4. fejezet - Ilyen az élet

Amint eljutott a tudatomig az, hogy miket tudtam meg, vártam. De csak egy kicsit. Amikor ugyanis minden hang megszűnt odakintről az edzőterembe igyekeztem. Keresni akartam valamit, amit aztán szétüthetek. Azonban amikor bementem valaki megelőzött. Tiffany volt az. Épp egy bábúból igyekezett kiverni az életet.
-Lassíts tigris!-szóltam oda neki.
-Szia!-fordult meg.-Te is olvastad azt, amit Brittany küldött?
-Aha. Szerinted mit keresnék itt este 11 után?
-Gőzöm sincs. Idefele jövet hallottam Furyt beszélgetni Mariaval. Állítólag holnap reggel már a muterjaink is itt lesznek. Mármint csak Britté, a tied és az enyém. Natalie és Clary szülei már itt vannak.
-Nem tudod, hogy ők mit szóltak hozzá?
-Foggalmam sincs. Brittany teljesen kiborult. Mi pedig szétütni jöttünk valamit. Natalie szerintem még jobban birná, mint Clary.
-Akkor üssünk szét valamit. Vagy helyesbítek. Üss szét engem!-Tiffany értetlenkedve nézett rám.
-Minden rendben veled? Amúgy mit csináltál te az "apáddal"?-ezt idézőjelbe tette.
-Levertem kosárban. És elneveztem Pajzshercegnőnek.-vontam meg a vállam.
-Pajzshercegnőnek?-erre Tiffany röhögni kezdett, de úgy, hogy már a földön fetrengett.
-Most mit röhögsz?-kérdeztem.
-Bocs, de ez rohadt vicces.-mondta lihegések közepette, majd felállt.
-Most mond azt, hogy nem igaz? Egy kosarat engedtem be neki, nehogy összetörjön az egója. Mi ez, ha nem hercegnő? Ráadásul az a rohadt csillagos pajzs a mindene. Pajzshercegnő. Tök logikus.
-Teljesen igazad van. Viszont nem értek valamit. Mindannyian a szüleinktől örököltük a képességet. Te viszont nem. Mi történhetett?
-Nem tudom.-vontam meg a vállam.- De szerintem minden kiderül, ha anyám holnap idejön. Szerintem nekem el kéne tűnnöm innen.
-Ne mondj hülyeségeket!-állított le Tiffany.
-Akkor áruld el mit csináljak. Legalább 4 éve nem álltam. Direkt azért hagytam el, hogy ne okozzak neki több fájdalmat. Nem akartam vele találkozni soha az életben többé! Erre ezek mit csinálnak? Idehívják! Csak tudnám mi a lószarért!
Annyira felhúztam magam, hogy odamentem az egyik lógó boxzsákhoz és teljes erőmből belerúgtam, de úgy, hogy még a tartója is kiszakadt a mennyezetből. A zsák egy pár méterrel arrébbrepült, majd a falnak ütközött.
-Most boldog vagy?-kérdezte Tiffany.-Kiszedted a falból.
-Most igen. Még egy párat elrúgok és szerintem rohadt nyugodt leszek utána.
-Gondoltam.-mosolygott.-Amúgy van még egy akasztó.
Épp egy másikat akartam felakasztani, hogy aztán újra kiszedjem a falból, de Natalie és Clary hirtelen beviharzottak.
-Baszki! Ti is itt vagytok?-kérdezte Natalie.
-Ti is megkaptátok Brittany üzenetét ugye?-kérdezte Tiffany.
-Meg.-mondta Clary.-Tombolni jöttünk.
-Mi is azt tesszük. Már kiszedtem egy akasztót a falból boxzsákkal együtt.
Natalie a másikhoz ment és teljes erőből püfölni kezdte. Ütötte és rúgta egyszerre. Clary felvette az egyik íjat, majd a nyilkat lőtte a céltáblába.
-Mi lenne, ha egymást fejlesztenénk?-nézett rám.
-Hogy érted? Verekedjünk?
-Aha.
-Oké. Benne vagyok.
Egy kicsit távolabb mentünk a lányoktól, hogy ne zavarjuk őket.  Elhelyezkedtünk, majd Tiffany támadt. Már korábban is csináltunk ilyet, de régen. Tiffany azonban nem kímélt. Ütött és rúgott, még hadonászott is. Igyekeztem kivédeni az ütéseit, bár így is nagyon koncentrálnom kellett. A hajamat össze kellett gumiznom, mivel egyfolytában a szemembe lógott, így nem nagyon tudtam koncentrálni Tiffany ütéseire. Nem tudom mennyi ideig játszottuk ezt, de csak annyit vettem észre, hogy Maria lép be a terembe, Clary és Natalie pedig sehol nem voltak.
-Nem akarom tudni, hogy mióta vagytok itt, de megérkeztek az édesanyáitok.-mondta.
-Majd Pajzshercegnő beszél vele.-mondtam, miközben egyfolytában Tiffanyval hadakoztam.
-Pajzshercegnő?-kérdezte Maria, de hamarosan leesett neki.- Ó, értem! Tiffany?
-Most nem érek rá. De az időt megmondhatná.
-Reggel 9. Ti meg úgy néztek ki, mint akik épp most küzdöttek meg egy csapat rosszfiúval. Clary és Natalie nagyjából hajnali 3 fele mentek vissza a szobájukba és azóta ki se jöttek. Brittany pedig már találkozott az édesanyjával.
-Az Brittany.-mondtam, majd meglendítettem a lábam és a földre küldtem Tiffanyt, aki azonban nem volt rest, ugyanis kigáncsolt.-Basszus!
-Hagyjuk abba!-mondta.
-Benne vagyok.-mondta lihegve.
-Most akkor mit mondjak az anyukáitoknak?-hajolt fölénk Maria.
-Mondam. Majd Pajzshercegnő beszél vele.
-Tiffany?-fordult Maria Tiff felé.
-Az anyámmal majd Stark beszél, mert én ugyan nem.
-Értettem.-azzal távozott.
-Azt hittem te legalább beszélni akarsz az anyáddal.-ültem fel.
-Az elején tényleg azt akartam. Hogy majd tisztázok vele mindent. De aztán meggondoltam magam. Rájöttem, hogy 4 év nembeszélekvelemertnemakarok érzést nem tudok csak úgy meg nem történtnek tekinteni. Pontosan ugyanazért hagytam el az anyámat, amiért te. Egy idő után egyre többet ordított velem, nagyon sokat veszekedtünk. Valahogy pedig kezdtem az érezni, hogy egyfolytában az apámra emlékeztetem. Mindig is úgy nézett rám. Akkoriban nem akartam megkeresni az apámat, de mindig is kiváncsi voltam rá. Nem akartam azt érezni, hogy anyám egyfolytában őt látja bennem. Azt akartam, hogy engem lásson. A lányát. De képtelen volt rá. Akárhányszor meglátott könnybe lábadt a szeme, amit nem bírtam tovább nézni. Gondoltam mindkettőnknek így lesz a legjobb. Még a mai napig maximálisan kiállok emellett a döntésem mellett. Hiába jött ide, engem nem fog látni.
-De te még helyrehozhatod a dolgokat! Én már nem. Le merem fogadni, hogy anyám mondani akar nekem valamit. Azért jött ma ide. Nem azért, hogy lelkizzünk. Komoly tényeket akar mondani, amikkel talán választ kaphatok a velem kapcsolatos kérdésekre. De 4 évig nem láttam. Majdnem miattam halt meg. Nem akarom látni, mert így megmenthetem saját magamtól.
-Akkor menj és beszélj vele! Válaszokat akarsz meg?
-De. Csak attól félek, hogy nem akarom hallani őket. Majd Pajzshercegnő beszél vele.-Tiffany mosolygott.
-Várj! Akkor Stark lehetne Páncélcsászárnő. -tűnődött.
-Páncélcsászárnő?-kérdeztem.
-Aha. Az a rohadt pácél a mindene. Jó, nem mondom azt, hogy nekem nem. De neki még egója is van. Ráadásul akkora, hogy Pajzshercegnőével vetekszik. A Páncélcsászárnő tökéletes.-bólintott.
-Tényleg illik rá a Páncélcsászárnő.-mondtam mosolyogva.
-Ugye? Páncélcsászárnő és Pajzshercegnő. A tökéletes páros.-gondolkodott el, majd mindketten nevetésbe törtünk ki.

-Ez jó lesz! Gyere!-azzal berángatott egy sötét szobába.
A hajón az volt a célunk, hogy semmilyen esetre se fussunk össze az anyáinkkal. Tiffany végül megtalálta a tökéletes rejtekhelyet. Egy raktár volt az, amibe fegyvereket találtunk, miután felkapcsoltuk a villanyt.
-Még mindig nem akarsz találkozni az anyáddal?-kérdeztem.
-Nem. Te?
-Nem.-ráztam a fejem.
-Talán így lesz a legjobb.
-Amúgy nem vagy arra kiváncsi, hogy milyenek lehetnek most?
-Olyanok, mint eddig. Gondolom. Csak egy kicsit ráncosabbak. Anyám telekente az arcát minden ránctalanító krémmel, amilyet csak talált az üzletek polcain. Nem akarom tudni, hogy nézhet ki most. De azért lessük meg őket. De csak távolról.
-Oké.-bólintottam.
Mint meghallottuk a muterjaink a vezérlőbe vannak. Mivel fölül van egy korlátrész oda mentünk, de a legnagyonn csendben, nehogy észrevegyenek minket. Anyám épp Pajzshercegnővel beszélgetett. Tiff anyja pedig Páncélcsászárnővel. Tényleg nagyon ütősek lettek ezek a nevek. Tiff előhajolt egy kicsit, hogy jobban lásson. Ezzel nem ért el semmit, csak azt, hogy kiszedte a helyéről a korlátot. Mi pedig az asztalra pottyantunk.
-Bassza meg!-nyögött fel.
-Nekem mondod?-kérdeztem.-Rámestél. Ismét.
-Bocs.-azzal lemászott rólam és leszállt az asztalról én pedig követtem.
-Szia kislányom!-ölelt meg hirtelen az anyám, de úgy, hogy reagálni se tudtam rá.
Amint elengedett végignéztem rajta. Peggy Carter szinte smmit sem változott. Csak a homlokán volt pár ránc és egy kicsit táskás volt a szeme. A hajában sem voltakőszülő hajszálak. Mondjuk az ő korában még nem is kéne lennie, de azért illik ezt is megjegyezni. Persze nem hangosan, csak magamnak. Ahogy oldalra néztem észrevettem, hogy Tiffany az anyját nézi és egy szót sem szól. Most én is ezt csináltam.
-Stephanie?
-Bocs. Szia neked is! Jó, hogy látlak.-Mindjárt elásom magam!
Anyám persze áradozott. Észrevette, hogy mennyit nőttem, hogy hosszabb lett a hajam, meg ehhez hasonló hüyeségek. Valamint azt is, hogy kész nő lettem. Ha ő mondja, akkor elhiszem. Hamarosan Maria jelent meg.
-Ezekszerint mégis lejöttetek.
-Várjunk! Maga nem is beszélt velünk?-kérdezte Tiffany.
-Nem. Mivel tudtam, hogy úgyis lejöttök előbb vagy utóbb.
-De megegyeztünk abban, hogy Pajzshercegnő fog beszélni az anyámmal.-mutattam az említett személyre, aki ezerszer jobban akart volna beszélni az anyámmal, mint én.
-Pajzshercegnő? Ez tetszik!-mosolygott Tony.
-Jól van, téged senki sem kérdezett!-mordult rá Tiffany.
Odafordultam anyámhoz:
-Nézd! Nem tudom, hogy miért jöttél ide, de nekem semmi mondanivalóm sincs a számodra. És légyszíves, most az egyszer ne tegyél úgy, mintha mindent rendben lenne. Mert te is nagyon jól tudod, hogy semmi sincs rendben. De lehet, hogy egy nap ezt magadnak is bevallod.-azzal sarkon fordultam.

Később Tiffany átjött a szobámba.
-Mennyi ideig bírtad tovább, mint én?-kérdeztem.
-Nagyjából fél percig. Azóta még össze se futottam velük. De eddig nem is nagyon tervezem.-mondta, miközben leült mellém.-Mellesleg az anyád megjegyezte, hogy pont ilyen reakcióra számított tőled.
-Gondoltam, hogy egy ilyen megjegyzést meg fog jegyezni. Ha ott vagyok, ha nem.
-Ilyen az élet. Még valahogy mindig nem fogtam fel.
-Szerintem nem te vagy az egyetlen.
Ezután csipogott a számítógép. Üzit kaptam Brittanytól, miszerint mindannyiunkkal találkozni akar a vezérlőben.