10. fejezet - Mik nem történnek..

STEPHANIE

Amikor Fury félrehívta az apámat azonnal kiszalomoztam a teremből és a szobámba siettem. Lezártam az ajtót is, hogy egyedül legyek. Leültem az ágyamra és igyekeztem nyugodt maradni. Lehunytam a szemem és mélyeket lélegeztem. Gondoltam, hogy ki kéne mennem a hidegre, de nem jött volna össze, ugyanis most nappal volt. A doboz, amibe a cuccaim voltak még mindig a szoba túlsó végében hevert. A tetején azonban volt egy album. Közelebb mentem. Fényképalbum volt. Az elején volt egy közös kép rólam és anyámról. Biztos ő hozta, mivel én nem emlékeztem arra, hogy lett volna nálam ilyesmi. Felemeltem és visszaültem vele az ágyra. Kinyitva az elején volt két kép anyámról, amikor terhes volt velem. Az egyik fekete fehér volt, szinte már ódivatú. Leszögeztem, hogy ez még 1945 körül készülhetett.

Elmosolyodtam, miközben a fényképeket néztem. Emlékek hulláma öntöt el. Csupa jó emléké. Imádtam az életet anyával, ahhoz képest minek a birtokában voltam. Anya mindig türelemmel fordult felém. Olyan ember volt, akire mindig is lehetett számítani. Én voltam számára az egyetle. Meg persze apám, de róla nem tudott semmit. Azt hitte meghalt. Legalább egyszer tudtak találkozni és együtt lenni egy kis ideig. Letöröltem az időközben előbújó könnyeimet, majd összecsuktam az albumot. Felálltam, majd kimentem a szobából. Mindegy merre, csak járnom kellett valamerre. Össze-vissza bóklásztam a folyosókon, amikor beleütköztem Natalieba.
-Szia!-mondta.
-Szia!
-Nézd.... Sajnálom anyukádat!
-Köszi!
-Hogy viseled?
-Elmegy. Illetve úgy gondoltam sétálnom kéne egyet, vagy valami. Most nem igazán tudok itt maradni.
-Tudod szereztem egy kisebb gépet. Illetve fogjuk rá. Most épp Moszkva felett járunk. Nem sétálunk egyet? Jót tenne.
-De. Azt hiszem tényleg jót tenne.-gondolkoztam el az ötleten.
-Akkor menjünk.
Natalieval a gépekhez mentünk. Egy kicsi, két személyes gépet foglaltunk le. Natalie beült a pilóta helyére, én pedig mellé. Engedélyt kért a felszállásra, majd kinyílt az ajtó és már ott sem voltunk. Épp ment le a nap.
-Tudni akarom én, hogyan tudod vezetni?-néztem rá.
-Igazából a héten elvittük apával az egyiket. Ő alapból tud ilyeneket vezetni. A robotpilótát csak egy fél pillanatra kapcsolta be, amíg elintézett valamit. Én pedig viccből beleültem a székbe. Aztán a robotpilóta kikapcsolt én pedig valahogy a levegőben tudtam tartani a gépet, amíg apa át nem tudta venni. Repültünk még vele és kiderült, hogy tök jól értek hozzá. Pedig eddig maximum a számítógépes játékokon vezettem repülőt.
-Elárulom neked, hogy én ott is kinyírom a gépeket az első 10 másodpercben.-mondtam, mire Natalie felnevetett.
A gépet egy Moszkávhoz közel álló helyen tette le. Ezután begyalogoltunk a városba. natalie mindent megmutatott. Nem csoda. Úgy ismerte a várost, mint a tenyerét. Itt született, ahogy Clary is. Miután a szüleiknek nevelőotthonba kellett őket adniuk, itt nőttek fel, de aztán eljöttek Amerikába, ahol találkoztunk. Natalie olyan lelkesedéssel mesélt a városról, hogy egy idegenvezető is megirigyelte volna. Megmutatott minden nevezetességet. Voltunk a Kremlnél, megmutatta a Hét nővér épületeit, sőt még a Szent Vazul székesegyházba is bementünk. Fantasztikus egy épület.
-Csodás város.-mondtam, miután leültünk egy padra. Időközben besötétedett.
-Bocs, ha kicsit túl részletes voltam. Imádom ezt a várost. Itt nőttem fel a húgommal együtt. Habár régen jártunk már itt, akkor is a szívemhez nőtt és örökre a részem marad.
-Egy idegenvezető kutya füle hozzád képest. És köszönöm, hogy kimozdítottál a hajóról. Az elején kételkedtem, de azt hiszem megérte kivárni. Gyönyörű ez a város!-néztem körbe, ahol már égtek az éjszakai fények.
-Megmondtam, hogy jó buli lesz.-mosolygott.-Bulizni is elvinnélek, de azt hiszem Fury kinyírna minket.
-Ha már nem a hajón tengetjük napjainkat mindenképpen el kell vinned.
-Megbeszéltük!
Natalie még mesélt pár vicces történetet a gyerekkoráról, amíg a padon ültünk. Meglep, hogy legalább 4 éve ismerem, de ezek a dolgok teljesen újak voltak számomra. Natalie egy csodálatos lány és egy csodálatos férjet érdemel, gyerekekkel és egy szép családi házzal együtt. Megérdemelné, ahogy mindannyian, de a sors útjai sokszor kifürkészhetetlenek.

TIFFANY

Este úgy terveztem, hogy hamar elalszok és durmolok reggelig, de nem így történt. Valamiért gyötört az álmatlanság. Csak forgolódtam. Végül aztán meguntam. Terveztem, hogy átmegyek apus szobájába, de nem akartam zavarni. A végén majd miattam kell reggel 6 bögre kávéval többet meginnia reggel. Így aztán magamra kaptam egy hosszú felsőt és kiléptem a szobából. Gondoltam, majd sétálok egyet, aztán csak összeesek valahol a folyosón a fáradtságtól. Legalább ötször végigmentem mindenen, de ugyanolyan éber voltam, mint előtte. Nekidőltem a falnak és erősen gondolkoztam azon, hogy meglátogatom Brucet, hogy adjon valami lónyugtatót.
-Szia Tiffany!-hallottam egy rohadt ismerős hangot.
Odafordultam. Matthew ácsorgott őlem balra, nagyjából 2 méter távolságra.
-Mit akarsz?-kérdeztem.
-Beszélni szeretnék veled. Normálisan.-jött közelebb.
-Ha szeretnél még lila karikákat a képedre csak szólj. Úgyis elememben vagyok.
-Vettem észre.-mosolygott.- Egy párszor már elsétáltál mellettem, csak nem mertelek megszólítani.
-Helyesen tetted.
-Amúgy egyszemélyes felderítőset játszol, vagy mi?
-Nem tudok aludni! Gondoltam, ha járok egy kicsit, attól elalszok, de nem így történt. Virrasztok majd egész éjjel, reggel pedig a tárgyalóasztalon keresztbe feküdve fogok aludni.
-Mit szólnál, ha virrasztanék veled?
Hibbantságból ötös, fiam! Jár a keksz. Meg a taps, meg ilyenek.
-Először is a te társaságod kell nekem utoljára! Másodszor meg nem tartalak fel.
-Nem akarom, hogy zombi módjára járj itt, mint egy holdkóros. Szívesen fent maradok veled.
-Felesleges! Menj innen, mielőtt még szétütlek!
-Ismerlek, mint a rossz pénzt, Tiffany. Csak mondod, de nem teszed meg.
-Délelőtt megtettem! És ha kell most is szívesen megteszem!
-Igen. Reggel valóban megtetted. Viszont azt megérdemeltem. Odabent még mindig érzel irántam valamit, ezért nem ütsz meg mégegyszer.-mutatott a mellkasomra.
Teljesen lefagytam. Egyrészt, mert hozzám ért. Másrészt, mert igaza volt. Még mindig éreztem iránta valamit, viszont ezt a gondolatot a tudatalattim mélyére száműztem, és reménykedtem benne, hogy ott is marad. Késő. Matthew átlátott rajtam, mint egy zselén. Vagyis, nem tudom, hogy min látnak át. Mindig is tudta, hogy mire gondolok, mit érzek, mire lenne szükségem. maga volt a megtestesült tökéletesség. Amikor együtt voltunk teljesen jobb embernek éreztem magam, mint amilyen általában vagyok. Elkalandoztam. Baszki!
-Teljesen meghibbantál.-ráztam meg a fejem.
-Szerintem pedig teljesen igazam van. Még mindig szeretsz. Ahogy én is szeretlek téged.
Még mindig szeret? Istenem... Nem! Koncentrálj csajszi! Nem hagyhatod, hogy mégegyszer hülyének nézzen!
-Én ilyet sosem mondam.
-Viszont gondoltad. Hallod Tiffany? még mindig szeretlek. Ha kell felverek itt minden egyes embert és megmondom nekik, hogy szerelmes vagyok beléd.
-Az apám nem hiszem, hogy túlzottan örülne neki.
-Mindenkit meg tudok győzni. Érzem, hogy veled is jó irányban haladok.
-Ásd el magadat Matthew!-fordultam meg, majd elindultam.
Azonban csak azt éreztem, hogy megfogja a kezem, majd maga felé fordít. Mélyen a szemembe néz, majd se kép, se beszéd megcsókol. Anyám, de hiányzott az ajka! Megőrültél Tiffany? Tiszta lökött vagy! Felejtsd el az ajkát!.... A francokat fogom elfelejteni! A kezemmel átkaroltam a nyakát, mire ő is szorosabban kezdett tartani.
-KHM! KHM!-erre szétrebbentünk.
Elég idióta köhögés volt, de ezer közül is felismerem. Az apám állt a folyosó egyik odalán.
-Ez komoly?-nézett rám.-Reggel félholttá tervezed verni, most az éjszaka közepén meg titokban találkoztok? Mi történt a nap folyamán, hogy hirtelen puszipajtások lettetek?
-Jobban átbeszéltük a dolgokat?-kérdeztem vissza.
-Ha a csókolózás neked a dolgok átbeszélését jelenti, akkor teljesen egyetértek. Akkor most elmegyek Stevehez és "átbeszéljük a dolgokat".-idióta idézőjel: pipa.
-Ne csináld már!-durciztam.
-Nézze Mr. Stark!-kezdte Matt.
-Hallgatlak Romeó.-az apám teljesen meghibbant.
-Én szeretem a lányát. Nagyon. Tényleg átbeszéltük a dolgokat. És ha valakit le akar cseszni, akkor csesszen le engem. Ugyanis kirángattam Tiffanyt az ágyából, ráadásul én csókoltam meg őt. Beszélgetni szerettem volna vele, hogy elmagyarázzam neki a dolgokat.-Matt teljesen meghibbant. Az egészet bekamuzta. A csók volt benne az egyetlen igaz dolog.
-Most ellátnám a bajod, mert hozzányúltál a lányomhoz. De mivel este van és fáradt vagyok, majd holnapra időzítelek. Készülj fel, fiam!-azzal távozott.
-Te teljesen meghibbantál?-kérdeztem.
-Bocsi, de nem akartam, hogy téged csesszenek le. Inkább megveretem magam Vasemberrel. Remélem túlélem.
-Amennyire ismerem tuti, hogy a páncélt fogja használni.
-Nem hiszem, hogy ez benne van a biztosításomban.-vakarta a fejét.
-Amatőr.-forgattam a szemeim.
-Gyere velem!
Elvittem abba a szobába, amelyben a páncélom volt.
-Eredetileg rám lett tervezve, de szerintem beleférsz majd valahogy.
-Ezt én fel nem veszem!-tiltakozott.
-Meg akarsz halni? Nem lesz benne semmi bajod! Szétszedni nem hinném, hogy széttudja.
-És ha igen?
-Ha elvisz a szeméttelepre, ott lehet, hogy gémkapcsot gyárt majd belőled, de nem hiszem, hogy ennyire gáz lenne. Nem fog bántani annyira, mivel szeret engem. Remélem rájött arra, hogy fontos ember vagy az életemben.
-Imádkozni fogok, hogy rájöjjön.-mondta, mire nevettem.