a hajón tengetjük napjainkat mindenképpen el kell vinned.
-Megbeszéltük!
Natalie még mesélt pár vicces történetet a gyerekkoráról, amíg a padon ültünk. Meglep, hogy legalább 4 éve ismerem, de ezek a dolgok teljesen újak voltak számomra. Natalie egy csodálatos lány és egy csodálatos férjet érdemel, gyerekekkel és egy szép családi házzal együtt. Megérdemelné, ahogy mindannyian, de a sors útjai sokszor kifürkészhetetlenek.

TIFFANY

Este úgy terveztem, hogy hamar elalszok és durmolok reggelig, de nem így történt. Valamiért gyötört az álmatlanság. Csak forgolódtam. Végül aztán meguntam. Terveztem, hogy átmegyek apus szobájába, de nem akartam zavarni. A végén majd miattam kell reggel 6 bögre kávéval többet meginnia reggel. Így aztán magamra kaptam egy hosszú felsőt és kiléptem a szobából. Gondoltam, majd sétálok egyet, aztán csak összeesek valahol a folyosón a fáradtságtól. Legalább ötször végigmentem mindenen, de ugyanolyan éber voltam, mint előtte. Nekidőltem a falnak és erősen gondolkoztam azon, hogy meglátogatom Brucet, hogy adjon valami lónyugtatót.
-Szia Tiffany!-hallottam egy rohadt ismerős hangot.
Odafordultam. Matthew ácsorgott őlem balra, nagyjából 2 méter távolságra.
-Mit akarsz?-kérdeztem.
-Beszélni szeretnék veled. Normálisan.-jött közelebb.
-Ha szeretnél még lila karikákat a képedre csak szólj. Úgyis elememben vagyok.
-Vettem észre.-mosolygott.- Egy párszor már elsétáltál mellettem, csak nem mertelek megszólítani.
-Helyesen tetted.
-Amúgy egyszemélyes felderítőset játszol, vagy mi?
-Nem tudok aludni! Gondoltam, ha járok egy kicsit, attól elalszok, de nem így történt. Virrasztok majd egész éjjel, reggel pedig a tárgyalóasztalon keresztbe feküdve fogok aludni.
-Mit szólnál, ha virrasztanék veled?
Hibbantságból ötös, fiam! Jár a keksz. Meg a taps, meg ilyenek.
-Először is a te társaságod kell nekem utoljára! Másodszor meg nem tartalak fel.
-Nem akarom, hogy zombi módjára járj itt, mint egy holdkóros. Szívesen fent maradok veled.
-Felesleges! Menj innen, mielőtt még szétütlek!
-Ismerlek, mint a rossz pénzt, Tiffany. Csak mondod, de nem teszed meg.
-Délelőtt megtettem! És ha kell most is szívesen megteszem!
-Igen. Reggel valóban megtetted. Viszont azt megérdemeltem. Odabent még mindig érzel irántam valamit, ezért nem ütsz meg mégegyszer.-mutatott a mellkasomra.
Teljesen lefagytam. Egyrészt, mert hozzám ért. Másrészt, mert igaza volt. Még mindig éreztem iránta valamit, viszont ezt a gondolatot a tudatalattim mélyére száműztem, és reménykedtem benne, hogy ott is marad. Késő. Matthew átlátott rajtam, mint egy zselén. Vagyis, nem tudom, hogy min látnak át. Mindig is tudta, hogy mire gondolok, mit érzek, mire lenne szükségem. maga volt a megtestesült tökéletesség. Amikor együtt voltunk teljesen jobb embernek éreztem magam, mint amilyen általában vagyok. Elkalandoztam. Baszki!
-Teljesen meghibbantál.-ráztam meg a fejem.
-Szerintem pedig teljesen igazam van. Még mindig szeretsz. Ahogy én is szeretlek téged.
Még mindig szeret? Istenem... Nem! Koncentrálj csajszi! Nem hagyhatod, hogy mégegyszer hülyének nézzen!
-Én ilyet sosem mondam.
-Viszont gondoltad. Hallod Tiffany? még mindig szeretlek. Ha kell felverek itt minden egyes embert és megmondom nekik, hogy szerelmes vagyok beléd.
-Az apám nem hiszem, hogy túlzottan örülne neki.
-Mindenkit meg tudok győzni. Érzem, hogy veled is jó irányban haladok.
-Ásd el magadat Matthew!-fordultam meg, majd elindultam.
Azonban csak azt éreztem, hogy megfogja a kezem, majd maga felé fordít. Mélyen a szemembe néz, majd se kép, se beszéd megcsókol. Anyám, de hiányzott az ajka! Megőrültél Tiffany? Tiszta lökött vagy! Felejtsd el az ajkát!.... A francokat fogom elfelejteni! A kezemmel átkaroltam a nyakát, mire ő is szorosabban kezdett tartani.
-KHM! KHM!-erre szétrebbentünk.
Elég idióta köhögés volt, de ezer közül is felismerem. Az apám állt a folyosó egyik odalán.
-Ez komoly?-nézett rám.-Reggel félholttá tervezed verni, most az éjszaka közepén meg titokban találkoztok? Mi történt a nap folyamán, hogy hirtelen puszipajtások lettetek?
-Jobban átbeszéltük a dolgokat?-kérdeztem vissza.
-Ha a csókolózás neked a dolgok átbeszélését jelenti, akkor teljesen egyetértek. Akkor most elmegyek Stevehez és "átbeszéljük a dolgokat".-idióta idézőjel: pipa.
-Ne csináld már!-durciztam.
-Nézze Mr. Stark!-kezdte Matt.
-Hallgatlak Romeó.-az apám teljesen meghibbant.
-Én szeretem a lányát. Nagyon. Tényleg átbeszéltük a dolgokat. És ha valakit le akar cseszni, akkor csesszen le engem. Ugyanis kirángattam Tiffanyt az ágyából, ráadásul én csókoltam meg őt. Beszélgetni szerettem volna vele, hogy elmagyarázzam neki a dolgokat.-Matt teljesen meghibbant. Az egészet bekamuzta. A csók volt benne az egyetlen igaz dolog.
-Most ellátnám a bajod, mert hozzányúltál a lányomhoz. De mivel este van és fáradt vagyok, majd holnapra időzítelek. Készülj fel, fiam!-azzal távozott.
-Te teljesen meghibbantál?-kérdeztem.
-Bocsi, de nem akartam, hogy téged csesszenek le. Inkább megveretem magam Vasemberrel. Remélem túlélem.
-Amennyire ismerem tuti, hogy a páncélt fogja használni.
-Nem hiszem, hogy ez benne van a biztosításomban.-vakarta a fejét.
-Amatőr.-forgattam a szemeim.
-Gyere velem!
Elvittem abba a szobába, amelyben a páncélom volt.
-Eredetileg rám lett tervezve, de szerintem beleférsz majd valahogy.
-Ezt én fel nem veszem!-tiltakozott.
-Meg akarsz halni? Nem lesz benne semmi bajod! Szétszedni nem hinném, hogy széttudja.
-És ha igen?
-Ha elvisz a szeméttelepre, ott lehet, hogy gémkapcsot gyárt majd belőled, de nem hiszem, hogy ennyire gáz lenne. Nem fog bántani annyira, mivel szeret engem. Remélem rájött arra, hogy fontos ember vagy az életemben.
-Imádkozni fogok, hogy rájöjjön.-mondta, mire nevettem.

9. fejezet - A színfalak mögött

 

 

 

STEPHANIE

Amikor kinyitottam a szemem nem tudtam hol vagyok. A fejem hasogatott, az egész testemben éreztem a fájdalmat. Felültem. Egy üvegszerű izében voltam. A túloldalon pedig Fury ácsorgott.
-Elárulná miért vagyok itt?-kérdeztem.
-Hogyne. Ha esetleg átváltoznál, akkor itt nem okozol senkiben kárt.
-Tudom, hogy most én lettem Brittany helyett a zöld monstrum, de akkor sem kéne madárnak tekintenie.
-Egy kis ideig még kibírod itt. Mellesleg most este van.
-Akkor húzzon innen!
Fury elment én pedig vettem egy mély levegőt. Tisztában voltam azzal, hogy le kéne nyugodnom, és nem kell sokat idegeskednem. Viszont ebben az üveg izében rám jött. Egy őr áll az ajtóban.
-Kiengedne kérem?-kérdeztem.
-Nem lehet! Sajnálom!
-Nézze ebben az izében nem tudok nyugodt lenni. Csak kimegyek levegőzni.
-Na jó!-adta be a derekát.
Kinyitotta a "kalitkát", elmondta melyik a legrövidebb út a fedélzetre. Én pedig kimentem. A hideg, éjszakai levegő megcsapta a bőrömet, ahogy kiértem. Nem volt kint senki. Most pont erre volt szükségem. nyugalomra. Egyedüllétre. Csak néztem a csillagos eget.
-Gyönyörű ugye?
Megfordultam. Steve állt az ajtóban.
-Mit csinálsz te itt?-kérdeztem.
-Kijöttem. De neked nem itt kéne lenned.
-Meguntam, hogy Csőrikének érzem magam. Inkább kijöttem fagyoskodni.
-Tessék, vedd fel!-azzal levette a pulcsiját és odaadta.
-Köszönöm!-vettem fel a pulcsit, de még így is fáztam.-Brittany mellesleg, hogy van?
-Egész jól. Egyfolytába tornádót okoz a laborban, vagy vízözönt, ok nélkül égni kezdenek a lapok, de már dzsungelt is csinált belőle egyszer. És ezeket nagyjából 30 perc alatt.
-Komolyan?-néztem rá.
-Esküszöm!
-Nehéz bánni vele.
-Majd ő is megérti. Banner már dolgozik a visszafordítóizén.
-Az jó.

Amint feljött a nap visszamentem. Gondoltam meglátogatom Brittanyt, hátha megint alkotott valamit. Egyszerű volt megtalálni. Az egyik labor ajtajából indák lógtak ki.
-Brittany? Ott vagy?-szóltam be.
-Stephanie?-szólt ki Brittany, majd meg is jelent.-Jézusom! Annyira örülök neked!-ölelt meg.-Sajnálom, hogy most miattam szenvedsz. De neked nem a....
-De.-bólintottam.-Kint töltöttem az éjszakát. ott gyorsabban meggyugodtam, mint abban a kalitkában. De elárulnád, hogy mit csinálsz?
-Megőrülök. Akármit csinálok egyre csak több lesz itt az inda. Hamarosan botanikus kertet csinálok a hajóból. Segíts baszki! Hiányzik a zöld énem!
-Azt hittem, hogy ezt akarod. Illetve a félistenke azt mondta.
- Akartam. Múlt idő. Most viszont vissza akarom apni a zöld énemet! Igazából semmi bajom a zölddel! Szeretem a zöldet! Az indulataimat tudom kezelni. Most viszont lépek kettőt és több lesz az inda, meg a lián.
-Sosem mondtam azt, hogy tudom kezelni. Az elején anyám virágboltot nyitott, amikor nem tudtam, hogy kell kezelni.-nevettem fel.
-Segíts bassza meg! Le akarom állítani!
-Végy egy mély levegőt. Képzeld azt, hogy eltűnnek. De nagyon kell koncentrálnod.
Brittany lehunyta a szemét, mire az összes lián meg zöldeség visszahúzódott. A labor üres volt. Illetve minden széttört benne az indák miatt.
-Ennyi.-mondtam neki.
-Nem rossz. De akkor is vissza akarom kapni magam. Mármint ha érted mire gondolok.
-Ne idegeskedj, mert felgyújtod a labort.-mutattam a háta mögé, ahol lágra lobbant pár papír.
-Feladom!-ült le az egyik székre.-Szerintem megsüregtem apát.
-Szerintem örülnék neki.-mosolyogtam.
-Lapozzunk! Te láttad Tiffany hapsiját? Tudod, aki Kimberlyvel volt.
-Nem. Miért?
-Hallottam olyat, hogy Maria unokaöccse idejön. Mármint ő is ügynök, csak kb annyi idős, mint mi. Belenéztem az aktájába. Tiffany és Kimberly aktáját is hozzákapcsolták.
-Nagyon fantasztikus. Tiffany Maria Starkot ezekszerint távolt kell tartani Maria Hill unokaöccsétől? Te ezt komolyan mondod?-néztem rá tágra nyílt szemekkel. Úgy éreztem hamarosan elröhögöm magam.
-Aha.
-Bocsi!-hallottunk egy hangot.

A hang tulajdonosa egy barna hajú, cuki szemű srác volt. Elismerésem a szüleinek, ugyanis elég remekre sikeredett.
-Segíthetünk?-kérdeztem.
-Igen. A nagynénémet keresem. A neve Maria Hill.-leesett áll pipa.
-Te vagy Tiffany exe?-kérdezte Brittany.
-Igen. Elég gáz, hogy most találkozunk.-vakarta a fejét.
-Én elkísérem Mariahoz, te pedig foglalkozz Tiffanyval.-álltam fel.
-Nem cserélhetnénk?-kérdezte Brittany.
-Inkább indákkal legyen tele a hajó. Akkor inkább megmarad.
-Mondasz valamit.-vonta meg a vállát, azzal távozott.
-Gyere, majd én elviszlek.-mondtam, majd elindultunk a vezérlő felé.
-Mellesleg a nevem Matthew. Matthew Collins.-nyújtotta a kezét, amit elfogadtam.
-Stephanie Rogers.
-Te tudod irányítani az elemeket?-nézett rám.
-Elméletileg igen. Én most zöldülök. Az elemek irányítása Brittany feladata. De csak ideiglenesen. Szívunk egy rohadt félisten miatt.-magyaráztam.
-Sajnálom!
Közben beértünk a vezérlőbe. Mondani akartam neki valamit, de hirtelen eltűnt a szemem elől. Az "elrablója" Tiffany Stark névre hallgatott. Egyszerűen leterítette és ütni kezdte. Matthew elég rendes kiképzést kapott, ugyanis csak védekezett, de nem ütött. Tiffany eközben szitkozódott, úgy ahogyan a száján kifért.
-Nincs meg.-rontott be lihegve Brittany, aztán észrevette Tiffet, ahogy épp boxzsáknak használja Mattet.-Ja, de! Megvan.
-Amint beértünk leterítette.-mondtam neki.
Tony és Maria igyekeztek leszedni Tiffanyt Matthewról.
-Ha a közelembe jössz én kinyírlak! Levágom a kezed és feldugom a seggedbe!-mondta üvöltözve Tiffany, miközben az apja leültette egy székre.
-A szerelmi életüket ne a hajón rendezzék.-jött be az igazgató.-Collins ügynök információkat hozott nekünk.
Beszélt a fülesébe, mire nagyjából fél percen belül mindenki betoppant.
-Miről maradtunk le?-kérdezte Clint.
-Tiffany megverte Maria unokaöccsét. -magyaráztam.
-Aki mellesleg majdnem lefeküdt Kimberlyvel.-tette hozzá Brittany.
-Nagyon fantasztikus.-mondta Natasha.
-Collins ügynök elmondja azokat a dolgokat, amikre szükségük lehet.-adta át a szót Fury Mattnek.
-A Tapló ügynök találóbb lenne.-mondta unottan Tiff.
-Az egységem engem küldött az információkkal, amik valószínűleg a S.H.I.E.L.D. hasznára lesznek. Kimberly Kattniss Stewart egy teljesen átlagos lány. Loki valószínűleg elfogta és a jogara segítségével átmosta az agyát.
-Nem kellett átmosni az agyát. Ígyis zakkant.-mondta Natalie
-Támogatom.-tette hozzá Clary.
-A jogara segítségével uralni tudja az embereket.-mondta tovább Matthew.-Jobb harcosok lesznek, valamint agyafúrtabbak. Ezt tette a nővérével is. A neve Primrose Candice Stewart. 20 éves. A húgához hasonló felépítésű.
-Ki az anyjuk? Susan Collins? Ez nem az Éhezők viadala.-tettem hozzá.
-Ezt figyelmen kívül hagyva a jogar most erősebb. Bármit és bárkit elpusztíthat a földön, ahogy Loki szeretné.-mondta Thor.
-Ahogy Prim és Kimberly is.-tette hozzá Tiffany.-Ketten együtt dupla annyival zakkantak, ráadásul szerintem a gyilkoláson kívül nem sok minden jár a fejükben. Ha Loki végezte el náluk az agymosást, akkor nyilván azt teszik, amit mond nekik. Semmi másnak nem engedelmeskednek.
-Tudtok valamit az erőcserélő szerkezetről?-nézett Bruce Matthewra.
-Nem. Sajnálom!
-Akkor mi a terv?-néztem Stevere.
-Először is próbáljátok bemérni őket. Ha megvannak, akkor jeleztek. Mindenki legyen készültségben. -aztán rám és Brittanyra nézett.-Ti viszont itt maradtok!
-Mi a jó isten?-ugrott fel Brittany, mire az asztalon lévő papírok felszálltak és elrepültek a terem másik végébe.
-Pontosan ezért.-mondta Tony.
-Én tudtam, hogy ezt mondod.-dőltem hátra.
-Kint találkozunk. 10 perc.-azzal szétszéledtek.
Maria, az igazgató, az ügynökök, valamint mi ketten maradtunk ott. Hallottuk, amikor a gépek engedélyt kérnek a felszállásra, majd már csak fénycsíkokat láttunk.
-Stephanie! Itt az idióta whiskeyvedelő barátnőd.-hallatszott a fülesen keresztül Tiffany hangja.
-Itt vagyok!-figyeltem.
-Az egyik rohadt monitoron nézel nekünk egy tervrajzot? Mármint titkos alagutak, folyosók, vészkijáratok. Tudod, a szokásos maszlag.
-Utánanézek.
-Ezen a gépen meg tudod nézni.-mutatott Maria az egyikre.
Leültem a székre, Brittany pedig mögém állt. Megkerestük az épület tervrajzát, amit el is küldtem Tiffanynak.
-3 emelet és 2 föld alatti szint. Rejtett folyosó nincs, viszon 8 vészkijárat is található rajta.-magyaráztam.
-8? Szórakozol?-kérdezte Tony.
-Átküldtem, te vak! Ne idegesíts fel!-ripakodtam rá.
-Jól van, nyugi!-mondta.-Egyéb?
-Szigorúan őrzött laborok, tele mindenféle veszélyes és robbanó cuccossal. A világ összes vegyülete itt van. Radioaktív anyagok, atomfizikai kellékek, nukleáris fegyverek. A fegyverek raktára az első föld alatti folyosón található egy kóddal lezárt ajtó mögött.-folytatta Brittany.
-Egyetlen egy gyufaszál és a levegőbe repül az egész.-tettem hozzá.-Csak egy bazi nagy fekete folt marad utána.
-Nagyon re...-mondta Tiffany, de hirtelen elment az adás.
-Mi történt?-néztem Mariara.
-Megszakadt a kapcsolat.-mondta.
-Bassza meg.-mondta Britt.-Remélem nem lesz bajuk.
-Várj! Valami nem stimmel.-álltam fel.
-Mi?-kérdezte Maria.
-Csak nekem furcsa ez az egész? Túl könnyen lettek meg. Oké, hogy nukleáris fegyverekkel van tele az egész, de ez engem amúgy is zavar.
-Igazad van. Mindenki kivonult. Csak mi maradtunk, meg pár ügynök.-tette hozzá Brittany.
Amint ezt kimondta kitört a vezérlő hatalmas ablaka. Valamit berobbanthattak rajta, ugyanis mindannyian a földön kötöttünk ki. Felnézve Kimberly repült be az ajtón, utána pedig egy másik szőke csaj, aki borzasztóan hasonlított rá. Ő volt Prim, Kim nővére. Mindkettő pisztolyt vett elő és agyonlőtték a rájuk támadó ügynököket.
-Na, de jó! Ti is itt vagytok?-állt fel Brittany.
-Elég nagy a szád most, hogy nem zöldülsz.-nézett végig rajta Kim.
-Most én zöldülök.-álltam fel.- De nem akarod megtudni, hogy hogyan!
-Elég fura lesz az elemek irányítóját zöld monstrumként látni.-nézett végig rajtam Prim.
-Ki kéne deríteni, hogy milyen.-mondta Kim, miközben undok vigyor terült szét az arcán.
Azzal lendült is, egyenesen felém. Épp idejében meg tudtam fékezni. Hadakozott velem, mint az állat. Éreztem, hogy nem sokáig bírom még. Valami növekedett a belsőmben, és mindenáron ki akart jönni onnan.
-Miért hadakozol Stephanie?-kérdezte.
-Azért, mert én nem vagyok te!-mondtam, majd hasbarúgtam.
-Szerintem, meg igen. Engem is a bosszú hajt.-mondta.
-Téged Loki hajt, nem a bosszú.-mondta Fury.
-Engem nem a bosszú hajt.-tettem hozzá.
-Hamarosan fog. Ugye tudod, hogy a ház, amiben anyád élt, már nincsen?-nézett rám.
Visítani kezdtem, de úgy, ahogy a torkomon kifért.Az agyam kezdett összezavarodni, a fejemben gondolatok keringtek. A kezemre néztem, amely épp zöld színben pompázott. Késő.

BRITTANY

Stephanie visítani kezdett. A fejét fogta.Tisztára érzetem, hogy min mehet most keresztül. A bőre zöldülni kezdett, majd nőtt és végül úgy nézett ki, ahogy szerintem anno én. De hamarosan én is így fogok. Kimberly és Prim önelégültem vigyorogtak. Stephanie azonban nem volt rest, ugyanis Kimre rontott, aminek az lett a vége, hogy kizuhantak a gépből. Maria maradt, Fury, Prim és én.
-Most pedig te következel!-néztem Primre.
-Komolyan azt hiszed, hogy meg tudtok semmisíteni? Gyerekes! Hamarosan a zöld barátnőd halott lesz. Anyuci majd üdvözli a túlvilágról.
-Én ki foglak nyírni!-rontottam neki.
Mindenki úgy tudta rólam, hogy csak azért mert zöldülök nem tudok verekedni. Nos, ez egy bazi nagy tévedés. Amikor ugyanis kiderült, hogy mi vagyok, stresszlevezetésként karate órákra jártam, majd közelharcra, boxra, meg ilyenekre. itt vezettem le a bennem felhalmozódott feszültséget. Néha, ugyan nem sikerült, de a legtöbb esetben egész jól bevállt. Most viszont ütöttem Primet úgy, ahogy csak tőlem tellett. Végül nekicsaptam az egyik gépnek. Így elvesztette az eszméletét. Kimúlt.
-Nem tudtam, hogy ilyeneket is tudsz.-lépett mellém Maria.
-Ne becsülje alá egy atomfizikus lányát, Hill ügynök!-jött oda Fury is.-Próbálja elérni a Bosszúállókat!
Maria intézkedni kezdett, addig Fury elvitte Primet, a jó ég tudja hova.
-Semmi. Tök süket a vonal.-mondta Maria.
-Hogy hogy?-kérdeztem.
-Nem tudom. Nem hallani semmit.
-Szólj ha lesz valami. Azt hiszem meg kell keresnem Stephaniet.
-Hova mész?-nézett rám.
-Nem tudom. De remélem víz felett vagyunk.
Azzal vettem egy mély lélegzetet és nekifutásból kiugrottam a vezérlő ablakából. Úgy éreztem meghalok, ahogy zuhantam lefelé. Viszont észrevettem, hogy víz van alattunk. A parton két alak harciaskodott egymással. Én viszont nagy mákomra a vízbe csapódtam. Kiúsztam a partra. Kimberly és Steph még mindig viaskodtak. Amikor Kim észrevett, egyszerűen eltűnt. Stephanie pedig ott maradt. Lefeküdt a földre, majd láttam, ahogy visszaemberesedik. Óvatosan közelebb mentem. Stephanie a földön feküdt és az eget nézte. A szemeiből könnyen folytak.
-Jól vagy?-kérdeztem.
-Nem. Ez a szőke ribanc megölte az anyámat! Tudom, hogy nem akartam vele beszélni, de attól még szerettem. És sokat jelentett nekem. Erre ez a érzéketlen kinyírja!
-Nyugodj meg! Sajnálom anyukádat! De te is tudod, hogy Kim nem tudta mit csinál. Loki befolyásolása alatt állt.
-A többiek visszaértek már?-kérdezte, majd felült és megtörölte a szemeit.
-Még nem. Maria nem tudja megjavítani a kommunikációs rendszert.
-Vissza kell jutnunk a hajóra.-állt fel.-Át kell öltöznöm.
-De hogyan?
-A levegővel, te butus.-jelent meg egy mosoly az arcán.
Belémkapaszkodott, majd folyamatosan mondta, hogy hova helyezzem a karjaim, mire gondoljak. Hamarosan a hajón voltunk. Beletellett pár percbe, de sikerült. Gyorsan elment átöltözni, majd 2 perc múlva a vezérlőben találkoztunk.
-Sikerült megjavítani a rendszert?-kérdezte.
-Nem. A raktárról csak annyit tudunk, hogy felrobbant. Prim pedig a cellában van. A főnök pedig szokás szerint felszívódott.
-Ki hitte volna?-kérdeztem.
-Sajnálom az édesanyádat, Stephanie!-mondta Maria.
-Köszönöm! De Pajzshercenőnek nem én mondom el.-mondta.
-Majd én közlöm vele.-hallottuk Fury hangját.
-Állandó szokása ez a kísértés? Úgy jár és kel itt, mint egy szellem.-néztem rá.
-Ha a szellemek hosszú, fekete bőrkabátot és szemkötőt hordanak, akkor igen. lehet, hogy egy szellem.-mondta Steph.
-Szeretem, ha nem tudják épp merre járok. Én tudom, hogy ki merre jár, de ők nem. Így mindig ott lehetek, amikor kellenék.
-Szóval tud tereportálni?-kérdeztem.
-Nem. De valószínűleg hamarosan tudok.-mondta.

NATALIE

Amikor visszaértünk a hajóra teljesen meglepődtem. A vezérlő ablaka be volt törve, a padlón pedig vér.
-Mi a jó ég történt itt?-nézett körbe Tiffany.
-A szőke plázababák idejöttek.-fogadott minket Stephanie.-Emlékezetes egy találkozás volt.
-Kim és Prim itt voltak?-kérdeztem.
-Aha. Prim a cellában van, de Kim megszökött. Már keressük. Viszont egyedül elég nehéz, szóval örülnénk, ha segítenétek.-mondta Brittany.
A lányokkal beálltunk segíteni, de nem jutottunk semmire. Az ügynökök időközben átvették a helyünket. Nick Fury elhívta Stevet, mire Stephanie kivonult a teremből.
-Mi baja van?-kérdeztem.
Brittany csak elém tolt egy aktát, ami elég sok infrmációt tartalmazott egy lakótelep lerombolásáról. Próbáltam olvasni a sorok között, de nem jutottam semmire. Végül Tiffany rámutatott egy névre. Margareth Carter.
-Stephanie anyukája.-mondta Clary.
-Mégis hogy?-kérdezte Bruce.
-Felrobbantották. Kimberly saját maga végzett Steph anyjával. Amikor betörtek akkor mondta el neki.-magyarázta Brittany.
-Bezöldült?-kérdezte Tony.
-Be. Kiugrott Kimmel együtt az ablakon.
-Tipikus Stephanie.-mondtam.
-Beszélni kéne vele.-vetette fel az ötletet Tiffany.
-Nem ajánlom.-állította le Bruce.-Most még zaklatottabb. Hagyjátok lenyugodni egy kicsit.

8. fejezet - Nyugodt éjszaka? Ugyan kérlek!

 

Egy kellő vállrándulással és izomlázzal hagytam el az edzőtermet. Igyekeztem kiverni a szuszt a faterból. Nagyjából sikerrel is jártam. A szobámba mentem, majd épp fel akartam venni a pizsimet, de Tony rontott be a szobámba.
-Hallottál a személyes zóna fogalmáról?-kérdeztem tőle felháborodva.
-Igen. De nem láttad Tiffanyt?
-Miért?
-Csak. Beszélni akartam vele, de elküldött. Vissza akartam menni, de nem volt a szobájában. Azt hittem, te tudod merre lehet.
-Várj!-állítottam le.- Te azt akarod mondani, hogy Tiffany eltűnt?
-Asszem. Most mondanám, hogy keressük meg Bannert és beszéljünk vele, de két Hulk egy kicsit sok lenne.-vakarta a fejét.
-Oké. Felejtsük el a többieket is.
Kimentünk a szabad levegőre, ami szinte megfagyasztotta azokat a sejtjeimet is, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. Kint kicsit hűvösen fújt a szél, habár április vége volt.
-Ha jól tudom, most valahol Helsinki felett lehetünk.
-Helsinki? Finnország?-kérdeztem vissza.
-Aha.
A hajó széléhez mentem és igyekeztem látni is valamit, ha már Finnország felett vagyunk. Nagy mákomra semmit sem láttam. A telefonomat végső esetben betettem a farzsebembe, ami most csörögni kezdett. Tiffany neve állt a kijelzőn.
-Hol vagy?-vettem fel dühösen.
-Egy rakás halandzsát dumáló ember között. De lehet, hogy értem, csak megittam egy fél üveg whiskeyt, amit a fater szekrényéből csórtam el.
-Te ittál?
-Aha. De értem jössz?
-Hogyne. Maradj ott! Hallod?-azzal letettem.-Megvan.
-Ivott?-kérdezte Tony.
-Aha. Mellesleg miért tartasz whiskeyt a szekrényedben?
-Elvitte a whiskeymet? Az egy rohadt drága whiskey!
-Helsinkiben mászkál ittasan. Szerintem menjünk. Elég sok dolog miatt idegesítheted fel még magad.
-Igaz. Menjünk.
Azzal megnyomott egy gombot a kezén lévő karkötőn. A páncél körbevette, majd mire kettőt pisloghattam volna felkapott a karomnál fogva és már suhant is le velem. Egy térszerű részen tett le, majd levette magáról a páncélt.
-Te tisztára megkukultál? Figyelmeztethettél volna!
-Szeretek váratlan meglepetéseket okozni.
-Egyszer egy szép napon én okozok neked váratlan meglepetést, de azt nem fogod megköszönni!
-Jól van! Keressük meg Tiffanyt és menjünk vissza.
Azzal elindult én pedig legszívesebben belerúgtam volna a hátsó felébe. De nem tettem. Vettem egy mély levegőt és utána mentem. Próbáltam csörgetni Tiffanyt, de nem vette fel a telefont, sőt egy idő után ki se csörgött. Így minden egyes bárba benéztünk a sötét utcákon bolyongva, de Tiffany nem volt sehol. Már majdnem feladtuk, amikor is észrevettünk egy fekete alakot, aki tűsarkúban előttünk dőlöngél össze-vissza. Az alak egy whiskeyüveget tartott a kezében. Majd lehette a földre és igyekezett összeesni, de Tony meg időben kapta el. Tiffany úgy nézett ki, mint egy meggyötört nemistudommi.
-Hogy visszük vissza?-kérdeztem Tonyt miközben felvettem az üveget a földről.
-Én visszaviszem. Te addig maradj itt.Visszajövök érted.
Azzal felrakta a páncélját és elhúzott. Engem meg otthagyott a whiskeysüveggel. A kihalt utcán. Helsinkiben. Hálám üldöz Tony! Remélem utolért... Azonban mielőtt akármit is csinálhattam volna valami felemelt a levegőbe. És nem sokkal később a hajó fedélzetén tett le.
-Jó kis utazás volt, mi?-kérdezte vigyorogva.
-Ki foglak nyúvasztani egy szép napon. Itt a rohadt whiskeyd!-azzal a kezébe nyomtam.
Azzal visszavonultam a szobámba. Gyorsan lezuhanyoztam, majd belebújtam a pizsimbe és lefeküdtem aludni. Halvány lila gőzöm nem volt arról, hogy elaludtam-e vagy nem. Csak annyi ugrik be, hogy Tony vigyorogva néz le rám-.
-Mi van már?-kérdeztem.-Hagytál te aludni egyáltalán?
-Talán 5  percet. Kiadom neked a holnapi napot, ha virrasztasz velem. Tiffany tisztára begolyózott. Nem merem felkelteni Bannert.
-Kurva nagy szívességet teszek neked, ugye tudod?
-Aha.
Felkeltem, majd átmentem Tonyval Tiffanyhoz. Viszont nem a szobájába vitte a lányát, hanem a laborba.
-Miért pont ide hoztad?-kérdeztem.
-Itt le tudom szíjazni, ha ne adj Isten szükség lenne rá.
-Nem rossz ötlet.-tűnődtem.
Tiffany nagyjából még 15 pecig hangoskodott, majd megunta és elaludt. Mi viszont nem. Rohadtul álmos voltam, de nem mertem aludni, hátha Tiffanyra rájön a mászkálhatnék. Csenben beszélgettünk Tonyval. Illetve ő beszélt, az én IQ-m pedig folyamatosan ment el. Hirtelen egy üveg csörömpölését hallottuk.
-Utánanézek. A fülesen szólok.
Tony kiment én pedig ott maradtam. A sötétben. Egyedül. Na jó, Tiffany is itt volt, de ő most a jelen állapotában nem tekinthető személynek.
-Te Stephanie! Ki volt az a szőke csaj, aki ma elcsórta Natasha karpereceit?
-Kimberly. Miért?
-Csak. Asszem itt van.
-Ó, basszad meg!
Otthagytam Tiffanyt, majd kirohantam a folyosóra. A jobb irányból csörömpölést hallottam, szóval arra indultam el először. Rohantam a hang iányába, ami végül kivitt a szabad ég alá. Kimberly kint várt. Teljesen feketében. Kinyírom ezt a csajt!
-Stephanie! Annyira örülök neked!-vigyorgott.
Legyintett a kezével, majd becsukódott mögöttem az ajtó és ha jól hallottam, még be is zárult. Mi a jó édes...? Reggel még nem tudott ilyeneket! Tágra nyílt szemekkel néztem rá, mire önelégült vigyor terült el az arcán.
-Jó kis trükk mi? Azt hiszed, hogy csak te tudsz ilyeneket?
Aztán újra meglendítette a karját, aminek az lett a következménye, hogy én a hajó széléig repültem. A hajam szinte már lógott lefelé. Feltápászkodtam.
-Én sose mondtam ilyet. Mielőtt még ezért is engem hibáztatnál!-mondtam.
-Tudod Stephanie, most sokkal erősebbnek és magabiztosabbnak érzem magam. Habár Romanoff karkötőit nem sikerült elcsórnom, de ennek ellenére egy csomó információ birtokába jutottam.
-Azok az információk itt is maradnak! Ugyanis nem viszed őket sehová!
-Szerintem nem. Ugye tudtad, hogy nemcsak Brittanyt lehet kihozni a sodrából, hanem mindegyikőtöket?
-Mivel mindannyian emberből vagyunk, ezt nem csodállom.
-Egy pár napja már figyeljük ezt a bárkát. Elég sok mindent megtudtunk. A főnököm pedig most épp egy fantasztikus terven dolgozik, ami ellenetek irányul. Visszaadom a rohadt kis információidat.-azzal elém hajított egy pendriveot.-De nem ez volt az utolsó találkozásunk.-azzal leugrott.
Felemeltem a pendriveot a földről. Tony épp ekkor szedte ki az ajtót a helyéről.
-Késtem?-kérdezte.
-Mondhatni.
-Mit mondott?
-Azt, hogy a főnöke készül valamire. Valamire, ami ellenünk irányul.
-Nem meglepő. De mégis ki lehet a főnöke?
-Halvány lila gőzöm sincs. De azt hiszem nem akarom megtudni.

CLARY

Reggel amint felkeltem beszélni akartam Tiffanyval. Halvány lilám nem volt arról, hogy miről. Amint felöltöztem meg akartam keresni, azonban az egyik laborban nem mindennapi jelenségnek lettem tanúja. Tiffany az ágyszerűségen aludt, Tony a földön, Stephanie pedig az egyik asztalon. Hát jóó....
-Jó reggelt!-hallottam meg Brittany hangját.
-Szia! Idenézz!-mutattam be.
Brittany közelebb jött, majd ő is vetett egy pillantást az alvó hármasra.
-Nem tudom mit csináltak ezek az éjjel, de elég jól kiütötték magukat.-állapította meg, mire kuncogtam.
-Mizu?-kiáltotta a fülembe a nővérem.
Erre Stephanie egy sikítással reagált, majd lefordult az asztalról és hanyatt vágódott. Tiffany felugrott, Tony viszont csak tápászkodott. A nővérem hatalmas üvöltésére a szüleink, valamint Bruce, Steve és Thor is megjelentek, az igazgatóval körítve.
-Natalie, legyen szíves ne verje fel az egész intézményt!-mondta neki Félszemű Jack. Hallottam Brittanytól, hogy ő így hívja.
-Elnézést!-mondta Natalie.
-Zúg a fejem,bassza meg!-fogta Tiffany a fejét.
-Megittál egy fél üveg rohadt drága whiskeyt. Mire számítottál?-tápászkodott fel Steph.
-Whiskeyt? Jézusom!
-Helsinki utcáin bolyongott, mint akit épp ejtettek.-avatott be minket a részletekbe Tony.
-Nagyon fantasztikus.-mondta Bruce.
-Nekem mondod? Ebbe mentem ki utána.-mutatott magára Steph. Mellesleg ugyanazt a ruhát viselte, mint tegnap.-Amúgy Kimberly megint meglátogatott minket.-dobott egy pendriveot Fury felé, aki elkapta.-Ezt akarta elvinni. Nem néztük meg mi van rajta.
-Majd én utánajárok.-azzal Fury elment.
-Natalie...-lépett Tiff Natalie elé.
-Igen?
-Sajnálom, hogy nem mondtam el, amint megtudtam Kimberlyről. Nem akartalak belekeverni titeket. Megérdemeltem, amikor behúztál nekem.
-Hirtelen reagálás volt. Nem akartalak bántani.-mondta Natalie, majd egy mosoly következtében megölelték egymást.
-Lányok.-forgatta a szemét Tony.
-Mellesleg bocsi, hogy szétbasztam az éjszakátokat.-nézett felváltva az apjára és Stephre.
-Megszoktam, hogy nem nyugodtak az estéim.-vont vállat Stephanie.
-Az amúgy gáz, ha átlátok rajtad?-kérdezte Tiffany.
Steph felhúzta a szemöldökét. Nem tudta, hogy Tiff miről beszél. Mi viszont igen. Stephanie kezdett halványodni. Mint aki el akar tűnni.
-Ó bassza meg! Csináljatok valamit!-mondta szinte könyörögve.
Tiffany próbált hozzáérni, de addigra késő volt. Stephanie felszívódott. Mintha ott se lett volna. Az apja erre csak aggódva a fejét fogta.
-Doki?-nézett Brucera Tony.
-Még sose láttam ilyet.-vakarta a fejét.
-Akkor gyorsan fejtsd meg!-tette hozzá sietve Brittany.
Ő is ugyanúgy eltűnt, mint Stephanie. Mint akik ott se lettek volna. Erre a lányokkal magunkat kezdük ellenőrizni, de nem történt semmi.  Senki sem tűnt el. Csak Steph és Britt.
-Stark!-hajította felé hirtelen Fury a pendriveot.
Tony elkapta, majd bedugta a gépbe. Valami laborszerűség lehetett. Egy bazi nagy terem vezérlőpulttal és két bazi nagy, átlátszó konzervdogozra elmékeztető tartállyal. Az egyikben Stephanie feküdt eszméletlenül, a máasikban pedig Brittany.  Kimberly volt még a teremben, valamint egy idióta vén faszkalap.

-Loki!-mondta Thor.
-Ki?-nézett rá Natalie.
-Ő Thor testvére. Egy zakkant félisten.-magyarázta Tony.
-Teszek rá magasról, hogy isten vagy nem!-fakadt ki Tiffany.-Nála van Stephanie és Brittany! A jó ég tudja, mit csinál velük.
-Jó reggelt napsugaraim!-mondta Loki, mire Steph és Britt nagyjából felébredtek.
-Napsugár a tököd!-vágta rá Brittany.
-Ugyan már! Üdvözöllek titeket szerény hajlékomban.-mutatott körbe.
-Elég gáz a lakberendeződ.-mondta Stephanie.
-Stephanie Rogers. Igazán öröm végre megismerni.-azzal Brittre nézett.-Na és Brittany Banner. Szakasztott olyan vagy, mint az apád. Kimberly sokat mesélt rólatok.-mutatott a szőke kurvára.-Gondolom tudjátok, hogy miért vagytok itt.
-Újra berendezni a kéglit?-kérdezte Steph.
-Nem avattad be őket?-nézett Kimberlyre.
-Gondoltam ezt rád hagyom.-mondta.
-Ahogy akarod.-újra a lányokra irányította a tekintetét.-Brittany nagyon kimagasló intelligenciával  rendelkezel, azonban a benned rejlő zöldeség erősebb nálad. És Stephanie. Kitartó vagy, erős, de a múlt árnyai nem hagynak nyugodni. Az erőd sokszor okozott már fejtörést neked, nem de?
-Mire akar kilyukadni?-kérdezte Britt.
-Ugyan, ne tagadd! Amióta ismeritek egymást azóta az ereje után vágyakozol.
-Brittany! Kérlek mondd, hogy ez nem igaz!-nézett rá Stephanie.
-Sajnos igaz. De az már régen volt! Zavart, hogy ha ideges leszek, akkor zöldülök! Te viszont nem! Irigykedtem, de azóta elfogadtam!-magyarázta Britt.
-Nos, édes mindegy.-vonta meg a vállát Loki.-Csak a kedvetekért készítettem el ezt az erőcserélő gépet. Brittany képességét  megkapja Stephanie, és fordítva. Sima ügy! Kimberly!
Kimberly intézkedni kezdett.
-Ugye nem fogja megtenni?-nézett Steve Furyra.
Már késő volt. A kamrákat valami zöld fény töltötte meg, majd egy hatalmas villanás és ennyi. A kamrák kiürültek, a kép pedig fekete lett.
-Loki ezzel átlépett minden határt! Intézkedek az apámnál!-mondta Thor.
-Menjen!-mondta az igazgató, Thor pedig távozott.
-Egyáltalán működik ez a cserélőgép?-kérdezte Natasha.
-Amint meglesznek a lányok, azonnal kiderül.-mondta Clint.
Azonban mire bármit is csinálhattunk volna Maria is megjelent.
-Elnézést a zavarásért! Csak szólok, hogy Stephanie és Brittany ájultan fekszenek kint. Szóltam az ügynököknek, hogy ne érjenek hozzájuk.
Azzal Steve és Bruce kirohant, mi pedig utánuk.

7. fejezet - Rég látott ismerős

Másnap reggel elhatároztam, hogy kompromisszumot keresek a jó öreggel. Felvettem egy fekete, szűkszárú gatyát, egy cipőt és egy fekete trikót.  Épp menni akartam, amikor összefutottam Tiffanyval a folyosón. Lemertem volna fogadni, hogy épp hozzám igyekszik.
-Épp téged kerestelek. De mi ez rajtad?-nézett végig rajtam.
-Ez a kompromisszumkereső ruhám.
-Biztos. De én erre céloztam.-mutatott a bal oldalamon lévő madarakra, amik kilátszottak a trikó pátja alól.
-Ez egy tetoválás.
-Mióta van neked ilyened?
-Két éve?-gondolkodtam.
-Mindegy. Hagyjuk. Épp a faterhoz igyekszek és a tanácsodat szeretném kérni. Mennyire legyek szemét?
-Tiff, még azt se tudom, hogy én mennyire legyek szemét.
-Mindent értek. Jó kompromisszumkeresést!
-Neked is!
Amint szétváltunk azonnal az edzőterembe mentem. Reggel 7 volt, de Pajzshercegnő még mindig azt a rohadt boxzsákot ütötte. Alszik ez egyáltalán? Megfogtam a legközelebb eső tárgyat, ami mellesleg egy gumilabda volt és jó erősen fejbevágtam vele. Erre abbahagyta a püfölést és megfordult.
-Te sosem alszol?-kérdeztem.
-Nem sokat.-mondta.
-Ez csak a hasznomra válik.-mondtam.
-Mi van?
-Nataliet tegnap este tanította az apja nyilazni. Natasha ráadásul azt mondta, hogy akkor is meg kell tudnunk magunkat védeni, ha a képességeink nem lesznek a birtokunkban. Mondjuk nem tudom, nálam ez, hogy lehetséges, de azért bebiztosítom magam. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem tudok verekedni, mert igenis tudok. Csak szeretném, ha megtanítanál egy-két izére. Na érted.
-Várj! Azt akarod, hogy tanítsalak verekedni?
-Persze, ha nem akarsz, akkor nem muszáj. De Tiffanyval épp azt beszéltük, hogy le akarjuk cserélni egymást. Mármint érted. Egyfolytában egymást öljük. De akkor szólok neki, hogy mégis megmarad a párosítás.
-Nem, erre semmi szükség. Nagyon szívesen megtanítalak egy-két dologra. Így Natashának kevesebb dolga lesz.
Összegumiztam a hajam, hogy kevesebb bajt okozzon. Az elején megmutatott pár alapállást meg hasonlókat, amiket amúgy tudtam, de nem baj. Az elején igyekezett óvatosabb lenni, de miután elgáncsoltam és hanyattvágódott meggondolta magát. Én rúgtam, ahol értem, ő meg megpróbálta kivédeni. Ezek részben sikerültek is, viszont valljuk be, elég nagy fejtörést tudok okozni. Még neki is. A végén én kötöttem ki a földön, amikor pedig megpróbált felhúzni, a hasára tettem a lábam és átfordítottam magam fölött úgy, hogy ő ismét hanyattvágódott.
-Ez szép volt.-tápászkodott fel.
-Köszönöm!
Ezután a vezérlőbe kellett mennünk, ugyanis odahívtak. A lányok már ott voltak. Amikor megláttak eléggé fura fejet vágtak.
-Mi történt veled?-kérdezte Brittany.
-Semmi. Csak megdolgoztattam apucit.-vigyorogtam.
-Ezekszerint jól sikerült?-kérdezte Tiffany.
-Annyira, hogy én kaptam egy hátfájást, ő pedig egy örömmel teli napot.-mondta Steve a hátát fájlalva.
-Örülök, hogy itt vagy Stephanie!-ölelt meg Tony.-Még sosem voltam ilyen boldog. Szólj, ha lesz visszavágó.
-Szólni fogok.-mondtam, majd leültem Tiffany mellé.
-Amúgy a kompromisszumkeresés egész jól bevállt.-súgta oda nekem.-A héten, de legkésőbb a jövő héten elkészül a kesztyű.
-Az jó. Mi lesz a következő?-kérdeztem, szintén halkan.
-Még nem tudom. De azt mondta, hogy majd gondolkozik rajta.
-Értem.
-Majd szólok ha kész lesz a prototípus. Mindenképp el kell jönnöd velünk kipróbálni.
-Oké, benne vagyok.-ezzel be is fejeztük a diskurálást.
Brittany valami hatalmas bombáról áradozott, majd majd ki is fognak próbálni pénteken. Clary állítólag lőni tanul, Natalie pedig nyilazni, elmondása már egész jól megy neki. Egyszer állítólag felszegezte az apja tegezét a falra, de azt még én is nehezen tudtam elképzelni. Tiffany pedig erre elég idióta fejet vágott. Natalie pedig csak bizonygatta és bizonygatta. Hiába, Tiffanyt nem tudta meggyőzni, akármennyire is próbálkozott. Natalie végül duzzogva elásta a csatabárdot. Hirtelen azonban az ablak betört és egy kicsit gombóc jelent meg a padlón. Tiffany közelebb lépett, majd baljósan hátrafordult.
-Ez Kimberly lesz.
-Hozd a páncélt és kint találkozunk.-mondtam, majd kirohantam.
Amint kiértem észrevettem Kimberly jellegzetes szőke haját. A hajó szélén állt és nézett le a mélybe. Valószínűleg azt tervezi, hogy leugrik. Azonban, ahogy meghallotta az ajtó csukódását megfordult.
-Szia Stephanie!-vigyorgott.-Rég láttuk egymást. Nem is tudtam, hogy mostanában erre tengeted napjaidat.
-Dehogynem tudtad!
Észrevettem a kezében Natasha karkötőit. Csak azt tudnám, hogy a jó életbe szerezte meg. És senkinek nem tűnt fel?
-Van nálad valami, ami ide tartozik.
-Erre gondolsz?-emelte fel Natasha karkötőit.-Ha kell, akkor szerezd meg.-azzal ledobta.
Hirtelen cselekedetből utánuk ugrottam. Halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy most víz felett vagyunk e vagy nem. Amint megkaparintottam a karkötőket észrevettem, hogy nem víz, hanem szárazföld fölött vagyunk. A zsebembe süllyesztettem a karkötőket, majd a levegőt használva igyekeztem nem felnyársalódni az egyik fára, ami sikerült is, ugyanis vízszintesből függőleges helyzetbe irányítottam magam és így talpra érkeztem, mindenféle karcolás nélkül.
-Steph! Kimberly megszökött. Te viszont ki akarod nyírni magad?-hallottam Natalie hangját.
-Nem. De megszereztem a karkötőket.
-Imádlak!-hallottam Natasha hangját.
Tiffany utánam jött, majd vissza is vitt. Amint újra a saját lábamon álltam visszaadtam Natashának a karkötőket, aki már tűkön ülve várt rájuk.
-Amúgy meg késtél.-mondtam Tiffnek.
-Bocs. De az a ribanc lezárta az ajtókat. Legszívesebben utána mennék....
-De nem fogsz!-szakította félbe az igazgató.-Előtte a csapatot is fel kell világosítani arról, hogy kivel állunk szembe. Az egy dolog, hogy ti tudjátok. 2 perc.-azzal bement.
-Egy nap ki fogom nyírni ezt a csávót.-mondta Tiffany fortyogva.
Bent aztán az igazgató felvilágosította a Bosszúállókat arról, hogy kicsoda is Kimberly.
-De ti honnan ismeritek?-kérdezte Clint.
-Tiffanynak volt vele egy nagyon emlékezetes találkozása.-mondta Brittany szinte visszatartva a nevetést.
-Miért mi történt?-kérdezte Tony.
-Kimberlyvel csalt meg az exem. A hálóban akadtam rájuk, félpucéran. Azóta az a ribanc ki akar nyírni, de nem csak engem, hanem még a lányokat is.
-Új információ! Mi van?-kérdezte Clary.-Arról eddig nem volt szó, hogy mi is hullazsákban végezzük.
Tiffany azonban felelni sem tudott, mivel Natalie üvöltve ráugrott és ütni kezdte. Clint és Natasha egységes erővel szedték le a harcias Nataliet Tiffanyról. Én eközben Brittanyt nyugtattam, aki egy kicsit felzaklattak az események, de semmi különösebb baja nem történt. Natalie szitkozódott, miközben Tiffany felszedte magát a földről. Natalie ütései egészen maradandóan lesznek egy darabig, ugyanis Tiffany orrából folyt a vér, valamint felrepedt a szája és egy lila folt éktelenkedett a bal szeme alatt. Nem csinált semmit csak kisétált. Tony pedig elszámolt magában 30-ig gondolom, mivel nagyjából fél perc után Tiffany után ment.
-Édes élet.-támasztotta meg az arcát az asztalon könyökölve Clary.
Fury ezután már nem mondott semmit, csak feloszlatott minket. Mindenki mehetett a saját dolgára. Én viszont tehetetlen voltam. Nem tudtam, hogy Natalie vagy Tiffany szobáját keressem fel előbb. A folyosón álltam a falat táasztva, miközben a kezeimet tördeltem. Legszívesebben a körmömet is lerágtam volna az ujjaimról. Teljesen tanácstalannak éreztem magam.
-Minden rendben?-állt meg a folyosó túlsó felén, velem szembe Steve.
-Nem mondanám.
-Kitalálom. Azon gondolkodsz, hogy Nataliet vagy Tiffanyt keresd fel előbb?
-A jégben való szundikálás alatt megtanultad a gondolatolvasást?
-Nem.-rázta a fejét mosolyogva.-Rád van írva.
-Inkább szétütlek hatmilliószor. Még azt a döntést is egyszerűbben hozom meg, hogy üssek vagy rúgjak, minthogy döntsek kettőjük között.
-Akkor teszteljük, hogy ütni vagy rúgni tudsz e jobban.-érthetetlen tekintetemet nézve folytatta.- 10 perced van.-azzal otthagyott.
Ez komolyan szét akarja veretni magát? Így is a háta miatt panaszkodott. De ha sérvet akar kapni én nyugodtan szolgáltatok neki azt is. Hamarosan a feje is fájni fog, nemcsak a háta. Gyorsan a szobámba mentem. Normálisan összegumiztam a hajam, majd az edzőterembe mentem. A fater már melegített be.
-Azt akarod, hogy eltörjem a  gerinced?
-Nem. Szívósabb vagyok én annál.

6. fejezet - Akkor most kit nyírunk ki és kit nem?

Másnap anyám, valamint Tiffany anyja pontban délután 1-kor elhagyták a hajót. Egy ölelést adtunk nekik, majd amikor a repülő felszállt bementünk. Nem volt könnyes búcsú egyikünk részéről sem. Mivel a melegítőfelsőmet az edzőteremben hagytam, így gondoltam visszamegyek érte. Csakhogy Pajzshercegnőre is épp akkor jött rá a boxzsákotszétüthetnék, szóval ő épp ennek a tevékenységnek szentelte a perceit. Amikor felvettem a melegítőfelsőmet épp indultam kifelé, de ez a hülye megállított.
-Nem gondolod, hogy beszélnünk kéne?
-Nem!
-Akkor mikor szeretnél beszélgetni?
-Veled? Soha!
-Tudod Stephanie, az apád vagyok!
-Tudod, engem meg nem érdekel!
-Ha passzívkodsz, azzal nem érsz el semmit.
-Ha aktívkodnéd, te más halott lennél
-Miért ellenségeskedsz velem?
-Te pontosan tudtad még anyám idejötte előtt, hogy a lányod vagyok. De ezekszerint ebben az intézményben vagy nem is tudom mi ez, a titkolózás a menő. De engem ebből hagyjatok ki!
-Édesanyád nagyon csalódott volt, amikor nem álltál szóba vele.
-Minek kellettem én? Ott voltál te, aki megvigasztalta az összetört szívét. Mégis is te hiányoztál neki. Akkor minek beszéltem volna vele?-azzal otthagytam.
A folyosón végigszáguldva, azonban megtorpantam egy percre. Én tiszta hülye vagyok! Megfordultam, amjd visszamentem. Amikor benyitottam, ugyanott állt, ahol az előbb. A seggfej idiótája számított arra, hogy visszamegyek.
-Nem kell itt a gúny, oké? Csak mond meg, hogy miről akarsz beszélgetni.

NATALIE

Este megbeszéltem az apámmal egy találkát az edzőteremben. Igazából már egyre jobban kijövök a szüleimmel, és úgy látom Clary is. Azért sajnálom, hogy Stephanienak és Tiffanynak nem sikerült, pedig igen kedves anyukájuk van. mondjuk mindketten titkolóztak előttük. és sajnos egyik sem az a fajta titkolózás, amit egy-két nap alatt el lehet felejteni. Ehhez idő kell.
Amint beléptem a terembe, már az apám is ott volt.
-Szia!-mondtam, majd betettem az ajtót.
-Szia! Tényleg nem muszáj ezt csinálnunk, ha nem szeretnéd.
-De, akarom. Inkább te taníts meg erre, mint Clary.
-Tiffanynak és Stephanienak simán megtanította.
-Tudom, de az ő reflexeik fejlettebbek, mint az enyém. Ezért kértelek meg rá téged.
-Oké, ahogy akarod.
-De előre figyelmeztetlek, hogy egy kicsit lehetetlen eset vagyok.
-Azt majd én eldöntöm.- azzal a kezembe nyomta az íjat.
Nem hazudtam. Ugyanis tnyleg lehetetlen esetnek bizonyultam.  Amikor mellé ment és a nyl a falba állt szitkozódni és toporzékolni kezdtem, mint egy kisgyerek. Ő pedig igyekezett megnyugtatni.
-Jó, oké. Egy utolsót!-mondtam.
-Felejtsd el.
-Lécci! Csak egyet! éls ha nem sikerül, akkor utána befejeztük.
-Na jó.
Visszaadta az íjat és a nyilat. Mindent igyekeztem úgy csinálni, ahogy mondta. Rákoncentráltam a közepére, majd ezt az egyet eléggé magabiztosan elengedtem. Még a szememet is becsuktam, mert nem akartam látni. Kínos csend következett.
-Nem akarod megnézni?-kérdezte.
-Nem.-mondtam még mindig csukott szemmel.
-Pedig kéne. Mert ezekszerint elég jó tanár vagyok.
Kinyitottam a szemem. A nyíl pontosan a közepén állt meg.
-Ezt én csináltam?-néztem rá meglepődött ábrázattal.
-Te.-bólintott.
-Köszönöm!-azzal a nyakába ugrottam és jó szorosan átöleltem.

TIFFANY

Amikor az anyám elment kerestem egy nyugodt helyet. Kellett egy kis idő, hogy végre saját magamra koncentráljak. Egy laborszerűségbe mentem és csak nézegettem a monitorokat. Valahogy megnugtatott a sok szám. Tiszta gyökér vagyok, hogy a számok nyugtatnak meg! Olyan vagyok, mint Brittany. Lehet, hogy én vagyok Brittany? Igazából nem is érdekelt. A képleteket tanulmányoztam, azonban az egyik számításban hiba csúszott.  Mivel ezeket kézzel kellett irányítani, mint a legújabb Iphonet, így egyszerűen kitöröltem a számot, majd kijavítottam a hibát. Így a   másik monitoron lévő prototípus átalakult és egy kesztyű képe formáldott ki rajta. Egész jól nézett ki, habár nem az én ízlésem volt. Terveztem, hogy átalakítom, de azt sem tudtam, hogy kié. Így is belekontárkodtam valaki munkájába. Mellesleg egész jó tervrajz volt. 
-Jól néz ki, igaz?-kérdezte egy hang.
Drágalátos apucikám volt az. Nagyon fantasztikus. Ha tudtam volna, hogy az övé azonnal átalakítottam volna.
-Igen.-bólintottam.
-Hiba volt benne? Mert fél órával ezelőtt nem így nézett ki.
-Igen. Az egyik számításban találtam egyet. De kijavítottam.
-Köszönöm!-azzal közelebb jött.-Érdekel, hogy mi lesz belőle.
-Igen.-ez nem hazugság volt, ugyanis kiváncsi mit alkot annyira, hogy még félre is számol.
Aztán elmesélte a kesztyű funkcióit. Arra tervezte, hogy az ügynököknek, valamiylen szinten megkönnyítse a munkáját. Bannerrel kezdték el a munkát, viszont neki mostanában sok dolga van, így azóta egyedül dolgozik rajta.
-Ha akarod, nagyon szívesen segítek.-ajánlottam fel. Ezért a mondatomért főbe tudnám lőni magam.
-Komolyan?-keredetett el a szeme.
-Így is ki kell jönnünk egymással, nem?-vontam meg a vállam. Ezért a mondatért meg pláne.
-De.-bólintott.-Akkor holnap?
-Holnap.
Azzal elköszöntem tőle, majd visszamentem a szobámba. Persze, hogy ki tudnám nyírni magam, ugyanis megfogadtam magamnak, hogy utálni fogom. Ezekszerint képtelen vagyok rá. Mit is reméltem? 18 évig nem is tudtam róla semmit, ő viszon mindent tud rólam. Nem tudom, hogy képes lennék- e arra, hogy utáljam.

STEPHANIE

Mindent elmondott magáról. Azt is, amit nem biztos nem akartam tudni. Kiderült, hogy amikor felébredt a nem emlékszem hány éves álmából, azonnal annak akart utánanézni, hogy anyával mi történt. A hibernációra nem gondolt egyedül. Nem tudta, hogy mi történt anyámmal, viszont tudomást szerzett arról, hogy anyám terhes volt. Csak azt nem tudta, hogy mi lett a gyerekkel, alias velem, egészen addig, amíg Nick Fury nem tájékoztatta róla. Nagyon fasza mi? Halottnak hitted a szerelmedet, amíg egy néger hapsi nem tájékoztat arról, hogy él és virul, mert lehibernáltatta magát a magzat gyerekével együtt, aki közben felnőtt és kiderül, hogy irányítani tudja az elemeket, de már 4 éve nem él az anyjával. Tök logikus! Arra az egyre nem kaptam, hogy miért tett úgy, mint aki nem lát itt szívesen. Ja azt még tegyük hozzá, hogy ez nem az ő hajója, de édes mindegy.
-Ennyi?-kérdeztem.
-Ennyi. Fárasztó vagyok, ugye?
-Csak egy kicsit.-tűnődtem.
-Te nem akarsz mondani valamit?
-Minek? Mindent tudsz rólam.
-Ez igaz.
-Nos, ha nem bánod én visszamegyek a szobámba.
-Menj csak.
Felvettem a felsőmet, majd kimentem, azonban az ajtóban nekiütköztem Clintnek.
-Bocs!-mentegetőztem.
-Az én hibám. Használjátok még a termet,
-Én nem.
-Akkor kipaterolom őt. is. Megígértem Natalienak, hogy megtanítom neki, hoy kell az íjjal lőni. Valamiért nem akarja, hogy Clary tanítsa meg.
-Értem. Sok sikert!
-Köszi!
Azzal elmentem. Amikor beértem a szobámba leültem az ágyamra. Ezt nem hiszem el! Nataliet már nyilazni tanítja az apja, én meg addig jutottam, hogy meghallgattam.  Tiffany azonban kizökkentett a gondolatmenetemből.
-Jó vagy rossz az, ha segítek a faternak összeszerelni egy kesztyűt?-kérdezte csípőre tett kézzel.
-Attól függ.
-Mellesleg én ajánlottam fel, hogy segítek neki.-tette hozzá.
-Az gáz. Az enyém csak a boxzsák ütlegeléséhez ért. Valamint beszélgettünk.
-Miről?
-Elmondta, hogy mi történt vele attól fogva, hogy Csipkerózsikaként szundikált egy jégágyban.
-Nagyon menő. De segítened kell!-ült le mellém.- Mindjárt fejbelövöm magam.
-Nyugi, Nataliehoz képest így is le vagyunk maradva. Ráadásul mérföldekkel.
-Hopgy érted?
-Találkoztam Clinttel, amikor kijöttem az edzőteremből. Állítólag ma este meg akarja tanítani nyilazni. Ráadásul Natalie kérte meg rá.
-Csak mi vagyunk ennyire szerencsétlenek,
-Ezekszerint. Azt nem tudom, hogy mi van Claryvel és Brittanyval, de szerintem mi vagyunk a sereghajtók.
-Amikor jöttem erre Brittany épp a laborban öntögette össze a löttyöket az apjával. Clary pedig állítólag az anyjával volt. De ne kérdezd, hogy hol. Ezt is Mariatól tudom.
-Szerintem elkéne ásnunk magunkat valahova.
-Benne vagytok.-röhögött Tiffany.

5. fejezet - Nem ezekre számítottam....

Rosszat sejtettem. De rohadt rosszat. Brittany sosem volt az a típus, aki nem hívja csak így össze a csapatot. A mai napom már így is benne van a legszarabb napjaim top 5-ös listáján, de valahogy éreztem, hogy ez lesz az első. Tiffanyval a vezérlőbe mentünk. Rajtunk kívül még Natalie és Clary is ott voltak.
-Ti se tudjátk mit akarhat Britt?-kérdezte Natalie.
-Fogadjunk, hogy valami rohadt nagy baromságot.-mondta Tiff, miközben helyet foglalt az egyik széken.
-Nem tetszik nekem ez az egész.-mondtam.
-Neked semmi se tetszik.-mondta Tiffany.
-Nem! Gondoljatok csak bele. Ma érkeztek meg a muterjaink. Brittany pedig be akar jelenteni valamit? Gyanús ez nekem.
-Szerintetek el akar menni?-kérdzeten Clary.
-Nyugi, nem hagyjuk. Ugyanis én magam verem szét, ha elmegy.-mondta Tiffany.
-Azt nem szeretném.-mondta hirtelen Brittany.-De igazatok van. Tényleg elmegyek.-tördelte a kezeit.
-Mégis miért akarsz elmenni?-kérdezte Natalie.
-Sok a bepótolnivalóm az anyukámmal.
-Ez nem mentség baszki!-mondta Tiffany.-Steph és én összvissz két mondatot beszéltünk az anyáinkkal. És azt hiszem egyikünk sem tervez többet. Illetve én nem.
-Én se, nyugi. De nem teheted ezt, Britt. Egy csapat vagyunk.-néztem rá.
-Amúgy tudod mi ebben a fura?-kérdezte tőle Clary.- Hogy folyton te papoltál nekünk a csapategyesítésről. Hogy mindig együtt kell maradnunk, mivel összetartozunk. Arról, hogy egy csapat leszünk, bármi is történik. Erre tessék! Pont te vagy az, aki elsőnek lelép!
-Csak egy kis időre megyek el, nem örökre! Csak egy pár hónap.
-Pár hónap? Pár hónap?!-hitetlenkedett Tiffany.-Addigra Pajzshercegnő és Páncélcsászárnő halottak lesznek, mivel én saját kezűleg nyírom ki az egyiket!
-Önző disznó vagy!-mondta Natalie, majd felállt és kiviharzott.
-Mindenesetre ma este 7-kor indulunk. Ha érdekel.-mondta Britt, majd távozott.
-Natalienak igaza van. Tényleg önző.-mondta Clary.-Tényleg alig beszéltetek az anyukáitokkal?
-Igen.-bólintott Tiffany.-Miért ti?
-Azért mi már beszélgettünk. Igaz nem sokat, de beszélgettünk.
-Akkor ezekszerint csak mi vagyunk ilyen szerencsétlenek.-mondtam.
-Csak adjatok nekik egy kis időt. Amúgy holnap mennek vissza.-azzal távozott.
-Egy rohadt belső hang azt üzeni, hogy beszélnem kéne az anyámmal.-mondta Tiffany.
-Ki fogom nyírni azt a belső hangot!-mondtam.
-A fülesen keresztül szólok, ha meguntam.
-Oké.-bólintottam.

Maria elmondta, hogy melyik szobában van az anyám. Ezért arra vettem az irányt. Bekopogtam, majd be is nyitottam. A szobája szakasztott olyan volt, mint az enyém. Amikor észrevett mosolygott.
-Szia!-mondta.-Gyere ülj le.-mutatott az aágyra.
Helyet foglaltam, majd ő is.
-Gondolom a válaszokért jöttél.-kezdte.
-Jól gondolod.
-Nos jó. Elárulok neked egy titkot. Mint tudod Steve már az 1940-es években élt, csak lefagyasztották, vagy valami hasonló. Amikor eltűnt, már megkapta a szert, és akkor te már úton voltál. Csak ő nem tudott róla. Egy pár hónapig emésztettem magam, és vártam, hátha előkerül. De nem így történt. A laborban, már nem találtam meg a okit, viszont az asszisztensét igen. Akkor követtem el életem leggázabb hibáját. Ugyanis lehibernáltattam magam, veled együtt.-idióta fej pipa.- Viszont 1995-ben valaki felnyitotta a kapszulát. Rögtön egy kórházba vittek. Kiderült, hogy nem lett semmi bajod sem. Ezért amikor megszülettél teljesen biztos voltam abban, hogy normális leszel. Azonban nem így történt. Az ötödik születésnapodon kiderült, hogy különleges vagy. El akartam mondani neked a teljes igazságot, viszont elmentél. Úgy, mint aki sosem ismert.
-Mi van? Tehát már halottnak kéne lennem?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Sajnálom kincsem.-hajtotta le a fejét.
-Most már tudod, hogy miért nem akartam beszélni veled.-azzal otthagytam.
-Feladtam.-hallottam meg Tiffany hangját.
-Én is.-szóltam vissza.
Az edzőterem helyett a repülőknél találkoztunk.
-Tudod mi derült ki? Állítólag anyám végig tartotta apámmal a kapcsolatot és ő még egyszer járt is nálunk! Tudta, hogy létezem! De mégsem volt képes egyszer sem odajönni hozzám és közölni. nem! Titkolózzunk a gyerek előtt, mert az sokkal jobb!-adta ki magából.
-Anyám terhesen lehibernáltatta magát. Nekem most a világon se kéne lennem.
-Lehibernáltatta? Mi a jó isten?-hitetlenkedett Tiffany.
-És még csodálkozik, hogy nem akartam beszélni vele.
-Nem csórjuk el az egyiket?-kérdezte.
-A repülőket? Nem is tudod vezetni!
-Tévedsz! Ha a páncélt tudom irányítani, akkor ezt is.
-Akkor vigyük.-egyeztem bele.-De rádfogom, ha szétrobban.
-Csak nyugodtan.
Egy közepes gépet választottunk. Tiffany beült a pilótafülképe, én pedig mellé.
-A nem tudom milyen gép engedélyt kér a felszállásra, szólt bele a mikrofonba.
-Nem kaptok engedélyt!-szólt bele Maria.
Amint kimondta kinyílt az ajtó vagy mi, amin keresztül ki tudtunk menni.
-Csak vigyázzatok rá.-szólt bele még utoljára.
Amint Tiffany beindította a gépet elkapott a félelem.
-Tudod mit? Én ki akarok szánni.-mondtam.
-Már késő!
Amint ezt kimondta a gép elhagyta a garázst, majd a hajót is. Az ég hatalmas volt és csodálatos.
-Ugye nem akarsz megölni?-néztem Tiffanyra.
-Nem tervezem.
Tiffany nem hazudott. Tényleg tudta irányítani a gépet. Össze-vissza cikázott vele, még meg is fordítani, így a föld volt a fejem felett. Egész jó volt, viszont hányingert kaptam közben. Igazából végigröhögtük az egészet.
Tiffany a hajóra helyezte vissza a gépet. Kiszálltunk, épp akkor jelent meg brittany az anyjával és az apjával. Nem mentünk közelebb. Natalie és Clary is kijöttek. Brittany megölelte őket, majd odajött hozzánk.
-Nézzétek....-kezdte, de Tiffany félbeszakította.
-Jó, tudjuk. Most mehetsz.
-Tényleg sajnálom.-mondta, majd hátat fordított.
Odasétált az anyukájához, mondott neki valamit. Ő megölelte, majd felszállt a gépre. Brittany viszont maradt.   Távolabb állt, amíg a gép felszállt.
-Mig maradt?-kérdezte Tiffany.
-Ezekszerint.-néztem mosolyogva Brittany felé, akit épp Clary és Natalie ölelgetett.
-Komolyan azt hittétek, hogy iylen könnyen megszabadulhattok tőlem?-kérdezte, miközben közelebb jött hozzánk.
-Csak, hogy tudd, túléltük volna nélküled!-mondta Tiffany.
-Aha persze.-bólogatott Brittany, majd megölelt minket.
Ehhez Clary és Natalie is csatlakozott. Szóval, most már mind együtt maradunk.

4. fejezet - Ilyen az élet

Amint eljutott a tudatomig az, hogy miket tudtam meg, vártam. De csak egy kicsit. Amikor ugyanis minden hang megszűnt odakintről az edzőterembe igyekeztem. Keresni akartam valamit, amit aztán szétüthetek. Azonban amikor bementem valaki megelőzött. Tiffany volt az. Épp egy bábúból igyekezett kiverni az életet.
-Lassíts tigris!-szóltam oda neki.
-Szia!-fordult meg.-Te is olvastad azt, amit Brittany küldött?
-Aha. Szerinted mit keresnék itt este 11 után?
-Gőzöm sincs. Idefele jövet hallottam Furyt beszélgetni Mariaval. Állítólag holnap reggel már a muterjaink is itt lesznek. Mármint csak Britté, a tied és az enyém. Natalie és Clary szülei már itt vannak.
-Nem tudod, hogy ők mit szóltak hozzá?
-Foggalmam sincs. Brittany teljesen kiborult. Mi pedig szétütni jöttünk valamit. Natalie szerintem még jobban birná, mint Clary.
-Akkor üssünk szét valamit. Vagy helyesbítek. Üss szét engem!-Tiffany értetlenkedve nézett rám.
-Minden rendben veled? Amúgy mit csináltál te az "apáddal"?-ezt idézőjelbe tette.
-Levertem kosárban. És elneveztem Pajzshercegnőnek.-vontam meg a vállam.
-Pajzshercegnőnek?-erre Tiffany röhögni kezdett, de úgy, hogy már a földön fetrengett.
-Most mit röhögsz?-kérdeztem.
-Bocs, de ez rohadt vicces.-mondta lihegések közepette, majd felállt.
-Most mond azt, hogy nem igaz? Egy kosarat engedtem be neki, nehogy összetörjön az egója. Mi ez, ha nem hercegnő? Ráadásul az a rohadt csillagos pajzs a mindene. Pajzshercegnő. Tök logikus.
-Teljesen igazad van. Viszont nem értek valamit. Mindannyian a szüleinktől örököltük a képességet. Te viszont nem. Mi történhetett?
-Nem tudom.-vontam meg a vállam.- De szerintem minden kiderül, ha anyám holnap idejön. Szerintem nekem el kéne tűnnöm innen.
-Ne mondj hülyeségeket!-állított le Tiffany.
-Akkor áruld el mit csináljak. Legalább 4 éve nem álltam. Direkt azért hagytam el, hogy ne okozzak neki több fájdalmat. Nem akartam vele találkozni soha az életben többé! Erre ezek mit csinálnak? Idehívják! Csak tudnám mi a lószarért!
Annyira felhúztam magam, hogy odamentem az egyik lógó boxzsákhoz és teljes erőmből belerúgtam, de úgy, hogy még a tartója is kiszakadt a mennyezetből. A zsák egy pár méterrel arrébbrepült, majd a falnak ütközött.
-Most boldog vagy?-kérdezte Tiffany.-Kiszedted a falból.
-Most igen. Még egy párat elrúgok és szerintem rohadt nyugodt leszek utána.
-Gondoltam.-mosolygott.-Amúgy van még egy akasztó.
Épp egy másikat akartam felakasztani, hogy aztán újra kiszedjem a falból, de Natalie és Clary hirtelen beviharzottak.
-Baszki! Ti is itt vagytok?-kérdezte Natalie.
-Ti is megkaptátok Brittany üzenetét ugye?-kérdezte Tiffany.
-Meg.-mondta Clary.-Tombolni jöttünk.
-Mi is azt tesszük. Már kiszedtem egy akasztót a falból boxzsákkal együtt.
Natalie a másikhoz ment és teljes erőből püfölni kezdte. Ütötte és rúgta egyszerre. Clary felvette az egyik íjat, majd a nyilkat lőtte a céltáblába.
-Mi lenne, ha egymást fejlesztenénk?-nézett rám.
-Hogy érted? Verekedjünk?
-Aha.
-Oké. Benne vagyok.
Egy kicsit távolabb mentünk a lányoktól, hogy ne zavarjuk őket.  Elhelyezkedtünk, majd Tiffany támadt. Már korábban is csináltunk ilyet, de régen. Tiffany azonban nem kímélt. Ütött és rúgott, még hadonászott is. Igyekeztem kivédeni az ütéseit, bár így is nagyon koncentrálnom kellett. A hajamat össze kellett gumiznom, mivel egyfolytában a szemembe lógott, így nem nagyon tudtam koncentrálni Tiffany ütéseire. Nem tudom mennyi ideig játszottuk ezt, de csak annyit vettem észre, hogy Maria lép be a terembe, Clary és Natalie pedig sehol nem voltak.
-Nem akarom tudni, hogy mióta vagytok itt, de megérkeztek az édesanyáitok.-mondta.
-Majd Pajzshercegnő beszél vele.-mondtam, miközben egyfolytában Tiffanyval hadakoztam.
-Pajzshercegnő?-kérdezte Maria, de hamarosan leesett neki.- Ó, értem! Tiffany?
-Most nem érek rá. De az időt megmondhatná.
-Reggel 9. Ti meg úgy néztek ki, mint akik épp most küzdöttek meg egy csapat rosszfiúval. Clary és Natalie nagyjából hajnali 3 fele mentek vissza a szobájukba és azóta ki se jöttek. Brittany pedig már találkozott az édesanyjával.
-Az Brittany.-mondtam, majd meglendítettem a lábam és a földre küldtem Tiffanyt, aki azonban nem volt rest, ugyanis kigáncsolt.-Basszus!
-Hagyjuk abba!-mondta.
-Benne vagyok.-mondta lihegve.
-Most akkor mit mondjak az anyukáitoknak?-hajolt fölénk Maria.
-Mondam. Majd Pajzshercegnő beszél vele.
-Tiffany?-fordult Maria Tiff felé.
-Az anyámmal majd Stark beszél, mert én ugyan nem.
-Értettem.-azzal távozott.
-Azt hittem te legalább beszélni akarsz az anyáddal.-ültem fel.
-Az elején tényleg azt akartam. Hogy majd tisztázok vele mindent. De aztán meggondoltam magam. Rájöttem, hogy 4 év nembeszélekvelemertnemakarok érzést nem tudok csak úgy meg nem történtnek tekinteni. Pontosan ugyanazért hagytam el az anyámat, amiért te. Egy idő után egyre többet ordított velem, nagyon sokat veszekedtünk. Valahogy pedig kezdtem az érezni, hogy egyfolytában az apámra emlékeztetem. Mindig is úgy nézett rám. Akkoriban nem akartam megkeresni az apámat, de mindig is kiváncsi voltam rá. Nem akartam azt érezni, hogy anyám egyfolytában őt látja bennem. Azt akartam, hogy engem lásson. A lányát. De képtelen volt rá. Akárhányszor meglátott könnybe lábadt a szeme, amit nem bírtam tovább nézni. Gondoltam mindkettőnknek így lesz a legjobb. Még a mai napig maximálisan kiállok emellett a döntésem mellett. Hiába jött ide, engem nem fog látni.
-De te még helyrehozhatod a dolgokat! Én már nem. Le merem fogadni, hogy anyám mondani akar nekem valamit. Azért jött ma ide. Nem azért, hogy lelkizzünk. Komoly tényeket akar mondani, amikkel talán választ kaphatok a velem kapcsolatos kérdésekre. De 4 évig nem láttam. Majdnem miattam halt meg. Nem akarom látni, mert így megmenthetem saját magamtól.
-Akkor menj és beszélj vele! Válaszokat akarsz meg?
-De. Csak attól félek, hogy nem akarom hallani őket. Majd Pajzshercegnő beszél vele.-Tiffany mosolygott.
-Várj! Akkor Stark lehetne Páncélcsászárnő. -tűnődött.
-Páncélcsászárnő?-kérdeztem.
-Aha. Az a rohadt pácél a mindene. Jó, nem mondom azt, hogy nekem nem. De neki még egója is van. Ráadásul akkora, hogy Pajzshercegnőével vetekszik. A Páncélcsászárnő tökéletes.-bólintott.
-Tényleg illik rá a Páncélcsászárnő.-mondtam mosolyogva.
-Ugye? Páncélcsászárnő és Pajzshercegnő. A tökéletes páros.-gondolkodott el, majd mindketten nevetésbe törtünk ki.

-Ez jó lesz! Gyere!-azzal berángatott egy sötét szobába.
A hajón az volt a célunk, hogy semmilyen esetre se fussunk össze az anyáinkkal. Tiffany végül megtalálta a tökéletes rejtekhelyet. Egy raktár volt az, amibe fegyvereket találtunk, miután felkapcsoltuk a villanyt.
-Még mindig nem akarsz találkozni az anyáddal?-kérdeztem.
-Nem. Te?
-Nem.-ráztam a fejem.
-Talán így lesz a legjobb.
-Amúgy nem vagy arra kiváncsi, hogy milyenek lehetnek most?
-Olyanok, mint eddig. Gondolom. Csak egy kicsit ráncosabbak. Anyám telekente az arcát minden ránctalanító krémmel, amilyet csak talált az üzletek polcain. Nem akarom tudni, hogy nézhet ki most. De azért lessük meg őket. De csak távolról.
-Oké.-bólintottam.
Mint meghallottuk a muterjaink a vezérlőbe vannak. Mivel fölül van egy korlátrész oda mentünk, de a legnagyonn csendben, nehogy észrevegyenek minket. Anyám épp Pajzshercegnővel beszélgetett. Tiff anyja pedig Páncélcsászárnővel. Tényleg nagyon ütősek lettek ezek a nevek. Tiff előhajolt egy kicsit, hogy jobban lásson. Ezzel nem ért el semmit, csak azt, hogy kiszedte a helyéről a korlátot. Mi pedig az asztalra pottyantunk.
-Bassza meg!-nyögött fel.
-Nekem mondod?-kérdeztem.-Rámestél. Ismét.
-Bocs.-azzal lemászott rólam és leszállt az asztalról én pedig követtem.
-Szia kislányom!-ölelt meg hirtelen az anyám, de úgy, hogy reagálni se tudtam rá.
Amint elengedett végignéztem rajta. Peggy Carter szinte smmit sem változott. Csak a homlokán volt pár ránc és egy kicsit táskás volt a szeme. A hajában sem voltakőszülő hajszálak. Mondjuk az ő korában még nem is kéne lennie, de azért illik ezt is megjegyezni. Persze nem hangosan, csak magamnak. Ahogy oldalra néztem észrevettem, hogy Tiffany az anyját nézi és egy szót sem szól. Most én is ezt csináltam.
-Stephanie?
-Bocs. Szia neked is! Jó, hogy látlak.-Mindjárt elásom magam!
Anyám persze áradozott. Észrevette, hogy mennyit nőttem, hogy hosszabb lett a hajam, meg ehhez hasonló hüyeségek. Valamint azt is, hogy kész nő lettem. Ha ő mondja, akkor elhiszem. Hamarosan Maria jelent meg.
-Ezekszerint mégis lejöttetek.
-Várjunk! Maga nem is beszélt velünk?-kérdezte Tiffany.
-Nem. Mivel tudtam, hogy úgyis lejöttök előbb vagy utóbb.
-De megegyeztünk abban, hogy Pajzshercegnő fog beszélni az anyámmal.-mutattam az említett személyre, aki ezerszer jobban akart volna beszélni az anyámmal, mint én.
-Pajzshercegnő? Ez tetszik!-mosolygott Tony.
-Jól van, téged senki sem kérdezett!-mordult rá Tiffany.
Odafordultam anyámhoz:
-Nézd! Nem tudom, hogy miért jöttél ide, de nekem semmi mondanivalóm sincs a számodra. És légyszíves, most az egyszer ne tegyél úgy, mintha mindent rendben lenne. Mert te is nagyon jól tudod, hogy semmi sincs rendben. De lehet, hogy egy nap ezt magadnak is bevallod.-azzal sarkon fordultam.

Később Tiffany átjött a szobámba.
-Mennyi ideig bírtad tovább, mint én?-kérdeztem.
-Nagyjából fél percig. Azóta még össze se futottam velük. De eddig nem is nagyon tervezem.-mondta, miközben leült mellém.-Mellesleg az anyád megjegyezte, hogy pont ilyen reakcióra számított tőled.
-Gondoltam, hogy egy ilyen megjegyzést meg fog jegyezni. Ha ott vagyok, ha nem.
-Ilyen az élet. Még valahogy mindig nem fogtam fel.
-Szerintem nem te vagy az egyetlen.
Ezután csipogott a számítógép. Üzit kaptam Brittanytól, miszerint mindannyiunkkal találkozni akar a vezérlőben.

3. fejezet - Kosarazzunk

Másnap egy óra csörgése keltett fel. Kinyomtam, majd felültem. Nem emlékeztem arra, hogy este még lett volna ébresztőóra az éjjeliszekrényemen. Épp a szekrényemhez mentem, amikor hirtelen Steve rontott be a szobába.
-Mi van? Kopogni se tud?-rontottam rá.
-De, tudok. Viszont a zöld kis barátnőd kezd zöldülni. Mármint ha érted mire gondolok.
Félrelöktem az útból, majd kirohantam. A folyosókon cikáztam végig ügynököket kikerülve. Ráadásul pizsiben. Brittany a laborban volt, és látszott rajta, hogy teljesen ki van készülve. A fél repülő legénysége az ajtóban ácsorgott.
-Mi az? Maguknak nincs más dolguk?-ripakodtam rájuk, mire úgy nagyjából szétszéledtek.
Beléptem a laborba. Brittany a szekrénynek volt dőlve, ott kuporgott.
-Jól érzed magad?
-Nem.És menj el innen!-ordított rám. A szeme már izzott.
-Segíteni akarok Britt. Mondd el mi a baj.-kérleltem.
-Nézz rá arra a rohadt monitorra és mindent megértesz.
Felemelkedtem, majd a monitorhoz sétáltam. Csak ennyi volt rajta:

Név: Brittany Caithlyn Banner
Születési hely és idő: Chicago, 1995. november 25.
Haj: barna
Szem: barna
Anyja: Betty Ross
Apja: Bruce Banner
Képesség: Hulká tud átváltozni, akárcsak az apja

Mindent értettem. Brittanyt az készítette ki, hogy megtudta ki az apja. Éveken át kereste. Most megtalálta. De valahgy az az érzésem, hogy nem ilyen áron akarta megtudni.Visszaakartam fordulni és mondani neki valamit, de mire megpördültem, csak annyit láttam, hogy Brittany kifelé szalad. Utánarohantam. Egy ablakot keresett, vagy kijáratot, amin keresztül elhagyhatja a hajót. Ám a folyosó közepén megtorpant. A háta görnyedt volt és a ruhái kezdtek szétszakadni, majd kétszer akkorára nőtt. Baszki! Tudtam mit kellett tennem. Valamilyen úton kivezetni innen Brittanyt, mivel itt nem fog megnyugodni.
Steve állt meg mögöttem. Most a segítségére volt szükségem a legkevésbé. Azonban a kezembe nyomta az adóvevőt, amit a fülembe helyeztem.
-Menj innen!-súgta oda nekem halkan.
-Maga meg húzzon el innen! Egyáltalán semmi köze ehhez az egészhez!-néztem rá mogorva ábrázattal.
-Akkor mondd el, hogy mit csináljak.-Ez meggágyult.
-Ki kell juttatni innen. Mi van innen a legközelebb?
-A vezérlő. Ott nagyok az ablakok.
-Akkor vigyük oda. De szólnia kell,hogy ne legyenek emberek az útban.
Steve kiadta a parancsot, majd amikor tiszta volt a levegő odaszóltam Brittanynak
-Hé! Gyere!
Brittany felénk indult, mi pedig rohanni kezdtünk. Mellesleg Britt rendesen kopasztotta meg a berendezést. A vezérlőnek tényleg nagyok voltak az ablakai. Arra tereltük, viszont hirtelen megtorpant. Natalie viszont rámkiáltott:
-Steph! Nem játsszuk azt, amit a múltkor!
Azonban elkésett vele. Brittanyra öltöttem a nyelvem, aki erre felém indult. Az ablak előtt álltam. Majd mikor kitörött az üveg teljesen elengedtem magam és hagytam, hadd zuhanjak. A repülő valahol az északi sark fölött lehetett, ugyanis a levegő jéghideg volt, ráadásul a jéghideg vízbe pottyantunk bele. Amikor a víz felszínére értem Britt is ott volt, immár emberi ábrázattal.
-Köszi! Sokat segítettél.
-Igyekeztem.
-STEPHANIE, TE IDIÓTA! VÁLASZOLJ, MERT UTÁNAD MEGYEK!-ordított Tiff a fülembe.
-Gyere csak! Kellemesen összeszedhetsz egy tüdőgyulladást, mert én tuti azt kapok.-szóltam vissza.
-Nem kösz, kihagyom. Már mennek értetek.-mondta Tiff.
Igaza is lett. Egy vadászgépszerű ereszkedett le hamarosan fölénk, majd Tony behúzott minket. Britt nem fázott, mivel valahogy ő nem érzékelte az éghajlatváltozásokat. Én azonban csontig lefagytam. Mezítláb. Egy rövid pizsiben.
-Mennyire végeztem pusztítást?-kérdezte hirtelen Brittany
-A hajót fel kell újítani.-mondta Tony.
-Ne hergelje!-szóltam rá.-Annyira nem nagyot.
-Sajnálom. Csak meglepett az igazság. Nem akartam elhinni.-mondta.
-Ne emészd magad, mert nincs a hajón másik gép.- mondta Tony.
Britt valamilyen szinten lenyugodott, majd mikor visszaértünk visszavonult a szobájába. Én pedig a sajátomba, ugyanis egy tengeri szörnyre hasonlítottam. Gyorsan letusoltam, majd megszárítottam a hajam. Felvettem egy farmert, egy pulcsit és egy cipőt, majd elindultam megkeresni a lányokat. A vezérlőben voltak Nick Fury és a többi Bosszúálló kíséretében. Tonyn még a páncélja is rajta volt.
-Gyere cicavirág! Meg kell javítani az ablakot.-mondta, amint meglátott.
Ő visszaillesztette a keretet és pedig szokásomhoz mérten az üvegeket. Az ablak 1 percen belül újra úgy nézett ki, mint azelőtt, mielőtt kiestünk volna rajta. Amikor visszafordultam az összes Bosszúálló Steve, Bruce és Tony kivételével úgy nézett rám, mint akik még életükbe nem láttak fehér embert. Mellesleg amúgy ők is azok voltak.
-Jó kis trükk mi?-kérdezte Tony kuncogva.
-Elismerésem!-bólintott Clint.
-Jól van! Bámulhatjuk ezt még elégszer az elkövetkezendő időszakban.-zökkentette ki őket a mesevilágból Steve. Szemétláda!
-Igazából azért hívtunk ide titeket, hogy megbeszéljük veletek, hogy mikor kezdhetjük el a kiképzéseteket.-mondta Natasha.
-Hova akarnak még képezni minket?-kérdezte Tiffany idegesen.
-Hiába vagytok ügyesek, azt be kell látnotok, hogy van még hova fejlődnötök.-folytatta.
Tiffanyn látszott, hogy hamarosan kikészül, mellettem Brittany pedig befogta a fülét és vett egy mély levegőt. Utána látszott rajta, hogy sokkal nyugodtabb.
-Nem értem, hogy mit akarnak rajtunk még fejleszteni.-tűnődött Natalie.
-Például a nyugodtsági szintet.-ekkor Brittanyra nézett, aki az asztalra fektette a fejét, de nem sírt. Azonban pár másodperc múlva felemelte a fejét.
-Akkor kosarazzunk.-jelentette ki.
-Mi van?-kérdezte Steve.
-Jól hallotta. Kosarazzunk. Így felmérhetik, hogy mit kell még fejleszteni rajtunk. Semmi segédeszköz. Csak mi és maguk.
-Akkor én kiszállok.-dőltem hátra.
-Miért is?-nézett rám Tiffany.
-Én nem tudom letenni a segédeszközöm.-mondtam.
-Kibírod, hogy ne használd. Amúgy is ők vannak többen.
-Majd én kiszállok.-mondta Thor.-Amúgy is van egy kis elintéznivalóm.-azzal felkelt és távozott.
-Na mit mond?-néztem Stevere.
-Menjünk. 10 perc múlva az edzőteremben.
Mivel a Bosszúállók elmentek pepecskedni meg készülődni, mi pedig nem, azonnal az edzőterembe mentünk. Már fel volt állítva a két palánk.
-Biztos, hogy le tudjuk verni őket?-kérdezte Clary.
-Nyugi hugi! Ez egy csapat ovis. Nehogy azt mondd, hogy nem vagyunk képesek rá, mert akkor hiába tanítottalak meg kosarazni.-mondta Natalie.
A kosárlabdát Tiffany találta meg az egyik sarokban. A pálya felénél megállt, szembefordult az egyik palánkkal, majd elhajította a labdát, ami csont nélkül átment a hálón. Tiffany önelégülten mosolygott.
-Nyomás alatt is így megy?-kérdezte egy rohadt ismerős és egyben utálatos hang.
A hang tulajdonosa Műanyag Kapitány volt és csatlósaival épp ekkor léptek be a terembe.
-Annyira, hogy köpni-nyelni nem tud majd!-mondta Tiffany, majd hozzávágta az imént felvett kosárlabdát.
Ígéretesnek igérkezett az egyszer tuti biztos! Felsorakoztunk. Megbeszéltük ki kit fog védeni. Így Brittany védte Brucet, Tiffany Tonyt, Clary Clintet, Natalie Natashát és nekem jutott a Pajzshercegnő. Megadták nekünk a kezdés lehetőségét. Én kezdtem, majd átdobtam Tiffanynak a labdát, aki azonnal, nagyjából a félpályáról bedobta a kosárba. Utána ők következtek. Plasztik Kapitány épp támadott, amikor eléfutottam, kiütöttem a kezéből a labdát, majd átpasszoltam Clarynek, aki a legközelebb volt a palánkhoz. Ő is csont nélkül bedobta. Ezt eljátszottuk nagyjából egy csomószor. Akárhányszor támadtak, mi kivédtük és mindegyik alkalommal a kosarukban landolt a labda. Egyet sem tudtak dobni.
-A rohadt életbe! Kezdők szerencséje.-lihegett Tony.
-A fenéket. Egyszerűen ügyesebbek vagyunk.-mondtam, majd elhajítottam a kezemben lévő labdát, ami a kosárban landolt. Ismét.
-Megmondom Furynak, hogy ezeket nem kell képezni. Inkább mi szorulunk képzésre.-azzal Pajzshercegnő elindult és elhagyta a szobát.
-Képtelen veszíteni.-nevetett Brittany.
-Ha érdekel van süti az ebédlőben. Megérdemlitek.-mondta Clint.
-Köszönjük!-mosolygott rá Natalie.-Az utolsó a záptojás!-azzal kiviharzott.
-A szentségit! Utálom!-mondta Clary, majd mindannyian Natalie után rohantunk.
Clint tényleg nem viccelt. Az ebédlőbe érve az egyik pultnál ott sorakoztak a sütik. Az egyik tányérra tettünk magunknak, majd leültünk az egyik asztalhoz. Épp nevetve ecseteltük a korsármeccset, amikor egy barna hajú, magas nő állt meg velünk szembe.
-Sziasztok! marias Hill vagyok. Még nem volt alkalmunk találkozni.-mosolygott.- Leülhetek?
-Persze.-mondta Clary.
Maria helyet foglalt. Egy nagyon cuki mappát tett le az asztalra, majd kinyitotta és egy papírt vett ki belőle.
-Fury igazgató hallott a kosárpárbajról, de ennek ellenére még mindig úgy érzi, hogy egy kis kiképzés rátok férne. Hogy megértsétek azt, hogy mi folyik itt pontosan. A kiképzés alatt nem azt értem, hogy katonai kiképzőtáborba mentek. Egyszerűen mindannyiótoknak tudni kell használni a másik képességeit és tudását egy minimális szinten, hogy ha az erőtök, eszközeitek nem lesznek veletek, akkor is életben tudjatok maradni. Gondolok itt az önvédelemre, a nyugodtságra, a kitartásra és a pontosságra.
-Nagyon fantasztikus. És most a levert bagázs fog oktatni minket?-kérdezte Tiffany, miközben egy csepp lelkesedés nem volt hangjában. Inkább csak undor.
-Higyjétek el nektek is használni fog. Sosem lehet tudni, mikor és hol nem tudjátok majd használni a képességeiteket. Valamint egy vizsgaszerűség is lesz a végén, hogy lássák mennyit fejlődtetek.-ezzel úgy tekintettük, hogy a mondandója végére ért. Felállt, de egy pillanatra még visszafordult.-Stephanie, mellesleg Steve este 7-kor vár az edzőteremben.-azzal elment.
-Mi az? Plasztik Kapitány nincs képben a vesztés fogalmával?-kérdezte Tiffany.
-Ezekszerint nem.-mondtam, még mindig a kijárat felé tekintve, ahol Maria távozott.
-Bármit is akar, verd meg Steh! Bármiről is legyen szó!-mondta Natalie.

Este 7 órakor pontban beléptem az edzőterem ajtaján. Steve éppen a palánk előtt állt, de a kezeiben csak forgatta a labdát, de nem hajította el.
-Keresett?-kérdeztem, majd közelebb mentem.
-Igen.-fordult el.-Szeretném, ha játszanánk egy utolsót. Csak te meg én.
-Mi van Pajzshercegnő? Nem képes veszíteni?-álltam meg és csípőre tettem a kezem a kezem.
-Pajzshercegnő?-húzta fel a szemöldökét, mire elnevettem magam.-Hagyjuk. Játszunk vagy nem?
-Játszunk.-bólintottam.
15 perc múlva megszólalt.
-Ezt nem hiszem el! Egy darabot tudtam bedobni?
Akjárhányszor próbálkozott mindannyiszor megállítottam. Egyszer tudta bedobni, de szerintem az az egy is csak a véletleneknek volt köszönhető. Na jó bevallom! Beengedtem neki, nehogy törést okozzak az egójában.
-Van ilyen.
-Visszavágót!-állt fel.
-Meg a lófaszt!-állítottam le.-Fáradt vagyok. Az egója meg nem esik össze holnapig.-azzal kisétáltam.
A szobámba visszaérve le akartam zuhanyozni, azonban észrevettem a számítógépet, ami már tegnap óta ott volt. Viszont időm még nem volt bekapcsolni. Most azonban leültem elé és bekapcsoltam. Nagyon semmi érdekes nem volt rajta, azonban várt egy üzenet vagy e-mail vagy nem tudom itt minek mondják Brittanytól:

Brittany: Csak akkor nézd meg, ha tényleg kíváncsi vagy rá....

Egy csatolt fáj volt alatta. Rámentem a megnyitásra, ami hamarosan meg is nyitott nekem egy aktaszerűséget. Ez a következő információkat tartalmazta:

Név: Natalie Olga Barton
Születési hely és idő: Moszkva, 1993. december 08.
Haj: világosvörös
Szem: barna
Anyja: Natasha Romanoff
Apja: Clint Barton
Képesség: Jó állóképesség, pisztolyhasználat, célzás

Név: Clarissa Natasha Barton
Születési hely és idő: Moszkva, 1995. március 26.
Haj: sötétvörös
Szem: barna
Anyja: Natasha Romanoff
Apja: Clint Barton
Képesség: Jó íj és nyílhasználat, célzás

Név: Tiffany Maria Stark
Születési hely és idő: New York, 1994. szeptember 13
Haj: barna
Szem: kék
Anyja: Virginia Potts
Apja: Anthony Stark
Képesség: Jó állóképesség, atomfizikai és gépészeti tudás, páncél

Név: Stephanie Rosalie Rogers
Születési hely és idő: New York, 1994. július 4.
Haj: világosbarna
Szem: barna
Anyja: Margareth Carter
Apja: Steve Rogers
Képesség: Kitartás, célzás, az elemek irányítása